[Reader]

-Nem volt arról szó, hogy itt fognak reggelizni.-Rontottam be a konyhába, miután u89 kiűztem Oikawát a szobámból s felöltöztem. A fiú jelenleg a jobb oldalamon helyezkedett el, mellkasa előtt összefont karokkal, s éreztem magamon a tekintetét, amin jelen pillanatban egy picit sem érdekelt. Na jó, lehet hogy egy nagyon-nagyon kicsit zavarba jöttem... De ezt nem kell tudnia.

-Bocsi.-Mosolyodott el halványan Frederic-Csak olyan régen láttam Hajime-t, hogy meg szerettem volna beszélni vele ezt-azt, és úgy gondoltam hogy egy reggeli tökéketes időpont lenne erre.

-És ez mit keres itt?-Mutattam Oikawára.

-Aucs! Nem egy tárgy vagyok, hogy "ez"-t használj rám, [Név]-chan~!-Szorította fájdalmas arckifejezéssel kezeit mellkasához. Egy másodperc erejéig vetettem csak rá a tekintetemet, akkor is csak azért hogy pisloghassak rá, értetlenül. Végül visszafordultam Frederichez, ám ő helyette Iwaizumi szólalt meg.:

-Sajnálom,de a Shittykawa addig nyúzott amíg el nem jöhetett, persze Fred engedélyével. - Forgatta meg a szemeit, majd egy "bocsáss meg" mosoly kíséretében kitólt egy széket maga mellett.-Gyere,ülj le már kész a reggeli.

-És mi a kaja?-Mosolyodtam el én is halványan, beletörődötten.

\\\\////

-Fél óra és te következel.-Frederic hangja egyáltalán nem volt ideges, vagy féltő. Büszke tekintettel s mosollyal nézett rám.-Örülök,hogy idáig eljutottunk, tudod?

-Sokat gyakoroltunk azért ezért.-Vigyorodtam el, amikor is megéreztem egy kezet, mely gyengéden maga felé fordít engem. Engedten a személynek, s így szembe találtam magamat Iwaizumival, akinek barna, már majdnem fekete szemei kedvesen csillogtak, miközben engem nézett.

-Ügyes legyél. Oikawával az első sorban fogunk állni és figyelni.

-Okés, köszi.

-Mellesleg...-Picit zavartan a tarkójához rakta a kezét, majd elkezdte masszírozni az ottani bőrt.-Egyszer valamikor eljöhetnél velünk... Velem valahova. Nem tudom meddig fogtok itt maradni, de szívesen megismernélek.-Mosolyodott el halványan, éppen hogy csak egy pillanatra, néha-néha rám pillantva.

Ajkaimat összepréseltem, az arcom pedig felvett egy mélyebb árnyalatot a szavait hallván. "Ő most...? Most ez egy... R-Randi lenne? Dehát alig két napja ismerem...Ahg! Ne legyél hülye, [Név]! Ki hívna randira valakit akit nincs egy hete, hogy ismer?"

-H-Hát... Persze.-Mosolyodtam el halványan. "Tuti nem randi."-Gondoltam.

-Rendben. Majd írok, neten. Mindenesetre mostmár mennünk kell, sok sikert!-Búcsút intett, majd még fel mutatott egy like jelet az ujjaival, s végleg eltűnt előlem. Egy másodpercig csak álltam, s fogalmam sem volt mit tegyek. Úgy igazándiból csak most fogalmazódott meg bennem az, hogy hol is vagyok jelenleg s hogy mit fogok csinálni. A zajokból ítélve nagyon sok ember van odakint, köztük biztos olyanok is akiket csak elrángattak, s valójában alig várják hogy hazamehessenek.

"Meg kell mutatnom mindenkinek, hogy nem időpocsékolás ez."-Határoztam el magamat, ám a testem még nem működött együtt, magabiztos lelkemmel. A remegésem, mely alig két perce kezdődött el még mindig nem állt meg hiába próbáltam megnyugtatni magamat.

"Istenem! De mi lesz akkor, hogyha-" Azok a bizonyos "mi van hogyha" kérdések. Mindig is utáltam őket, főleg ilyenkor, amikor a legfontosabb perceinben törtek elő, mivel alig tudtam őket kiűzni a fejemből. Minél tovább sikerült maradniuk, annál idegesebb lettem.

-Látom, feszült vagy.-Hallottam meg egy picivel már ismerősebb hangot, melynek az irányába is fordultam. Oikawa volt az, aki egy halvány mosoly kíséretében, az ajtófélfának dőlve nézett rám, mogyoróbarna szemeivel. - A helyedben én is az lennék.

-Kösz.-Ez sokat segít.

-Na de [Név]-chan~-Ellökte magát az ajtótól, majd lassan egyre közelebb sétált hozzám.-Nem kellene ennyire idegeskedned. Tudtommal, befutott énekes vagy, nem? A nevedet országszerte, hacsaknem világszerte ismerik. Nem?

-Az nem jelent semmit sem... Nem akarom, hogy lenézzenek. Hogy megbánják, hogy eljöttek... Az olyan számomra, mintha nem is lennék erre a szakmára való...-Mogyogtam, s lesütöttem a szemeimet.

A következő pillanatban viszont valami olyan dolog történt, amitől a szívem majdnem kiszakadt a helyéről. Álmomban sem gondoltam volna, hogy Oikawa az államnál fogva fogja feljebb emelni a fejemet, hogy belenézhessen a szemeimbe, mégis megtörtént.

-Mindent bele fogsz adni.-Hangja lágy volt, amitől majdnem összerogytak alattam a lábaim. Barátságosan, bíztatóan elmosolyodott.-Tudom,hogy minden rendben lesz, [Név]-chan.

-A következő fellépőnk nem más, mint az európából érkezett...-Hallottam halkan a bemondó hangját, majd a nevemet is. Tudtam, hogy mennem kell, mégis bármit megadtam volna azért, hogy még egy kicsit itt lehessek, vele.

"Várjunk, micsoda?.."

-Mennem kell...-Suttogtam.

-Tudom. Ne feledd, minden rendben lesz, okés?-Húzta félmosolyra a száját, amit már én sem hagyhattam mosoly nélkül. Bólintottam, mire elengedte az arcomat.-Mutasd meg nekünk, hogy miért vannak oda annyira a többiek.

-Oh, természetesen.-Kacsintottam,immár bátrabban, majd nemes egyszerűséggel megfordultam, s a színpad felé vettem az irányt. Még egyszer hátra pillantottam, majd intettem egyet a fiúnak, egy sokkal, sokkal magabiztosabb mosollyal az arcomon.

"És itt jövök én."