Ma kellett volna lemondanom Kingánál a díjugrató versenyt. A fene egye meg azt a nagy szívemet.
- Tokio Hotel még ma sem jön? - kérdezte tőlem Ricsi, amikor odaértem a bandájukhoz a suliban.
- Ma még nem, de hétfőn már jön - válaszoltam. Virág mesélte, hogy általánosban Tokio Hotelnek csúfolták, így elég nyilvánvaló volt számomra, hogy róla volt szó.
- De azért jöttök holnap? - kérdezte Dave.
- Szerintem igen.
A "szerintem" szó azért volt ott, mert egy, nem biztos, hogy túlélem Kinga támadását és kettő, így legalább úgy tűnik, mintha nem is érdekelne annyira az a verseny. Pedig nagyon is érdekel, másra se tudok gondolni, csak arra, hogy Cortez milyen menő lesz miközben gördeszkázik. Oké, ez elég bénán hangzott. Na mindegy.
A suliba beérve rögtön megláttam Kingát, a suliújság fotósával (Danival) ordibált.
- Mégis hogy érted, hogy egy díjugrató verseny helyett elmész fotózni valami gördeszkás baromságot?
- Kinga értsd már meg, nem én döntöttem így. Timi arról kér képet, én pedig nem lehetek egyszerre két helyen!
- Tudod mit, Dani? Azt kívánom, hogy... - nyújtotta ki a mutatóujját Kinga és egy pillanatra elgondolkozott azon mit mondjon a végzős srácnak. - Azt kívánom, hogy ejtsd le a géped, és törjön el a lencséje!
Az aulában álló diákok egyfajta huhogással fejezték ki, hogy azért nem ez volt a világ legerősebb átka. Kinga átdobta a haját a válla fölött és felszaladt a lépcsőn.
Francia kultúra után az udvari szünetben Arnold mellett ültem a padon, ő olvasott én pedig a Kingának címzett beszédemet gyakoroltam fejben. A rádióból épp valami Oasis szám szólt (nem ismerem annyira a bandát, Arnold említette nekem, hogy ez az ő számuk).
- Mit csinálsz a hétvégén? - kérdezte fel sem nézve a könyvéből. Meglepett a kérdése.
- Kettészakadok? - kérdeztem vissza.
- Mi a gond?
Felvázoltam a helyzetemet Arnoldnak és megkérdeztem, hogy ő mit tenne a helyemben.
- A te helyedben semmit. A magam helyében viszont úgy oldottam meg, hogy amikor meghívtak mindkét lehetőséget kiröhögtem, mert egyikkel sem áll szándékomban foglalkozni.
- Lehet, hogy te tetted jól - hümmögtem.
- De ha mégis tanácsot vársz... Kingát mindenki lemondta már, ha te is megteszed, ráadásul ilyen későn, arra garantáltan sokáig emlékezni fog, ellentétben Cortezzel, aki a nagy tömegben észre se veszi, ha ott vagy, és azt se, ha nem. De ez csak az én véleményem.
- Ajj - tördeltem az ujjaimat idegesen.
- Bocs, de nem fogok hazudni. Úgy jársz jobban, ha Kinga versenyére mész.
- Te haragudnál, ha lemondanám? - kérdeztem.
- Kinga helyében?
- Ühüm.
- Igen.
- A barátok nem azért vannak, hogy szépítsék a dolgokat és felvidítsanak? - kérdeztem az alsó ajkamat harapdálva.
- Nem. A barátok azért vannak, hogy észhez térítsenek, ha hibázni készülsz - mondta, mire elmosolyodtam. - Mondjuk mi nem is vagyunk barátok.
- Tényleg nem - forgattam meg a szemem. Arnold és a humora. :)
Tesin, mivel Virág nem volt itt, Edinával voltam párban, és legnagyobb szerencsémre gimnasztikáztunk. Sokkal jobb voltam Edinánál mindenben, és ez nem tetszett neki.
- Akkor szombaton! - intett oda Edina a lelátón ülő Ricsiéknek (fociztak, de megunták, úgyhogy inkább minket néztek) és a többi a-s lánnyal együtt bement az öltözőbe. Kinga összehúzott szemekkel nézte őket, szemmel láthatólag mérges volt a lányokra, amiért Cortezék deszkás versenyét választották az ő díjugrató versenye helyett. Kinga segített Korponay tanárnőnek elpakolni a szőnyegeket, úgyhogy megvártam.
- Kinga!
- Mi az? - fordult felém.
- Beszélhetnénk?
- Miről? Hogy nem jönnél el szombaton a versenyemre? Hogy meghívtak a Millenárisba valami hülye deszkás versenyre? Hogy inkább te is odamennél, mert az egész suli ott lesz? Hogy bár nem értesz hozzá, mégis inkább azt nézed, mint az én díjugrató versenyemet? - förmedt rám. - Mondd Regina, mi újat tudsz nekem mondani?
- Semmit - feleltem elvékonyult hangon. Ez rosszabbul sikerült, mint gondoltam. Kinga elmondta helyettem a megírt beszédemet.
- Akkor ezt megbeszéltük, csinálj, amit akarsz - vonta meg a vállát, és az a-s lányokat félrelökve bement az öltözőbe. Az ajkamat harapdálva mentem utána, csakis azzal a céllal, hogy átöltözzek. Láttam Kinga táskáját, de magát Kingát nem.
- Haló! Itt vagy? - dörömböltem a WC ajtókon. - Kinga láttalak bejönni, és nem láttam, hogy kijöttél volna. Itt vagy?
- Menj innen! - kiáltotta. De nem a szokásos "leszedem a fejed" üvöltés volt, hanem visszafojtott és szaggatott. Síri csönd következett, amit végül Kinga szipogása szakított meg. Kinga sír. Úristen.
- Én most bejövök...
- Menj innen!
Nem mentem el. Benyitottam a WC fülkébe, ahol Kinga a lehajtott deszkán ült, ölébe hajtott fejjel. És valóban sírt.
- Jaj, ne! Ne sírj - guggoltam le hozzá azonnal és megsimítottam a karját. A látványa annyira szívszorító volt, hogy én is majdnem elsírtam magam.
- Nem, nem azért sírok - törölte le a könnyeit agresszívan. - Azért sírok, mert dühös vagyok!
- Tudom, persze.
- Nem azért, mert csalódtam vagy bármi hasonló. Csak szétvet az ideg!
- Elhiszem - mosolyodtam el biztatásképp. - Kik mennek el megnézni a versenyed?
- Összesen? - nézett fel rám szomorúan, miközben a kezében lévő zsebkendőt tépkedte.
- Aha.
- Mindenkit beleértve?
- Aha.
- Senki - felelte.
- Ó - lepődtem meg.
- Ugye? De nem gond, csak... Csak...
- Az ellenfeleid tábora hangosabb lesz, az ő lovaik nagyobbat fognak ugrani, és te veszítesz.
- Igen, az lehet.
- Mi? Mi az, hogy lehet? - akadtam ki. - Kinga, térj már észhez! Nézz magadra, szánalmas vagy. Kit érdekel, hogy nem néz meg senki? Nem azért csinálod! Ez egy verseny - hadartam. Eszemben sincs Kingát szánalmasnak tekinteni, csak azért mondtam, hogy felbőszítsem. - Szóval mi ez?
- Egy verseny! Egy verseny, amit meg fogok nyerni! - pattant fel magabiztosan, ökölbe szorított kézzel.
- Ez a beszéd! - álltam fel én is.
- De kik lesznek ott? - váltott vissza egy pillanatra kétségbeesetten.
- Hát a... A szüleid! És a rokonaid!
- Igaz. A húgom és a nagyszüleim is jönnek.
- Na ugye. És a barátaid is ott lesznek.
- Nem, azok nem - rázta meg a fejét.
- Az ő bajuk - legyintettem. - De én és Virág megyünk.
- Regina. Szánalomból nem kell eljönni. Semmi szükségem rá.
- Nem szánalomból mondom. Miért mennék el a Millenáris parkba, ahova mindenki más is megy?
- Mert ott lesz Cortez.
- Nem érdekel Cortez. Te annál inkább. Elmegyek a versenyre és fényképeket is csinálok az iskolaújságnak.
- Komolyan mondod? - döbbent le Kinga. Láttam rajta, hogy jólesnek neki a szavaim.
- Komolyan mondom - mosolyodtam el. Meg akartam ölelni, de automatikusan ellökött magától.
- Köszönöm. Nagyon rendes tőled. Még akkor is, ha tényleg csak szánalomból teszed.
Csendben átöltöztünk, mindketten a saját gondolatainkba merülve. Kiléptünk az ajtón és én már el akartam köszönni, de Kinga még marasztalt egy percre.
- A dühtől kierőlködött egy-két csepp könnyet a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük sírásnak...
- Dehogynem. Úgy zokogtál, mint egy kisgyerek - cukkoltam.
- Már elhittem, hogy kedves vagy velem, fúúú - gurult be rögtön.
- Nyugi, csak vicceltem - nevettem fel. - Köztünk marad. Illetve gondolom tudod, hogy Virágnak el fogom mesélni.
- Tudom. Akkor maradjon hármunk között.
- Megígérem. Na szia - intettem.
Virág teljesen egyetértett velem, miután részletesen elmeséltem neki a történteket. Mert Kinga hiába olyan undok, ezt még ő sem érdemelte meg.
Otthon anyának is elmondtam, hogy végül Kinga versenyére megyek Gödöllőre, örült, hogy helyesen döntöttem. A nap végül egész jól alakult, aztán szembejött velem egy probléma. Szólni kellene Corteznek, hogy nem leszünk ott Virággal. Vagy ne is szóljak neki? Ahogy Arnold mondta, észre sem fog venni a nagy tömegben, a rengeteg csinos lány között. Úgy döntöttek nem írok neki, talán így volt a legkönnyebb.