QUINN

Délután ötkor a szobámban feküdve néztem a Sárkányok Háza második évadát egy nagy tál csokis eperrel. Nem igazán kötött le. Ez nem a sorozat hibája volt, vagy mert a második évad borzasztó unalmasra sikeredett, hanem egyszerűen nem bírtam koncentrálni. Újra és újra el kellett indítanom a részt, hogy megértsem mi történik benne, de körülbelül öt perc után teljesen másfele jártak a gondolataim. A plafont bámultam, és semmi másra sem tudtam gondolni, csak a tegnap estére.

Hogy véletlenül elaludtam Rhys ölében.

Alapjáraton sosem tettem volna ilyet. Soha nem akarnék Rhys Beckett-el érintkezni bármilyen formátumban is, de tegnap mégis megtörtént. Iszonyú álmos voltam. A hajnali kelés jól felborította a bioritmusomat, és mivel egész nap fennmaradtam, este tizenegykor nem bírtam, és kidőltem. Azt sem értem miért mentem bele a hülye játékába, hogy horror filmet nézzünk, hiszen tudhattam volna, hogy gyenge alak vagyok, aki hamar elbukik, de mégis dacolni akartam magammal, és egyszerűen csak volt bennem egy bizonyítási vágy. Ami nem jó. Rohadtul nem. Nincs semmi, amit Rhys Beckett-nek kellene bizonyítanom, pláne az nem, hogy megmutassam mennyire nagylány vagyok, és kibírok egy horrort. A hülye is tudta, hogy már az első percekben bukni fogom az egészet, és ezáltal el is vesztettem a versenyt. Tartozom neki. Azt még pontosan nem tudom mivel, ugyanis délelőtt nem beszéltünk erről, annyira ostoba pedig nem vagyok, hogy saját magam hozzam fel, hogy mégis mi az az akármi, bármi, amit tőlem kérni fog. Mégis mit kérhetne tőlem Rhys Beckett?

Mossam le a kocsiját?
Csináljak neki vacsorát?

Nem. Ő ennél sokkal gonoszabb és ravaszabb. Egymillió százalék, hogy olyasmit fog tőlem kérni, amit sosem tennék meg magamtól. És ez kurvára megijeszt. Sőt, az egész dolog megijeszt. A tény, hogy elaludtam az ölében, valami furcsa kapcsot indított el kettőnk között. Érezhető. Ma nem volt kibírhatatlan, idegesítő, vagy arrogáns. Ma valahogy...más volt. Nyugodt, mosolygós...önmaga. Mintha ledobta volna azt az álarcot, amit mindennap visel, hogy megvédje önmagát a világtól és az emberektől. Éreztem valamit akkor. Amit magamnak sem tudnék bevallani, mert én magam sem értem mi ez az érzés. Nem éreztem gyomorgörcsöt vagy feszengést, hanem egyszerűen csak élveztem a társaságát. Nem úgy vigyorgott, mint ahogy mindig is szokott, olyan idegesítően arrogánsan és gúnyosan, hanem ez igazi mosoly volt. Talán a jeges szemei is boldognak tűntek egy pillanatra, mikor beléjük néztem. Ezzel a gondolattal festettem meg azt a képet délután. Én magam sem értem miért ez a kép járt az agyamban, mégsem tudtam másra gondolni. Le kellett festenem milyen érzés Rhys Beckett szemébe belenézni.

Sóhajtottam. Nem szabadna szüntelenül az elmúlt órákra gondolnom, mégsem tudtam abbahagyni. A sorozat átváltott a következő részre, és azt vettem észre, hogy már hat óra van. Idegesen megfogtam a távirányítót, és harmadjára is bekapcsoltam az előző részt, de ezzel egyidőben rezegni kezdett a telefonom, ami azt jelentette, hogy valaki hív. Szánalmasan szinte azonnal a telefonért nyúltam, és megfordítottam, de miután megláttam Percy nevét, szégyenemre elkapott egy furcsa csalódottság érzet. Mégis kit várhattam volna? Meg sincs a száma...

- Helló idegen. - szóltam bele a telefonba, miután rányomtam a fogadás gombra. Mosolyogtam, de csak én láthattam, hogy nem volt őszinte.

- Na szia Vöröske. - hallottam meg a bátyám hangját, és ösztönösen összeszorult a szívem. Hiányzik. Már most. - Kicsit furcsa a hangod. Baj van?

- Jesszus, dehogy! - temettem az arcomat a kezembe, és inkább kihangosítottam, hogy újra hanyatt tudjam vágni magamat az ágyon. - Csak épp sorozatozom.

- Te csinálsz mást is a sorozatozáson kívül? - nevetett fel.

- Aha, például szoktam festeni. - forgattam meg a szemeimet. - Inkább mesélj, hogy vagy?

- Minden király, kösz. A szállás is fullos, az idő kicsit szelesebb, mint otthon, de eddig minden zsír. - válaszolt Percy. - Ma már leedzettünk reggel, és most van egy kis szabad időm, mielőtt bemegyünk a városba.

- Örülök neked nagyon. - mosolyogtam. - Vannak pálmafák is, meg minden?

- Hát mivel Floridában vagyok, ezért igen...van egy pár. - nevetett fel Percy a furcsa kérdésemen.

- És jól kijössz mindenkivel? Jó a kaja? Ugye normálisan eszel? - traktáltam millió kérdéssel.

- Ne aggódj Quinnie. - vágott a szavamba. - Mindenki jó arc, a kaja jó, és ugyanannyit eszem, mint bármikor.

- Voltatok már a városban? - kérdeztem újra.

- Tegnap nem igazán lett volna rá idő, fáradt volt mindenki, és inkább belaktuk a szállást, meg ismerkedtünk. Plusz, a reggeli edzés miatt sem akartunk annyira éjszakázni. - magyarázta. - De ma szabadok vagyunk, úgyhogy bevesszük Miami-t.

- Mázlista. - kuncogtam. - Egyszer én is el akarok menni.

- Hé, azért te sem punnyadsz otthon végig! Augusztusban mentek Mykonos-ra. - vigasztalt Percy.

- Jaj, el is felejtettem. - csaptam a fejemre. - Szívás lesz egyedül.

- Ugyan. Egy kis vakáció sosem árt. - szinte hallom, ahogy mosolyog. - Na de veled mizu? Hogy megy a szitterkedés?

- Igazából egész jól. - vontam meg a vállamat. - Daisy szerencsére egy igazi kisangyal, nem beszél sokat, és nem kér lehetetlen dolgokat, úgyhogy igazából nincs nagy dolgom vele.

- Mondtam, hogy csak rajzol és mesét néz. - kuncogott Percy. - Na és Rhys? Kezdtek kijönni azért?

Amint kimondta a nevét, főleg a bátyám, a gyomrom görcsbe rándult, és egy megmagyarázhatatlan szégyen vette át az uralmat. Mégis mit mondhatnék? A legjobb barátod nem is olyan nagy gyökér?

- Igazából elég keveset találkozunk. De ha egymás társaságában kell lennünk, nem öljük meg egymást. Ami fura. - nevettem fel. - De tudod, szerintem mindketten Daisy érdekeit nézzük. Nem akarunk előtte marakodni, és Daisy tökéletes villámhárító.

- Fura, de örülök ennek. - sóhajtott Percy. - De máskülönben...hogy mondjam...

- Ne makogj már! - förmedtem rá.

- Jól van na! Csak ezt nehéz megfogalmazni. - vágott vissza Percy. - Szóval, hogy...nem mászott rád?

- Mi van?! - akadtam ki teljesen. - Megvesztél?

- Figyu, inkább megkérdezem. - hangja óvatos volt. - Így tiszta. Egyébként tudom, hogy nem, mert már beszéltem pár szót Rhys-szel, csak gondoltam tőled is megkérdezem. De jó, mindegy hagyjuk....

- Te teljesen becsavarodtál. - jelentettem ki, aztán hangosan felnevettem. - A legjobb barátod. És egyébként is még mindig utálom.

- Jó. Helyes. Maradjon is így. - biztatott Percy.

- Egyébként meg, menj a picsába, hogy őt előbb hívtad, mint engem! - válaszoltam durcásan.

- Ez eskü nem így volt. - nevetett. - Ő hívott, mielőtt én akartalak volna hívni titeket.

- Na jó. - forgattam a szemeimet, aztán kikerekedett szemekkel vettem észre, hogy mindjárt lemerülök. - Basszus, várj egy kicsit mert nem találom a töltőmet.

Percy elhallgatott, én pedig fel-alá járva kerestem a töltőmet, ugyanis hét százalékon voltam, de sehol sem találtam. Felforgattam mindent, de az a nyamvadt kábel nem akart előkerülni. Kiborítottam a táskámat is, de abban sem volt. Aztán egyszer csak megtorpantam a szoba közepén, és lesütöttem a szemeimet idegemben. Ott hagytam a kibaszott Beckett házban. Mielőtt elindultunk, még gondolkodtam is, hogy elraktam e, de aztán elhessegettem a gondolatot, és ezáltal egész idáig eszembe sem jutott.

- Figyi Percy, vissza kell mennem Beckett-ékhez, mert véletlenül ott hagytam a töltőmet. - tájékoztattam a bátyámat a szerencsétlenségemről.

- Jól van szaros, menj csak. - válaszolt. - Én is lerakom, mert lassan indulunk. Jól elment az idő hallod!

- Valóban. - néztem ki az ablakon, ahol már kezdett lemenni a Nap. - Hiányzol.

- Te is nekem. - válaszolt kedvesen. - Hívlak majd húgi.

- Szia. - búcsúztam el szomorúan mosolyogva, aztán Percy bontotta a vonalat. A maradék öt százalékomat tartalékolni próbáltam, ezért csak belebújtam a cipőmbe, és úgy ahogy voltam, elindultam.

- Visszamegyek Beckett-ékhez, mert ott maradt a töltőm. - kiáltottam anyuéknak. - Mindjárt jövök haza!

- Elvigyelek? - kérdezi apa, bár inkább csak szívességből tette, ugyanis elég kényelmesen ült a masszázs fotelben.

- Nem kell, de azért köszi. - válaszoltam sietősen, aztán már be is csaptam magam mögött a bejárati ajtót, és elkezdtem gyors léptekkel sétálni a város szélére.

Mire a környékre értem teljesen besötétedett. Igaz, nem kellett több, mint negyed óra, amíg ideértem, de mégiscsak gyalog soknak tűnt ez a táv. Mire a vaskapu elé értem, valamin megakadt a szemem. Valami nem stimmelt. A kapu tárva nyitva volt, a birtok előtt vagy tíz autó parkolt, a házból kiszűrődtek zene és ember zajok, és az utcafront felőli kertben is emberek voltak. Mégis, mi történik itt? Felbaktattam a macskaköves úton, és vagy tíz ember mellett mentem el, akik mind piros műanyag poharat fogtak. Átléptem a bejárati ajtó küszöbét, a zene és a zaj pedig egyre és egyre hangosabb lett. Mire a nappaliba értem, teljesen leblokkoltam. Megdöbbenve néztem körbe, és ott álltam lefagyva. A zene ordított, a fél város ott tobzódott a Beckett házban. A villanyok le voltak oltva, piros diszkó fény vette át a helyét. A levegő keveredett izzadság és pia szaggal, amitől elnyomtam egy fintort. Végignéztem az embereken. Minden lány kiöltözve, mini szoknyákban, kivágott felsőkben, és full sminkben táncoltak egy pohárral a kezükben. Ellenben én, mikor lenéztem magamra, egy kicsit különböztem tőlük. Semmi sminket nem viseltem, a hajam ocsmány kontyba volt kötve, egy száz éves hosszított Ramones pólót, és pamut shortot viseltem a bordó tornacipőmmel. Szánalmasan néztem ki a többi lány mellett. A tekintetemmel a házigazdát kerestem, akit ki is szúrtam a konyhában. Egy szőke hajú lánnyal volt elfoglalva, de nem beszélgettek. Az nem Rhys Beckett stílusa. Idegesen átvágtam a tömeg között, a szemeimmel végig Rhys-t néztem, aki azzal a lánnyal smárolt elég gusztustalan módon, – vagy csak én vagyok ilyen rohadtul konzervatív, hogy nem nyelem le a másik nyelvét – és végig az volt a fejemben, hogy ez a gyökér rögtönzött házibulit tart. És engem meg sem hívott.

Megkocogtattam a lány vállát, amitől rögtön szétrobbantak. Kinyitották a szemüket, és ott álltam előttük gúnyos mosollyal az arcomon. Rhys szeme kitágult, a szőke hajú lány pedig idegesen nézett rám, amiért megzavartam a randiját. Hupsz. A szemeim szikrákat szórtak, amit Rhys észre is vett, de ő nem az a fajta ember, aki megijed, ha a másik ideges rá. Elfojtott egy vigyort, és a lányra néztem.

- Megbocsátasz egy pillanatra? - vigyorogtam rá erőltetetten, aztán le is fagyott az arcomról a vigyor, ahogyan Rhys-re, néztem. - Beszélnem kell a házigazdával.

- Most ez komoly? - fintorgott a lány, és Rhys-re nézett, azzal a tekintettel, ami azt sugallja, hogy küldjön már el. - Rhys, koptasd már le!

- Megyek én magamtól is ne aggódj. - vigyorogtam. - Miután beszéltem ezzel a seggfejjel.

A lány szeme kitágult, aztán pedig triplára, miután megragadtam Rhys-t a pólójánál fogva, és elrángattam a teraszra, ahol szerencsére kevesebben voltak. Mikor kiértünk, idegesen ellöktem.

- Ezt mégis hogy képzelted? - förmedtem rá. - Házibuli? Hány éves vagy, most komolyan?

- Miért vagy itt? - hagyta figyelmen kívül a lecseszést, és mozdulatlanul állt előttem. Nem tűnt részegnek, vagy ilyesmi. Ugyanolyan volt, mint eddig. Arrogáns és bunkó.

- Itt hagytam véletlen a töltőmet. - válaszoltam hadarva. - De nem is ez a lényeg! Az anyád holnap bármikor hazajöhet, és nem fog örülni ha szét lesz cseszve a háza!

- Az anyám nincs itt. - nézett rám olyan hidegen, mint még eddig soha. - És most, keresd meg a töltőt, és tünés.

- Parancsolsz? - nevettem fel idegesen. - Majd akkor megyek el, ha én úgy gondolom.

- Ez a buli nem neked való Rosewood. - vigyorodott el gúnyosan. - Nem véletlenül nem lettél meghívva.

Legszívesebben akkora pofont kevertem volna le neki, hogy hátracsuklana a feje. Az idióta vigyorát törölném le először a képéről.

- Egy rohadék vagy. - néztem a szemébe hatalmas gyűlölettel, aztán nekimentem a vállának, és ott hagytam.

Felrohantam az emeletre, és bementem a nekem szánt vendégszobába. Becsuktam, és be is zártam magam mögött az ajtót, és idegesen leültem az ágyra. Nem tudom mi cseszte jobban az agyamat. A buli, ahogy Rhys viselkedik, vagy hogy tényleg nem hívott meg. Nem is vártam volna, hogy szóljon, hiszen nem vagyunk jóban. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy többre tart, mint az ismeretlen picsákat, akiket csak azért hív, hogy megdugja őket, és kipipálhasson még egy nevet a listáján. Már nem is érdekelt, hogy miért jöttem ide, csak a bosszú járt a fejemben. Hogy miképp tudnám idegesíteni annyira, amennyire ő engem. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam, és heves mozdulatokkal kezdtem turkálni a bőröndömben, amit itt hagytam, és valami olyan ruhát kerestem, amitől biztosan égnek állna a fekete haja. Nem is kellett sokáig turkálnom, mivel megtaláltam az egyetlen olyan ruhámat, amit még sosem volt alkalmam felvenni, mivel túl kívül esik a komfortzónámból. Felemeltem, és ördögien elvigyorodtam. A fürdőbe mentem áthúzni, és mikor belenéztem a tükörbe, nem tudtam, mit is gondoljak. Egy bordó színű, hátul teljesen kivágott szatén ruhát viseltem, ami borzasztó rövid volt. Az alakomat szépen kiemelte, melltartót ugyan nem viseltem, ezért teljesen rásimult a kis melleimre. Kiengedtem a hajamat, és hagytam, hogy göndören omoljon le egészen a derekamig. Valami még hiányzik.
Beletúrtam a sminkes táskámba, és kiszedtem belőle a Sloane-től kapott vörös rúzst, egy fekete szemceruzát és a szempillaspirálomat. Kihúztam a szememet, és óvatosan felkentem a rúzst. Összepréseltem a számat, hogy mindenhova kerüljön belőle, és utolsó simításként beletúrtam a hajamba. Fújtam magamra egy kevés testpermetet, és mikor újra belenéztem a tükörbe, nem ismertem magamra. Tetszett a látvány. Tőlem nem megszokott, dögös lány voltam, aki éppen buliba indul. Egy utolsó vigyort még azért megejtettem, aztán nem törődve semmivel, elindultam vissza a földszintre.

A zene őrült hangerővel szólt, valamelyik borzalmas mai sláger egyike. Az emberek tömegbe verődve táncoltak, majdnem mindenki egy piros műanyag poharat tartott a kezében, és önfeledten buliztak. Társaságot keresve néztem körbe, mikor megpillantottam Sloane-t, Theo-t, Cam-et és Rhys-t, akik a kanapén ülve röhögcséltek. Slo. Te áruló. Nem is tudom pontosan mit éreztem, mikor megláttam, de nem ez volt az első alkalom, hogy kihagyott volna egy buliból, vagy úgy alapból valamiből. Mondanám, hogy rosszul esett és haragszom rá, de már annyiszor eljátszotta ezt, hogy tényleg nem lepődtem meg, hogy ott találom Rhys Beckett és Theo Roberts között a kanapén ülve. Most is gyönyörű volt, mint mindig. Hosszú fekete haja a szokásos egyenes helyett most göndören omlott egészen a derekáig. Barna szemei ragyogtak, bár elképzelhető, hogy az alkoholmennyiségtől, amit már megivott. Füstös, sötét szemeket festett, matt rúzzsal. Fekete rövid ruhát visel, hatalmas dekoltázzsal és millió nyaklánccal. Amihez viszont semmi sem érhetett fel, és a legszebb, amit valaha viselhet, az a mosolya és a tökéletes fogsora. Sloane álomszép lány, és hülye lenne nem kihasználni az adottságait. Vékony, tökéletes alakkal, gyönyörű, egzotikus arccal, amihez egy olyan személyiség társul, amit minden lány megirigyel. Én nem azért irigyeltem, mert ő a megtestesült tökély. Én azért irigyeltem, mert a fekete hajú, tetovált házigazda mellett ült, egymásnak nyomódva, és megállás nélkül nevettek valamin. Mi lehet olyan kurva vicces? Mindjárt kiderül, és el fogom rontani. Ahogy megindultam megkerülve a tömeget, és látószögbe kerültem, a kanapén csücsülők, és Cam is döbbent arckifejezéssel néztek rám. Ez pont olyan reakció volt, amilyet vártam. Nem lepett meg, hogy nem számítottak rám, főleg nem egy ilyen öltözetben.  

- Quinn? Mi a jóságos fasz?! - kiáltott fel tátott szájjal Theo, aki a kanapé szélén ült, és tetőtől talpig végig mért. Jó alaposan. - Anyám, de dögös vagy!

Egy erőltetett vigyor keretein belül közelebb mentem, és egész végig Rhys szemébe néztem, ahogyan lehuppantam mellé. Nem igazán tudtam mit leolvasni az arcáról. Mestere a fapofának és egy arcizma sem rendült, mikor meglátott. Rhys egy olyan ember, akit ritkán lehet meglepni, és azt is nagyon jól leplezi, de talán ismerem annyira, hogy tudjam, most sikerült elérnem a célomat. Ugyanis az a jeges tekintet mindent elárult.

- Ugye nem baj, ha csatlakozom? - kérdeztem illedelmesen, és előre hajolva rámosolyogtam a többiekre.

- Viccelsz csajszi? - nevetett fel Slo. - Örülök, hogy itt vagy.

- Akkor miért nem szóltál? - kötöttem belé, állva a zavart barna tekintetét.

- Én is csak nemrég jöttem. Theo-val voltam, és Rhys hívta fel, hogy buli van nála. - magyarázkodott Slo. - Egyébként pedig most írtam, csak nem voltál elérhető.

- Mert itt hagytam a töltőmet. - válaszoltam a szememet forgatva.

- Amúgy brutálisan jó ez a ruha. - vigyorodott el Slo, és azt hiszem büszke volt rám, amiért végre volt merszem felvenni. - És ez a rúzs is.

- Ezzel egyet kell értenem. - csatlakozott a beszélgetésbe Theo is. - Praktikus, ha le kell tépni.

- Mostmár befoghatod. - nézett Rhys idegesen Theo-ra, nyers stílusban. A srác csak védekezve feltette a kezeit, és inkább tényleg befogta.

- Kár, jó volt hallani, hogy végre megdicsér egy férfi. - vontam vállat, aztán az asztalon lévő átlátszó Tequilás üveget kezdtem kémlelni.

- Theo aligha férfi. - horkantott Cam. - Ő még fiú.

- Be lehet kapni. - mutatott be Theo Cam-nek, aztán nekiálltak vitatkozni. Slo is beszállt, védve az új szerzeményét, így ketten maradtunk Rhys-szel, akik kimaradtak a vitából.

- Ez a bosszúd? - kérdezte Rhys rám se nézve.

- Mire gondolsz? - fordultam felé teljes testtel.

- A ruha. A belépő. Te. - nézett rám végre. Nem szakította el a tekintetét az enyémtől. Végig csak bámult, szinte már szuggerált. Érzelemmentes arcáról semmit sem lehetett leolvasni. Profi volt benne. De a szemei elárulták. Ahogy beléjük néztem, eszembe jutott a kép, amit délután festettem. Sötét volt, mint az óceán legmélye, fagyos, mint a jég, mégis láttam bennük azt a csillogást, ami a csillagos égboltra emlékeztetett. Nem akartam, hogy megtörténjen, de teljesen elvesztem a szeme varázsában. Nem bírtam kinyögni egyetlen szót se. Rhys teljesen belém fagyasztott mindent, amit kimondhattam volna.

- Ez nem bosszú. - néztem még mindig a szemeibe, és próbáltam magabiztosnak mutatni magamat.

- Nekem annak tűnik. - farkasszemet néztünk. A levegő izzott, az adrenalin tombolt bennem. Vágni lehetett köztünk a feszültséget. De nem negatív töltés volt. Pozitív. - És sikerült is.

Szólásra nyitottam a számat, hogy válaszoljak valamit, de nem tudtam mit mondani. Elismerte, hogy nyertem. Sikerült. Beharaptam, aztán benyálaztam a kiszáradt mattra festett ajkamat, és újra a szembe velem ülő fiúra néztem, aki végig követte a szemével ezt a mozdulatot, és láttam, ahogyan egy hatalmasat nyelt. Az ádámcsutkája megmozdult, onnan bukott le. Istenem, talán mégsem volt jó ötlet. Talán innom kellene egy kicsit...

- Iszunk egy rövidet? - kérdeztem hirtelen, miközben idegességemben az izzadt ujjaimat tördeltem. Rhys gúnyosan elvigyorodott, nyoma sem volt az elmúlt pillanatnak, ahol egy másodpercre is, de meggyengült.

- Azért ilyen jóban még nem vagyunk Eperke. - vigyorgott rám. Szívem szerint pofán vertem volna, amiért így elutasított.

Ám most nem hagytam, hogy úgy érezze sikerült az idegeimre mennie. A ma este arról szól, hogy nem hagyom magamat megtörni és semmibe venni. Ma este nem én fogom utálni Rhys Beckett-et. Ő fog engem. De nagyon, amiért jobban fogom érzem magamat a saját buliján, mint ő. Hirtelen felpattantam, fülelni kezdtem, és milyen jól tettem! Megszólalt az egyik kedvenc dalom, Harry Styles-tól az Only Angel, ami csak egyet jelentett. Tánc. Megkerültem az asztalt, és lehajoltam az üveg alkoholért, miközben Rhys követett a szemeivel. Tudtam jól, hogy ez a ruha elég merész, és így kissé előrehajolva talán még többet is mutat, de egy kicsit én is lehetek gonosz. Ördögien rámosolyogtam, aztán megragadtam az üveget.

- Hát, azt bánhatod. - vigyorogtam még mindig, aztán Sloane-re néztem. - Jössz?

A zene elindult, ő rögtön felismerte, ezért felpattant, és szó nélkül követett a tömegbe. Belekortyoltam az üvegbe, és szinte rögtön marni kezdte az erős pia a gyomromat. Mikor is ettem utoljára? Újabb korty, aztán egy újabb. A zene dallamára táncolni kezdtem, énekelve a szöveget, és a Tequilás üveg volt a mikrofonom. Slo kikapta a kezemből, majd ő is ráhúzott egy jó nagyot a tömény alkoholra. Fintorgott, majd újra ivott. A testem bizsergett. A fejem forró volt, a szám zsibbadni kezdett. A tarkóm teljesen leizzadt, ugyanúgy ahogyan a homlokom is. Aztán ráhúztam az üvegre. Csak táncoltam, énekeltem a szöveget, önfeledten buliztam, ahogyan egy korombeli is tenné. Slo és én igazán ki tudtunk rúgni a hámból, ha nagyon akartuk. Ő egy őrült, bármit képes megcsinálni, én pedig nem vagyok normális, ezért követem. Így került az őrült és a nem normális fel a konyhaszigetre, ahol aztán jól ránk lehetett látni.

I must admit I thought I'd like to make you mine
As I went about my business through the warning signs
End up meeting in the hallway every single time
And there's nothing we can do about it

Énekeltem ordítva a dalszöveget, miközben ide-oda ringatóztam. Mikor a pultra ugrottunk, az a kis tömeg is rögtön fütyülni és tapsolni kezdett, mindenki legnagyobb örömére. Izzadt mindenem, szédültem, és a hirtelen szintkülönbségtől csak jobban beütött a Tequila, mégsem hagytam abba. Élveztem. Slo hozzám simult hátulról, és a számba öntötte a piát. Hangosan nevettünk, párszor majdnem leestünk, de hiányzott egy reakció, vagy inkább egy üzenet egy bizonyos illetőnek, ezért a kanapé felé fordultam, és ránéztem a mi kis társaságunkra. Cam olyan volt, amilyen mindig is. Nem igazán kötötték le a bulik soha, ezért most sem figyelt igazán. Theo szájtátva, nyálcsorgatva figyelte, ahogyan egymáshoz simulva leguggolunk, Rhys pedig...

- Told it to her brother and she told it to me
That she's gonna be an angel, just you wait and see. When it turns out she's a devil in between the sheets, and there's nothing she can do about it. - énekeltem végig Rhys Beckett-re nézve, aki a szöveg hallatán egyszer csak fogta magát, felpattant a kanapéról, és lelépett.

Fogalmam sincs mennyit ihattam. Az egész testem bizsergett, a fejem zúgott, és baromira kellett már pisilnem, ezért úgy döntöttem, hogy felmegyek az emeletre, és egy kicsit összeszedem magamat. Ötletem sincs Rhys hogy érte el, hogy senki se jöjjön fel, de egy lelek sem tartózkodott fent, aminek most kivételesen örültem. A fülemben még mindig ott dübörgött a zene, ezért ahogyan beléptem az első ajtón, nem igazán hallottam semmit. Mire kitisztult a hallásom, és pislogtam néhányat, akkor jöttem rá, hogy ez nem is a fürdőszoba, hanem Daisy szobája. Részegen nem emlékszem melyik ajtó micsoda. Mielőtt kimentem volna, loptam egy epres nyalókát, mert úgy éreztem, hogy létfontosságú, és baromira kívántam is. Eggyel visszább már azt hittem, hogy a fürdőben találom magamat, de megint benéztem.

- Hát, ez nem a fürdőszoba. - dőltem neki az ajtónak, miközben ide-oda tologattam a nyalókát a számban, és ahogy körbenéztem, akkor döbbentem rá, hogy Rhys szobájában vagyok.

Ellöktem magamat a csukott ajtótól, és elkezdtem körbenézni. Még sosem voltam a szobájában. Fogalmam sem volt hogyan képzelhetném el. Talán azt hittem, hogy több elektronikai kütyü lesz és sokkal feketébb, de a valóságban teljesen máshogy nézett ki. Letisztult, rendezett, unalmas és férfias szobája van. Képeket nem láttam, bár nem is nagyon nézem ki belőle, hogy családi fotókkal díszítse a szobáját. A nagy francia ágy csalogatóan kényelmesnek tűnt, de nem csábultam el. Az íróasztalán viszont egy kisebb káosz uralkodott. A számítógépe és a billentyűzet még oké volt, de ami előtte hevert papír és dosszié halmaz nem azt a képet nyújtotta, mint a szoba többi pontja. Nem szabadna turkálnom. Nem bizony.

Csak egy kicsit...

Már éppen nyúltam volna a legfelső papírért, de visszahúztam a kezemet. Nem. Ez nem rám tartozik. Ő sem matatna a holmijaim között, annyira még ő sem tiszteletlen. Tovább mentem, és végül úgy döntöttem, hogy pisilek itt az ő saját privát fürdőszobájában, mert már tényleg baromira kellett. A helyiség olyan, mint ami az én vendégszobámban található. Ugyanazok a színek és bútorok, csak lányos cuccok helyett egy halomnyi parfüm sorakozott a polcokon. Miután megmostam a kezemet, bevizeztem a tarkómat és a homlokomat, nem bírtam ki, hogy ne emeljek le legalább egyet. Leszedtem a kupakot, és beleszippantottam. Semmi. Újra. Semmi. Talán ennyire részeg vagyok? Nem tudom, mindenesetre kifújtam egy adagot a levegőbe, és sikerült azt az illatot kifognom, amivel ma este befújta magát. Mégegyszer, mégegyszer! Újra fújtam egyet, ezúttal lecsuktam a szemeimet, és az emlékeimbe fogadtam az illatot. Megnéztem az üvegcsét. Creed – Aventus.

- Tetszik? - jött egy hang mögülem, mire ugrottam egyet ijedtemben. A parfüm illata még mindig a levegőben keringett, és ahogy megfordultam, Rhys állt előttem, a falnak dőlve.

- Mióta állsz ott? - kérdeztem kínosan.

- A kérdés inkább az, hogy mit keresel a szobámban? - húzta fel Rhys a szemöldökét, válaszra várva.

- A fürdőszobát. És megtaláltam. - válaszoltam frappánsan, aztán visszatettem az üveget. - De mostmár megyek.

- Tetszett a parfüm? - kérdezte, mikor már éppen elhaladtam mellette.

Igen. Nagyon. Mámorító illata van. – válaszoltam magamban.

- Na és neked a show? - fordultam vissza, rákontrázva a kérdésére egy kérdéssel.

- Ha ezt te show-nak hívod, akkor egyszer elviszlek egy sztriptíz bárba, ahol igazi műsort láthatsz. - vágta rá mosolyogva.

- Uh. - dőltem neki az ajtónak, de végig vigyorogtam. Azt hiszi le tudja rombolni az önbizalmamat. Nem ma. - Most aztán nagyon megbántottál.

- Részeg vagy. - jött közelebb és közelebb, és a végén csak azt vettem észre, hogy fölém tornyosodik. - Ezt hogy magyarázom ki Percy-nek?

- Nem igazán érdekel. - vontam meg a vállamat, aztán tologatni kezdtem a nyalókát a számban. - Azt csinálok amit akarok.

- Mikor lettél ilyen kis lázadó? - döntötte oldalra a fejét. Az orromban még mindig ott terjengett az a bódító parfüm illat. Főleg most, amilyen közel van hozzám.

- Amióta mindig megmondták, hogy mit csináljak. - mosolyogtam. - Quinn, csináld ezt. Quinn, csináld azt. Menj egyetemre. Menj dolgozni. Nőj fel!

- Nem gondolod, hogy ez a dolgok rendje? - pillantott rám. - Az ember egyszer csak felnő.

- Én nem akarok. - válaszoltam. - Én élni akarok.

- Élni? - ízlelgette Rhys a szót. A következő pillanatban tett még egy lépést. Mindkét kezét az ajtónak támasztotta, engem közrezárva. Sosem volt még ilyen közel. Ez már túl közel van. Visszatartottam a lélegzetemet, mikor a fülemhez hajolt. Nem mertem megmozdulni. Éreztem a meleg leheletét a fülemnél, a gyomromba furcsa görcs rándult. Az egész testem borsózni kezdett, mikor suttogni kezdett. - Én megmutathatom neked milyen élni Eperke.

- Ne hívj már így. - suttogtam teljesen elvesztve magamat. - Nekem kellett volna megnyernem azt a hülye versenyt, és akkor végre a saját nevemen szólítanál.

- Ha te nyertél volna, és kérhetnél akármit, tényleg ezt kérnéd? - suttogott még mindig a fülembe, amitől tetőtől talpig kirázott a hideg.

- Igen. - suttogtam, miközben akarva akaratlanul is lehunytam a szemeimet. - És te? Elbuktam a versenyt. Mit kérsz tőlem Rhys?

Rhys lefagyott egy pillanatra. A teste megfeszült a kérdésem után, és sóhajtott egyet.

- Ha őszinte akarok lenni, már akkor tudtam mit fogok kérni tőled, mikor kitaláltam a versenyt. - vallotta be elfojtott hangon. Nem mertem levegőt venni. A gyomrom akkora görcsben volt, hogy x-be kellett tennem a lábaimat. Remegtem. Fogalmam sem volt miért félek ennyire. - És ez nem is kérés lesz.

- Hanem? - kíváncsiskodtam.

- Tilalom. - suttogta.

- Ki vele. - leheltem a levegőbe elhalt hangon. Alig bírtam létezni.

- Azt kérem, nem, inkább...megtiltom, hogy újra miniszoknyában ülj be a kocsimba. - a fogai szinte már súrolták a fülcimpámat, ahogyan a fülembe súgott. - És többet nem akarok meglátni nyalókát a szádban. Megértetted?

A görcs. Kibírhatatlan. Az érzés pedig leírhatatlan. Talán csak túl részeg vagyok, és a testem mindent százszor erősebben reagál le, de mégsem bírtam alább hagyni ennek a mámoros érzésnek. Ez az izgalom. A vágy. Kétségkívül túl részeg vagyok. És nem akartam elhinni, hogy Rhys Beckett megtilt nekem valamit.

- Miért? - kérdeztem. Rhys elhajolt a fülemtől, de az arcát közel tartotta. Ahogy volt szerencsém ilyen közelről látni az arcát, észrevettem egy kis apró heget az arccsontján. A szája meggyvörös és duzzadt volt. A szemei csillogtak. A homlokunk majdhogynem összeért. Ez nem jó. Nagyon nem jó. Nyeltem egyet. A következő pillanatban Rhys egy mozdulattal kivette a számból a nyalókát, és nemes egyszerűséggel betolta a sajátjába.

- Mert kibaszottul beindít. - nem tudtam eldönteni, hogy a válasza, vagy az utóbbi incidens döbbentett le jobban. Megszólalni sem tudtam, csak hagytam, hogy kinyissa az ajtót, és ott hagyjon szóban fagyva, mozdulatlanul, részegen. Néztem, ahogyan egyre jobban távolodik tőlem a folyosón, de aztán visszafordult. Kivette a szájából a nyalókát, és elmosolyodott. - Epres. Gondolhattam volna.