Annyira nem értem Renit. Mármint, minden egyes órán figyel mint a kisangyal és mindent tud, de Vladárnál állandóan elront valamit vagy csak pechére a tanár kötöszködik vele. Pedig nem ezt érdemli a szorgalmáért.
Mint kiderült, ezúttal Reni nem figyelt előző órán, hogy lesz társadalomismeret pályaválasztási helyett, mert tíz perc késéssel esett be, és a kezében lévő kajamennyiségből arra következtettem, hogy valószínűleg a büfében volt, miközben én hívogattam.
- Ó, elnézést - motyogta zavartan, és kétségbeesetten körbenézett a néma teremben.
- Rentai - sóhajtotta Vladár dühösen.
Amikor találkozott a tekintetünk Renivel, széttártam a karom, és azt tátogtam, hogy hol a telefonja, mire ő elmutogatta, hogy a táskájában volt lehalkítva. Remek.
- Rentai, javaslom, ülj le a helyedre, hagyd figyelmen kívül az órámat, ahogy csak szoktad, ne zavartasd magad, és reggelizz meg - nézett rá Vladár.
- Elnézést, tanár úr, de azt hittem, hogy nincs több pályaválasztási óránk...
- Hát, hogyne. Még az agyrászkódást szenvedett Bernáth is tudja, hogy csütörtökön első órában ezentúl társadalomismeretet tanítok, de Rentai... ő nem. Ő honnan tudná? - kérdezte a tanár teátrálisan a plafontól.
- Elnézést, de... én nem tudtam róla, azt hittem, lyukasóránk van - mondta kétségbeesetten Reni.
- És szerinted, de tényleg, csupán merő kíváncsiságból kérdezem. A többiek honnan tudják? Csak nem figyeltek? Csak nem beírták, amikor kértem? Csak nem tisztelnek engem minimálisan?
- Még egyszer elnézést, tanár úr. Többet nem fordul elő - ígérte Reni, és látszott rajta, hogy már nagyon menne a helyére.
- Párizsban nem szeretik a renitenseket, mi lesz veled ott? - vigyorgott rá Vladár megalázóan.
Értetlenül meredtem Renire, akárcsak a többiek.
- Mi? - kérdezte Ricsi álmosan.
- Te jó ég! - fogta meg Kinga a homlokát.
A tanár szeme elkerekedett és széles mosolyra húzta a száját.
- Rentai! Hát nem osztottad meg a társaiddal a jó hírt? - kérdezte nyájasan, eléggé összezavarva a többséget. Mivan???
A teremben zúgolódás kezdődött, de leszartam. Renit bámultam kifejezéstelen arccal, azon töprengve, hogy mi a szart jelentett Vladár mondata. Talán kimegy Párizsba Neményihez? Még a gondolattól is hányingerem lett.
- Elnézést, ha lelőttem a poént - folytatta Vladár, miközben a többiek tomboltak. - Tehát, most már nem titok, hogy Rentai idén iskolánk büszkesége, az ösztöndíjprogramra őt választották ki, így jövőre egy párizsi egyetemen folytathatja tanulmányait.
Nem igaz. Mi a francért nem volt képes elmondani??? Egyszerűen képtelen voltam magamhoz térni a döbbenettől és a dühtől. Komolyan, azok után, hogy nemrég összebalhéztam a családommal csak azért, hogy együtt maradhassunk Renivel, úgy éreztem, hogy kurvára nem ezt érdemeltem. Az lett volna a minimum, hogy közli.
Hallottam, hogy a többiek tovább ordítoztak, de nem érdekelt. Csak Renit bámultam továbbra is, és igyekeztem a tekintetembe belesűríteni az érzelmeimet, hogy legalább egy kis fogalma legyen arról, hogy mit gondoltam róla abban a pillanatban.
- Rentai, amennyiben szeretnél itt maradni mellettem, szörnyen örülök a társaságodnak... - szólt rá Vladár élesen.
- Már megyek is - hebegte Reni.
Egész órán le sem vettem róla a szemem, és tudtam, hogy zavarja. Én sem érezném magam a legkellemesebben, ha közölném Renivel, hogy mondjuk felvettek egy amerikai egyetemre, és nem szóltam róla x ideje. Dühös voltam rá. Nem is kicsit.
Vladár meg természetesen tisztában volt vele, hogy milyen undok volt Renivel, de ezúttal nem húztam fel magam rajta. Éppen ideje volt, hogy kiderüljön ez az egész.
- Tudunk váltani pár szót? - kérdezte Reni kicsengetéskor.
- Most? Persze. Ráérek - feleltem cinikusan.
- Oké, esetleg menjünk ki... - próbálkozott, de én nem akartam az egész folyosó szeme láttára megbeszélni ezt vele.
- Mindenki menjen ki. Most! Kösz - mondtam a többieknek, mire ők engedelmeskedtek, és kivonultak a teremből, magunkra hagyva minket.
Reni ide-oda mászkált Virág és a saját padja között, szemmel láthatóan ideges volt.
- Jó - bólintott. - Megpróbálom elkezdeni. Mindjárt - fújtatott.
- Segítsek? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Köszi, az jó lenne.
- Oké. Mégis mikor akartad elmondani??? - kérdeztem erélyesen. - Amikor Párizsban élsz? Vagy amikor a Szajna partján sétálgatsz, és eszedbe jut, hogy valami apróságról megfeledkeztél?
- Nem, dehogy - törölte le a könnyeit. - Csak most nem akartalak terhelni.
- Aha - bólintottam. - Ez olyan, mint amikor ,,nem akartál zavarni"? - néztem a szemébe.
- Nem, ez nem olyan! - emelte fel a hangját Reni is.
- Hallgatlak - vontam vállat lazán.
- Nem tudtam, mit tegyek. Hogy mondhattam volna el neked, amikor most vesztél össze a szüleiddel azon, hogy nem mész külföldre tanulni???
- Ez az egész most pontosan miért is rólam szól? - vontam fel a szemöldököm.
- Mert benne vagy. Mert az életem része vagy.
- Külön kell választanod a dolgokat, Reni - néztem rá komoran.
- De én nem akarom különválasztani - mondta könnyezve.
- Pedig kell. Gondolom, elfogadod az ösztöndíjat.
- Nem döntöttem még el.
- Mióta tudod? Napok? Hetek? Várj - csóváltam a fejem. - A hétvége óta. Péntek.
- Igen - mosolyodott el kínosan.
- Gondoltam. Nem hiszem el, hogy nem mondtad el.
- Haragszol? - suttogta alig hallhatóan, miközben a sulirádió bömbölni kezdett.
- Aha - bólintottam.
- Nagyon sajnálom.
- Ja, én is - álltam fel, majd odasétáltam az ajtóhoz, hogy kinyissam. - Vége a műsornak, gyertek be. Zsolti, mindent hallottál?
- Amíg Elton nem kezdett danolni - ismerte be.
- Kértek valamit a büféből? - kérdeztem úgy általánosságban, majd miután néhányan kértek üdítőt, kimentem a teremből.
Tudtam, hogy elég átlátszó ürügy volta arra, hogy egyedül legyek, de egyszerűen szükségem volt egy kis nyugalomra.

***

Egész nap távolságtartó voltam Renivel. Egyrészt, mert úgy voltam vele, hogy megérdemelte, másrészt meg haragudtam rá. Nem viszonoztam a közeledését, nem mentem be hozzájuk délután, stb...
Ennek ellenére viszont sokat gondolkoztam róla. Mármint, inkább rólunk. Hogy mi lesz ezután, mi lesz az ösztöndíjjal meg úgy mindennel.
A megoldás meg tulajdonképpen végig ott motoszkált a fejemben: együtt kell Párizsba mennünk. Erre sajnos végül mégis késő este döbbentem rá, tehát várnom kellett reggelig, hogy túlessek a szüleivel való ,,kötelező" beszélgetésen. Hála az égnek viszont nagyi teljes mértékben támogatta az ötletet, úgyhogy szerintem nem lesz gond.

***

Ha tetszett, vote pls ☆

Bocsi a hatalmas csúszásért egy ideig nem volt nálam könyv, aztán meg az ihlet nem jött. Sőt, tulajdonképpen most sem érzem azt a lelkesedést, mint amelyiket szoktam íráskor.

Infó: már csak 2 rész van hátra, az egyik mindenképpen a dec20 lesz, a másikon meg még gondolkozom. Ezekre ne számítsatok úgy 1-2 (vagy durva esetben több) hétig, mert a nyaram innentől már csak zsúfoltabb lesz + nem jön az ihlet. Nagyon sajnálom.

Remélem tetszett a rész 😘