Balatonboglári bobpályaaa! :)
Oké, bevallom én irtózom minden ilyen dologtól, vagyis nem igen voltam még bobozni vagy falat mászni, de ma erre is lehetőségem volt. De mielőtt még odaugranék leírom mi volt a mai outfit és a reggeli. A hawaii rózsás topom egy farmersorttal. A kaja pedig kifli volt felvágottal, sajttal és kis zöldségekkel. A hajam felfogtam, mert már nem nézett ki jól kiengedve, az volt a tervem, hogy ma megmosom.
– Várjátok már a bobozást? – kérdezte tőlem és Virágtól Zsolti izgatottan.
– Igen – bólogattunk.
– Én nem tudom fogok-e, max csúszok egyet. Annyira nem bírom az ilyet.
– Én se – néztem együttérzőn Zsoltira. – Most megyek bobozni először.
Megint ugyanaz volt a felállás, vártuk a vonatot, de az késett, ettől függetlenül jól mulattunk és megérkeztünk az úticélunk felé. A tanárok megint elengedtek minket, azt próbáltunk ki, amit csak akartunk. Természetesen a bobhoz mentünk először. Mivel se én, se Virág nem tudjuk hogy kell vezetni, úgy döntöttünk, hogy szétválunk. Ő Ricsivel csúszott, én pedig Zsoltival. Dave és Gábor lettek a harmadik páros, így vártunk a sorunkra a hatalmas tömegben. Tényleg rengetegen voltak, de azt kell mondjam megérte a várakozás. Nem mondanám, hogy képes lennék minden nap lecsúszni egy ilyenen, de ez egy teljesen új élmény volt az életemben és tetszett is. Zsolti vezetett, nekem csak annyi volt a dolgom, hogy kapaszkodjak és sikítsak.
– Ez király volt – mászott ki Zsolti, hogy aztán engem is kisegítsen.
– Tényleg az volt. Szerintem én csúszok még egyszer. Jössz velem?
– Á, nekem egy bőven elég volt.
– Biztos?
– Tuti – mosolygott rám Zsolti.
Dave is úgy gondolta, hogy elég volt neki egy csúszás, úgyhogy én csatlakoztam Gáborhoz. Ricsi és Virág sem hagyott fel a lelkesedéssel, szóval mi négyen benne voltunk egy újabb csúszásban is. Gáborral is nagyon jó volt csúszni, mint kiderült nagyon szeret bobozni. Valami szóviccet is mondott nekem – már nem emlékszem pontosan hogy volt –, ami meglepő volt, mert Gábort beszélni is ritkán hallom, nemhogy vicceket mondani. Pedig ez vicces volt.
– Na és mit gondolsz, jobb lesz a nyarad a tábor után? – kérdeztem.
– Már most az – felelte.
– Ennek örülök.
Újra megvolt a csipetcsapat, körbejártuk a kalandparkot, de nem igazán akartuk kipróbálni a dolgokat. Ricsi és Dave még belevágott egy falmászásba, Zsolti és Gábor pedig leültek egy padra, mi addig Virággal elmentünk vásárolni. Na igen, nem is mi lennénk. Volt egy bódé, ahol vettünk mecsi-mecsi vászonszatyrot. A Virágé fekete alapú és rosegold pillangók vannak rajta, az enyém pedig fordítva van, vagyis rosegold a szatyor, a pillangók pedig feketék. Nagyon csinik. :D
Nem történt semmi izgalmas, szóval nem is tudom miről kéne írnom. Még járkáltunk egy kicsit a környéken, láttunk egy vilivonatot, ami turistákat szállított, étterem is volt, de oda inkább nem mentünk, abból a pénzből inkább veszünk egy aranygyűrűt. De szerencsére a mosdó ingyenes volt, úgyhogy Virággal be is mentünk. Ott összetalálkoztunk az a-s lányokkal, akik kifogástalanul néztek ki. Szájfény, parfüm, elfoglalták mind a két tükröt. Egy senkinek éreztem magam Edina mellett, de próbáltam nem kimutatni ezt. A hajam volt az oka, nagyon bénán állt. Le is izzadtam ebben a nagy melegben, a halántékomon pedig kinőtt egy csúnya pattanás. Ezzel szemben Edina arca és haja kifogástalanul nézett ki, a felsője pedig tökéletesen megmutatta a dekoltázsát. Ezügyben nem kell irigykednem, de attól még ugyanúgy elhagyott az önbizalmam.
– Mikor indul vissza a vonat? Nem tudjátok? – kérdezte meg tőlünk Rami, miközben a kezünket mostuk.
– Pontosan nem, de szerintem mindjárt indulunk az állomásra – mondtam.
– Kicsit megkésünk az ebéddel, pedig már nagyon éhes vagyok – panaszkodott Tami.
– Lasagne lesz – mondta Virág.
– De jó, azt szeretem.
– Meg karfiolleves azt hiszem – egészítettem ki a mai menüt.
– Azt már kevésbé – nevetgélt.
– Gyertek lányok, menjünk ki – indult meg Edina, akinek nem tetszett, hogy két mondatnál többet csevegünk velük. Tami azért ránk mosolygott, mielőtt kiment a mosdóból.
Haller idegesen lépett oda hozzánk, azt mondta késében vagyunk, úgyhogy nagyon gyorsan meg kellett indulnunk a vonathoz. Na igen, ez volt a gond.
Mindenkinek az ebéden járt az agya, meg azon, hogy el kéne menni a boltba innivalóért meg ilyesmi. Csak a táborhelyre visszatérve, a karfiolleves evése közben jöttünk rá mi történt. Minden úgy kezdődött, hogy az ofő kapott egy telefonhívást, és az arckifejezéséből látszott, hogy nem jó híreket kapott. Azonnal felállt az asztaltól, elindult az ajtó felé, és Kardos is vele tartott.
– Mi történt tanár úr? – kérdezte Virág.
– Gábort otthagytuk Balatonbogláron.
– Basszameg – tátottam el a szám. – Ne már! Szegény!
– Ijj, tényleg ennyire láthatatlan lenne a csávó? – húzta el a száját Ricsi. – Most felhívnám és megkérdezném jól van-e az öcskös, de nincs meg a száma.
– Ott maradt egyesegyedül? Szegény – biggyesztette le a száját Virág.
– Mégis hogy történhetett ez? – jött oda az asztalunkhoz Máday. – Gábor az osztálytársatok. Ha nem is a barátotok, igazán odafigyelhetnétek rá. Nem kell minden percben őt bámulni, az is elég, ha nem felejtitek el, hogy a táborban van, vagy ha észreveszitek, hogy nem ül veletek a vonaton.
Máday nagyon letorkolt minket, de hatásos volt, mert mindannyian elszégyelltük magunkat. Mondjuk a fiúknál ez nem tartott túl sokáig, Zsolti két perccel később felpattant és megindult a másodikért, ami ugye lasagne volt.
Mint később kiderült, Gábor kétségbeesetten felhívta az anyukáját, az anyukája pedig az ofőt, aki Kardossal együtt, kocsival elment érte. Mi nem tudtuk mit csináljunk, a Balatonba még nem mehettünk be (nagyon meleg volt), úgyhogy elterveztük, hogy megyünk a Lidl-be. Máday viszont nem akart elengedni minket, úgy vélte ez méltó büntetés lesz nekünk, amiért nem vettük észre Gábor hiányát. Minta csak a mi hibánk lett volna! Nem a pedagógusok feladata megszámolni megvan-e az összes diák?
Végül addig nyafogtunk neki, hogy feladta, elmehettünk a boltba, de amiről ő nem tudott, a mekibe is. Elindultunk hát Balatonlelle utcáin, mindenki azt tervezgette mit fog venni, de én közben írtam pár üzenetet Corteznek és egy szívecske szemű emojival reagáltam Kinga Insta-storyjára, amin a lova volt.
– Oké, nekem vennem kell két innivalót, egy chipset és valami édeset – mondtam Virágnak. – Te veszel egy gumicukrot az biztos.
– Honnan tudtad? – kuncogott Virág.
– Ismerlek már – löktem meg a vállát mosolyogva. – Na vásároljunk!
Mondanom sem kell, hogy Zsolti vásárolt be a legjobban, de Ricsit sem hagyhatom figyelmen kívül. Vett egy citromos sört.
– Ricsi. Ki se adják neked.
– Alkoholmentes.
– Ja, ó. Kár – vigyorogtam, mire ő is felröhögött.
Miután mindenki bevásárolt, az internetes térképet követve eljutottunk a McDonald's-ig. Mire Zsolti leadta a rendelését, mi Virággal már leültünk a hatalmas külső asztalhoz. Nagyon jól megebédeltem, úgyhogy én elvitelre kértem a kajám (sajtos McRoyal, Nuggets), a helyszínen csak egy csokis shaket ittam. Nem akartunk túl sokáig maradni, nehogy Máday gyanút fogjon, úgyhogy amint megettük a kajánkat el is indultunk vissza a táborhelyre. És mire visszatértünk, már Gábor is ott volt.
– Gábor! Haver! Sajnáljuk, hogy ott maradtál. Szar lehetett – paskolta meg a fiú vállát Ricsi.
– Az volt, de most már itt vagyok.
– Az a lényeg.
– Mentek valamikor a boltba? Vennem kéne valami innivalót.
– Az az igazság, hogy most voltunk – húzta el a száját Dave.
– Oh.
– Odaadom az egyik innivalóm – ajánlottam fel rögtön.
– Jaj, nem, dehogyis – próbált meg ellenkezni Gábor.
– Regi hagyd, majd én adok neki egy Fantát – áldozta fel magát Zsolti. – Nekem úgyis van hat üveg innivalóm, neked meg csak kettő.
– Köszönöm Zsolti.
– Nincs mit. Kell még valami? Puszedli? Mekis sültkrumpli?
– Van sültkrumplid? – csodálkozott Gábor.
– Aha. Odaadom neked.
– Köszi.
A fiúk ezután bevonultak a házba, úgy volt, hogy lassan nekikezdünk a fürdéshez való készülődésnek, de én még marasztaltam Gábort pár percre.
– Aggódtunk érted, remélem minden rendben veled. Mit csináltál te ott egyedül?
– Semmit. Kicsit unatkoztam és féltem is, de a vilivonat sofőrje felajánlotta, hogy elvisz egy ingyen körre. Azért megérte.
Ezután tényleg jöhetett a fürdés, a fiúk hahotázva jöttek ki a házukból.
– Mi történt? – kérdezte Virág.
– Dave tegnap nagyon csúnyán leégett, de eddig nem is tűnt fel neki – röhögött Zsolti.
– A pali olyan, mint egy rák – helyeslt Ricsi.
– Uhh – borzadtam el Dave leégett felsőteste láttán. Nem is értem hogy nem vette észre ezt? Egy négyzetcenti sincs rajta, ami nem lenne piros.
– Semmi vész, a víz majd lehűsít – vigasztalta magát Dave és megindult a Balaton felé.
Most is ugyanolyan jól szórakoztunk, mint eddig, egészen addig, amíg oda nem jöttek hozzánk az a-sok. Engem inkább a lányok bosszantottak.
– Nincs kedvetek kakasviadalozni? – kérdezte nyávogó hangon Ivett.
– Lehet róla szó – vonta meg a vállát Zsolti.
– Leszel velem Reg? – jött oda hozzám Ricsi.
– De csak akkor, ha nyerünk. Nem akarok víz alá kerülni.
– Nem is fogsz.
– Tudod miért van esélyünk a győzelemre?
– Na miért?
– Mert nincs itt Kinga.
– Jogos.
A párok a következők voltak: Én-Ricsi, Virág-Dave, Edina-Krisztián, Rami-Zsolti, Tami-Dávid, Ivett-Zsombor. Gábor és Laci is beszállhatott volna, de ragaszkodtunk a fiú-lány párokhoz. Így volt fair a verseny.
– Jaj Virág, ne mozgolódj nagyon, nyomod a vállam és ez fáj – vonyított Dave.
– Jó, de akkor belekapaszkodok a hajadba.
– Ne már, neee, ááá! – és placcs. Még el se kezdődött a küzdelem, de Virág és Dave kiestek. – Remek.
– Gyerünk Reg, gyűrjük le őket – fogott rá a térdemre Ricsi.
Sajnos elég hamar szembesültem azzal, hogy mind a négy a-s lány engem akar ledönteni, de az Ivett-Zsombor párossal hamar leszámoltam, úgyhogy már csak hárman maradtak. Azt is tudtam, hogy Zsolti nem engem akar legyőzni, hanem mindenkit, úgyhogy a legnagyobb ellenségem igazából Edina volt. Van, ami nem változik.
Eddig talán egyszer kakasviadaloztam, akkor másodikként beestem a vízbe, de most úgy éreztem képes vagyok nyerni. Ricsi a párom, így meg pláne. Bár be kell valljam nehéz volt. Tami és Edina egymást tolták, Rami pedig engem próbált lehúzni, de roppant gyengének bizonyult ellenem. Pár másodperc kellett csak, hogy víz alá kerüljön. El akartam intézni Edinát, úgyhogy megindítottam Ricsit. Az volt a tervem, hogy besegítek Taminak, aztán vele is megküzdök, de mire odaértünk, Dinának valahogy sikerült lelökni Tamit Zsolti válláról.
– Ketten maradtunk Regina – mosolygott rám.
– Igazából négyen – szólalt meg alatta Krisztián.
– Shhh – pisszegte le a szőke lány. – Remélem elviseled a veszteséget. A tényt, hogy semmi nem tart örökké. És hogy azt is könnyen elveszítheted, ami már a tiéd.
– Miért érzem úgy, hogy nem a kakasviadalról beszélsz? – vontam össze a szemöldököm.
– Mert nem a kakasviadalról beszélek.
– Kitalálom. Cortezről.
– Na mi lesz már, harcoltok vagy sem? – kiabált oda nekünk Zsombor.
– Ó, harcolunk mi – megragadtam Edina vállát, és bár viaskodtunk egy darabig, végül kiderült, amit eddig is tudtam, hogy én vagyok az erősebb. Edina prüszkölve jött fel a víz alól, én pedig sikoltozva másztam ki Ricsi nyakából. – Nyertüüünk!
– Nyertünk bizony – ölelt át féloldalasan Ricsi.
Ha a Balaton vizében nem is, de a zuhanyzóban bevizeztem a hajam. Megmostam végre, és sokkal frissebbnek, üdébbnek éreztem magam utána. Félig vizes hajjal eszegettem a vacsorát, ami sült kolbász volt, de nem igazán esett jól. Alig vártam, hogy úgy egy óra múlva megegyem a McRoyal hamburgerem és a Nuggetsem. De addig is, még várt rám egy kis kártyázás a fiúk szobájában sötétedésig. :D

Szegény Gábor! :)