RHYS

Miután kiraktam Quinn-t a házuk előtt, villámgyorsan tapostam a gázra, hogy végre eltűnjek onnan. Az agyam olyan megmagyarázhatatlan gondolatok felé terelt, amikre még sosem volt példa ezelőtt, és ez kibaszottul nem tetszett. Még talán szégyelltem is magamat egy pillanatra, és fáj bevallani, de egy pofont is megérdemelnék jelenleg. A sebességkorlátot már rég túlléptem, ahogyan a mocskos agyam es gondolataim hagyták eluralkodni a testemet, ezért hirtelen visszavettem a tempóból, és lefékeztem. Lehúzódtam az út szélére. Kellett néhány másodperc, vagy akár csak egyetlen perc, hogy kitisztuljon az elmém, és befejezzem ezt a gyerekes műsort. A kezembe temettem az arcomat, a szabad lábam, ami csak a pedálok mellett pihent, folyamatosan járt. Nem lehetek ilyen hülye.

Behunytam a szemeimet, miközben akarva akaratlanul is visszaidéztem a képet. Aztán újra éreztem az ágyékomban a feszítő érzést. Nem bírtam uralkodni magamon. Nyugi, nyugi...ez csak a tested. Így reagál...
Így reagált Quinn Rosewood-ra, aki egy falatnyi szoknyában beült mellém, és nyalókát szopogatott a lehető legnagyobb ártatlansággal. Fogalma sem volt róla, hogy ez a kép a lehető legszarabb módon készített ki. Akárhányszor gyorsabban mentem, csúszkált az ülésben, és szerencsémre mindig egy aprónyit feljebb csúszott az az átkozott farmer szoknya. Nem vagyok ostoba ember, a saját előnyömre formáltam a helyzetet, és a legszebb az egészben, hogy a lány semmit sem vett észre belőle. Nem mondom, hogy nem direkt mentem gyorsabban, de ez nem csak az én feltételeimnek tett eleget, hanem Quinn-t is tudtam legalább szívatni kicsit.

Valljuk be, hogy megérdemli.

Az a lány...komolyan kezd a sírba kergetni. Nem erre emlékeztem Quinn Rosewood-ból gyerekkorában. Bár, már akkor is nagy volt a szája, de ahogy szépen lassan növögetni kezdett, annál jobban a személyisége megtestesítője lett a szemtelensége. Mindig is felállt tőle a szőr a hátamon. Mindig is ki nem állhattam. Mindig valami rossz érzés fogott el vele kapcsolatban. Idegesítő, elképesztő pofátlan, és szereti átlépni a határt, ami viszont felettébb megdöbbentő, hiszen velem senki sem mer játszani. De ő...hát persze. Ő megteszi, szemrebbenés nélkül, gúnyos mosollyal az arcán, a szemeiben tűzzel. Nem fél. Egy cseppet sem ijed meg semmilyen helyzettől sem, magabiztosan próbál fölénybe kerülni, és amilyen idióta vagyok, sikerült is a kis bestiának.

Nem tagadom, amilyen idegesítő, olyannyira élvezetes ez a kettőnk közti játék. Szóval, bármennyire próbálnám leplezni, vagy tagadni, fáj bevallani, de élvezem, ha Quinn Rosewood-ot szívathatom. Tökéletes ellenfél, visszavág, nem hátrál meg, hanem bosszúra szomjazik, és belemegy bármibe. Szerintem nem éppen erre gondolt a bátyja, mikor megkért, hogy figyeljek rá. Eleve úgy kezdtem, hogy bevágtam a medencébe, ami őszintén szólva kurva jól is esett, miután tönkre tette az öltönyömet, és a házamban provokált. Ami pedig utána történt...azért viszont a mai napig háton veregetem magamat. Igazából nem terveztem Quinn melleit nézni, de ha már a helyzet megkívánta, nem lehettem olyan hülye, hogy kihagyom.

Már megint feszít.
Sóhajtottam. Elég.

Érdekes az emberi test, és agy. Az agyam összes sejtje tiltakozik, de a testem máshogy reagál. Az agyam gyűlöli Quinn-t, míg a testem pont, hogy az ellenkezőjét műveli. Ezért is van bennem szégyenérzet. Mert beismerem magamnak, hogy a lány hatással van rám, pedig legszívesebben megfojtanám egy kanál vízben.

Néhány perc múlva nagynehezen, de eltereltem a gondolataimat Quinn-ről. Sóhajtva megdörzsöltem a szemeimet, és már el is akartam indulni, mikor csörögni kezdett a telefonom. Theo. Mostanság nem igazán találkoztam a fiúkkal. Az anyámmal való történtek után kissé elhidegültem a társaságtól, az emberektől, meg úgy mindentől, és csak Percy-vel voltam hajlandó beszélni. A szülein és rajta kívül senki sem tudja, hogy mi történt. És ennek így is kell maradnia.

- Mondd. - szóltam bele a telefonba, és közben kihangosítottam. Azonnal meghallottam, hogy a bárban van, és valami botrányos háttérzene szólt, hangzavarral vegyítve.

- Na mi újság Playboy? - kiáltott bele Theo, bár a hangjából ítélve már nem volt szomjas. A becenév hallatán pedig megforgattam a szemeimet. Ez hülye. - Ezer éve nem beszéltünk.

- Sok dolgom volt. - válaszoltam leegyszerűsítve.

- És most is van valami dolgod? - kérdezte hangosan, megpróbálva túlharsogni a zenét. - Mert ha nem, itt vagyunk a Haven's Spot-ban a többiekkel.

- Nem tudom haver, nem igazán...- már kezdtem is a felesleges kifogásokat gyártani, de közbe szólt egy másik hang.

- Az utolsó estémet nehogy kihagyd, gyökér! - üvöltött bele egy ismerős hang a telefonba, és azonnal felismertem Percy hangját. Halványan elmosolyodtam.

- Neked nem lőtték még a pizsit? - kötekedtem vele szokásosan.

- Már nagyfiú vagyok Beckett! - röhögött a telefonba. - Csipkedd magad, hallod!

- Azért ennyire ne hiányolj. - vigyorogtam, bár ezt ő nem láthatta, inkább csak a hangomból lehetett kikövetkeztetni.

- Nehéz lesz Playboy. Na, itt tali! - szólt bele utoljára a telefonba, aztán megszakadt a vonal.

Őszintén szólva, ha Percy nincs ott, ezer százalék, hogy nem mentem volna el. Bírom a többieket, de velük egyszerűen nincs meg a kapocs. Nincs akkora bizalom, hanem inkább a felszínes barátfélét kapargatjuk. Velük nem tudok olyasmi dolgokról beszélgetni, ami segít, és előrébb vinne. Számukra a csajokon, a bulin és a pénzen kívül nem létezik más, és ez kurva szar hozzáállás. Nem tagadom, nekem is volt ilyen időszakom. Mikor bekerültem az egyetemre, az első évem semmi másról sem szólt, csak erről. Szórtam apám pénzét, minden héten más lányokat dugtam meg, sőt valamelyik gyökérrel még versenyeztünk is, melyikünk a nagyobb Szívtipró, de aztán egyszer csak lenyugodtam. Rádöbbentem valamire. Mindenem megvolt már, ezért a pénz nem boldogított. A lányok nem érdekeltek, mivel mindenkit kipipálhattam, – volt akit többször is – és semmi izgalmat nem adott egyik sem. Untam az üresfejű libákat, akik mind ugyanolyanok voltak. Ugyanaz a szöveg vált be mindegyiknél, ugyanaz az érintés, ugyanaz a tempó...egyszerűen csak rá kellett döbbennem, hogy már a dugás sem boldogított, mert monoton volt. Unalmas. Már akkoriban is az izgalmat kerestem. Egy olyan valakit, aki nem olyan könnyű eset. Valakit, aki nem dől be, nem teszi szét a lábát egy bók után, akiben van tartás. Akiről szinte üvölt, hogy nehéz megkapni, és pont ezért is kell. Kellemetlen, hogy még mindig nem találtam meg. Bár talán pont az a baj, hogy keresem.

Kicsi ez a város, ezért elég hamar odaértem a bárhoz. Mondjuk inkább kocsmának, mint bárnak. Ahol ilyen olcsó a sör, az már nem nevezhető bárnak. Hiába van hétköznap, a tó vonzásában és a nyárnak köszönhetően tömve van helyiekkel. Leállítottam a motort, aztán elindultam a bejárat felé. A Haven's Spot a hatalmas tó sarkánál helyezkedik el, ami körbeveszi az egész várost. Távolabbra eső hely, ezért a hangos zene nem zavarja a lakosokat. A hátsó részen egy nagyobb teraszt is kialakítottak, ami napközben a strandolóknak jó célt funkcionál, ha beülnének egyet kajálni. A szendvics mondjuk rohadt jó, párszor már életmentő volt, ha a srácokkal eláztunk. Felsétáltam a fából készült lépcsőfokokra, aztán kinyitottam az ütött-kopott ajtót, és egy csengő jelezte az érkezésemet. Amint becsuktam magam mögött az ajtót, és az első asztalok között kezdtem átnyomorogni, rögtön megcsapott a fülledt levegő, és az irtózatos izzadság szag, olcsó piával vegyítve. A pólóm azonnal a hátamra tapadt a fülledt levegőtől, és fintorogva kikerültem egy részeg tagot, akinek két korsó sör volt a kezében. Nem volt valami bizalomgerjesztő látvány. Nem igazán jártam itt már egy ideje. Mikor betöltöttem a huszonegyet tavaly, a srácokkal szinte minden hétvégén leittuk magunkat az egyik sarki asztalnál, és minden egyes alkalommal megfogadtam, hogy soha többet nem vesz rá senki az olcsó sörre és whisky-re, de természetesen egy hétre rá ugyanott folytattuk. Újdonság volt legálisan kocsmázni, és ezt ki is használtuk. Aztán hirtelen arra döbbentem rá, hogy a kisvárosi kocsma már kevés, unalmas, és többet akartam. Ezért váltottam, és Seattle-t választottam. Több lehetőség, kulturáltabb helyek, új emberek, új lányok. A Haven's Spot pedig feledésbe merült egészen idáig.

Nem gondoltam volna, hogy a mai napig ennyire tömve van ez a hely. A város lakói kortól független ezen a helyen jönnek össze kikapcsolódni, és szórakozni. Ahogy nyomorogtam át az emberek között, kiszúrtam Percy-t a pult szélén, aki éppen fűzögette a baristát. Szemforgatva nyomorogtam tovább, és ellöktem egy részeg faszt, mert majdnem rám esett. Percy észrevett ahogy elfordult a lánytól, és diszkréten kiröhögött a lelkesedésem miatt.

- Gyűlölöm ezt a helyet. - "köszöntem" morogva, és kinyújtottam a kezemet, hogy kezet fogjak Percy-vel. Szerencsére nem volt részeg, nem véletlenül, hiszem hajnalban kel, ami megnyugtatott, mert legalább nem én leszek egyedül józan.

- Tavaly még nem ezt mondtad. - csapott bele a kezembe. - Bár akkor még nem voltak ilyen szép pultos lányok.

Percy a lányra mosolygott. Ismerem ezt a mosolyát. Hasonlóan csajozik, ahogyan én, sőt, ha őszinte akarok lenni, én tanítottam neki mindent, mivel Percy inkább a kedves fajta, mintsem a szívtelen fasz, aki egy dugás után ott hagyja a nőket. Percy törődik, figyel, és nagy hangsúlyt fektet a későbbiekre. Utál megbántani másokat. Na például ezt nekem kellene megtanulnom tőle, mert fingom sincs hogy csinálja. Percy mosolya férfi szemmel is tökéletes, a lány pedig nyilvánvalóan zavarba jött tőle.

- Hol a többi gyökér? - kérdeztem kiabálva, a túl hangos zene miatt.

- A szokásos helyen. - kacsintott Percy. A sarki asztal. Hát persze. Az a mi helyünk. - Iszol valamit?

- Vezetek. - válaszoltam vissza.

- Beszarás, hallod. - nevetett fel. - Egy éve ilyenkor már hulla részegen fetrengtünk, most meg te vezetsz, én pedig nem ittam rövidet.

- Kezdünk felnőni, tesó. - mosolyogtam rá féloldalasan.

- Bizony. - bólogatott, aztán a fejéhez kapott, mintha elfelejtett volna valamit. - De egy suttyó vagyok! Be sem mutattam Grace-t! Grace, ez a barom a legjobb haverom, Rhys Beckett.

A lányra néztem. Kicsit szar helyzet, mivel ő megvolt már nekem. Azt pontosan nem tudom mikor, de ismerős volt az arca, és bár a nevére nem emlékeztem, a szőke haj, kék szem régen a gyengém volt, aztán ahogy elemezni kezdtem a lány arcát, rögtön beugrott. Szerintem még a gimis végzős éveimben gabalyodhattam össze vele, szóval nem mostanában történt a dolog. Grace rögtön felismert, és kellemetlen mosollyal nyújtotta felém a kezét. Okos. Nem mártotta be saját magát azzal, hogy "ismerlek." Vagy, "tudom ki vagy." Percy nem vágta le a helyzetet szerencsére, aminek különösen örülök, mert nem akarom elrontani a csajozását. Nem tudom, hogy komolyan gondolja e, vagy csak egy gyors menetre akarja elvinni zárás után, de mindenesetre nem avatkozom bele.

- Szia. - mosolygott rám idegesen, a szemeivel pedig szinte könyörgött, hogy ne szóljam el magamat. De édes. Mindjárt megsajnálom.

- Helló. - mosolyodtam el érzelemmentesen. - Nagyon szép neved van. Kegyelem. Az egyik kedvenc szavam.

- Öhm, uh, köszi. - mosolygott úgy, mint aki már teljesen elvesztette a fonalat. Nem tudja eldönteni, hogy emlékszem e rá, vagy csak játszom e vele. A második. - A nagymamám is Grace.

- Akkor egy új generáció viheti tovább ezt a csodás nevet. - mosolyogtam még mindig.

- Hé hé! El a kezekkel a csajomtól! - karolta át Percy viccesen a lány nyakát, és egy puszit nyomott az arcára. - Vagy talán már ismeritek egymást?

Grace kitágult szemekkel nézett rám, miközben Percy közelebb húzta magához. Annyira élveztem azt az apró félelmet a szemeiben. Tudta, hogy tőlem függ hogy alakul ez a dolog tovább, és ahogy említettem, nem terveztem tönkre tenni semmit.

- Dehogyis. - hazudtam. Grace vállai leereszkedtek, alig észrevehetően fújta ki az eddig bent tartott levegőjét. Szívesen.

- Na jó, azt hiszem mennünk kellene, mert már húsz perce küldtek el piáért. - pillantott Percy a sarokba, ahol a többiek vadul beszélgettek. - Még találkozunk, szépségem.

Megforgattam a szemeimet. Ez annyira tipikus Percy. Felkapta a tálcát, amin a piák voltak, és együtt elindultunk az asztalhoz.

- Megdugtad, ugye? - kérdezte rám se nézve. Nem lepődtem meg a kérdésétől, akikkel Percy ismerkedik, azokhoz kilencven százalékban nekem is volt már közöm.

Elröhögtem magamat.

- Meg.

- Tudtam! - kiáltott fel bosszúsan, de nem kellett komolyan venni. - Azért lehet én is kipipálom.

- Hát, hajrá haver. Nem állok az utadba. - vigyorogtam. - Csak ne fojtogasd. Asszem' ő nem igazán csípi.

- Gyökér! - csapta meg a vállamat vihogva.

- Playboooy! - kiáltott széles mosollyal Theo. Megdörzsöltem a halántékomat. Istenem, hova jöttem...Szerencsére Emmett és Cam nem voltak olyan gusztustalanul részegek, mint Theo. Emmett egyébként is repül Percy-vel, Cam pedig sosem ivott túlzottan. Ő olyan, mint eddig. Csendes.

Mindenkivel kezet fogtam, volt akivel kicsit nehezebben, mivel Theo nem bírta ki, és a nyakamba ugrott. Egy kicsit talán megértettem. Rég volt már, hogy így összejött volna a csapat. Bár a Függetlenség Napját együtt töltöttük, itt ezen a helyen már ezer éve voltunk. A nosztalgia édes érzése azonnal elkapott, ahogyan leültem a helyemre. Ez pont az a hely volt, ahol tökéletesen be lehetett látni az egész kocsmát, így semmiről sem maradtam le soha.

- Iszol Beckett? - nyújtott felém egy pohár whisky kólát Theo.

- Vezetek. - ismételtem meg magamat.

- Ne legyél lúzer! - tolta felém a poharat, erősködve. - Két perc alatt hazavezetsz.

- Ezt most kihagyom. - utasítottam el diszkréten az ajánlatot. Bevallom őszintén, simán megittam volna, de felelősségteljes báty akarok lenni, főleg az anyámmal történtek után, és nem hiányzik, hogy pechemre így kapjanak el a zsaruk. Engem amúgy is szeretnek gyakran ellenőrizni.

- Tényleg felnőttünk. - sóhajtott Emmett. - Vodka narancsot iszok, jéggel.

Felnevettem. Ez tényleg fura.

- Emlékeztek, mikor tavaly Emmett szülinapját itt ünnepeltük, és megittuk az összes tequilát? - röhögött fel Percy, belekezdve a nosztalgiázásba. - Theo pedig ököllel verte a pultot és követelte, hogy hozzanak még piát. Aznap este majdnem kitiltottak minket.

- Örök emlék marad. Rhys lehányta a cipőmet. - szólalt meg Cam, mire mindannyian felröhögtünk.

- Csodálkozol? Miután Percy smárolt a konyhás nővel? - kontráztam, belerángatva Percy-t is a kínos sztorikba.

- Fúj! - röhögött fel Emmett. - Jó kis szülinap volt. Másnap egy doboz Aspirinnel, és jégfürdővel kezdtem.

- Mindig megcsináltuk a hangulatot. - emlékezett vissza mosolyogva Theo. - Minden csaj a miénk volt. Mi uraltuk a helyet. Mindenki ismert minket. Mondjuk a csajok háromnegyede csak Rhys-re ment...

Újabb röhögés.

Megvontam a vállamat.

- Ez van ha az ember egy Playboy. - mosolyogtam gúnyosan, felhasználva az ő általa kitalált becenevet.

- Hoppá! Ki az a csaj? - dőlt oldalra Theo, hogy jobban szemügyre vegye a lányt. - Uramisten!

- Mi van? - állt fel Percy azonnal. - Jó nő?

- Hogy jó e? - csorgatta Theo a nyálát. - Mestermű. Rhys, ő a tiéd. Aztán meséld el hogy nyög.

Cam forgatta a szemeit. Férfi létére gyűlöli a hímsovinizmust. Emmett és Percy a nyakát nyújtogatta, hogy ki lehet az a rejtélyes lány, egy pillanatra még engem is érdekelni kezdett.

- Melyik az? - kérdeztem én is oldalra dőlve, hogy jobban lássam.

- A vörös. - mutogatott a pulthoz, ahol egy lány társaság állt sorba, és kitűnt közülük egy. A vörös hajú.

Egy pillanatra elszorult a torkom. Hátulról láttuk csak, az arcát nem, de megesküszöm, hogy ugyanúgy néz ki hátulról, mint Quinn. Percy is ráncolta a szemöldökét, még egy pillanatra el is indult, de amint felénk fordult, a feszültség elmúlt, Percy pedig megtorpant. Kísértetiesen hasonlított az idegesítő kis bestiára. Bár ez a lány is szép. Gyönyörű, egyenes vörös haja, szeplői és vörös szája van, az alakja talán egy kicsit teltebb, de mégsem hozott lázba. Nem éreztem azt a versenyszellemet, mint ezelőtt egy éve, hogy ki tudja előbb megszerezni. Nem éreztem, mert nem akartam. Egy csepp érdeklődést sem tudtam mutatni felé, és ez mindenkinek feltűnt.

- Na mivan, nem mész? - pislogott nagyokat Percy. - Ilyenkor már rég fűzni szoktad őket.

- Ezt most kihagyom. - ráztam a fejemet. A lány visszafordult, így újra csak hátulról láthattuk. - Theo, majd meséld el hogy nyög.

A fiúk felröhögtek, de most nem nevettem velük. A gondolataim máshol jártak. Egy másik vörös hajú lányon. Egy pillanatra visszapörgettem ma esti incidenst. Az a kurva nyalóka, a szoknya, és ahogy összenyomta a lábait. Aztán a medence. Nem szabadott volna bedobnom. Most nem kísértene az a kép, ahogyan csurom vizesen ál előttem, és tökéletesen láthattam a mellbimbóit...kurva nagy hiba volt.

- Minden oké? - mosolygott rám Percy. A szemébe néztem. Most először volt bűntudatom, amiért belenéztem a legjobb barátom szemébe. Az előbb fantáziálgattam a húgáról úgy, ahogyan nem kellett volna. Néhány nappal ezelőtt pedig a lelkére kötöttem, hogy ő egyáltalán nem az esetem. Amit tartok, de mégis, mégis van valami benne, amitől az ágyékom lázba jön.

- Persze. - válaszoltam, bár nem voltam őszinte. - Hazavigyelek?

- Kösz. - lökött oldalba hálásan. - És kösz, hogy figyelsz Quinn-re.

- Ez így fair. - mosolyodtam el halványan. - Ő is figyel az enyémre.

- A végén még megbarátkoztok. - vihogott fel.

- Arra várhatsz. - horkantam fel. Kétlem, hogy Quinn Rosewood és én barátok lehetnénk valaha is. Előbb tépném ki az összes szál hajamat, mint hogy olyan barátom legyen, mint Percy. De valamilyen okból kifolyólag, hirtelen nem kell hánynom, ha róla van szó. Sőt, a testem már meg is mutatta mit gondol. Az agyam pedig...hát az keményebb dió. - Inkább maradjunk annál, hogy eddig még nem nyírtuk ki egymást.

- Azért vigyázz vele, haver! - vihogott Percy. - Kurva gonosz kis bestia tud lenni.

Vettem észre.