Egy hét van az őszi szünetig, ez pedig eléggé meglátszott a sulin. Javában tart a rajzhét, Vladár kitett egy csomó képet, a földszinti folyosókon vannak az '56-os képek (az enyém is kint van!!!), az emeleti folyosón pedig a halloweenos rajzok. Virágnak hét képét is kirakták, agyon dicsértem őt és otthon is elmeséltem, hogy milyen jól rajzol.
– Tessék – adott a kezembe egy lapot a szekrényeknél állva. Kinga versenyén lementettem Cortezről néhány képet (Dave Instájáról) és elküldtem neki, ő pedig most, hogy végzett a halloweenes rajzokkal, arra is tudott időt szánni, hogy lerajzolja nekem az egyiket.
– Ez eszméletlen jó lett, köszönöm szépen! – öleltem. – De olyan gáz kitenni a falamra, inkább elrakom valami mappába, az előző rajzzal együtt.
– Az gáz, hogy én kirakom a Pete Wentzes képeimet? – kérdezte.
– Dehogy! – vágtam rá rögtön. – Mert Pete Wentz nem léphet be váratlanul a szobádba, ha mondjuk irodalomból korrepetálod – mondtam, mire lányosan összenevettünk.
A rajzhéten kívül volt egy másik fontos jelenség is, a színjátszás folyamatos próbái a jövő szerdai ünnepségre. A tesiteremben próbáltak és mivel Tami, Rami, Ivett, Edina és Kinga is színjátszós, mi Virággal ketten tornáztunk volna, de Korponay megengedte, hogy válasszunk két lehetőség közül. Elfoglaljuk magunkat, vagy suliköröket futunk. Nyilván az előbbi mellett döntöttünk.
Az óra első öt percében a tesi teremben maradtunk, és néztük a kilátóról a próbát, amit a könyvtárosnő tart. Kiosztotta a szerepeket (Kingáé lett a főszerep) és a megtanulandó szövegeket, de ez rém uncsi volt, úgyhogy inkább kimentünk a udvarra, hogy megnézzük a focizó fiúkat.
Arnold nem nagyon vette ki a részét a játékból, még csak bele sem ért a labdába. Jacques néha beleért, sőt! Még egy gólt is rúgott. De a játékot egyértelműen Cortez, Ricsi, Dave és Zsolti uralta.
– Emó! Rúgd vissza a labdát! – kiáltott oda Virágnak Ricsi.
– Oké! – ugrándozott Virág boldogan. Felemelte a labdát és visszadobta a fiúknak.
– Rúgd! Tudod mit jelent? – vette le mellel a labdát Ricsi és a fejét rázva folytatta a játékot.
Aztán egyszer Zsolti egy hatalmasat rúgott a labdába, Cortez karját találta el és félbe kellett szakítani a meccset.
– Hé, minden oké? – veregette meg Zsolti Cortez hátát.
– Aha – röhögött és megrázta a karját. Láttam rajta, hogy fáj neki, de elég menő volt, hogy nem vallotta be. – Csak széttört az órám.
– Bocs, tényleg – mentegetőzött Zsolti, de Cortez megvonta a vállát és odafutott hozzám meg Virághoz.
– Maradtok óra végéig?
– Szerintem igen – mondtam.
– Oké, akkor ezt odaadom, mert ha leteszem, biztos itt felejtem – adta át nekem az órát. – Nincs egy órátok kölcsön? Kicsengetés előtt tíz perccel akarjuk abbahagyni, és senkinek nincs órája.
– Nekem nincs, Virág? – néztem a barátnőmre, aki megrázta a fejét. – Bemegyek a telefonomért.
– Nem hiszem, hogy beengednek.
– Én azért bemegyek – erősködtem és bementem az öltözőkhöz.
Amikor visszaértem a telefonommal együtt láttam, hogy Arnold kiszáll a játékból és leül a padunkra.
– Mi történt? – kérdeztem Virágtól.
– Úgysem csinált semmit, szóval kiállt.
– És most van egy üres hely? – érdeklődtem.
– Ühüm.
– Itt hagyom neked a telóm és Cortez óráját is. Beállítom a telefont... Kész is. Ha csipog akkor szólj nekünk jó?
– Jó, de te mit akarsz csinálni?
– Beszállok focizni – mondtam eltökélten. – Te nem jössz?
– Inkább nem. Félek, hogy eltalálnak.
– A lányok nem tudnak focizni – reagált elsőként Andris, miután megkérdeztem a fiúkat, hogy beállhatok-e.
– De többet tennék hozzá a játékhoz, mint mondjuk Arnold – mondtam, aztán a padon ücsörgő fiúra néztem. – Bocsi.
– Nem vettem magamra – vonta meg a vállát.
– Oké, legyen! Reg is beáll focizni! – csapta össze a tenyerét Ricsi. – De ugye ismered a szabályokat?
– Nagyjából ja.
Eleinte nagyon béna voltam, senki se passzolt nekem, vagy ha hozzám került volna a labda a fiúk mindig elvették előlem, akár az ellenséges csapatban játszottak, akár az enyémben. Tök gázul éreztem magam, de megelégeltem, úgyhogy amikor elérkezett a megfelelő pillanat lesújtottam. Beálltam Cortez elé, valahogy megszereztem tőle a labdát, és odarúgtam Zsoltinak. Zsolti pedig kapura lőtt és...
– Góóól! – kiáltott fel mindenki a csapatomból.
– Szép volt – nézett le rám Cortez egy kissé meglepődve.
– Köszi.
Ezután egy kicsit jobban bevettek a játékba, és bár nem voltam a legjobb játékos, nagyon jól éreztem magam.
Francián dogát írtunk, emlékszem a kettes kérdésre nem tudtam a választ, de Cortez lesúgta. Tökre boldog voltam. Amíg Monsieur Durand a dolgozatomat javította suttogva lediktáltam Virágnak a hármas feladat betűmegoldásait. A, A, B, A, C, D, B. Csak Virágnak szántam, de rajta kívül négy hunyorgó szempár is figyelt engem. Szünetben Kingával a szekrényeknél voltunk, aztán csatlakozott hozzánk Virág is. Nekem és Kingának ötös lett a dolgozat, Virágnak meg négyes, de Zsolti és Ricsi mérgesen jöttek oda hozzám.
– Miért csináltad?!
– Mégis mit?
– Rosszak voltak a válaszok! Majdnem egyest kaptunk, eddig magyarázkodtunk mösziőnek, hogy véletlenül lettek ugyanazok a megoldásaink.
– De jók voltak a harmadik feladat megoldásai! Nekem ötös lett, Virágnak meg négyes.
– Harmadik? – hőköltek hátra mindketten.
– Igen, a harmadik.
– A fenébe! A négyeshez írtuk! – tört ki belőlük a nevetés.
– Tehetségesen ostobák vagytok – meredt a plafonra unottan Kinga.
Délután a suliújságos megbeszélésnél Timi és Máday felügyeletével belekezdtünk a novemberi szám egyeztetésébe.
– Ötleteket várok, méghozzá gyorsan! Dani! Hogy sikerültek a deszkás verseny képei? – kopogtatott az ujjaival Timi idegesen.
– Jól, bár érdemleges helyezést nem értünk el, Antai-Kelemenről és Pósáról is csináltam fotót a verseny közben.
– Valóban szomorú, hogy a deszkás versenyen nem születtek valami jó eredmények, de cserébe Kinga első helyezést ért el a díjugrató versenyen. Igazam van? – fordult Kinga felé Timi.
– Igen. Sajnálatos, hogy az iskolaújság fotósa nem jött el a versenyemre.
Ekkor az iskolaújság fotósa, Dani őrült nagy veszekedésbe kezdett Kingával, az a-s Krisztián is felemelte a hangját, miszerint ő akar írni a deszkás versenyről, mert egész végig jegyzetelt, szóval teljesen eluralkodott a káosz. Végül Máday elordította magát, hogy "CSENDET!!!", és folytatódott a megbeszélés. Krisztián írhat Cortez és Ricsi versenyéről, attól függetlenül, hogy nem értünk el helyezést, de volt még valami. Kinga versenyéről is kellett írni, és mivel Timi szerint semmi anyagunk nincs, én bátortalanul feltettem a kezem.
– Én ott voltam Kinga versenyén és képeket is csináltam.
– Nagyszerű! Ez nagyszerű! – bólogatott Máday. – Akkor Kinga versenyéről Regina írja a cikket.
– Miért? – csattant fel Kinga. – Miért ő ír róla? Én is tudok írni róla, elvégre én voltam ott, és én nyertem meg a versenyt.
– Kinga, nem írhatsz cikket saját magadról – jelentette ki Arnold, mi pedig mind egyetértettünk vele.
– Pff – sértődött meg rögtön.
Végül megkapta a végzősök szalagavató ruha és táncpróbájának tudósítását, és ehhez ismét együtt kellett dolgoznia Danival. Szegény srác! Máday mindenkinek kiosztotta a feladatokat, megint rám maradt a könyv-, zene- és filmajánló, de most amellett Kinga versenyéről is írnom kell egy cikket. Azt se tudom, hogy kezdjek bele!