„... ma, úgy látszik, az igazságok napja van."

Viv nem tudja megállni, a kirakatüvegekben lopva újra és újra meglesi magát, pedig általában megmosolyogja azokat, akik bármilyen tükröződő felületen képesek magukat bámulni. Máskor nem csinál hiúsági kérdést abból, hogy néz ki, a lényeg, hogy jól érezze magát a bőrében, most azonban élvezi, hogy láthatja megcsillanni, még ha homályosan is, a hajában a mélyzöld tincseket. Úgy érzi, a sötétbarna, majdnem fekete hajához jól illik ez az árnyalat, nem olyan rikítóan idegen, mint azok a nagyon élénk, egyértelműen mű árnyalatok, és az külön feldobja az összhatást, hogy csak elöl vannak más színű csíkok, majdnem úgy, mint Vadócnak az X-menben. Viv a fehér tincseken is elgondolkodott, de az nem lett volna túl eredeti, márpedig szereti az eredetiséget.

Furcsa, hogy szükségét érezte ennek a változásnak. Mikor Evelin elköltözött, csupán annyit tett, hogy minden körmét más színűre lakkozta, ez pont kielégítette azt az érthetetlen vágyat, ami mindannyiszor hatalmába keríti, ha valami megváltozik az életében. Most csak annyi történt, hogy Vanda és Ádám beköltözött a házukba, és tessék, ő máris befesteti a haját, pedig Ádám kedves férfi, és igazán nagyon szereti a nővérét, Vanda pedig máris olyan, mintha egy rég nem látott, de annál kedvesebb unokatestvér lenne – ami meglepő, hiszen ők ketten teljesen mások. De pár nappal ezelőtt végigbeszélgették az éjszakát csak úgy, mindenféléről, Viv észre sem vette, hogy telik az idő, egyszerűen csak jól érezte magát, és ez közel hozta őket egymáshoz. Ráadásul nagyon király, hogy Vanda az érzéseivel befolyásolja a környezetet, Viv szerint ez egyszerűen lenyűgöző.

Vivien felsóhajt, és kicsit összébb húzza a bőrdzsekijét. Talán arról van szó, hogy ezzel az egésszel Evelin elköltözése véglegessé vált – persze eddig is az volt, ezt tudta ő is, csak valahogy azzal, hogy a szobája ott maradt érintetlenül (és persze fájón üresen), mégsem érezte így. Szóval most nemcsak azt kell feldolgoznia, hogy két lakóval bővült az otthona, hanem azt is, hogy a fiatalabb nővére már tényleg nem él velük. Vivien tudja, hogy ez így van rendjén, tudja azt is, hogy Evelin nagyon boldog Leóval, hogy bármikor felugorhat hozzájuk, ha a nővérével szeretne lenni, és egyébként is gyakran jönnek haza, de ettől még egy egészen pici, önző része azt kívánja, bár maradt volna minden úgy, ahogyan volt. Erről igyekszik nem tudomást venni, mert szégyelli, hogy így érez, de azért néha az érzés mégis makacsul megráncigálja a lelkét.

Ahogy erre rádöbben, zavartan a füle mögé simítja rakoncátlan tincseit, amik persze a következő lépésnél megint az arcába hullnak. Vivien már megszokta, hogy a haja gyakorlatilag önálló életet él, úgy áll, ahogy neki tetszik, nincs az a hajzselé vagy hajhab, ami más formába kényszeríthetné. Mikor megint megpillantja magát egy kirakatban, elégedetten elmosolyodik. Jól néz ki. Vagyis, ezt nyilván nem gondolja mindenki így, például a mellette elhaladó nyugdíjasok határozottan megrovó pillantással mérik végig, de Vivient ez nem zavarja. Talán nem is a haja miatt néznek rá rosszallóan, hanem csak azért, mert a fekete harisnyáját fehér halálfejek és keresztcsontok dobják fel, bár az is lehet, a rövidnadrágot nem tartják helyesnek ezen a hűvös, őszi napon, ami elég hülyeség, hiszen mennyivel lenne másabb, ha szoknyát viselne? Szerinte jól néz ki, és ennyi.

De azért kicsit izgul, hogy Eriknek tetszeni fog-e a haja. Senki más véleménye nem számít, de Eriké igen. Szaporán dobogó szívvel lép be a férfi munkahelyének udvarába, de az teljesen kihalt, úgyhogy továbbmegy a műhely felé. Viviennek az autószerviz gyakorlatilag a második otthona, tizenhárom éves kora óta majdnem mindig ide jött suli után, és a házijában nem egyszer az itt dolgozó férfiak segítettek (nekik köszönhetően értette meg a fizikát és a matekot, de Papa, a szerviz tulaja, például történelemből is rengeteget segített). Soha senki nem emelt kifogást Erik ellen, amiért vele együtt Vivient is megkapták, sőt, mindig agyonkényeztették a lányt, ő lett itt mindenki „kislánya".

Vivien lazán és könnyed otthonossággal lép be a műhelybe, de ahogy körbenéz, csak Eriket látja, amint épp egy ügyféllel tárgyal. Hátrébb, az irodában látja Papát, de a mackós termetű, idősödő férfi elmélyülten dolgozik, úgyhogy nem tud neki inteni. Eriket nem akarja megzavarni, így aztán a sarokban álló ütött-kopott, valaha talán bordó, kanapéhoz sétál, és leveti rá magát. Erik egy apró szemvillanással nyugtázza a jelenlétét, amitől Vivien szíve még gyorsabban kezd dobogni. Bosszantó, hogy a férfi ilyen hatással van rá, de nem tud ellene tenni.

Erik évek óta megdobogtatja Vivien szívét. Igazából Viv nem is tudja, mikor kezdődött pontosan. A férfi most is őrült jól néz ki, pedig egyszerű melós nadrág és egy szürke, olajfoltos póló van rajta, de ő még ezekben a teljesen hétköznapi ruhákban is észbontóan vonzó.

Erik kezet fog az ügyféllel, aki aztán nagy lendülettel elfordul és megindul kifelé, de amikor észreveszi Vivient, megtorpan. A férfi harminc körül járhat, egészen sármos, bár Vivien felől akár úgy is nézhetne ki, mint George Clooney, őt aztán nem érintené meg. (Pedig George Clooney igazán vonzó pasas, bár jóindulattal sem lehetne azt állítani, hogy Viv korosztálya, sőt, valószínűleg akár Viv apja is lehetne.)

– Helló! – mosolyodik el a férfi, de a mosolya különös. Kissé fölényes, mintha olyasmit mondana, hogy mindig mindent megkap, amit akar.

– Helló! – visszhangozza Viv, és ő is megereszt egy nem túl szívélyes mosolyt. A pasi csak egy ügyfél, semmi kedve vele semmitmondó csevegést folytatni, arra vágyik, hogy Erikkel beszélhessen, de mégse lehet udvariatlan, az nem vetne túl jó fényt az üzletre.

– Mit szólnál, ha meghívnálak kávézni? – kérdi szemtelenül csillanó tekintettel az idegen.

– Azt, hogy köszönöm, nagyon kedves vagy, de nem kávézom nagyképű alakokkal – vágja rá Vivien, sutba dobva az udvariasságot.

A férfi telt hangon, jóízűen felnevet.

– Tetszel nekem.

– Az nagy pech, mert te egyáltalán nem tetszel nekem – fintorodik el önkéntelenül Viv.

– Adj nekem egy esélyt, talán megváltoztathatom a véleményedet – mosolyog rendíthetetlenül a férfi.

– Azt kétlem.

– Ne hamarkodd el – kéri a férfi, miközben a kabátja belső zsebébe nyúl. – Hívj fel, ha meggondoltad magad! Várni fogom – közli, miközben egy névjegyet nyújt felé.

Viv először nem akarja elvenni, de aztán úgy dönt, hamarabb szabadulhat ettől a nyomulós fickótól, ha elfogadja.

– Ne reménykedj nagyon – jegyzi meg, mert nem akarja, hogy a férfi azt higgye, nyert ügye van.

– Legalább elvetted – biccent a férfi a névjegykártya felé, és ezúttal mintha kissé visszafogottabb lenne a mosolya. Vivien szemébe néz, majd minden további nélkül kisétál a műhelyből.

Viv megrázza a fejét, és a táskája első zsebébe süllyeszti a névjegyet.

– Mit akart tőled a pasi? – lép felé Erik morcosan összevont szemöldökkel. Megint „őrangyal-üzemmódra" kapcsolt, ami ugyan nagyon kedves, és kislányként Viv imádta, hogy Erik mindig védelmezi, de most sokkal jobban örülne, ha Erik tekintete nem azért szórna villámokat, mert aggódik miatta, hanem inkább azért, mert féltékeny.

– Randira hívott – emeli meg kihívóan a szemöldökét Viv.

– Tényleg?

– Mégis miért olyan meglepő? Nem hívhat randizni egy jóképű pasi? – kérdez vissza Viv, és tudja, hogy túlságosan is sértődöttnek hangzik, de annyira bántja, hogy Erik még mindig a tizenhárom éves kislányt látja benne, vagy legalábbis úgy tesz, mintha csak azt látná.

Erik könnyedén leül mellé a kanapéra, aztán átkarolja Vivient, és magához húzza.

– Idős hozzád – mondja dörmögősen.

– A fenéket idős – fortyan fel Viv, és elhúzódik –, annyi lehet, mint te.

– Hát ez az, én kibaszottul idős vagyok hozzád, kicsi lány – közli Erik, a káromkodás ellenére is mérhetetlenül gyengéden.

Vivien elneveti magát, de örömtelen, keserűséggel átitatott nevetés ez.

– Erik, tizenkét év azért nem a világvége.

– Majdnem tizenhárom.

– Jó, akkor majdnem tizenhárom. Ennyi van Jázmin és Ádám között is, mégse zavarja őket.

Erik töprengve nézi, és Vivien nem érti, hogy miért van szomorúság a szemében.

– Akkor randizni fogsz vele?

– Nem tudom – motyogja Vivien. Fogalma sincs, miért hazudik, hiszen esze ágában sincs randizni azzal a férfival. Talán csak azért mondja, hogy Erik tudtára adja, akár randizhatna is, ha akarna. Talán féltékennyé akarja tenni, ami ugyan korábban sem jött be soha, de annyira szeretné, ha Erik végre megértené, hogy ő egyáltalán nem bánná, ha közeledne hozzá. Lehet, hogy inkább neki kellene megtenni az első lépést, de nem akarja tönkretenni a barátságukat, hiszen mi van, ha Erik mégsem vonzódik hozzá? Ugyan Jázmin pár hónappal korábban azt mondta, hogy szerinte Erik számára nem közömbös, de Jázmin is tévedhet, Viv pedig nem mer kockáztatni. Túl fontos neki Erik.

– Randizz inkább velem.

Vivien gyomra a pillanat törtrésze alatt zsugorodik öklömnyire.

– Te most komolyan randira hívsz? – kérdi értetlenül pislogva. Egek, ez most tényleg megtörténik? Erik randizni hívja? És vajon komolyan gondolja? Tényleg akarja?

– Miért ne? – vonja meg a vállát hanyagul a férfi, és a Vivienben éledező boldogság úgy pukkan szét, akár egy szappanbuborék.

– Hát, mondjuk, mert ismerjük egymást, és te egyébként sem randizol – húzza el a száját Vivien. Igyekszik, hogy ne árulja el magát, hogy ne remegjen a hangja a csalódottságtól.

– Randizom – ellenkezik Erik nemtörődöm mosollyal.

Vivien nem épp nőiesen felhorkant.

– Erik, te nem randizol, hanem megdugod a nőket, azért van különbség. – Szándékosan fogalmaz nyersen. Maga se tudja, miért, de kevésbé fáj, ha tárgyilagos durvasággal kezeli ezt a témát, és hát egyébként jobb így, mintha Eriknek állandó barátnője lenne. Viv nem hiszi, hogy azt képes lenne megemészteni.

– Jó, de ez egy igazi randi lenne – mondja Erik kimérten, fürkésző tekintettel.

– És mégis mit csinálnák? – kérdi Viv halvány, elnéző félmosollyal. – Ezerszer vacsoráztunk már együtt, millió filmet néztünk meg együtt, és ha csak nem akarsz megfektetni, akkor nem tudom, mi értelme lenne.

Vajon mennyire szánalmas, hogy azt se bánná, ha Erik most közölné, hogy meg akarja fektetni? Vivien szeretne vele szeretkezni – bár Erik nyilván nem nevezné szeretkezésnek, de számára az lenne. Ha csak egyszer történne meg, már akkor is megérné, hiszen legalább azzal a férfival vesztené el a szüzességét, akibe évek óta szerelmes.

Erik elmosolyodik, és természetes mozdulattal megemeli Viv egyik zöld hajtincsét. Az ujjai egy véletlen pillanatra Viv arcához érnek, amitől a lány egész bensője jólesőn megborzong.

– Tetszik a hajad – közli Erik a tincset morzsolgatva, majd hirtelen mélyen Vivien szemébe néz. – És lenne értelme.

Vivien szíve nagyot dobban, de aztán rosszízű sejtelem környékezi meg, ami rögtön lelombozza.

– Ugye azért akarsz randira hívni, hogy ne menjek el azzal a pasival?

***

Erik tudja, ha most azt feleli, hogy igen, Viv csak azért is elmegy randizni azzal a fickóval. Viv öntörvényű, és utálja, ha irányítani vagy befolyásolni akarják. Ha viszont azt mondja, hogy tényleg randizni szeretne vele, akkor... Nos, fogalma sincs, mi lenne akkor, Viv talán kinevetné, vagy egyszerűen csak nem hinne neki. Pedig Erik tényleg szeretne randizni Viviennel, és bár ő is belátja, hogy ennek tényleg nem sok értelme van, hiszen egyébként is majd' minden estét együtt töltenek, mégis vágyik rá. Vágyik arra, hogy másként legyen Viviennel, ne úgy, mint jó haverok vagy épp testvérek, akkor is, ha nem helyes, hogy erre vágyik.

Erik tudatában van az egyre múló másodperceknek, mégsem tudja, mit mondhatna. Csak nézi Vivient, belemerül a mélyzöld tekintet csábító mélységeibe, és hallgat.

– Elnézést! Jó napot! – Sötét, komor hang töri szét a pillanatot.

Erik felsóhajt, és leheletnyit megrázza a fejét. Talán jobb is így. Talán olyasmit mondott volna ki, amit hiba lett volna. Nem akarja elveszíteni Vivient.

Feláll a lány mellől, és megfordul. Már nyitná a száját, hogy üdvözölje az új ügyfelet, de ahogy megpillantja, torkán akadnak a szavak.

Ez lehetetlen.

A férfi, aki annyira hasonlít rá, elkerekedő szemmel bámul rá vissza.

– Örs? – nyögi ki elhalón Erik.

– Jézusom...

– Ez nem talált, próbáld újra – vigyorodik el Erik jót derülve.

– Egek! Tényleg te vagy az! – neveti el magát Örs, majd pár nagy lépéssel átszeli a köztük lévő teret, és a következő pillanatban már egymás hátát lapogatják.

Erik nem tudja abbahagyni a vigyorgást. Örs itt van, tényleg itt van. Teljességgel hihetetlen, de ettől függetlenül eszméletlenül boldog, hogy láthatja.

– Mit keresel te itt? – kérdi, mikor elengedik egymást. Kissé zavaros a hangja a torkát gombócként feszítő örömtől.

– Te mit keresel itt? – vigyorog Örs, és az ő tekintetét is meglepettség és a váratlan viszontlátás nem remélt öröme mossa árnyasra. – Azt hittem, a világvége volt a cél.

– Máshogy alakult – vonja meg a vállát Erik. Ha egy mód van rá, nem szeretne magáról beszélni. – De te hogy kerülsz ide?

Örs mindig komor, kimért vonásai megenyhülnek. Erik tudja, hogy csak neki engedi látni ezt az oldalát is, mások előtt sosem tárulkozna ki ennyire. Hiába telt el hét év, attól még tudja.

– Kiderült, hogy van négy féltestvérem, sőt, képzeld, a férfi, aki nemzett, még pénzt is hagyott rám, de ez hosszú sztori – legyint hanyagul. – Most Léna miatt jöttem, ő az egyik húgom, nemrég volt a szülinapja, és felköszönteném, de amúgy nyáron is jártam itt, a másik féltestvérem, Lizi esküvőjén, ha tudom, hogy itt élsz... – Örs hitetlenül megrázza a fejét. – Istenem, hiszen már akkor találkozhattunk volna! Kész szerencse, hogy bedöglött az autóm. Hogy-hogy itt melózol? A te képességeiddel...

– Szeretek autókat és motorokat bütykölni – vág közbe gyorsan Erik. Most ébred tudatára, hogy Vivien ott van a háta mögött, és minden bizonnyal érdeklődve hallgatja a beszélgetésüket. A pokolba is, hogy fogja Örsnek bemutatni Vivient? Mit mond, ki ő? És mit kellene mondania Örsre?

– Igen, ezt mindig szeretted. Hiányoztál, tesó.

Erik behunyja a szemét. Hát, ennyit a bemutatásról.

– Tesó? Neked van egy testvéred? – hallja Vivien megsebzett hangját.

– Nocsak. Netán miatta ragadtál itt? – csillan fel az öccse tekintete.

Erik megfordul, de amint megpillantja Vivient, belül összerándul. A lány úgy néz rá, mintha elárulta volna, és még csak nem is hibáztathatja ezért. Gyakorlatilag Vivien a legjobb barátja, mégsem beszélt neki soha arról, honnan jött. Tényleg, soha, egyetlen szóval sem. Vivien szemében az első pillanattól fogva az volt, aki mindig is lenni akart, és amikor végül nem utazott innen tovább, esélyt kapott arra, hogy újraépítse önmagát, és ezt meg is tette. Soha nem tagadta meg az öccsét, csak éppen nem beszélt róla, és ezt most mérhetetlenül bánja.

– Viv, azt hiszem, beszélnünk kell.

– Igen, Erik, én is azt hiszem – jelenti ki Vivien foszlányokra szakadozott hangon.

– Erik?

Erik önkéntelenül behunyja a szemét, nagy levegőt vesz, kinyitja, majd visszafordul az öccséhez, felkészülve arra, hogy az ő szemében is ugyanazt látja majd, mint Vivienében. Nem téved, és ebben a pillanatban alávaló gazembernek érzi magát.

– Nevet változtattam – magyarázza egy sóhajtás kíséretében.

Örs arca bezárul, a vonásai megint komorak és kimértek.

– Értem. Azt hiszem, nekünk sem ártana beszélgetnünk.

Erik megint behunyja a szemét. Ez ma határozottan nem az ő napja.

***

Képek a szereplőkről:

https://papirsziv.wordpress.com/galeria/

Köszönöm, hogy olvastál! :)

***

A sorozat következő része Szív-varázs címmel megtalálható a történeteim között.