Körülbelül egy hete olyat csináltam, amit nagyon nem kellett volna. De nem bírtam ki. Hogy mit is? Nos, lerajzoltam Renit, mégpedig azt, amikor a szilveszteri éjszakán ült egy épület lépcsőjén. Sajnos sikerült elfelejtenem, hogy Vladár ki akarja majd állítani a rajzokat, úgyhogy kisebbfajta sokként ért a kérése, hogy hozzuk őket vissza a suliba. Az egyetlen gondolat, ami végül megnyugtatott, az Reni várható reakciója. Afelől ugyanis kétségem sem volt, hogy fel fogja ismerni a képet, mert annyira azért nem rajzolok rondán. Ha pedig felismeri, akkor igencsak valószínű, hogy rákérdez a sejtésére. Arra meg nagyon kíváncsi voltam, már ha egyáltalán tényleg megteszi.

- Cortez, idejönnél egy pillanatra? - hívott félre Reni az egyik szünetben.

- Igen? - döbbenek le, mert akkor totál kiment a fejemből ez az egész.

- Mi van? 

Reniről néha tényleg azt hiszem, hogy megőrült. Fogalmam sem volt, hogy mi a fene baja lehet már megint.

- Mivel mi van? - kérdeztem végül.

- Mi ez a kép?

Na, itt esett le, hogy mi van.

- Melyik kép? - játszottam a hülyét.

- A kiállított...

- Egy rajz.

- Azt tudom. De miért?

- Mert képregény és manga hét van - próbáltam egy kicsit felhúzni, hátha akkor bővebben beszél.

- Tudod, miről beszélek... - kezdett elbizonytalanodni.

- Őszintén? Nem igazán - vontam vállat, majd összeröhögtem Ricsiékkel, akik folyamatosan poénkodtak. Pedig pontosan tudtam, mire gondol. Haha.

- Ne csináld. Felismertem a képet.

- Felismerted? - mosolyodtam el, mintha meglepődtem volna rajta.

- Igen - jelentette ki magabiztosan.

- És mit ismertél fel rajta? - húztam tovább. Elég kegyetlen tudok lenni...

- Magamat.

- Tényleg? - vontam fel az egyik szemöldököm.

- Igen. Azt hiszem. Mármint tudom, hogy az csak egy rajz, de nagyon hasonlít a...

- A mire?

- Szilveszter - suttogta Reni, és lassan már azt hittem elájul, annyira fehér volt.

- Érdekes - nevettem el magam. Nem bírtam ki tovább, szegény annyira szórakoztató, amikor ennyire zavarban van.

- Oké, mindegy. Felejtsd el - fordult meg, és elindult vissza a suliba.

- Reni - szóltam utána, mire megfordult. - Semmi - legyintettem.

Mégis mi a fenének kellene elmondanom neki? Úgysem érdekelné annyira, ha bevallanám az igazat. Szerintem most is csak azért kérdezett rá, mert... mert csak. Szóval... nem is tudom. Ha beismerném, akkor Neményi fülébe jutna, ami azt jelentené, hogy hallgathatnám a papolását arról, hogy szálljak le Reniről. Mindezt olyan szavakkal, amikről még csak nem is hallottam. Abból nem kérek. Gondoljon csak Reni, amit akar.

Aztán... valami belső hang arra kényszerített, hogy menjek utána. Ricsi kérdőn nézett rám, amikor otthagytam őket, mire én csak legyintettem, jelezve, hogy nem fontos, beszélgessen csak tovább. Felballagtam a lépcsőn, majd a szekrényekhez érve rájöttem, hogy nem kellett volna idejönni. Mert ott álltak Neményivel, és ölelkeztek. Na, tessék. Jól gondoltam. Renit nem érdekelné igazából a rajz. Hogy is érdekelné, amikor lassan már járni kezdenek Neményivel? Most is tökre el volt érzékenyülve, meg minden...

A szenvedélyes ölelés után (amilyet két barát nem szokott csinálni...) Neményi bement a terembe, Reni meg még pakolászott egy kicsit a suliboxában. Észrevett engem, de nem érdekelt. Hadd lássa csak, hogy végignéztem ezt. Mert majdnem felrobbantam a feszültségtől.

Következő szünetben félrehívtam Ricsit.

- Megtennétek nekem egy szívességet? - kérdeztem halkan.

- Mit is...? - kérdezte gyanakodva. Hát igen, ritkán kérek ilyesmit az biztos.

- Segítsetek hazavinni a mangás képet.

- Ember, már megint mi bajod?

- Semmi.

Ricsi erre csak a szemét forgatta.

- Megint láttad őt Neményivel, mi?

- Mondhatjuk.

- Te hülye vagy, ha meghátrálsz.

- Ez nem meghátrálás. Ez inkább a befejeztem kategória.

- Úgysem fejezed be - röhögött ki.

- Csak figyelj.

- Akkor sem fogod. De mindegy. Még szép, hogy segítünk - bólintott.

Dave-ék eléggé gyanakodva fogadták az ötletemet, de hála az égnek eljöttek utolsó óra után a lépcsőkhöz, ahol addigra már le is szedtem a rajzot.

- Akkor ezt most hozzád kell cipelni? - nézett a hatalmas képre Dave.

- Igen.

- Rohadt nehéznek tűnik.

- Hidd el, ha én elbírtam, négyünknek csak fog menni...

- Akkor minek kellünk mi? - kérdezte Zsolti.

- Hé, álljatok már le - szólt közbe Ricsi. - Kell a segítség, mert egyedül a hidegben ezt qrva nehéz lenne cipelnie C-nek.

- De minek egyáltalán elvinni?

- Srácok, ezt majd később is megbeszélhetjük, de most már mehetnénk, mert még észrevesznek... - mondom türelmetlenül.

Felkaptuk a képet, majd gyorsan elhagytuk a sulit. Négyen sokkal könnyebb volt, mint egyedül.

- Rohadt hideg van - vacogott félúton Dave.

- Nyugi, mindjárt ott vagyunk - nyugtattam meg.

- Persze. Ezt mondtad öt perce is - lihegte.

- Nem mondtam.

- Mindegy. De azért fárasztó ezt az izét cipelni... ráadásul emelkedőn.

- Fogd már be Dave! C is sokat segített neked, például hozott kütyüt Amerikából, és mindezt szó nélkül. Bírd már ki ezt a pár percet! - intette le Ricsi.

- Jól van, na.

Persze az hozzátartozik a sztorihoz, hogy sajnos kiment a fejemből szólni Dave-nek, hogy ezt most kivételesen NE posztolja ki. Ennek következtében kiírta, hogy ,, Kösz, Cortez, mínusz ezer fokban cipeltetsz velünk képet...". Te jó ég. Csak remélni merem, hogy Reni nem látta...

Ha tetszett, vote pls ☆