Tegnap nem történt semmi különös azon kívül, hogy Korponay jegyre futtatott minket (nekem négyes lett, Kingának ötös, Virágnak kettes), hogy Cortez megkínált rágóval (hűűű, wooow) és hogy délután játszottam egy kicsit a kockákkal.
Ma viszont elérkezett a napja annak, hogy Vladár leosztályozza a makettházakat, amikkel mindenki szenvedett a szünet alatt. Reggel a szemerkélő esőben én cipeltem a házat, okosan letakartam egy ronggyal, így nem ázott meg. A buszról leszállva csodálkozva néztem Cortezre, Ricsire és Virágra, akik a buszmegállóban vártak rám és Virágék hiper-szuper házát szorongatták.
- Reggelt Reg.
- Jó reggelt. - mosolyodtam el. - Csak nem rám vártatok?
- Ki másra várnánk itt? - ölelt meg Virág. - Muti a házat élőben is!
- Majd ha beértünk az osztályterembe.
Ricsi levette a kabátját és Cortezék háza felé emelte, hogy az se ázzon el. Elég viccesen néztünk ki, amikor betoppantunk az aulába.
Az egész rajzóra azzal telt el, hogy Vladár szakértői szemmel végig mérte a munkákat és végig kritizálta azt. Az „Antai-Kelemen-Bencze" kezdés szép volt, de mindenkinek kellően elvette az önbizalmát. Amikor Virág szétnyitotta a házat és mindenről részletesen beszámolt (a karton Pete Wentzet is megmutatta) az osztály nem tudta merre nézzen. Mindenki el volt ragadtatva, még én is, pedig már láttam kamerán keresztül.
Andris és Jacques Andris (építészmérnök) apukájának egyik régi makettjét adták be, de erre Vladár nem jött rá, úgyhogy ötöst kaptak. Robi és Dave előadásából semmit sem értettem, de elég menő volt, amit építettek, ötöst kaptak rá. Zsolti mázlista, semmit sem kellett csinálni. Minden munkát Arnold végzett, ő is mutatta be nekünk a kartonkastélyt, amit a Drakula-kastély ihletett, meg az a milliónyi könyv, amit róla olvasott. Vladár hamar megunta Arnold csacsogását, félbeszakította őt, beírta az ötösöket és kihívta a következő párost.
- Pósa, Szabó!
Ajaj. Reszketve álltam fel a helyemről, Ricsi pedig leemelte a padomról a makettházat. Letette a tanáriasztalra, lerántotta róla a rongyot, az osztály pedig rácsodálkozott a faházunkra.
- Ez egy erdei faház akar lenni, igazi fából. Mi magunk szereztük az alapanyagokat. - mondtam és sandán rámosolyogtam Ricsire. - Vannak szobák és bútorok is, a tető pedig levehető. Ennyi.
- Az előadásmód meglehetősen rövid és tartalmatlan volt. - jegyezte meg Vladár gúnyosan. - De a makettház nagyon szépre sikeredett látszik, hogy sokat dolgoztatok vele, úgyhogy mindkettőtöknek megadom az ötöst.
- Köszönjük.
Kinga és Gábor valami istállós makettet készítettek, nagyon szép munka volt. Bár szerintem ebben szegény Gábornak nem sok szerepe volt.
A szünetben Vladár elkért pár házat, hogy kitehesse a folyosóra, így az idősebb diákok is megcsodálhatják a műveket. Virágéké, Arnoldéké és Gáboréké természetes volt, de hogy a mi házunktól mit akart azt nem tudom. Azért annyira nem lett jó, de büszkeséggel töltött el, hogy kikerült a folyosóra. :)
Ebédszünetben Virág és Arnold veszekedését hallgattam (nem tudom már min veszekedtek, de ezek ketten egyszerűen nem tudnak meglenni egymás mellett), és miközben a sulirádióból szóló számokat hallgattam akaratlanul is az árkádok felé pillantottam. A nagymenő fiúk csoportja felé. Levi, Roli, Cortez, Ricsi, Dave és Zsolti, mind ott álltak és még néhány idősebb diákkal beszélgettek és nevetgéltek. Edina és a többi a-s lány hiénamódjára mentek oda hozzájuk és bár nem hallottam semmit láttam, hogy szinte a semmin nevetnek csak azért, hogy a fiúk észrevegyék őket. Elég gáz viselkedés mit ne mondjak.
Eszembe jutott Barbi, aki még anno a barátnőjével fogadott abban, hogy novemberig felszedik Cortezt. Cortez pedig hozzám menekült és elhívott a mekibe. Olyan, mintha ezer éve történt volna. És íme november van, én pedig nem tudok róla, hogy Cortez bármelyikjükkel is összejött volna. De azért a biztonság kedvéért megkérdeztem őt, amikor délután átjött hozzám korrepetálásra.
- Hogy ki?
- Barbi. Tizedikes suliújságos lány. Barna haja van és...
- Ja, tudom már. - bólintott. - De mi van vele?
- Nem környékezett meg azóta? Mert a fogadásuk, ha jól emlékszem novemberig szólt.
- Élőben nem jött oda hozzám, de lehet, hogy Instán írt. Mindenesetre engem nem érdekel.
- Hű. - csúszott ki a számon és inkább elkaptam a fejem.
Szürke melegítőben és fehér, szűk hosszúujjú felsőben voltam, a szőkésbarna hajam pedig egy laza kontyba fogtam. Hirtelen megéreztem Cortez érintését a kézfejemen, ijedten néztem vissza rá.
- Akkor korrepetálsz?
- Mi? Ja persze, igen. - nevettem fel zavartan és lapozgatni kezdtem a szöveggyűjteményt.
- Volt különösebb oka annak, hogy ejtetted a vöröskét?
- Kit? - néztem fel a könyvből.
- Rolit.
- Oh. Hát. - vakartam meg a nyakam kínosan. - Helyes srác meg kedves is, de nem érzem úgy, hogy szerelmes lennék belé, úgyhogy nincs értelme összejönni vele.
- És van valaki, akibe szerelmes vagy? - nézett a szemembe. Úristen. Teljesen elvesztem a kék szemeiben, az illata beférkőzött az orromba, és annyira elvarázsolódtam, hogy észre se vettem milyen közel vagyunk egymáshoz.
- Nem... Nem tudom. Talán.
- És ismerem?
- Foglalkozzunk inkább a versekkel. Keress meg benne minden hasonlatot, amíg elmegyek a mosdóba. - mutattam egy versre és gyorsan felálltam mellőle.
Ilyen kínos szituációban sem volt még részem vele.
- Egy hasonlatot sem találtál? Tele van vele a vers!
- Hidd el átkozottul kerestem. - felelte unottan és gúnyosan. - És azt is hidd el, hogy sokkal érdekesebb dolgok is vannak itt, mint a hasonlatok.
- Most biztos a metaforákra gondolsz. - jegyeztem meg mosolyogva, mire Cortez halkan felnevetett és alig észrevehetően a combomra tette a kezét. De én észrevettem, és majd kiugrott a szívem a helyéről.
Miután Cortez végzett a magyar tanulással felajánlotta, hogy marad még egy kicsit és segít nekem a francia házival, ugyanis elpanaszoltam neki, hogy nem értem.
- Annyira amúgy nem nehéz, ráadásul francia tagozaton tanulsz. - mondta halkan, miközben a füzetembe firkálgatott.
- Tudom, de nekem az angol még mindig jobban megy, és sokszor összekeverem a két nyelvet. - mondtam félénken.
- Nyugi, eddig ötös vagy franciából nem?
- Még igen.
- Ha szeretnéd szívesen segítek neked. - nézett a szemembe.
- Köszönöm, ez nagyon kedves tőled. - mosolyodtam el.
- Gyönyörű vagy, amikor mosolyogsz. - csúszott ki a száján, de ahelyett, hogy kínosan érezte volna magát elmosolyodott. - De ezt biztos mondtam már korábban.
Anya még marasztalni akarta Cortezt vacsorára, de én el akartam kerülni egy kínos beszélgetést, úgyhogy inkább hazazavartam őt. A mai korrepetálás maga volt a tökély, végig pillangók csapkodtak a hasamban és úgy éreztem elájulok. Attól tartok, hogy ténylegesen beleszerettem Cortezbe.

Nagyon szerettem írni ezt a részt, most Cortez simp vagyok. Hihi. 🤭❤