*Dóri inspirálta novella*

-Dr. Abernathy! -hallottam magam mögül, mire összerezzentem.

-Te jó ég, a frászt hozta rám! -tettem szívemre a kezem, hogy csillapítsam eszeveszett dobogását.

-Kérem, bocsásson meg, de ezt látnia kell! -mentegetőzött Dr. Fehr és intett, hogy kövessem. Izgatottan álltam fel, és futólépésben gomboltam be hosszú, fehér laborköpenyemet. A Doktor úr két hónapja dolgozik az állatkórházunkban. Igazán kedves férfi, emellett pedig igen szorgalmas is. És ez mindig jól jön, ha az ember állatorvos. Az utóbbi időben sok állatorvost nyugdíjaztak nálunk, és a főnökség Dr. Fehrt szerezte vérfrissítésnek.

A hosszú folyosón bevárt, miközben hátra simította barna, szemei elé lógó haját.

-Igazán csinos ma, Doktornő. -vette szemügyre szőke, kissé göndör tincseimet, amiket éppen egy lófarokba fogtam össze.

-Ön pedig igazán kedves, Doktor úr. -rejtettem el a mosolyomat.- Nos, mi volt az a fontos dolog, amit látnom kéne? -néztem rá és öltöttem magamra a tudományos énem, újra.

-Tegnap éjjel behoztak hozzám valakit. -nyitott be az irodájába.- Egy hölgy találta a háza melletti parkban, valószínűleg már jó rég óta kóborolhatott... -sütötte le a szemeit, mikor megállt az íróasztala mellett. Kihúzta fiókját, aztán kivette belőle az állatmegőrző helyiség kulcsát, ami az irodája mögött van közvetlenül, viszont az ajtót zárva kell tartani, különböző biztonsági és higiéniai okok miatt. Kinyitotta az ajtót, aztán megállt mellette.- Parancsoljon! -villantott mosolyt. Előre engedett, aztán követett is.- Egy ideje az a hír járja, hogy jelenleg egyedül él...

-Igen, egyedül élek, a kisfiammal. -feleltem meglepetten.

-Tudja, nekem most elég zavaros a lakhatásom a költözés miatt, ezért szeretném megkérni, hogy segítsen. Tudom, nem szép dolog ilyen hirtelen letámadni önt, de igazán fontos dologról lenne szó... -hadarta, miközben végigment a kennelekből kialakított folyosón.

-És pontosan miben is kéri a segítségem? -kerekedtek ki a szemeim. Meredek kérdései vannak...

-Ennek a kis fickónak a nevében esedezem segítségéért. -válaszolt szórakozottan, aztán kinyitott egy dobozt. Nagy meglepetésemre egy összekuporodott, fehér kiskutyát vett kezei közé.- Kérem, adjon egy esélyt neki, és fogadja be. -simította végig a szőrgombócot, aztán nézett rám.

-Mennyire cuki! -tört ki belőlem, amit Dr. Fehr egy halk nevetéssel konstatált.- Szívesen befogadnám, de van egy probléma. -komorodtam el.- Tudja, a fiam, Kyle, elég kicsi még ahhoz, hogy bánni tudjon egy ilyen apró kiskutyával.

-A kutyatartás nem korhoz kötött. -mosolygott.- Kyle okos kis srác. Nem lehet másmilyen, ha ön az édesanyja. -fürkészte a szemeim. Mondtam, hogy kedves.- Kérem... Nem maradhat itt sokáig... Túl fiatal ahhoz, hogy itt maradjon a többi kutyával.

-Jó. Rendben. -fújtam ki a levegőt, hosszú gondolkodás után.

-Nézze, milyen boldog! -nevetett és borzolta össze a kiskutya csapzott bundáját.- Nem csodálkozom rajta. Ha engem fogadna be egy ilyen csodálatos nő, mint maga...

-Bocsásson meg, vár a munkám. -fordultam sarkon komolyan, miután vetettem egy utolsó pillantást az állatkára.

Te jó ég... Mire vállalkoztam. Kyle oda lesz, tudom. És egy anyának nem a gyermeke a legfontosabb? Lehet, jó, hogy így alakult... Mindig is szeretett volna egy kiskutyát, főleg azóta mondogatja amióta Finn, a legjobb barátja kapott egy kutyust.
Kyle még csak három és fél éves. Néhanapján behozom a laborba, amit nem szabadna, de kíváncsi a munkámra, különösképp a zöld szemes ostorosokra. Tetszik neki, hogy a mikroszkópon keresztül, saját szemével láthatja ezeket az apró, egysejtű lényeket, mellesleg nagyon jól kijön a munkatársaimmal.

✦

-Doktornő! -szaladt utánam Dr. Fehr, mielőtt kiléphettem volna a kórház elé.

-Jó napot! -üdvözöltem egy mosollyal.

-Több, mint jó. -válaszolt halkan, köszörülte meg a torkát, aztán folytatta.- Önnek is... Nem beszéltük meg, mikor lenne alkalmas, ha átvinném a kölyköt. -mutatott a hóna alatt tartott dobozra.

-Nem szükséges, adja csak ide, hazaviszem én. -nyújtottam a kezem rögtönzött hordozó felé.

- Biztos benne, hogy...

-Dr. Fehr, menjen nyugodtan haza, megoldom én. -ráztam a fejem egy apró mosollyal.

-Kérem... Ragaszkodom hozzá, hogy láthassam a kisfia arcát, mikor megmutatja neki a picúrt.

-Magának lehetetlen nemet mondani. -nevettem fel.- El kell mennem Kyle-ért az óvodába.

-Semmi probléma, ma biciklivel jöttem, és... -magyarázott, de muszáj volt nevetnem.- Rosszat mondtam? -kérdezte érdeklődően.

-Biciklivel jár be dolgozni a város másik részéről, februárban, mikor naphosszat szakad a hó?

-Fontos a testmozgás. -válaszolt meggyőzően.

-Na jó, ha gondolja, jöhet velem. Autóval. -ajánlottam fel neki, ahogy kiértünk a kórház elé.

-Élnék a lehetőséggel... -borzongott meg.

Dr. Fehr az anyós ülésre ült be, aztán folytatta is a beszélgetést.

-Tolakodásnak venné, ha megkérdezném, bekísérhetem-e Kyle-ért? Csak mert... régen volt már az, hogy én az oviban tengettem a mindennapjaimat.

-Szörnyen hazudik. -nevettem.- Ky biztos örülni fog önnek.

Odaérve az oviba a csoport éppen uzsonnázott. Kyle ahogy meglátott az ajtóban, felém szaladt.

-Anya! -ölelt meg.

-Szia Kicsim. -üdvözöltem, nyomtam egy puszit az arcára és töröltem le a vajat a szájacskájáról.- Milyen napod volt? -borzoltam össze kócos, alvás után megfésületlenül maradt, barna haját.

-Finn azt mondta, a kiszkutyuszát Kajjosznak nevezte ej. (Finn azt mondta, a kiskutyusát Carlosnak nevezte el.) -újságolta.- Anya, nekem mikoj lesz kiszkutyám?

-Megbeszéljük. Jó? -igazgattam el a pólóját.- Köszöntél már Dr. Fehrnek? -néztem fel a mellettünk álló férfira.

-Szia Kyle! -guggolt le mellénk mosolyogva.

-Cókojom, doktoj Fehj. (Csókolom, doktor Fehr. ) -köszönt félénken, miközben hozzám bújt.

-Legközelebb mondd, hogy "Szia Dean". Okés? -csikizte meg a hasát Dr. Fehr, mire felkacagott, amiért el kellett mosolyodnom.

-Na futás, kezdj el öltözködni, mindjárt megyek segíteni. -álltam fel mellőle, miközben végigsimítottam az arcocskáját.

-Gyeje Dean, megmutatom, hogy veszem fej a cizmám! (Gyere Dean, megmutatom, hogy veszem fel a csizmám!)

-Nem volt vele probléma. Ugye? -fordultam az óvónő felé.

-Kyle-lal sosincs probléma. Nagyon jól nevelt kisfiú. -legyintett mosolyogva.

-Köszönöm. -derült fel az arcom.

-Derek, mássz onnan le! -rohant be a csoport szobába, így az öltöző felé vettem az irányt.

-Ész anya mindig pajacintát cináj jeggejije. Ha megkéjjük já, bisztos cináj neked isz. Én úgyisz akajtam neki mondani, hogy egyszej jegyen vacojája isz. Bájcak mindig azt ehetnék...(És anya mindig palacsintát csinál reggelire. Ha megkérjük rá, biztos csinál neked is. Én úgyis akartam neki mondani, hogy egyszer legyen vacsorára is. Bárcsak mindig azt ehetnék.) -kaptam el egy beszélgetésfoszlányt.

-Neked is a palacsinta a kedvenced? -kérdezett vissza Dr. Fehr.

-Aha. Az a jegjobb. (Aha. Az a legjobb.) -nevetett egy pillanatra Kyle.

-Mondhatok valamit anyukádról? -segítette fel a férfi Ky kötött pulcsiját.

-Én nagyon jój tudok ám vejekedni, szóvaj cak jót mondj jója! (Én nagyon jól tudok ám verekedni, szóval csak jót mondj róla!) -jelentette ki Kyle. Visszatartva a nevetésemet a falnak dőltem, még a folyosón lévő faliújság takarásába.

-Anyukádról csak jót lehet mondani... Figyelj csak, tökmag... Viselkedj mindig jól, mert anyukád mindent megtesz azért, hogy neked jó legyen. Oké?

-Én mindig jój viszejkedek. Az óvónéni mindig azt mondja, én vagyok a jegjobb gyejek az égész oviban. (Én mindig jól viselkedek. Az óvónéni mindig azt mondja, én vagyok a legjobb gyerek az égész oviban.)

-És... Hol van apukád? -tette fel a kínos kérdést a doktor úr.

-Apa? Ő ejköjtözött, mikoj pici vojtam. Moszt máj nagyfiú vagyok. (Apa? Ő elköltözött, mikor pici voltam. Most már nagyfiú vagyok.) -közölte Ky, mire Dr. Fehr felnevetett.

-Tényleg az vagy. Mikor annyi voltam, mint te, nem tudtam felvenni egyedül a csizmám. -jegyezte meg a férfi.- Na gyere, keressük meg anyukád!

Mintha éppen a csoportszoba elől lépnék éppen el, indultam feléjük.

-Nahát, fel is öltöztél? -kérdeztem csodálkozva.

-Dean szegített. (Dean segített.) -nyújtotta kezeit felé.- Fejveszej a nyakadba? (Felveszel a nyakadba?) -kérdezte a férfitól.

-Kyle... -kezdtem.

-Persze! -válaszolt a doktor úr és már fel is kapta a kisfiam.

✦

-Figyelj csak, Kincsem... -ültettem az ölembe Kyle-t,a nappaliban, miután vacsorára megette a harmadik palacsintáját is. Ugyanis, ma 'meglepetésből' palacsintát csináltam vacsira.- Úgy döntöttem, mert már jó ideje mondogatod... hooogy... -hallgattam el. Dr. Fehr letette a dobozt a nappali közepére.

-Ez a tiéd. -mondta, aztán leült a szőnyegre. Kyle izgatottan nyitotta ki a dobozt.

-Egy kiszkutyaaaa!!! (Egy kiskutyaaaa!!!) -kiabálta, ugrálva az örömtől, ami miatt totálisan meghatódtam. Hatalmas vigyorral az arcán vette a kezébe a kék nyakörves szőrpamacsot.

-Nézd csak, van bilétája is. -mutatott a kis fém köröcskére Dr. Fehr a kutya nyakörvén.- Kyle Abernathy tulajdona. -olvasta fel. Kyle a kiskutyát a kezében simogatva ölelt meg.

-Köszi anya! -mondta meghatódva.

-Dr. Fehrtől kaptad, én csak megengedtem. -tártam szét a karjaimat. Ky egy nagy puszit nyomott a férfi arcára, ami miatt Dr. Fehr egy kicsit meg is lepődött, de rögtön utána ölelésébe vonta Kyle-t.

-Megérdemelted ezt a kiskutyát. -mondta.

✦

Kyle el sem tudta engedni a kutyát. Dr. Fehr szerint Bryce is, ugyanis, Kyle így nevezte el a csöppséget, kedveli Ky-t.

-Igazán hálás vagyok önnek, Dr. Fehr! -mondtam, már a ház lőtt állva.

-Kérem, hívjon Deannek! -mosolygott.

-Nem is tudom, hogy hálálhatnám ezt meg...

-Nekem lenne két javaslatom is. -mondta, talán kicsit zavarba is esve.

-És mik lennének azok? -húztam fel a szemöldököm kíváncsian.

-Először is, hívhatom Aprilnek?

-Természetesen, ez nem is kérdés! -bólogattam hevesen.- És mi a másik?

-Kérlek, gyere el velem vacsorázni. -esedezett és fogta meg a kezeim.

-Dean... -kezdtem.- Nem szeretnék terhet tenni rád. Te nem egy ilyen nőt keresel... -ráztam a fejem lemondóan és rántottam ki a kezeim meleg tenyereiből.

-Dehogynem. Pont olyan nőt kerestem, mint te.

-Ne viccelj már! -nevettem szkeptikusan.- Egyedülálló anya vagyok, egy három és fél éves kisfiúval. És most már egy kutyával is... Méghozzá egy laborban dolgozom, olyan életformákkal, amikről azt sem tudom megállapítani, hogy növények-e vagy állatok! -tártam szét a karom elkeseredetten.

-A zöld szemes ostoros és az amőba nem állat és nem is növény. Úgyhogy, még jó, hogy nem lehet megállapítani, milyen lények is pontosan. -nevetett.

-Nem veszel komolyan. -ráztam a fejem belefáradt mosollyal.

-Ezzel csak egy baj van. Túlságosan is komolyan veszlek. -nézett a szemeimbe. -Nem is tudnék elképzelni vonzóbb nőt, mint te... -húzta mosolyra a száját és csókolt meg.

✦ ✦ ✦

Sziasztok!

Tudom, volt már hasonló befejezésű novellám, de valamiért így láttam jónak itt (is) a dolgokat.

Köszönöm Dórinak a szót! :) #teamlevéltetű

Ha meg vagytok a novellával elégedve, ha nem, kérlek, jelezzetek! Szívesen fogadok véleményt, kritikát, legyen az jó vagy éppen rossz.

Köszönöm, hogy olvastok, kellemes vasárnap délutánt!
Puszi

H