Gyorsan beszaladtam a termünkbe, ahol Andris és Robi a tévét kapcsolgatták, figyelmenkívül hagyva a csengőt. Jacques az elsőpadban Gáborral barkóbázott, akinek szék hiányában állnia kellett. Virág Ricsi alkarjára rajzolgatott, aki úgy tűnt, hogy elaludt. Zsolti éppen egy abonettet rágcsált, miközben Dave-t hallgatta, aki mint általában, most is egy kütyüről beszélt. Kinga jegyzetet írt, talán a suliújsághoz, Macu pedig a laptopján pötyögött. Na és Cortez...Ő a padjában ült, fejét az asztalra hajtotta. Először azt hittem, hogy ő is bealudt, mint Ricsi, de aztán felemelte a fejét, és rám pillantott, azokkal az óceánkék szemeivel. Na, abban a minutumban elvörösödtem, ahogyan rám nézett. Hékás, nem úgy volt, hogy elfelejtem Cortezt, de most véglegesen? Jó, mondjuk eddig is ezt hajtogattam és végül nem lett belőle semmi. Gyorsan elkaptam a fejem, mert egy másodpercnél több ideig, képtelen lettem voltam a szemébe nézni. Gyorsan odaaraszoltam a padomhoz, figyelemenkívül hagyva Cortez pillantását, majd előszedtem az irodalom felszerelésem és vártam, hogy megérkezzen Kardos.

A tanár úr végre valahára megérkezett, így mindenki elcsendesedett, és abbahagyta amit éppen csinált. Kivéve Zsoltit, aki még mindig evett és Ricsit, aki még mindig a padjára hajolva aludt.

Kardos lecsapta a szöveggyűjteményt a padra, ami nagyon nagyot csattant, de úgy tűnik Ricsi elég mély alvásban lehetett, mert még ezt sem hallotta meg.

- Pósa! Azonnal keljen fel! - kiabálta Kardos, abban reménykedve, hogy Ricsi felébred. Hát, nem így történt. Ricsi továbbra is ott szuszogott a padban. Kardos sikertelen próbálkozására mindenki felnevetett. Az irodalom tanár fáradtan megdörzsölte az orrnyergét, majd Virágra pillantott, aki a szöveggyűjteménye mögött, az alvó Ricsit rajzolgatta.

- Bencze! Ébressze fel Pósát a téli álomból, aztán el is kezdhetnénk az órát...- mondta Kardos, majd ahogy végig pillantott rajtunk, megakadt a tekintete Zsoltin.

- Nagy! Azonnal tedd el az ételt! - parancsolt Zsoltira, aki továbbra is ártatlanul pislogott, majd megszólalt, vagyis csak próbált, mert tele volt a szája.

- Hmnym mnym - mondta Zsolti artikulátlanul, mire mindenki felnevetett, Kardost kivéve.

- Nagy Zsolt! Gondolom számodra a kultúrált szó, idegen fogalom - jegyezte meg Kardos, mire még jobban nevettünk. - Tehát, ne egyél az órámon! - torkolta le újból, miután leégette Zsoltit. A fiú feltartotta a mutatóujját, jelezve, hogy várjunk, majd böfögött egy hatalmasat. A fiúk elröhögték magukat, mi lányok csak megjegyeztük, hogy ez undorító volt. 

- Hát, megérte meginnom azt az egy liter fantát az óra előtt - paskolta meg a hasát Zsolti. Nagy meglepetésünkre Zsolti produkciója után, Ricsi felkapta a fejét a padról és kómásan nézett körbe. Kardos még továbbra is Zsoltival vitatkozott, a többiek meg csak nevettek rajtuk.

- Mi a fene folyik itt? - kérdezte félkómásan Ricsi, miközben fáradtan megdörzsölte a szemét. A többiek csak most vették észre, hogy Ricsi felébredt a szunyókálásból, ezért a többiek még jobban nevettek. Kivéve Cortezt, aki továbbra is a zenét hallgatott, és a tekintete szinte égette a hátamat.

- Itt? Itt éppen irodalom óra...- mondta Kardos, de még mielőtt befejezhette volna a mondandóját, Ricsi legyintett egyet és visszafeküdt a padra. Hát igen. Így telt az irodalom óra. Kardos nem tudott tanítani ezen az órán miattunk, de azért feladta a leckét és arról nem is beszélve, hogy Ricsi és Zsolti részesült egy szaktanári intőben. 

Végre elérkezett a szünet és mindannyian mehettünk a dolgunkra. Én úgy terveztem, hogy olvasni fogok, de amint a táskám mélyére nyúltam, nem találtam meg a könyvemet. Hát valószínűleg otthon hagytam. Francba! És az a baj, hogy Cortez nem ment ki a fiúkkal együtt szünetre, tehát bent fogaradni, ahogyan én is. És még mindig érzem, ahogyan a pillangók repkednek a gyomromban. A Cortezzel való elhatározások megvalósításában vagyok a legjobb.:( No comment.

Rajtunk kívül, még Ricsi tartózkodott a teremben, aki folytatta a sziesztáját. Úgy döntöttem, hogy elfoglaltság hiányában, kimegyek és megkeresem Kingát vagy Virágot, de nagy meglepetés ért, ugyanis Cortez kivette a füléből a fülhallgatóját és megszólított:

- Reni! Várj! - szólt, miközben feltápászkodott a padból. Én kérdőn néztem rá és ösztönösen közelebb léptem hozzá.

- Igen? - kérdeztem, és a szemem a egyből a szájára vándorolt. Francba, ezzel az egésszel! Miért ilyen nehéz őt elfelejteni?

- Beszélhetünk? - kérdezte a szemembe nézve és ahogyan bele néztem abba a sötétkék szempárba, minden gátlás és ígéret saját magam felé felbomlott. Már nem volt értelme és nem akartam betartani őket.

- Persze - nyögtem ki nagy nehezen, továbbra is tartva vele a szemkontaktust.

- Tudod...Az a szakítás...- kezdte és emiatt kicsit kellemetlenül éreztem magam. - Nekem nem nagyon volt tiszta, vagyis nem értettem az okát. - folytatta, és beletúrt a hajába. Ettől a mozdulattól alapjában véve elájultam volna, de ebben a helyzetben képtelen voltam rá.

A mondatára megráztam a fejem és siettem a válasszal, mielőtt rákérdezett volna.
- Felejtsük el - válaszoltam jelezve, hogy nem szeretnék beszélni róla. Cortez bólintott és annyiban hagyta, nem feszegette tovább a témát, amitől nagyon hálás voltam neki.

- És mi van...- vettem át a szót, de Cortez mintha csak olvasni tudna a gondolataimban, befejezte a mondat másik felét.

- Kettőnkel? - nézett rám azzal az ócenkék szemével, ami mindig rabul ejtett. Lassan bólintottam, mert képtelen voltam kinyögni egy igent vagy egy aha-t. - Nem tudom, szerinted? - lépett hozzám közelebb, úgy, hogy szinte a szánk már majdnem összeért.

- Talán megpróbálhatnánk...

- Újra? - kérdezte, azzal a huncut mosollyal az ajkán.

- Hát, ha szeretnéd...- vontam meg a vállam, úgy mint akinek teljesen mindegy. Pedig egyáltalán nem volt az.
Cortez elnevette magát, majd mielőtt még bármit is mondhattam volna, megragadta a karomat és magához húzva megcsókolt. Miközben Cortez átfogta a karját a derekam körül, én a nyaka köré kulcsoltam a karomat és élveztem a pillanatot.
A pillangók a gyomromban újra életre keltek és vadul csapkodtak belül. Na, igen. Mindig ez van amikor Cortez közelében vagyok.

Cortez egymás után többször is megcsókolt, úgy tűnt elvesztette a kontrollt, de nem ő volt az egyetlen.
Cortez megint hozzám hajolt volna, de...

- Na! Végre! - hallottam egy hangot mellőlünk, mire összerezzentem és odakaptam a fejem, ahogyan Cortez is tette.
Mindketten meglepetten pillantottunk az asztalon ücsörgő Ricsire, aki nyugodtan lóbálta a lábát és hol rám tekintett, hol Cortezre.

- Ember, te ezt az egészet végig nézted? - ráncolta össze a szemöldökét Cortez, raszta barátjára pillantva.

- Dehogy, hová gondolsz? Nyugisan aludtam itt, aztán felkeltem és körül néztem, nem láttam senkit. Mondom magamba, jól itt hagyott mindenki. Aztán megakadt a tekintetem rajtatok, ahogy smároltok. Hát, ember meg kell mondjam, régóta vártunk erre, de nem ez volt az első dolog amit látni akartam , mikor felkeltem - mondta hevesen gesztikulálva, mire elnevettem magam Cortez mellett állva, aki ugyanígy tett.

- Nem értem, hogy nem vettük észre, hogy felültél a padra - ráncoltam össze a szemöldököm, mire Ricsi legyintett egyet majd válaszolt.

- Sima ügy volt. Felálltam, azt felültem a padra. Annyira belemerültetek a smárolásba, hogy el is feledkeztek rólam - vonta meg a vállát, majd oldalra kapta a fejét, mert a többiek betrappoltak a terembe.

- Na, mi történt? - kérdezte Dave, hármunk között kapkodva a fejét. Hát igen, Dave mindig szeret tudni mindenről, semmiről sem akar lemaradni.

- Összejöttek - bökött felénk Ricsi, mire mindenki lefagyott és csak nézett ránk. Mondjuk Zsoltit nyelés közben érte a hír, ezért elkezdett fuldokolni, majd Kinga odament hozzá és jól hátba veregette.

- Végre! Már két éve erre várunk - kiáltotta Dave, miközben a magasba emelte a kezét, amolyan "végre" stílusban. A rockerek vadul bólogattak, Virág pedig Ricsi nyakába ugrott és azt hajtogatta, hogy mennyire örül nekünk.

- Mi van? - nevettem el magam döbbenten, Dave kijelentésére.

- Az van Renáta, hogy nekünk már az elejétől kezdve végig kellett néznünk a szenvedéseteket! A félreértésektől kezdve, egészen a figyelmen kívül hágyások-ig. - fejtette ki Kinga, miközben előszedte a jegyzeteit a táskájából.

Én csak meglepetten bámultam őket, majd éreztem ahogy Cortez átkarolja a derekamat, mire elmosolyodtam. Hirtelen félre kaptam a fejem, mert Zsolti megint elemében volt.

- A szerelem mindent legyőz! - kiáltotta, mire mindenki felnevetett és sejteni lehetett, hogy egy pillanat múlva betoppan Máday.

Hát nem tévedtem.

- Nagy Zsolt! Fejezd be a szerelmi ömlengést, vagy legalább ne hangosan tedd! Zeng tőled a folyosó! - torkolta le az igazgatóhelyettes, aki csípőre tett kézzel állt meg az ajtóban.

- Máday néni, de jó, hogy tetszik jönni! Reni és Cortez megtalálták a szerelmet, hát nem csodás! - pislogott Zsolti, lányosan rebegtetve a szempilláit, mire mindannyian felröhögtünk, Máday kivételével.

- Nagy Zsolt, az agyamra mész! - rázta meg a fejét dühösen Máday, majd visszament a folyosóra.