Tegnap semmi érdemleges nem történt azon kívül, hogy Zsolti kapott egy karkötőt Tarr Zsófitól, és hogy Kardos kijavította a házidogákat. Ja igen, a hétfőn vásárolt karkötőket sikeresen otthon felejtettem, úgyhogy ma terveztem odaadni mindenkinek, Virág pedig úgy döntött velem együtt szeretné odaadni a sajátjait.
Így indult a napunk, odamentünk a különböző Rick Roll szivatásokról beszélgető fiúkhoz és átadtuk nekik a karkötőinket.
– Heh? – szólalt meg elsőként Ricsi.
– A barátaink vagytok, adunk nektek karkötőket – rendeztem le ennyivel és Virággal együtt bementem az iskolába. Egyébként tényleg! Nekem azóta lett két új karkötőm, egy fehér alapon kék virágmintás és egy levendulaszínű. Az előbbit Jacques, az utóbbit pedig Barbi adta. Barbinak én is adtam egy sötétlilát, de Jacques-nek és a teremben lévő másik három fiúnak csak ma reggel tudtam odaadni a sajátom.
– Nahát, köszi Regi – vigyorodott el Robi. – Ma délután van kedved Minecraftozni? Rég játszottunk már együtt.
– Tényleeeg. Benne vagyok!
Azok után meg pláne, amit kémia órán művelt ez a két nagyokos. Megbütykölték a kémia laborban lévő tv-t és szereztek hozzá egy távirányítót. Az volt a tervük, hogy a mai doga alatt elterelik egy kicsit Gondos tanárnő figyelmét.
– Ebből nem lesz baj? – csóváltam a fejem mosolyogva.
– Úgy ismersz te minket, mint akik bajba szoktak keveredni? – kérdezett vissza Andris vihogva.
Gondos úgy érkezett meg, mint egy hurrikán, mindent eltetetett a padról és felosztott minket A és B csoportokra. Amint megkaptam a saját lapom és nem voltam veszélyben előszedtem az otthon megírt minipuskámat, amin csak néhány olyan képlet volt, amit egyszerűen lehetetlenség volt megtanulni. Miközben a saját válaszaimat írtam a mellettem ülő kétségbeesett Ricsinek is segítettem, és eltátogtam Virágnak, hogy neki is megpróbálok. Bár úgy elég nehéz lesz, hogy a terem két pontjában ülünk. Az mentett meg minket, hogy a falon lévő tv recsegni és világítani kezdett.
– Mi ez? – kapta oda a fejét a tanárnő. Halk kuncogás futott végig a termen, én pedig a káoszt kihasználva, artikulálva lesúgtam Virágnak két dolgot. – Mi van ezzel? – Gondos már másodjára kapcsolta ki a tv-t, fogalma sem volt róla mi történik. – Ti csináljátok?
– Mi ugyan nem! – óbégatta Zsolti.
Teljes káosz alakult ki, sikerült még egy feladatot eltátognom Virágnak, közben pedig Ricsinek is segítettem és a sajátomban is eljutottam az utolsó előtti feladatig. Kicsit frusztráló volt egyszerre ennyi mindenre figyelni, ráadásul az utolsó számításos feladat nem ment. De szerencsénkre a tv továbbra sem állt le, a kockák igazán kitettek magukért.
– C-nek nem tudnál segíteni? – kérdezte tőlem suttogva Ricsi.
– Nem úgy tűnik, mint aki nagyon akarja a jó jegyet.
– Ne már Reg, kérlek. A nagyszülei így is pipák rá a magyar miatt.
– Jó – forgattam meg a szemem és elővettem egy zsebkendőt. Felírtam rá egy pár választ és képletet, utána pedig meglöktem Ricsi vállát. – Vigyük ki a dogákat, akkor odaadom neki.
– De nem fejezted be a sajátod.
– Ezt nem értem – vontam meg a vállam.
– Add csak – húzta magához a lapomat, és bár nem az egész feladatot oldotta meg, de abban biztos voltam, hogy szerzett nekem 1-2 részpontot.
– A végén tényleg kiderül, hogy kémiazseni vagy – viccelődtem, mire ő is elmosolyodott.
– Pósa, Szabó! Mit duruzsolnak ott? Talán kész vannak?
– Igen tanárnő, kivihetjük?
Kivihettük, amíg Ricsi odaadta a sajátját Gondosnak és hevesen verő szívvel megálltam Virág és Cortez padja előtt. A bal kezemet a hátam mögött tartottam, ott volt benne a szétfirkált zsebkendő. Éreztem, ahogy Cortez ujjai a tenyeremhez érnek miközben elveszi a zsepit, végigfutott a hátamon a hideg az érintése miatt. Fú, miért vált ki belőlem ilyen érzéseket még mindig?
Órák után Kingával és Arnolddal elmentem az iskolaújság gyűlésére, a legfőbb téma a március 15. és a tavasz érkezése lesz. Alig várom, hogy tavasz legyen, az a kedvenc évszakom!
Otthon egy kis tanulás és döglés után végre sikerült összehoznom egy másfél órás Minecraftozást Andrissal és Robival, játék közben többször is felhoztuk a kémia dogán történteket, szakadtunk a nevetéstől.

A hét végéhez közeledve a diákok még mindig a karkötő lázban égnek, adnak, akinek csak tudnak, közben pedig a holnapi bálról beszélnek. Engem csak az foglalkoztatott, hogy mit fogok felvenni, semmi nem jutott az eszembe.
Rajz órán Vladár lecsapott a tanári asztalra egy kartondobozt, a mai órai feladat egy valentinnapi üdvözlőlap készítése volt. Elvettem egy lapot, rózsaszín flittereket, ragasztót és csórtam Virágtól egy világosrózsaszín színű ceruzát. Ezekből hoztam össze a képeslapomat, ami talán kicsit giccsesnek és túl rózsaszínnek bizonyult, de attól még 5-öst kaptam rá. Ez pedig igen boldoggá tett. A boldogságom pedig fokozta az, hogy elmaradt a duplamatek, helyette Tölgyessy jött be helyettesíteni.
– Nincs matek? Ááá – üvöltötte Zsolti miközben a mellkasát ütögette. Akár egy gorilla. Ő, Cortez, Ricsi és Dave valami sorozatot néztek az utóbbi telefonján, Jacques és Gábor pasziánszoztak a francia fiú telefonján, Andris és Robi Clash Royale-t játszottak, Arnold olvasott, én pedig odamentem Virághoz, hogy tinimagazinokat töltögessünk színes filctollakkal. Csakhogy Kinga is odajött hozzánk, és kérdés nélkül elvette Virág rózsaszín tollát. Én lilával írtam, Virág pedig feketével, válaszolgatás közben néhányszor felvihogtunk, de amúgy igen komolyan vettük, mindenképp tudni szerettük volna, hogy melyik híresség tartozik hozzánk.
– Christian Bale – olvasta fel az eredményét Kinga. – Hány éves ez az újság Virág? Az az pasi az apám lehetne.
– Egy fiókban találtam – vonogatta a vállát. – De régen helyes volt nem?
– Nem rossz – vallotta be. – Nektek mi jött ki?
– Nem tudjuk, mert elvetted – mondtam miközben visszaszereztem tőle az újságot és megnéztem az eredményemet. – Christian Bale – vihogtam fel.
– Neked is? – kuncogott Virág. – Mi van ha nekem is ő lesz? – kezdett el számolgatni. – Justin Bieber!
– Akkor úgy látszik csak ketten osztozunk Christianon – néztem Kingára mosolyogva.
– Felőlem megtarthatod, kitöltöm megint hátha kijön valami jobb – húzta maghoz az újságot. – Channing Tatum. Hah, mindjárt másabb – vigyorgott.
– Kölcsönadod néha? – löktem meg a vállát nevetve.
– Ne is álmodj róla. Szórakoztasd magad Christian-nel.
Ennyi volt hát a nap.