Kedves Naplóm!

Azt hiszem, nem gondoltam át eléggé ezt a Grayson-ügyet. Nem mintha nem bírnám a srácot. Dehogyisnem. Amióta Aiden lepattintott, annyira kedves és figyelmes velem. De egyszerűen nem tudok mit kezdeni a... hogy is mondjam... Graysonságával. Túl magabiztos. Túl nagydumás. És túl jóképű. És állandóan flörtöl. Kész hormonbomba!

Hogy a fenébe hihettem, hogy nem fog hatni rám?!

Ma suli után visszaadtam az alsógatyáját. Annyira ciki volt! Láttam, hogy csalódott, amiért nem tartom meg az ajándékát. (Ha belegondolok, ez azért aranyos. Fura, de aranyos.) Igazán nem akartam megsérteni, de nem tarthatom pasik intim ruhadarabjait a falamon!

Csak akkor engesztelődött ki, amikor elmagyaráztam, hogy az alsója helyére a kísérletünkhöz kapcsolódó tárgyakat fogok felrakni. És megígértem, hogy felteszek egy rakat mosolygó fejes matricát is az őrült alsógatyás húzása tiszteletére. Úgy elvörösödtem, hogy biztosan tudta, a matrica bőven elég lesz, hogy eszembe juttassa, mit művelt. Mostantól, ha bárhol megpillantok egy Smiley-t, mindig Graysont látom majd magam előtt – félmeztelenül. De ezt persze eszemben sincs közölni vele!

Ezután elkövettem az első számú hibát: meghívtam magunkhoz, hogy segítsek neki felkészülni a fizikadogájára. Nem akartam hozzájuk menni, nehogy összefussak Aidennel, Grayson pedig nem hajlandó betenni a lábát a könyvtárba. Fogalmam sincs, miért. Talán attól fél, hogy odabent azonnal megfertőzi a strébervírus, vagy valami hasonló kocka kórság. Egyébként meg ő vezetett, úgyhogy az lett, amit ő akart, így aztán itthon kötöttünk ki. Kettesben voltunk, mert anyu estig dolgozott.

A második hiba, amit elkövettem, hogy a szobámba tanultunk. Az ágyamon. Én mindig így szoktam, eszembe sem jutott, hogy a konyhaasztalhoz üljünk. És különben is. Hiszen ez Grayson! Idősebb nálam, irtó népszerű, kizárólag a magas, sportos, bombázó csajok jönnek be neki, és olyan, mintha a testvérem lenne. Meg sem fordult a fejemben, hogy velem is hozza majd a szokásos flörtölős formáját. De úgy látszik, Grayson Kennedy nem tudja megtagadni önmagát.

Nem hiszem, hogy szándékosan csókolt meg majdnem... Szerintem csak elunta a tanulást, és kikapcsolt az agya. Ami az ő esetében annyit jelent, hogy ha kettesben van egy lánnyal egy ágyon, akkor magától értetődik, hogy smárolni akar vele.

Valamiért nagyon izgatta a hajam. Húzgálta, mint egy óvodás, és amikor hisztizni kezdtem, hogy fejezze be – sajnos az ovis tempó ragadós  –, akkor kibontotta a copfomat.

Szentséges ég!

Nem tudom, miért, de attól, ahogy a hajamhoz ért, zakatolni kezdett a szívem, mint egy expresszvonat. Finoman és lassan babrált a tincseimmel, és olyan közel hajolt hozzám... Annyira meghitt pillanat volt, hogy ennyi erővel akár le is vetkőztethetett volna!

Aztán beletúrt a hajamba, az ujjait lassan végighúzta rajta. Közben a számra pillantott, és akkor úgy éreztem, meg fog csókolni. Vagyis… ez így nem pontos. Olyan arcot vágott, mintha legszívesebben leszorítana az ágyra, és a szuszt is kismárolná belőlem!

Megdermedtem. Fogalmam sem volt, mit csináljak. Nem mintha képes lettem volna megmozdulni. Nem bírtam gondolkodni sem. Grayson egyszerűen kiirtotta az agysejtjeimet!

Soha nem tört még rám ilyen erős pánikroham. A testem leblokkolt. Olyan óriási volt a sokk, hogy el sem bőgtem magam, és a légzésem sem gyorsult fel. Ami nem csoda, mert egyáltalán nem vettem levegőt. A külvilág megszűnt számomra. Ha az életem múlik rajta, akkor sem tudtam volna megmoccanni. Mintha kővé dermesztett volna a baziliszkusz a Harry Potter és a Titkok Kamrájából.

Graysonnak ekkor esett le, mire készül. Méghozzá velem! Egy szívdobbanásnyi időre legalább annyira megdöbbent, mint én, de gyorsan összekapta magát, és rám villantott egy szívdöglesztő mosolyt. Összeborzolta a hajamat, és a béna copfomat cikizte − mintha mi sem történt volna. Nyilvánvaló, hogy őt egyáltalán nem kavarták fel a történtek.

Én viszont teljesen kikészültem. Akkor szedtem csak össze magam, amikor Grayson a házijával kapcsolatban kérdezett valamit. A tudományhoz legalább értek. A tudománnyal tudok mit kezdeni. Úgy kapaszkodtam a kérdésébe, mint egy mentőövbe. Csak így sikerült leküzdenem a pánikrohamot, de egész este nem bírtam lenyugodni.

Fogalmam sincs, hogy viselkedjek mostantól a közelében. Tegyek úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne? Kénytelen leszek, mert holnap este dolgozni akar a kísérleten. Nem tudom, mit tervez, de szívből remélem, hogy nyilvános helyre akar vinni. Nem lenne okos kettesben maradni vele. Sőt talán egyáltalán nem kellene Graysonnal lógnom. Ha ez így megy tovább, a srác még a tudományos vásár előtt kicsinál!