Érzed a szívverésem?

a szív amit összetapostál és elhagytál még mindig ver utánad

nem számít milyen keményen próbállak elfelejteni

nem számít hány új emberrel találkozok

miért fordulok meg és gondolok egyedül csak rád? Újra és Újra ás újra?

nem akarom ezt többé csinálni, megakarok állni

nem számít mennyi alkalommal próbálom megállítani magamat

nem számít, a szívem összetört,. miért?

miért viselkedek még mindig úgy, mint egy bolond?

elmémmel megértem ezt de a szívem nem fogja fel?

megragadtalak és nem engedlek el, még mindig olyan mintha mellettem lennél

nem hiszek a búcsúban

nem számít kivel találkozom, van egy hely a szívemben

mit nem tudok kinyitni , csak neked ki elhagyott

Nem számít hogy visszajössz e, de hiszek benned. miért hisz a szívem ennyire?

miért nem figyel rám??

hallgasd a szívverésem (ami érted ver, ami rád vár)

még mindig nem tudja hogy vége, nem érti hogy miért vagyok ilyen

még mindig fáj ha rád gondolok, minden alakalommal ha rád gondolok a szívem hevesebben ver

el kell felejtenem, el kell felejtenem hogy élsz

ki kell törölnöm mindent, mert különben meghalok

"ne próbáld meg visszakapni őt, nem jön vissza, elment, lépj túl rajta

elment és nem jön vissza, ő nem gondol rád"

nem tudja, hogy várok rá és ő jól van.

ő már elfeledkezett rólam és teljesen kitörölt

én miért nem tudom ezt megtenni? „

Hallgasd a szívverésem (ami érted ver, ami rád vár)

még mindig nem tudja, hogy vége, nem érti, hogy miért vagyok ilyen

még mindig fáj, ha rád gondolok, minden alakalommal, ha rád gondolok a szívem hevesebben ver

A szívem ver, gyorsabban és gyorsabban. - 2PM -Heartbeat

Heartbeat

Távolról figyelem őt. Félek megszólítani. Legszívesebben odaszaladnék hozzá és magamhoz szorítanám, de félek, hogy összeroppanna. - Jimin

Jin

Más volt ez a nap mint a többi. Minden olyan csendes és rémisztően nyugodt volt. Lassan lépkedtem az utcán, az emberek nem figyeltek fel rám. Gondolatimba merültem, mígnem valaki erősen megragadta vállaim.

- Merre mész? - kérdezte Jungkook ahogy maga felé fordított

- Áhh, Szia! - mosolyodtam el megpillantva őt baseball sapkája alatt. - Nem tudom csak úgy mentem, de picit megéheztem.

- Menjünk akkor együnk valamit - vigyorod el, majd mellém szegődött és mesélni kezdte, hogy ő épp edzeni volt.

Hallgattam, ahogy mesél, figyeltem az arcát, a mosolyát, azt, ahogyan belefeledkezik mondandójába, a dadogását mikor belekavarodik a történetbe. Hallgattam és hallgattam. Minden olyan csendes és nyugodt volt, de már nem olyan rémisztő, mint pár perccel, ezelőtt mert ő itt volt mellettem. Egy évvel ezelőtt jöttem rá hogy szeretem Jungkookiet. Elmolyosodtam mikor eszembe jutott az első csókunk.

- Min mosolyogsz? - kérdezte

- Emlékszel az első csókunkra? - ököllel belever a vállamba. Elpirult. Bólint. - Csak ez jutott eszembe. Akkoriban nem tudtam mit kezdeni az érzéseimmel, és az meg remélni se mertem, hogy az érzéseimet viszonozhatod. Mindig piszkáltál, mint az oviban a kisfiúk a lányokat, de azon az estén...

- ejj, ne hozz már zavarba! Mindenre jól emlékszem, miért kell most ezzel előhozakodni? - kérdezte miközben sapkáját peremét lejjebb húzta de még így is látszottak a csillogó szemei.

*Szeretem őt. Nem tudom elmondani miért de szeretem. Kell ok arra hogy szeressünk valakit? Sokáig vívódtam hogyan is valljam be neki az érzéseimet és mit fog rá szólni. Közel álltunk egymáshoz mindig is de kezdek sűrűsödni a rajongok által annyira szeretett fanszervizek. Egyik este eldöntöttem hogy bevallom neki az érzéseim de aznap nem csak én döntöttem így. Épp Odeng és Eomukot etettem mikor bejött hozzám. Valamit motyogott az orra alatt de épp nem rá figyeltem. Kivételes alkalmak egyike. Mögém bújt.

- Jó az illatod Hyung. - közölte lágy hangon, kissé még mindig motyogósan.

- Mi a baj JK? - raktam vissza kedvenceimet a helyükre és fordultam vele szembe.

- Semmi. - nézett rám. - Csak mondani szeretnék valamit.

- Rendben. Gyere. - invitáltam az ágyhoz hogy kényelmesen leüljünk. - Mi a baj? Történt valami? - aggódtam. Mindig bújik, és közelemben van de általában nevetgél és hangoskodik.

- Mondtam hogy nincs baj vagyis még nincs.

- Mi történt Jungkook? - kérdeztem már kissé mérgesen mivel egyre jobban idegesített hogy nem mondja meg pedig látom hogy baj van

- Mondom hogy semmi. Miért kell mindig faggatnod? Csak egyszerűen mondani szerettem volna valamit de te nem hagyod hogy összeszedjem a gondolataim. Ne faggass! - pattan fel az ágyról és kirohant. Becsapta az ajtót is. Nem mentem utána. Csak figyeltem a csukott ajtót. Egyébként is aludni készültem az etetés után valamint jobbnak láttam, ha nem zavarom most. Ijesztő tud lenni. Így nem mondhatom el neki hogy szeretem ha haragszik rám. Lefeküdtem de csak forgolódtam. Írtam neki egy üzenetet.

„ Ne haragudj, nem akartalak faggatni és felidegesíteni. Tudod, hogy bármikor számíthatsz rám" Rögtön jött a válasz.

„ Nem haragszom, már. Hyung! Ha én számíthatok, rád te miért nem számítasz rám? Miért nem mondod el ha valami bánt?"

Meglepett a kérdése. Ez zavarta volna? Ezt akarta volna mondani? Nem tudtam hogy bántja. Ez vagyok én. Megoldom ha valami történik. Egyszerűbb és könnyebb így minthogy valakitől függjek, terhére legyek.

„Nem szeretnék a terhetekre lenni, se függni másoktól. Megoldom ha olyan van de nagyon szeretlek benneteket és fontosak vagytok nekem"

„ JIN! Teher lenni? Függeni? Honnan veszed ezeket a hülyeségeket? És kit érdekelnek mások? Magamról beszéltem!"

Azt hiszem mérges az én kis nyuszikám. Mosolyogtam. Ha tudná mennyit jelent csak az hogy ő van nem így beszélne.

„ Ne légy durci Jungkook-ah :D " Erre már nem jött válasz. Sokkal jobban éreztem magam hogy tudom nem haragszik, vagyis inkább érzem hogy nem. Rá gondolva aludtam el. Épp az álmok mezején jártam mikor valaki kirángatott onnan. Jungkook guggolt mellettem.

- Mi baj? - riadtam fel hirtelen

- Semmi semmi, nem tudtam aludni. Azt hitted csak így letudod zárni a beszélgetésünket? - Félszegen mosolyogtam miközben megborzoltam hajam a kezemmel.

- Igen

- Hát nem! Hyung! Elmondom amit szerettem volna. - nagy szemekkel néztem rá. Gomb szemei csillogtak és tűzben égtek. Nem tagadom picit megijesztett. Megköszörülte torkát. Huhha. Lehet, még mérges lefog szidni. Még jó hogy nincs itthon Suga. Álljon meg a mente, ő a fiatalabb miért is félek én tőle?!

- Jungk...

- Jinnie! - szólt közbe és a szívem puding lett. - Hetek óta, nem is már jó ideje látom rajtad hogy valami bajod van! - mondta a lehető leglágyabban - Azt már tudod hogy bánt hogy nem számítasz rám, nem mondod el a problémádat. Jóban vagyunk szerintem nagyon jóban. Szeretném ha közelebb engednél magadhoz, szeretnék a támaszod lenni. És nem gyere azzal hogy teher vagy. Senkinek nem vagy az, pláne nekem nem. Jah, és a függés. Függj de csak tőlem. - ált fel. Én még mindig az ágyon ültem törökülésben ő pedig az ágyam mellett de most leült mellém és szembe fordult velem. - Jin-ah. - szemeim kikerekedtek ha lehet még jobban mint eddig. Nem tudtam megszólalni. Függjek...tőle? - Szeretlek! Tudom hallottad már tőlem, de másképp szeretlek. Ha nem vagy mellettem üresnek érzem magam. Próbáltam eltusolni az érzéseimet de mindig melletted kötök ki. Nem tudom elviselni ha más valakit ölelsz vagy ölel meg, ha másra mosolyogsz. Gyűlölöm!

- Jungkook....- leheltem ki a nevét a számon.

Percekig egymás szemébe néztünk az oly megszokott szemkontaktus most más volt. Most nem a szemünkkel kommunikáltunk hanem a szívünkkel.

- Szeretlek! - mondta ki ismét, miközben félve megfogta a kezem és közelebb hajolt. - Szeretlek! -ismételte. Szer....

- Szeretlek Jungkook! - mondtam ki hangosan talán túl hangosan is mivel picit megijedt az érintett de aztán elmosolyodott. - Nem tudtam hogy mondjam el, ez volt bajom. Féltem hogy nem viszonozd. Féltem hogy egyszerű barát vagyok vagy egy báty mint Tae és Jimin. Félt...- megcsókolt. Mondanom közepén megcsókolt. A szívem gyorsabban vert. Azt hittem kiugrik a helyéről. Annyira puhák az ajkai és olyan szenvedéllyel csókol. Érzem a csókján keresztül a szerelmét. * - sóhajtottam ahogy az emlékek elárasztottak.

- Kisfiúból férfi lettél. Szeretlek. - vörösödtem a vallomásomtól, ő pedig két ujjával megfogta a pulcsimat

- Te vagy az egyetlen, aki mindenféle érzést kihoz belőlem. Emlékszel? Mikor Jiminnel forgattátok a Run-ban azt a ciki paródiát a fingásról. Elbújtam Suga mögé és csak azt motyogtam nem tudom ezt nézni? Zavarba hoztál. „Jinnie miért teszed ezt és miért vagy ilyen cuki és szexi ebben a szituban is?" Azt hiszem féltékeny is voltam - nevetett zavartan

- Az jó rész volt -vihogok de ő picit morcosan néz rám. - Meséljek egy viccet? -elvigyorodik, hogy én mennyire szeretem mosolyát és azt, ahogyan nevet a vicceimen.

Egy párt alkotunk már egy ideje és ezt nem is titkoljuk. Többiek többnyire jól fogadták. Talán aggódtak. Meglepő nem volt hisz mindig volt körülöttünk egy különleges aura ami szerelmeseket lengi körül. Ő az a egyetlen akire bármikor számíthatok. Nem tudok meglenni nélkül. A szívem kivirágzott és amit eddig egyedül oldottam meg most már nem kellett. Rájöttem bármit megtudok vele beszélni és a gyermeteg viselkedése mögött egy felnőtt férfi áll. Néha én voltam a gyerekesebb, mennyit voltam képes hisztiznie egy pusziért mikor ő épp a játékot helyezte előrébb. Néha úgy érzetem nem tudnék nélküle létezni, levegőt venni. Lassan ő lett számomra az élet. Ő képes lett volna felválni a világ előtt minket, olykor nagyon zavarba tudott hozni mikor olyanokat művelt a kamera előtt. Persze többiekkel is voltak pillanatok, de ha valaki jobban megfigyelte nem olyan bensőséges.

Egy kocsi dudájának hangja szakított ki a gondolatimból. Odakaptam a fejem hogy mi történt. Egy autó kihajtotta másik elé, de szerencsére nem történt az ijedelmen kívül semmi.

- Megijedtem. -fordulok Jungkook felé de nem látom. Forgolódok és lassan világ is forog velem. - Jungkook! Jungkook-ah! Ne szórakozz velem. Hol vagy? Jungkook! - kiabálom a nevét és a szemeimében könny gyülekezik. - Jungkook? Jung...kook...- lehelem ki a szavakat miközben a könnyeim utat törnek maguknak. - Hülye vicc - suttogom.

Torkomban egy ismerős érzés. Kiabálnék, de nem jön ki hang mert az a gombóc ott van. Tátogok, és levegő után kapkodok, ahogy egyre jobban sírok. Beleremegek. Mellkasomhoz kapok, kiakarom szakítani ezt a nyomasztó érzést ami a mellkasomra telepedett. Jungook, segíts. Hová lettél? Nem viccelődj velem. - kiáltanám, de nem tudom, csak várok Rá.

Ebben a pillanatban karok szoros ölést érzem magam körül, rápillantok az engem szorosan ölelő kezekre. Picik. Lehajtom a fejem és a földre rogyok. Még mindig szorosan tartanak. Melegséget érzek a nyakamon. Könnyek.

Jimin

Mint minden nap követem őt. Figyelem, ahogyan beszél, néha elmosolyodik, nevetgél. Távolról nézem és reménykedek hogy egyszer majd hátranéz és megpillant engem. Szeretem, mindig is szerettem de ő sose nézett úgy felém. Különleges volt a kapcsolatunk de az ő szemei csak Jungkookiet látták. Látják mái napig. Látom hogy megijed egy duda szó miatt, látom ahogy kétségbe esik, levegő után kapkod. Odaszaladok hozzá átölelem érzem hogy egész testét rázza sírás. A szívem szakad meg érte. Minden erőmmel szorítom, azt akarom ne fájjon neki többé semmi, az akarom hogy csak az én ölelésem érezze. Nem akarom őt látni szenvedni. Fáj, nagyon fáj.

- Jin! - szólítom meg halkan. Megfogja kezeimet hogy talán ellökjön de nem hagyom magam, mosta az egyszer nem hagyom magam. Még ha össze is töröm akkor sem fogom elereszteni. - Jin!!! - ordítok rá. Összecsuklik, mintha elhagyta volna az erő a testét.

Gyűlölöm magam mert szeretem és azt akarom hogy velem legyen. Miért nem vette észre az érzéseim? Miért csak Jungkook? Miért? Hol hibáztam? Félelmem megbénított. Elszerettem volna neki mondani de nem tudtam. Ő annyira kedves és törékeny. Minden érintésénél csak a csókjára vágytam, bárhol voltunk bármit csináltunk azt akartam hogy megcsókoljon. Aztán egyszer bejelentették hogy egy párt alkotnak Jungkookla. Mérges lettem. Azt akartam tűnjön el Jungkook mert én szeretnék a helyébe lenni. Sokáig kerültem őket de ennek ellenére szerelmem nem csitult. Vártam. Annyira gyűlölöm magam.

Még szorosabban ölelem. Lassan eláztatom pólóját. Nem akarom, hogy szenvedjen. Ezt sosem akartam. Reszket.

- Jungkook...- ismételgeti alig hallhatóan.

Még most is mikor én ölelem? -leszek nagyon mérges de haragom rögtön elszáll ahogy az eddig taszító kezek enyhülnek és magukhoz húznak. Az emberek nem tőrödnek velünk nem veszik észre mások fájdalmát és segítség nyújtás nélkül tovább haladnak.

Jin

Nem tudok szabadulni az ölelésből, de nem is szeretnék mert úgy érzem darabokra hullok. Nem tudja de ő az aki egyben tart. Megfogom apró kezeit ezzel szorosabbá téve az ölelést magam körül.

Jimin

Könnyeim kezemre hullnak. Vajon tudja hogy én ölelem? Kezdek megint mérges lenni mikor ismét Jungkook nevét motyogja. Nem! Ebből elegem van. Nem teheti ezt magával és velem sem. Itt vagyok neki még ha nem is tud úgy szeretni akkor is mellette fogok maradni ahogyan eddig is.

- Fejezd ezt be! - ordítok rá torkaszakadtából. - Jin! Fejezd ezt be! - magam felé fordítom. - Én vagyok az Jimin! - nézek a szemébe. Homályos a tekintete ahogy az enyém is a sok könnytől. Lesüti a szemét de mielőtt kimondhatná újra azt a nevet ismét ráordítok. - Meghalt! Nincs többé. Már 90 napja, nem jön vissza a mai napon se. Meghalt. Jungook.....meghalt. - végére szavaim szinte teljesen elhalkultak ahogy láttam Jin tekintette üvegesre változik. Segíteni akartam, de lehet többet ártottam?! Nem szoktam ordibálni, főleg vele nem. De nem tudtam tovább nézni hogy begyógyszerezve emlékeiben éli a mindennapjait.

Jungkook meghalt és Jin lelke is vele akart távozni de én ezt nem fogom hagyni.

Jin

- Tudom - mondom épphogy halhatóan. - De még hallom a nevetését, látom, ahogy az ágyamon fekszik. Még látom őt, Jimin, látom őt! - sírok, hangosan, zokogok.

Felém térdel és a kezét nyújtja.

- Gyűlölöm magam amiért féltékeny voltam Jungkookra és azt kívántam bár eltűnne. - kihagy egy ütemet a szívem. Nem tudom a név vagy mondandó hallatná. - Kérlek, enged meg hogy segítsek neked, enged meg hogy enyhítsek bűntudatom. - könny csordul végig az arcán, követem a könny útját ami az aszfaltra hullik benedvesítve azt is.

Sosem akartam másokat magammal rántani, nem tudtam hogy másoknak is fájdalmat okozok. Szerettem volna eltűnni erről a világról de nem volt elég bátorságom mert még most, halála után is Jungkook ad nekem erőt. Szerinte az öngyilkosság önzőség hátrahagyjuk azokat akik szeretnek minket és elmenekülünk a problémák elől és a lehetséges boldog jövőtől. Jimin kedves srác, mindig is tudtam mit érez de én csak Jungkookiet láttam. Én vagyok aki ezt tette vele nem szeretném ha szenvedne miattam.

Apró kezeivel államnál fogva felemeli a fejem hogy tekintetünk találkozzon. Látom hogy sír. Nem akarom sírni látni.

- Segíts! - nyakába borulok. - picit eltol magától és lágyan rámosolyog.

- Nem tudom, milyen hosszú utat kell bejárnunk és hová lyukadunk ki, de mostantól csak engem láss. - potyognak a könnyei, magához ölel. Érzem a szívverését a pólómon keresztül. Olyan hevesen ver.

-----

Aki elolvasta hálás köszönet. Szívesen olvasok kommentet. :) Ez az első "könyvem". Bocsánat hogy ilyen drámaira sikeredett. Ha írok még akkor a következő nem ilyen lesz. ;)

Kedvenc shipjeim: JinKook (meglepő? ^.^ ) JinMin (ilyet xD ) TaeJin. :D 2seok is megdobogtatja mostanában a szívem de ők csak cukik, fantáziám nem indítja be.