Ma hamarabb keltem, mint általában szoktam, ugyanis semmi kedvem nem volt megint elkésni. Anyuék valószínűleg még aludtak, mivel nem hallottam semmilyen hangot a földszintről. Miután felöltöztem, óvatosan lelopakodtam a lépcsőn, és úgy döntöttem, hogy csinálok magamnak egy forró kakaót.
Gyorsan el is készítettem, majd leültem az étkező asztalhoz.
Azon gondolkodtam, hogy Ricsi miért jelent meg itt tegnap. Miért érdekelnék őt a Cortezzel való magánügyeim. De talán nem is őt érdekelte, hanem Cortezt. Nyilvánvaló. Most így utólag visszagondolva, kissé durván bántam Ricsivel. Mindegy, biztosan nem haragszik érte, de ha mégis, akkor azt hiszem, hogy írnom kell egy bocsánatkérő levelet.
Miután megittam a kakaót és elmosogattam a bögrét, felmentem a szobámba egy pulóverért, mert úgy döntöttem, elmegyek sétálni, ha már ilyen korán keltem. Halk léptekkel haladtam lefelé a lépcsőn, majd bementem az előszobába és becsuktam az ajtót, hogy anyuék még véletlenül se ébredjenek fel. Jó, nem csak úgy szó nélkül akartam kisurranni a házból, ezért hagytam egy cetlit, az asztalon, mielőtt elmentem volna. A papír szerint az ,,elmentem sétálni, úgyhogy ne aggódjatok, hogy eltűntem.,, felirat állt.
Miután letettem a papírt, felvettem egy fekete bőrből készült bokacsizmát, majd csendesen kinyitottam a bejárati ajtót.

Az egész utcán csönd uralkodott, egy lélek sem járt ide kint. Nem siettem sehova, ezért komótos léptekkel indultam el az úton. Az utcai lámpák már nem világítottak, mivel már elég világos volt, ahhoz, hogy az ember lásson valamit.
Hirtelen zajt hallottam magam mögül, mintha valaki követne.
Hatalmas hévvel, fordultam hátra, majd mikor megláttam az embert mögöttem, majdnem felsikítottam, annyira megijedtem. De mielőtt megtehettem volna, a kapucnis férfi a számra tapasztotta a kezét. Éreztem, ahogy megáll bennem az ütő.
Majd a férfi levette a kapucniját, és abban a pillanatban megkönnyebbültem.
- Uramisten! Te idióta, a frászt hozod rám! - akadtam ki Alexnek, aki szerintem elég jól szórakozott rajtam.
- Csak nem azt hitted, hogy valami sorozatgyilkos van mögötted? - kérdezte, miközben tovább sétáltunk az utcán.
- A szívbajt hoztad rám! Mi van, ha szívinfarktust kapok? - kérdeztem, túlreagálva a szituációt.
- De nem kaptál. Amúgyis, mit keresel itt az éjszaka közepén? - kiváncsiskodott.
- Mi az hogy az éjszaka közepén? Már világos van! - feleltem, majd összehúztam a szemöldököm. - És te? Mit keresel itt az "éjszaka közepén" - kérdeztem gyanakodva, miközben az ujjaimmal idézőjelet mutattam.
- Semmit, csak sétáltam, amikor megláttalak ide kint kóborolni. Aztán követtelek, utána pedig megakadályoztam, hogy felébreszd az egész kerületet a sikolyoddal. - vonta meg a vállát mosolyogva.
- Ja, persze. - hagytam rá nevetve. - De most komolyan. Mit csinálsz itt? - néztem rá komolyan, mire csak megvonta a vállát, majd válaszolt.

- Csak az egyik haveromtól jövök. Gyakorolnunk kellett a honapi fellépésre. - mondta, majd gyorsan kijavította magát. - Vagyis a maira.

- Értem. - bólintottam, majd a baby G órám számlapjára néztem. - Basszus, nekem haza kell érnem! Tudod, suli meg minden... - hadováltam idegességemben, majd sietve elköszöntem a fiútól, aki csak nevetve megrázta a fejét és tovább sétált.

Futottam, ahogy csak bírtam, de bizonyára, ha Kinga itt lenne biztos azt mondaná, hogy                ,, Renáta, ezt te futásnak nevezed? Még egy teknősbéka is lehagyna! Kétsszer!". Ahogy felhangzottak ezek a szavak a fejemben, egyre gyorsabban szedtem a lábaimat, hogy hazaérjek.

Hamarosan a házunk elé értem és kivettem a kulcsomat a farmerem zsebéből. De mielőtt beletettem volna a zárba, a kulcs kicsúszott a nyirkos kezeim közül és leesett a betonra.

- Francba! Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek! - sóhajtottam fel, mielőtt lehajoltam volna a kulcsért. De mikor leggugoltam volna, valaki más megtette helyettem és felvette a kulcsot, majd átnyújtotta nekem. Dermedten vettem át a kulcsot Cortez -től, aki mint mindig, most is tökéletesen nézett ki. A haja rendezett volt, egyáltalán nem olyan kócos, mint az én frizurám. Menő fekete kapucnis pulcsit viselt, kék szemeivel kíváncsian fürkészte az arcomat.

- Kösz. - nyögtem ki, miután diszkréten végig mértem. Na, jó nem annyira diszkréten, de azért reménykedem benne , hogy nem vette észre. Erre nagyon kevés volt az esély. Sőt, nem is volt.

- Nincs mit. Amúgy...mit csinálsz itt ilyen későn? Mindjárt csengetnek. - mondta, miközben rápillantott a telefonja kijelzőjére.

- Csak itthon hagytam a táskám - hazudtam, mivel egyáltalán nem volt kedvem elmesélni Cortez -nek, hogy kimentem sétálni kora reggel és véletlen összefutottam Alexel.

- Aha. - bólintott furán, mint aki nem hisz nekem, majd nem törödött tovább a témával. Megértem, hogy így reagált, ugyanis nagyon bénán hazudok és nem is tudok, ha meg rögtönözni kell, akkor az meg még rosszabb.

Aztán elhatároztam, hogy bemegyek, így Cortez -t figyelmen kívül hagyva, kinyitottam a kaput és beslisszoltam a táskámért. Szerencsére apu és anyu nem volt már itthon, úgyhogy erre a fejmosásra, amit kapni fogok a reggeli sétámért, majd csak délután kerül sor.

Mikor visszatértem a táskámmal a hátamon, Cortez még mindig a kapu előtt ácsorgott és unottan nyomkodta a telefonját. Hitetlenül néztem rá, majd széttártam a karom.

- Miért álldogálsz még itt, már a suliba kéne lenned! - kaptam a fejemhez, majd hozzátettem. - és nekem is.

- Gondoltam megvárlak - vonta meg a vállát, mire halványan elmosolyodtam, de nem engedhettem meg magamnak, hogy az érzéseim elhatalmasodjanak rajtam.

- Kedves tőled, de...egyedül is odajutok. - feleltem, miután bezártam a kaput és elindultam a gimi felé. Hallottam, hogy Cortez utánam siet, de nem nagyon foglalkoztam vele.

- Hé, Szöszi! Most meg hová sietsz? - kérdezte, miközben beért.

- Ha nagyon tudni akarod akkor a suliba. Ja, és ne hívj Szöszinek! - válaszoltam arrogánsan, majd sietősebbre vettem a lépteimet, de gondolhatjátok, hogy ez Cortez -nek meg se kottyant, míg én szinte lihegtem.

- Na, Szöszi. Mi ez a stílus? - nézett rám összehúzott szemöldökkel, mikor már az iskolánál jártunk.

- Ez az a stílus, amihez hozzá kell majd szoknod. - feleltem, majd beléptem az iskola bejáratán.

Kedves olvasóim! Nem tudom, hogy még mennyien követitek nyomon könyvem alakulását, de akik még olvasátok ezeket a fejezeteket, azoknak nagyon köszönöm a türelmüket, és ígérem, hogy mostantól gyakrabban lesznek részek, mint eddig.

Nagyon köszönöm türelmeteket!

Schell