Reggel a szokásosnál is fáradtabban keltem, majdnem lekéstem a buszt, annyira elhúzódott a készülődés. Anya tegnap mondta, hogy ma elmegy a fogadóórára, kicsit tartok attól, hogy valami panasz érkezik rám a matek tanártól. Virág a buszmegállóban állt, megbeszéltük, hogy mostantól mindig mégvár ott. Megöleltem és elindultunk a suli felé.
– Sziasztok! – köszöntünk a fiúknak.
– Pete Wentz meggyógyultál? – röhögött Ricsi, amikor meglátta Virágot. A hajába fésülte a haját, szóval rossz napja volt. Nem csodálom, egy hét "pihi" után suliba kellett jönnie.
– Gratulálok a versenyhez – néztem Cortezre és Ricsire kedvesen.
– Kösz – bólintott Cortez, aztán elkapta a fejét.
– Kösz – nézett rám Ricsi is. – De hallod, miért nem jöttetek Virággal?
– Tényleg miért nem jöttetek? Vártunk titeket – harapott bele Zsolti a szendvicsébe.
– Mert... Mert Kinga nagyon szomorú lett volna, ha mi is lemondjuk a díjugrató versenyét.
– Kinga szomorú? Ugyan már, nincsenek is érzései! – röhögött fel Zsolti úgy, hogy kiesett néhány morzsa a szájából.
– Én is meglepődtem, de vannak – védtem meg azonnal Kingát.
– De szólhattatok volna – szólalt meg Cortez.
– Bocs, nem gondoltam volna, hogy több száz ember közül pont engem fogtok hiányolni – fakadtam ki. – Meg persze Virágot – ragadtam meg a barátnőm vállát és kikerülve a fiúkat bementem vele az iskolába.
– Hé Regina! Majd elkérhetem a kémia házid? – kiáltott utánunk Ricsi.
– Csak ha utánam jössz! – kiabáltam én is. Ricsi utánunk jött, együtt léptünk be az aulába.
– Pósa! Gyere csak ide! – hívta magához Ricsit Máday.
– Nézd Regi! Ez meg mi? – rángatott a faliújsághoz Virág. – Rajzhét a Szent Johannában, október 13.-17., bővebb információ Vladár Ervin tanár úrnál – olvasta fel és oldalra söpörte a haját. – Hű!
– Itt vagytok? Azt hittem leléptetek és ugrott a kémia házim – jött oda hozzánk Ricsi.
– Ne is álmodj arról, hogy egész évben, mindig odaadom a házimat – szóltam rá Ricsire.
– Nem is. Ez a dolog négy évre szól.
– Leütlek! – emeltem meg a kezem röhögve, de végül csak belebokszoltam a vállába.
Az emeleten odaadtam a kémia füzetem Ricsinek, aki bement a terembe és rögtön lemásolta. De mi Virággal a szekrényekhez mentünk. Ott összefutottunk Kingával és az a-s lányokkal.
– Mutasd még egyszer, ez őrült menő! – ujjongott Edina, Kinga pedig tettetett unalommal az arcán kihúzta a pulóvere nyakán át a díjat és felmutatta az a-s lányoknak, akik sikongatni és tapsolni kezdtek. Miután elmentek Kinga felénk fordult és ezt mondta:
– Ez jellemző.
– Mi? – kérdezte Virág.
– Természetesen megszívták, amiért nem az én versenyemre jöttek, most pedig bármit megtennének, hogy jóban legyünk – mondta elégedett vigyorral az arcán.
– Miért szívták meg? – kérdeztem és elővettem az angol cuccom a szekrényből.
– Mert késve érkeztek a gördeszkás versenyre, és akkora volt a tömeg, hogy semmit nem láttak belőle, ráadásul épp üdítőt vettek, amikor Cortez következett, úgyhogy azt sem látták. Ilyen az élet, így jártak – rántotta meg a vállát önelégülten.
– És kibékülsz velük? Újra barátnők lesztek? – kérdeztem.
– Sosem voltam a barátnőjük, csak hagyom, hogy körülöttem ugráljanak.
– De a mi barátnőnk lehetnél – mondta Virág. – Mi nem hagytunk cserben, elkísértünk a versenyedre.
– Hahaha – nevetett fel Kinga erőltetetten. – Bocs, de nem barátkozom lúzerekkel. Csak azért jöttetek el, mert Regina fotókat készített az iskolaújságnak.
Még szorosabbra húzta a copfját és elindult a nyelvi előadó terem felé, ugyanis idő közben becsengettek. Virággal összenéztünk, és mivel nem vettük magunkra, amit mondott (tudjuk hogy sírt a tesi öltöző vécéjében, és ha mi nem mentünk volna el, a rokonain kívül senki se szurkolt volna neki) lányosan összenevettünk és utána mentünk. Én poénból összerúgtam Kinga két lábát, Virággal őrült nagy hahotázásba kezdtünk, Kinga pedig eszelősen nézett rám.
– Hogy merted?
– Véletlen volt – füllentettem.
– Na persze – dühöngött.
– Kinga, minket nem olyan könnyű eltaposni. Tudjuk, hogy van szíved, most már négy évig nem vakarsz le minket magadról, megpuhítunk és barátnők leszünk.
– Hah! – mosolyodott el gúnyosan. – Kétlem, hogy sikerülni fog.
Angol előtt körbementem a teremben és mindenkit megkínáltam a csokis muffinból. Zsolti kettőt akart venni, viszont én csak tizenkettő hoztam.
– Nyugodtan edd meg az enyémet – ajánlottam fel.
– Biztos? – lepődött meg.
– Biztos – mosolyogtam rá. – Én úgyis ettem tegnap vagy ötöt.
– Köszi, kedves vagy.
Angol óra elején Mr. O'Realy beírta a hiányzókat a naplóba, többen is előre kiabálták, hogy Gábor nincs itt.
– Itt vagyok! – szólt egy halovány hang az első padból.
– Ó tényleg. Észre se vettelek – közölte Kinga.
Szegény Gábor, olyan ő az osztályunkban, mint egy szellem. Pedig amúgy tök rendes srác, mosolyogva vette el a muffint, amivel megkínáltam. Én szétuntam az agyam, a többiek viszont szavakat és mondatokat írtak a füzetbe, az állatokról.
– Cat.
– Az a kutya! – kiáltott fel Zsolti. – Ugye?
– Az a macska te idióta – röhögött fel Dave. – Franciául is így van. Chat!
– Jaaa, tényleg. Mindig összekeverem.
Én tényleg nagyon unatkoztam a dupla órán, kedvesen hátrafordultam Cortezhez, hátha van kedve zenét hallgatni, de nemleges választ kaptam.
– Mérges vagy rám? – húztam össze a szemem.
– Nem – felelte és beleivott a kólájába.
– Én szólni akartam arról, hogy nem megyek a versenyre, de azt hittem nem nagyon fog érdekelni.
– Pedig érdekelt – vágta rá.
– Hát jó, akkor sértődj meg, mint egy kisgyerek – fordultam vissza a padomhoz. Oké, akkor ezek szerint Cortez mégsem tökéletes. Könnyen be tud rágni, és olyan makacs, mint egy gyerek. Csütörtökön még együtt olvastunk egy könyvet, ma meg már szinte az is fáj neki, ha rám kell nézni. A muffint is fintorogva vette el. :/
Kémián névsor szerint párokba kellett állnunk, és órai munka révén egy atomszerkezeti modellt kellett összeraknunk, óra végén pedig jegyet kaptunk rá. Arnold körülbelül tíz perc alatt elkészült, Zsolti legnagyobb örömére; Kinga Gáborral veszekedett, hogy ne nyúljon hozzá, mert csak elrontja; Andris és Jacques úgy rakta össze a modellt, hogy maradt négy felesleges pálcájuk; Virág és Cortez nagyon szenvedett az összerakással, aztán elejtették, a pálcikák pedig szanaszét repültek a földön.
Ricsi a padra hajtotta a fejét, úgy nézte, ahogy a könyvben szereplő ábra alapján összerakom az atomszerkezetet. Negyed óra alatt kész lettem, aztán Ricsi elégedetten feltette a kezét.
– Mi az Pósa?
– Kész vagyunk.
– Máris? Hozd csak ki! – utasította Gondos. Ricsi megragadta a modellt és felemelte.
– Ne! Ne ott... – kiáltottam fel, de már késő volt. Ricsi kezében konkrétan összeroppant a pálcikákból készült modell, aminek az összerakásán negyed órát szenvedtem. – ...fogd meg. Basszus.
– Szedjétek össze és csináljátok újra! – szólt ránk Gondos. – Bencze! Megkérdezhetem, hogy mégis mit csinálsz? – nézett le a tanáriasztal alá, ahol Virág négykézláb mászkált.
– Elnézést tanárnő, csak a pálcákat szedem össze – magyarázkodott Virág és háttal kimászott a tanári asztal alól. Én is elkezdtem összeszedni a pálcákat, kicsit szomorúan, és kicsit mérgesen.
– Ne haragudj, Reg. Most segíteni fogok és újra összerakjuk jó? – próbált megvigasztalni Ricsi.
– Jó – motyogtam és egy pálcáért nyúltam. Ricsi is pont odanyúlt és összeért a kezünk. Gyorsan elhúztam a kezem és visszaültem a helyemre, hogy újrakezdjem a modell építését. Ricsi segítségével tíz perc alatt kész lettünk, ezúttal én vittem ki és nem törtem össze.
– Lenyűgöző teljesítmény, sajnálom, hogy az előző összetört. Ötös.
Virág, Cortez, Dave és Robi óra végére se készültek el, úgyhogy egyest kaptak.
– Ez olyan gáz. Melyik szülőmmel járok jobban, ha anyu jön Gazdaghoz, vagy ha apu? – kérdezte Virág.
– Nem tudom – vontam meg a vállam.
Rajzszakkörön Vladár beszedte az összes régi rajzunkat (szerencsére mind nálam volt egy mappában), és lelkesen magyarázott nekünk a Szent Johanna Gimi rajzhetéről. Két témakör között lehetett választani, 1956. és halloween. Virág a Halloween-t választotta, én pedig az '56.-ot. Szakkör után találkoztunk Arnolddal, aki olvasókörön volt. Elmeséltük neki, hogy mit fogunk rajzolni, ő pedig elmesélte nekünk, hogy egy Poe-novellát elemeztek, és arról is áradozott egy sort, hogy miért szereti Poe-t.
– Még sosem olvastam tőle – mondtam.
– Én sem – vágta rá Virág.
– Hidd el Virág, ezen egy cseppet sem lepődök meg – szólta le a barátnőmet. – Én már nyolcadikban túl voltam rajta.
– Nekem ajánlanád? – kérdeztem, mire meghökkent.
– Meglepett a kérdésed – vallotta be, aztán elgondolkodott egy pillanatra. – Nem. Túl sötét és komor hozzád.
Leszakadtam Virágtól és Arnoldtól, a buszmegállóba mentem, ahol találkoztam Rolival. Nem is volt kérdés, hogy a rajzhétről beszélgettünk.
– Én a halloweenről akarok rajzolni, csak még nem tudom mit – magyarázta. – Azt tudod, hogy halloweeni buli is lesz?
– Ezt nem tudtam. - lepődtem meg – Elmondod milyen volt tavaly?
– Persze. Nem nagy cucc amúgy – mondta és belekezdett a mesélésbe. A buszon ülve is a halloweeni buliról mesélt, aztán mielőtt leszálltam volna megkérdezte, hogy: – Nem lenne kedved eljönni velem?
Eltátottam a szám, és ösztönösen igent mondtam a meghívására. Egy tizenegyedikes srác elhívott az iskolai halloween buliba. Ez aztán nem semmi. Mármint hozzám képest.
Otthon, miután anya hazajött a fogadóóráról nem sok mindent mondott, csak azt, hogy szedjem össze magam matekból és javítsam ki a rajz kettesemet.