A balatoni tábor második napja tele volt kalandokkal. De kezdem azzal, hogy ajtókopogásra keltünk Virággal. Haller volt az, figyelmeztetett minket, hogy fél óra múlva reggeli, további egy óra múlva pedig indulunk Balatonszárszóra.
Úgy véltem a sötétkék ruhám tökéletes lesz erre az alkalomra, úgyhogy gyorsan át is öltöztem. Virággal mosolyogva ültünk oda a fiúkhoz és hozzá is láttunk a reggelinek, ami nem volt más, mint tojásrántotta.
– Rendben. Most még van egy kis pihenőidőtök, de mindenki időben legyen a kapu előtt. Nem késhetjük le a vonatot! – nézett ránk Máday keményen.
Ez a nő még nyáron se tudja elengedni magát. Teli hassal mentünk vissza a házainkba, Virággal azt tervezgettük, hogy délután milyen jót fogunk csobbanni a Balatonba, de napozni is akarunk. Virág nagyon fehér bőrű, ő egyáltalán nem barnult semmit a nyáron. Én azért már megperzselődtem egy párszor, de így is van hova barnulni. Amíg nem indultunk el, addig átmentünk a fiúkhoz. Hiába raktunk tegnap látszatrendet a szobájukban, mostanra megint eluralkodott a káosz. Legalább annyit megtettünk Virággal, hogy bedobtuk a szemeteket a kukába. Hihetetlen milyen igénytelenek a fiúk.
Időben kiértünk az állomásra, de mivel ez a MÁV, ezért a vonat késett húsz percet. De nem baj, volt rajta légkondi, ami ebben a melegben nagyon jól jött. Végigmentünk Balatonszemesen, Balatonőszödön, és végül megérkeztünk Balatonszárszóra. Csak pár percnyire volt a József Attila emlékház. A többieket nem nagyon hozta lázba ez a kiruccanás, engem viszont érdekelt. De nyilván, magyarszakos tanárként Kardos volt a leglelkesebb. Nem is volt szükségünk idegenvezetőre, ő mindent tudott József Attiláról és el is mondta nekünk. Az a-s lányok unottan nézegették a körmüket és néha sunyiban a telefonjukat, Zsoltiék azzal hülyéskedtek, hogy a többi turista járását imitálták (pl.: öreg bácsi, egy random német nő), Virág pedig bambán nézegette a képeket. Csak én, Gábor, és az a-s fiúk figyeltünk igazán Kardosra. Volt még vagy negyedóránk arra, hogy magunktól is felfedezzük a helyet, de persze csak óvatosan. Ekkor történt, hogy odajött hozzánk a német nő, akit nemrégiben Dave utánzott.
– Hallo – és ekkor elkezdett hadoválni nekünk valamit. Mindannyian értetlenül néztünk össze.
– Hallo – Zsolti csak ennyit mondott, aztán ránk nézett. – Szerintetek mit mondott?
– Fogalmam sincs. Várj – ekkor megkérdeztem, hogy beszél-e angolul, de csak a fejét rázta és tovább próbálkozott németül. – Szerintem keressük meg Hallert. Ő németes tanár nem?
– Jó ötlet Reg, elszaladok érte – indult meg Ricsi és három perccel később visszatért Hallerrel.
Még sosem hallottam németül beszélni, de nagyon jó volt. Mi ugyan egy szót se értettünk a beszélgetésükből, de úgy tűnt nekik sikerült megoldani a problémát.
– Danke. Auf Wiedersehen – integetett nekünk a nő.
– Miről beszéltek tanár úrék? – kérdezte Virág.
– Azt kérdezte indul-e innen vonat Berlinbe, én pedig elmondtam, hogy először Budapestre menjen és ott tud felszállni egy vonatra. Aztán azt kérdezte van-e itt valahol egy kocsma, ahol lehet jó sört kapni.
– Na, ez nő a javából – biccentett Dave.
– Vagy inkább csak német – mosolyogtam.
– Na gyertek gyerekek, megyünk vissza a táborhelyre.
Ezúttal negyven percet kellett várnunk a vonatra, nem is bírtunk egyhelyben megmaradni. Haller elengedett minket, úgyhogy fel is kerekedtünk. Nem meglepő módon Zsolti majd megpusztult éhen, Dave pedig már nézte is a Google térképet, hogy hová tudnánk elmenni. Először valami Hamburgerezőt láttunk, de akkor nem fért volna belénk az ebéd, szóval végül egy cukrászda mellett döntöttünk. Egy kis desszert rendes kaja előtt. Milyen zsiványok vagyunk. Mi Virággal fagyit ettünk (itt legalább volt feltét is, nem úgy mint kampánykor :D), a fiúk pedig inkább sütiztek. Tök jól elvoltunk, ám váratlanul megjelentek Dináék.
– Ezek követtek minket – nézett rájuk féloldalasan Dave.
– Sziasztok – köszöntek nekünk. – Mi is mindjárt idejövünk, csak kikérjük a sütinket.
– Gyertek nyugodtan – vigyorgott Ricsi, aztán az egyetlen szabad széket is arrébb tolta. – Húzódjunk össze!
Vihogva összébb húzódtunk, hogy még csak véletlenül se férjenek el a mi asztalunknál. Nem is fértek, de leültek a mellettünk lévő asztalhoz és hercegnői mozgással enni kezdték a nem tudom milyen sütiket.
– Mit eszel Dina? – hajolt oda Zsolti.
– Répatortát.
– Ú. Képzeld, Cortez is szereti a répatortát.
– Tényleg?
– Aham.
– Ez is közös bennünk. Majd sütök neki – ábrándozott Edina.
– Zsolti? – néztem rá értetlenül, mire vigyorogva a telefonjára mutatott. Pötyögni kezdett valamit, ezért én is megnéztem a sajátom. Jött egy üzenetem.

„Cortez utálja a répatortát"

„:D"

Szépen lassan visszaindultunk a vonatállomásra, persze közel sem zökkenőmentesen. Virág látott egy szuper cuki kiskutyát az út túloldalán és oda akart menni, hogy megsimogassa, Dave kiakadt, hogy le fog merülni a telefonja (34 százalékon volt), Ivett pedig félúton felsikoltott, hogy otthagyta a telefonját a cukrászdában. Nyilván az utolsó eset nagy gondot jelentett, Ricsi visszafutott vele (ez mondjuk kedves volt tőle), és szerencsére meglett a teló, a tulajok félretették. Két perccel a vonat érkezése előtt visszatértünk a tanárokhoz és a fiúkhoz, akik ott maradtak. A vonatból élmény volt látni a Balaton vizét, ahogy elsuhanunk mellette, ahogy a dombos vidék minden kilométernél megváltozik.
A táborhelyre megérkezve szinte rögtön berontottunk az étkezőbe és nekiláttunk az evésnek. Zöldborsóleves és rakottkrumpli, nyami. Megint csak sokat ettem, jólesett ledőlni egy kis időre a házunkban, de megzavart minket Dave.
– Csajok jöttök boltba?
– Mi?
– Elsétálunk az ALDI-ba. Veszünk innivalót, nasit, ilyesmi.
– Uh. Hát oké. Virág?
– Menjüüünk! – pattant fel az ágyról.
Rettenetesen meleg volt, úgy izzadtam, mint egy ló! Borzasztó volt. Nagyon büdösnek éreztem magam, de Virág megnyugtatott, hogy nem vagyok az.
– Hé. Az ofő ALDI-t mondott, de a térkép szerint van itt egy Lidl is, valamivel közelebb – bújt bele a telefonjába Dave.
– Mutasd csak – hajolt oda Zsolti. – Tényleg itt egy Lidl. ÚRISTEN! Van itt egy Meki!
Ennek mindannyian örültünk, tudtuk, hogy egyszer be fogunk nézni oda, de Zsolti teljesen lázba jött. Eljátszott a gondolattal, miszerint minden nap le fog gyalogolni ide. És mivel gyalogol, ezért nem hízik, mert lemozogja a BigMac-et. Tipikus Zsolti. :)
A Lidl-ben vettünk innivalót, chipset, csokit, ilyesmi, aztán visszaballagtunk a táborhelyre. Most már elég idő eltelt az ebéd óta és nagyon szerettük volna lehűsíteni magunkat. Átöltöztünk és neki is indultunk volna a Balaton vizének, de Cortez hívott!
– Úristen szia!
– Jó reggelt – szólt bele a telefonba álmos hangon.
– Ja hogy te most kelsz. Jó reggelt – nevettem fel. – Hogy vagy?
– Jól. Tegnap Marcusnál voltam, lementünk a partra meg ilyenek, király volt. És neked milyen a Balaton?
– Jóóó, bár bevallom nélküled kicsit olyan semmilyen. Pont most akarunk menni fürödni, mert megsülünk. Ma Balatonszárszón voltunk, holnap pedig Fonyódra megyünk. Jól elvagyunk, együtt lógunk a fiúkkal, sajnos Edináék nagyon nyomulnak. Tegnap azt mondta ősszel szakítani fogunk.
– Mivan?
– Hagyjuk, próbálom figyelmen kívül hagyni őt.
– Most mentek fürödni? Akkor nem zavarlak, leteszem.
– Neee, szólok a fiúknak, legalább nekik is köszönhetsz.
– Akkor inkább menjünk át videóhívásra nem?
– De. Csak várj, most nem igazán tölt be a wifi.
– Vagy tudod mit? Fürödjetek, napozzatok meg minden, aztán majd utána hívásozunk. Mit szólsz?
– Nekem jó. Addig legalább te is felébredsz.
Végre elindultunk Virággal a partra, közöltem a fiúkkal, hogy késő délután/kora este videóhívásozzunk Cortezzel, mindannyian örültek az ötletnek. A víz talán még sosem esett ilyen jól. Nem akartam megmozdulni, a Balaton vize olyan jól lehűtött. A többiek megint a flamingóval szórakoztak, felültették rá Virágot és úgy megtolták, hogy beborult a vízbe. :D
Az a-s lányok megint megjelentek a parton, de ezúttal a fiúk is. Krisztián, Dávid, Zsombor és Laci. A fiúk amúgy egész jófejek voltak, pláne Krisztián és Dávid, ők is hoztak egy felfújható ananászt. Szóval azokkal játszottunk, meg Laci labdájával, észre se vettük, hogy megint eltelt három óra. Edináék most oda se jöttek hozzánk, megmártóztak ugyan a vízben, de nem estek túlzásba.
Zsoltiék a parton se hagyták abba a hülyéskedést, labdáztak és „véletlenül" mindig eltalálták az a-s lányokat. Én és Virág leterítettük a törülközőinket és napozni kezdtünk. Éreztem, hogy a nap égeti a bőröm, de esküszöm jólesett. Nem sokkal később Dave is csatlakozott hozzánk, napozás közben pedig mindenféle dologról beszélgettünk.
Aztán mentünk átöltözni rendes ruhába, Virággal átmentünk a fiúk házába, mert ott valamilyen oknál fogva jobb az internet. Elhelyezkedtünk nagyjából egy csomóban és vártuk, hogy Cortez fogadja a hívásomat.
– Heló.
– Cortez!
Nyilvánvaló, hogy a nyár alatt Dave, Zsolti és főként Ricsi is beszélt Cortezzel, de attól még rengeteg mondanivalójuk volt neki. Virág is bele-beleszólt a beszélgetésbe, én pedig csak mosolyogva hallgattam. Gábor kissé magányosan ült az ágy szélén, úgyhogy mivel a többiek úgyis lefoglalták Cortezt, én közelebb mentem hozzá és váltottam vele egy-két szót. Kicsit unalmasan telik a nyara, Jacques-el se tud olyan sokat beszélgetni, mint év közben, de reméli, hogy ez a tábor jobbá teszi a nyarát. Szegény Gábort annyira szoktam sajnálni néha, mindig megfeledkezünk róla/nem vesszük észre, pedig amúgy rendes srác.
Visszakerült hozzám a telefonom és én is beszélgethettem Cortezzel egy kicsit. De nekünk mennünk kellett vacsorázni, neki pedig ebédelni. Milyen vicces helyzet ez.
A vacsora elég unalmas volt, nem is laktam jól teljesen. Kenyér, felvágott, sajt, paradicsom meg paprika. Megváltás volt utána a doboz Pilóta keksz. Megint csak az este volt a legjobb része a napnak – és nem azért, mert végre lehűlt az idő –, társasoztunk, kártyáztunk és nagyon sokat nevettünk. Haller is beszállt egy magyar kártya partiba a fiúkhoz.
Ezután lezuhanyoztunk és fogat mostunk, kimentünk a partra naplementét nézni – bár sajna csak a legvégét kaptuk el – aztán szúnyogveszély miatt visszavonultunk. Elég fáradtak voltunk, úgyhogy nem dorbézoltunk tovább. Ennyi volt hát ez a nap.