- Annyival jobb volt az életem Nátán nélkül!
Ezen a mondaton elmosolyodtam magamban, mert nyáron rengetegszer hallottam Lilitől, csak akkor még a jelen idős változatban. Szaszával és Márkkal a hajóúton még számoltuk is, hogy Lili naponta hányszor mondja ezt vagy hozza fel Nátánt a témába, és versenyeztünk egymás között, hogy ki hány ilyen pillanatot kapott el.
- De komolyan - mondta Lili, miközben az udvaron focizó fiúkat néztük - Szinte már el is felejtettem a nyáron, hogy milyen idegesítő.
Nem, nem egészen felejtette el. Az egyik este Nátán Instáját nézegette és elemezte ki velem együtt, hogy mennyire gáz. A kockahasas képét például különösen sokáig.
- Erre most folytatódik az idegbajom ott, ahol júniusban abbamaradt - fakadt ki Lili - Egyébként felszedett valami barátnőt. Egy újat - mesélte Lili - És folyamatosan felhozza témába edzéseken. Annyira idegesítő.
- Kivel jött össze?
- Tudom is én, biztos valami agyhalottal. Mindenesetre amikor már felidegesített, hogy mindig felhozza a barátnőjét témába, én is elkezdtem neki beszélni a barátomról. Gergőről.
- Gergőt dobtad két hete, nem? - zavarodtam össze.
- De, de ezt neki nem kell tudnia - vette elő Lili a szájfényét, amit gyorsan felkent a szájára, pótolva a tízóraizástól lejött réteget - Hagyj érezze csak, hogy milyen fárasztó ugyanazt a témát hallgatni ezredszerre is, miközben az edzésre kéne fókuszálni. Olyan gyerekes. És akkor mindeközben ő van kikiáltva a szupersztárnak, őrület! Miközben azzal se képes foglalkozni edzéseken, hogy novemberben versenyzünk párosban, basszus. Én nem állok ki vele a jégre, ha nem jön össze addigra a koreónk, az biztos.
- Biztosan összejön.
- Ne kiabáljuk el - dünnyögte Lili bosszúsan, majd a térdére könyökölt és a kezére támasztotta a fejét.
Néztük a fiúkat, ahogy fociznak.
- Ő a táncpartnered? - kérdezte Lili, ahogy kiszúrta Filippet a pályán.
- Aham - válaszoltam hümmögve, mert közben a szendvicsemet ettem.
- Cuki srác. Szeptember elején betévedt valahogy a színjátszós próbára megnézni, hogy milyen.
- És, jár?
- Nem, csak érdeklődő volt. De nagyon kis cuki. Ő ilyen aranyos-olasz, nem az a szexi maffia-boss - nevetett fel Lili - Csak simán cuki.
Épp ezt mondta, amikor Filipp kiszúrt engem az udvaron a pályáról, és felcsillanó szemekkel, mert örült, hogy lát, mosolyogva integetett nekem, mire elmosolyodva visszaintettem.
- Ahw - mosolygott Lili ciccegve, majd beleivott a kávéjába - Kis itáliánó.
- Nem igazán illeszkedett még vissza az osztályába.
- Tök jófej vagy, hogy bevállaltad vele ezt. Mert amúgy ezer dolgod van.
- Közösségi óra, ellógott órák és nem akartam bunkó lenni - soroltam fel a mindenkinek elismételt három érvemet.
- Meg amúgy is menő szalagavatón táncolni. Én tavaly táncoltam. Idén is felkértek páran, de mindenkit visszamondtam, mert konferálok.
- Komolyan? - csodálkoztam - Nem is mondtad.
- Tegnap választottak ki. Az igazgatóhelyettes megkért, hogy olvassak fel valami szöveget neki, hogy tudja, hogy jól tudok felolvasni, én meg visszakérdeztem, hogy tanár úr, harmadik éve vagyok a színjátszósok tagja és vagyok kábé minden színdarabnak, meg musicalnek a főszereplője, ön szerint komolyan egy felolvasás fog megerőltetni?
- Jogos - nevettem fel.
- Mikor mész ruhát kölcsönözni amúgy?
- Jövő héten gondoltam. Filipp azt mondta, hogy a szülei állják a ruhámat.
- Fogadd csak el.
- Elfogadtam. Kicsit lelkiismeret-furdalásom volt miatta, de inkább ezért, mint azért, ha Anyával fizettetném ki.
- Meg ha valaki felajánlja, hogy fizet neked valamit, akkor miért ne fogadnád el?
- Jó, ez már másik kérdés - néztem rá nevetve.
- Majd mondd, hogy melyik nap akarsz menni és megyek veled. Választunk neked valami olyan csini ruhát, mint tavaly.
- Mindenképp - mosolyodtam el.
Lili beleivott a kávéjába újra, majd témát váltott.
- Ma Szasza visz haza, mert pont erre fog járni kocsival, amikor vége van az utsó órámnak. Szeretnél velünk jönni, vagy inkább nem?
- Hetedik-nyolcadik órában keringőpróbám lesz, szóval nem tudnék veletek menni.
- És ha nem lenne próbád, egyébként akarnál velünk jönni? Most már csak érdeklődök.
A hajamat megigazítva átgondoltam a dolgot, majd végül őszintén megráztam a fejem.
- Nem állok készen rá - vallottam be halkan.
- De hát jóban maradtatok - értetlenkedett Lili.
- Tudom, Márk is ezt mondta tegnap - túrtam a hajamba - Persze, jóban vagyunk. Vagyis nem rosszban. Csak nem érzem azt, hogy jól tudnám kezelni a szituációt, ha egy helyen lennénk.
- De mitől tartasz?
- Nem tudom - láttam be - Csak olyan érzéseket élesztene fel bennem, meg erősítene fel, amik csak még nehezebbé tennék ezt az egészet.
- De ha nehéz, akkor mondd neki - nézett rám - Ha neked ettől csak rosszabb lett, akkor beszélj vele. Nekem azt mondtátok, hogy ez csak szünet, annak meg pont ez a lényege.
- Nem vagyunk együtt Szaszával - mondtam ki nehezen, egyértelműsítve - Olyan szempontból könnyebb, hogy most ez van, hogy bár ugyanúgy nem vagyok vele, és ugyanúgy hiányzik, mint a kapcsolatunk végén, legalább nem görcsölök rajta, meg azon se, hogy végignézem, hogy vékonyodik a kapcsolatunk amiatt, mert egyszerűen nem úgy megy az életünk, ami összeegyeztethető. Szóval nem attól lett nehéz, hogy most éppen mit mondtunk ki, vagy mit nem, hanem az egész nehéz egyben, a folyamat, hogy így alakult, miközben most végre tényleg mindketten csinálhatjuk azt, amit szeretünk, amit terveztünk, vagy ami kell az álmainkhoz, csak... ez közöttünk egyelőre úgy tűnik, hogy ráment erre - mondtam ki kedvtelenül.
- Konkrétan sírni fogok, Regi. Megint.
- Nem kell - ráztam meg a fejem egy furcsa mosolyra húzva a számat.
- De, kell. Látom, hogy rosszul érint - nézett rám - És akkor is sírtam, amikor megtudtam, hogy szétmentek.
- Ez volt a helyes döntés - válaszoltam nagy nehezen, az érzelmeimet elfojtva - Máskülönben vagy megromlott volna a kapcsolatunk, görcsöltünk volna rajta és lelkileg mentünk volna rá, vagy a terveinket adhattuk volna fel, és még ha az enyéimet félre is tesszük, őt se lennék képes megfosztani mindentől, amit el akar érni, amikről álmodott és amik felé olyan jó úton van most. Annyira örült, hogy felvették arra a szakra, amikor bekerült a válogatottba, vagy amikor kijutottak az EB-re, meg a világbajnokságra. Tényleg megcsinálta, elérte, amit akart, és innentől már van lehetősége elérni a többi célját is. Láttam már csalódni magában, és soha többet nem akarom úgy látni őt - mondtam őszintén - Ha csak az én terveim és álmaim álltak volna kettőnk közé, én lemondtam volna érte, de az övéről nem akartam, hogy lemondjon miattam. Talán fordítva is hasonló. Meg egyszerűen most tényleg nem egy léptékben halad az életünk. Ez volt a legjózanabb döntés, amit meghozhattuk, mert egyszerűen szeptemberben néhány hét elég volt ahhoz, hogy minden egyes nappal egyre csak romoljon a helyzet.
- Eddig bírtam - törölte meg a szemeit Lili.
Vegyes érzésekkel magamban, megsimítottam a karját.
- Hogy tudsz ennyire racionális lenni, Regi? - kérdezte Lili sűrűn pislogva felfelé, hogy ne könnyezzen annyira.
- Sokat gyakoroltam - válaszoltam kellemetlenül elnevetve magam.
Pár másodperc múlva újra megszólaltam.
- Szasza mondott neked valamit?
- Még azután, amikor szétmentetek, én pedig rákérdeztem nála, miután megtudtam tőled. Azt mondta, hogy többet érdemelsz annál, mint amit ő most nyújtani tud, vagy hogy egy olyan kapcsolat miatt ragadj le, ami kevés - idézte a bátyját, mire megkondult a szívemben valami - Mondta, hogy nem működik most köztetek.
- És te tudsz valakiről? Mármint, hogy Szaszának van-e.
Lili megrázta a fejét.
- Nem. És Márk se, meg Apa se.
Ez egyszerre nyugtatott meg és kavart fel bennem érzelmeket.
Lili nemsokára folytatta.
- Fél évet jártatok, Regi. Nem lépett tovább rajtad - mondta őszintén - De lehet, hogy nem is akar. Semmivel nem szeret téged kevésbé nyár óta, csak ez most így alakult.
- Én se szeretem őt kevésbé.
- Tudom.
Egy pár csendes pillanat után Lili szólalt meg újra.
- Én csak azt nem értem... - törte meg a csendet - Hogy ha a bátyám úgy értékelte, hogy nem nyújt neked eleget, vagy hogy kevés a kapcsolatotok, miért nem tett ez ellen semmit?
Fájó szívvel, a pulcsim ujját igazgatva válaszoltam.
- Megpróbálta. Én is megpróbáltam. Egyszerűen csak nem jött össze - mondtam halkan - Én se akartam, hogy lemondjon az álmairól, és ő se akarta, hogy lemondjak az enyémről. Végre mindkettőnknek sínen megy az, amit szerettünk volna.
- Nem hiszem, hogy így szerettétek volna, Regi - nézett rám Lili őszintén - Nem ezért küzdöttetek.
Egy zavart, szomorú nevetés hagyta el a számat.
- Tényleg nem.
Lili beletúrt a hajába, majd tovább kérdezett.
- De komolyan? Csak azért, mert nincs annyi időtök?
- Csak amiatt indult el ez az egész. Kevesebbet találkoztunk, kevesebbet beszéltünk, egyre erőltetettebbek lettek azok az alkalmak, amikor mégis, mindkettőnk élete pörgött, teljesen külön egymástól, felszínre tört egy-két kisebb konfliktus, és egy idő után csak azt vettük észre, hogy... nem ugyanolyan a kapcsolatunk - vallottam be - Elvékonyodott, lemarad mindkettőnk életének a rohanásától, és minden nappal egyre rosszabb lett a helyzet. Egyikőnk se hibás, vagy bántotta a másikat, ez az egész csak úgy megtörtént. Pont annyira egyik hétről a másikra, ahogy elkezdődött.
Lili szomorúan hallgatott, és éreztem, ahogy az ő szíve is megszakad, ahogy ezeket kimondtam.
- Ha tudom egy évvel ezelőtt, amikor még az előző szakításod miatt voltál magad alatt, hogy egy évvel később, most ősszel a bátyám miatt leszel ugyanott... - jöttek ki Liliből a gondolatai maga elé nézve, majd lehangoltan, zavartan elnevette magát - Nem is tudom, mit csináltam volna máshogy, de... - pislogott, az egyik szemét ösztönösen megtörölve - Annyira sajnálom, Regi. Tényleg.
- Így kellett történnie, Lili. Semmit nem kellett volna máshogy csinálni.
- Nem értem, hogy történhet az, hogy most erről kell beszélgetnünk. Hogy hogyan alakulhatott így ez az egész.
Egyszer talán majd megértjük.

A hatodik órám után összeszedtem a cuccaimat, majd a 12/B osztályterméhez mentem táncpróbára. A végzős osztályok közül ők a kedvenceim, valahogy az első próbától kezdve mindenki olyan kedves és befogadó volt velem, akkor is, ha igazából nem volt célom beilleszkedni közéjük, mert csak kiegészítő vagyok a keringőjükben, és nem is nagyon beszélgetek másokkal, egyszerűen csak komfortosan érzem magam attól, ahogy rámnéznek a többiek, vagy köszönnek néha a folyosón.
- Ma az udvaron próbálunk, ha már csoda folytán ilyen szép az idő - jelentette be a tánctanár az osztálynak - Meg mert a tesitermek foglaltak. Inkább az udvar, mint az aula, nem?
Ezzel mindenki egyetértett, úgyhogy kimentünk a suli udvarára, a kosárpályára. A tánctanár kihozta a hangszóróját, és megkért minket, hogy álljunk párba.
- Szia - köszönt Filipp kedvesen, ahogy odajött hozzám.
- Szia - mosolyogtam rá.
A keringőpróbán folytattuk is a koreográfiát a múltkor félbehagyott ponttól.
Ezeken a próbákon az a legfurcsább érzés csak, hogy nagyjából hússzor olyan lassan haladnak az események, mint azokon a táncpróbákon, amikhez én szoktam, de persze ez logikus, mert nem harminc táncos vesz részt rajta, hanem harminc különféle diák, csak nekem más a tempóm. Tavaly Márkék próbáin ez azért nem tűnt fel annyira, mert ott az utolsó pillanatban estem be és kellett behoznom a három hónapos lemaradásomat azon a maximum öt próbán, amin ott voltam, és azoknak a felében is Márk szórakoztatott.
Egyébként az itteni próbák is jó hangulatúak. Márkék osztályában kicsit nagyobb életenergiát éreztem, ez a végzős osztály sokkal higgadtabb, de nem unalmasak, csak nyugodtak. Tökéletes osztály egy tánctanárnak. Velük jól lehet dolgozni, és emiatt jó koreográfiát össze lehet rakni nekik, mert meg fogják csinálni és nem egy el az idő minden hülyeségre.
- Milyen napod volt? - érdeklődött Filipp, miközben a tánctanár új térformát állított be, minden egyes párt egyesével a helyére igazítva.
- Hosszú - válaszoltam őszintén, mire mindketten elnevettük magunkat - Jó, annyira nem. De annak érződött.
- Írtatok valami dogát?
- Kettőt is. És feleltünk töriből.
- Pfú, az kemény. Nekünk ma nem igazán voltak rendes óráink.
- Hány órád volt? - kérdeztem.
- Négy. Nem volt első két órám szerencsére - mesélte - Két nyelvi óra. Tudod, ha van érettségid vagy nyelvvizsgád, akkor már nem kell bejárni.
- Igen, tudom.
- Sokkal kevesebb óra van tizenkettedikben. Kiesik egy csomó minden.
- Persze, nyelvi órák, rajz, infó... ilyen ez a végzős év - néztem rá mosolyogva.
- Van nagytesód? - értelmezte Filipp abból, hogy ennyire képben vagyok azzal, hogy hogy megy a tizenkettedik.
- Nem, nincs.
Csak volt egy végzős barátom.
- Milyen nyelvek estek ki neked egyébként? - érdeklődtem.
- Angol és olasz.
- Az olaszt mondjuk értem - nevettem el magam.
- Igen - bólogatott Filipp nevetve - Felsőfokúm van belőle. Angolból tavaly raktam le a B2-es nyelvvizsgát.
- Mondasz valamit olaszul? - kértem meg mosolyogva.
- La prossima estate faccio un viaggio all'estero.
- És ez mit jelentett?
- Semmit. Halandzsáztam.
Felnevettem.
- Komolyan?
- Miért, feltűnt volna? - mosolygott Filipp.
- Nem - vallottam be őszintén, nevetve.
- Vicceltem, egyébként azt jelenti, hogy jövő nyáron kimegyek külföldre.
- Tényleg kimész, vagy hogyhogy pont ezt mondtad?
- Nem tudom, csak annyian kértek már meg, hogy mondjak valamit olaszul, Olaszországban meg, hogy mondjak valamit magyarul, hogy elkezdtem azt játszani, hogy a lehető legrandomabb mondatokat mondom.
Ezen megint felnevettem.
- Jogos - láttam be nevetve - Vezesd be azt a szokást, hogy ilyenkor versek vagy dalszövegek első sorát mondod.
- Olaszországban ezt csináltam. Elmondtam a János vitéz első sorát, a Szózat elejét, a Walesi bárdokét... - sorolta.
- Legalább meglesz a magyar érettségi.
- Attól tartok a legkevésbé. Neked megy a magyar? - kérdezett.
- Igen, faktra is járok. Emeltezni fogok belőle jövőre.
Eközben hozzánk is odajött a tánctanár, de mi jó helyen álltunk, mert előre betippeltem, hogy hol kell lennünk, odaálltam Filippel és igazam volt, úgyhogy rajtunk egyből suhant is tovább a következő pároshoz.
- Hogy kitaláltad - nézett rám Filipp csodálkozva.
- Van egy kis előnyöm - mosolyogtam rá szerényen.
- Mármint? Keringőztél már?
- Egyszer, tavaly. Meg tíz éve táncolok versenyszerűen.
- Azta. Akkor ezért téged kért meg az ofőm.
- Valószínűleg.
- Így már értem, miért tanulsz meg minden lépést ilyen gyorsan.
Mosolyogva vállat vontam.
- De várj - gondolta tovább Filipp - Te itt a suliban is táncolsz?
- Igen, a sulis csapatban, meg egyedül és egy barátnőmmel is párosban.
- Kivel?
- Varga Lilien. 11/A.
- A szőke lány?
- Igen, igen.
- Őt felkérték az osztályomból is, csak elvileg nem keringőzhet, mert ő fog konferálni a szalagavatón.
Liliről gyorsan mennek a hírek. Még az épphogy az országunkba visszaesett cserediák is mindent tud.
Bólogattam.
- És csak itt a suliban táncolsz? - érdeklődött Filipp.
- Nem, csak tavaly volt egy pár hónap, amíg csak itt táncoltam. Most nyáron bejutottam egy országos válogatottba.
- Tök jó. És hol léptek fel?
- Múlt hétvégén egy felvonuláson léptünk fel a rakparton. Előtte hétvégén a magyar foci válogatott egyik meccsén voltunk.
- Ja, ilyen pompomlányokként?
- Igen, a félidőben. Vicces volt - meséltem mosolyogva - Egyébként ritkán pompomozunk, csak ez most különleges alkalom volt. Kaptunk egy csomó aláírást a focistáktól, meg közös képeket is csináltunk.
- Mi lesz a következő?
- Szombaton készül velünk valami kisfilm. Vasárnap meg a Margitszigeten lépünk fel. Egyébként lesz egy országos verseny novemberben, arra készülünk leginkább, mert kijuthatnánk vele egy Európa-bajnokságra.
- Ez nagyon menő.
- Köszi - mosolyogtam.
Menőbb lenne, ha nem csak Anya nézne meg az ilyen alkalmakkor.
- Gondolom, eléggé élvezed ezt - nézett rám Filipp.
- Persze - kaptam el a tekintetemet a hajamat megigazítva - Sokat álmodoztam erről.
És meg is valósult.
Majdnem tökéletesen.

- Akkor előröl az új résztől! - mondta a tánctanár nagyjából a próba felénél.
Filippel egymáshoz léptünk, majd én megfogtam a vállát, ő pedig a karom alatt egykézzel a lapockámnál, az alapállást felvéve.
- Majd segíts az új résznél, néha kicsit belegabalyodok - mondta Filipp.
- Persze, csak kövess le.
- Én kaptam a legnagyobb profit - látta be.
Nevetve néztem rá.
Ezt nyilván nem akartam hangosan kimondani, mert nem akartam egoistának tűnni, de a többieket elnézve igen, valószínűleg.
A zene felcsendült, mi pedig elkezdtük a koreográfiát. A zene a The Night We Met, amire én magamtól soha nem gondoltam volna keringőzeneként, de épp ez a jó benne, hogy végülis alkalmas, szép, illik a szalagavató hangulatához és egyedi is. Tetszik a koreóban, hogy kifejezetten lassú, nagy mozdulatok vannak az elején, amikbe sok érzelmet lehet belevinni és nagyon jól működik együtt a zenével.
Épp az alaplépést csináltuk a koreográfiában, kis fordulatokat megtéve vele, amikor meghallottam, hogy egy autó begördül a suli melletti utcába, aminek nem kellett volna nagy dolognak lennie, csak valahogy megjelent egy megérzés a szívemben, így a tánc közben átpillantottam a velem táncoló vörösesszőke fiú válla felett.
Ahogy megláttam azt az ismerős autót, egyből megugrott a pulzusom, a szívem eszméletlenül hangosan kezdett verni, és egész testemben elgyengülve éreztem magam, mert azonnal tudtam, hogy ki ül benne, így ebben a pillanatban el is kaptam a tekintetem, mint ha ez nem történt volna meg és nem vettem volna észre.
A húgáért jött, nem értem, mégis minden gondolatom akörül tudott csak forogni ezután, hogy itt van.
Látni fog.
Látni fogom.
Nagyon igyekeztem nem odanézni, minden erőmből, mégis, akárhányszor arra fordultam a tánclépésekkel, a szemem sarkából akaratlanul őt figyeltem.
Szasza megállt a suli hátsó kapuja melletti parkolóhelyen, majd kiszállt az autóból, mire annyira verni kezdett a szívem, hogy az egész külvilág megszűnt létezni számomra, hiába nem néztem rá, mint ha észre se vettem volna. Pont ott volt, ahol tökéletes rálátása volt az egész udvarra, és nekem is tökéletes rálátásom lehetett volna.
Kiszállt, becsukta maga mögött a kocsija ajtaját, majd mivel a húga még nem jött ki az épületből, csak nekidőlt a hátával az autója oldalának, és a szeme előtt lévő keringőpróbát nézte.
Egyből észrevett.
Éreztem, hogy engem néz.
Éreztem, hogy miattam nézi.
- Minden rendben? - kérdezte Filipp, aki valószínűleg kiszúrta rajtam, hogy valahol nagyon máshol járok fejben.
- Persze - válaszoltam ösztönösen, majd ránézve egy mosolyt erőltettem magamra - Köszi.
Filipp a koreográfiának megfelelően megforgatott, majd a többi fiúval egyszerre féltérdelésbe ereszkedett, én pedig a kezét fogva kecsesen, keringőlépéssel tettem körülötte egy kört. Csak a földet tudtam nézni, mert éreztem magamon a tekintetét, hallottam a fejemben a szavait és megjelentek bennem a gondolatai.
Mindent éreztem.
Miután körbeértem, Filipp felállt a földről, majd a feltartott jobb tenyereinket összetéve sétáltunk azokkal a kis lépésekkel körbe, egymás körül, egyik irányba, aztán a másikba.
Akaratlanul ránéztem. Összetalálkozott a tekintetünk.
Ahogy a szemébe néztem, abba a mesébe illő, kék szempárba, az egész testem megremegett belül - annyira távoli, annyira gyönyörű volt, és ezzel egyszerre olyan ismerős és közeli. Megdobogtatta a szívemet a látványa, mert otthon érezte magát.
Egy pár pillanatra elnéztem róla, de amikor irányt váltottam a koreográfia szerint, megint visszaszökött rá a tekintetem, és megint összetalálkozott az övével.
Senki nem nézett még úgy rám, mint ahogyan Ő tud.
Annyira magával ragadott a pillantása, hogy teljesen az érzelmeim alá kerültem, a szívem szinte kiesett a helyéről, a gyomrom görcsben volt, a libabőr végigjárt, kívül-belül, és azt éreztem, hogy ha még egy másodpercig a szemébe nézek, be fogok könnyezni, és azt onnantól kezdve már nem fogom tudni megállítani.
Nem tudom megmondani, hogy a szívfájdalomtól, az intenzív érzelmeimtől, a szerelemtől vagy a boldogságtól könnyeztem volna, amiért látom őt, valószínűleg minden egyszerre, mert felkavart, túltöltötte a szívem és minden gondolatomat lekötötte. Onnantól kezdve mindenben őt éreztem, az őszi szellőben, a körülöttem lévő fákban, az emberekben, a lépésekben, a zenében, a dallamokban.
Minden Ő lett, mert minden Ő volt.

"I had all and then most of you, some and now none of you
Take me back to the night we met
I don't know what I'm supposed to do, haunted by the ghost of you
Oh, take me back to the night we met"

Eltáncoltuk a koreográfiát egyszer, majd eltáncoltuk másodszor, ő pedig végignézte, az egészet. Olyan nehéz volt, mégis annyival könnyebb volt ezt a terhet elbírnia a szívemnek, mint amit az elmúlt hetekben kellett.
Legszívesebben én is végig csak őt néztem volna, hogy aztán, ha vége a próbának, odarohanjak hozzá és megöleljem. Minden egyes porcikám ezt szerette volna, és kínzó volt, hogy nem tehettem meg.
Pokolian szeretem őt.
Amikor nincs velem, néha el is felejtem, hogy mennyire szeretem.
- Most már csináljátok meg az emeléseket is! - mondta a tánctanár nekünk, így amikor odaértünk a koreográfiában, ez alapján helyezkedtünk el.
Az emelés az volt, hogy három lányt, engem és két másikat a többiek felemelnek úgy, hogy mi felül ülünk, egyenként ugyanannyi tartó-fiúval, akik pedig alulról fognak és körbe sétálva lassan "megforgatnak".
Az a pár fiú felemelt, én pedig ahogy a magasban voltam, ösztönösen első dolgom volt Szaszára nézni, aki végigkövette figyelemmel, amint kiemelnek a többiek.
Ahogy most összetalálkozott a tekintetünk, egy apró, alig látható mosoly jelent meg az arcán, én pedig hangosan megdobbanó szívvel ösztönösen visszamosolyogtam rá, egy picit integetve neki, mire Szaszának megjelentek az arcán a gödröcskéi. Kishíján leszédültem a magasból.
Bárcsak ne lenne ennyire gyönyörű a mosolya.
Főleg, amikor nekem intézi.
Lili valamikor ekkor ért ki a suliból, de tele volt a keze valami cuccokkal, úgyhogy ahogy kilestem és megfigyeltem, a távolból intett Szaszának, hogy segítsen neki elvinni a kocsiig. Talán színjátszós kellékek lehettek.
Az engem tartó fiúk eközben lassan elindultak körbe, így el kellett fordítanom a fejemet a volt barátom irányából, mert én is elfordultam, és emiatt egy kis ideig nem is láttam arrafelé, csak azt hallottam, hogy Szasza bejött a suli hátsó kapuján, hogy odamenjen a húgához.
- Ezt nézzük még meg - hallottam meg Lili hangját, Szaszának intézve a szavait, akivel ketten a kocsi felé sétálva a kosárpálya mellé értek, majd Lili kérésére megálltak ott, a pálya szélén figyelve az eseményeket.
A körbefordulás velem együtt mind a három lánnyal sikerült, majd megcsináltuk a zenére azt a karmozdulatot a magasban, amit a tánctanár mutatott nekünk, előttünk állva. Könnyebbség volt, hogy ott állt és nekünk mutogatott, nem a mozdulatok miatt, hanem mert így őt kellett néznem és volt okom nem a pálya széle felé pillantgatni.
Amint megvolt a pár másodperces főszereplésem, Lili a pálya széléről lelkes rajongóként a szája mellé téve a kezeit, éljenzően ujjongott nekem egyet, megtapsolva, mire megilletődve elnevettem magam és a támogató legjobb barátnőmre néztem.
- Rendben, akkor egyszerre jöhetnek le a felső lányok - mondta a tánctanár, miközben a zene ment tovább, de azzal már senki nem törődött, mert a koreográfia egyelőre eddig tartott, szóval csak halk háttérzajként ment tovább.
Az engem tartó végzős fiúk közül ketten egymással poénkodtak eközben, meg azzal hülyültek, mint ha elengednének.
- Ne, légyszi - kértem meg őket.
Erre ezt abbahagyták, de az egyikük tovább röhögcsélt valamin, meg szórakoztatta magát, oda se figyelve, így amikor le kellett volna szedni, ő egyáltalán nem figyelt oda, csak hülyült egy másik haverjával, aki nem vett részt a tartásban, ezáltal meg se tartott, úgyhogy az egyensúly eltűnése miatt kicsúsztam a fiúk kezéből, mire elsikítottam magam.
Határeset volt, hogy nem zuhantam le a földre, mert a többi srác észbekapva megfogott az utolsó pillanatban és elkaptak.
- Jézusom! - tört ki Liliből ezzel egyszerre.
Végül normálisan földet értem, de tényleg ijesztő volt.
Szaszára néztem, aki nyilvánvalóan látta az egészet, fel is szöktek a szemöldökei, majd keményen odaszólt az engem elejtő srácnak.
- Te mi a faszt csinálsz? - szólt rá erősen, tekintélyt parancsolóan, mire mindenki elhallgatott, még a tánctanár is megállította a zenét - Figyelj már oda, baszdmeg, te tartod.
A szavaitól minden megremegett, mert határozott volt, rideg és ellenszegülést nem tűrő, egyből csend is lett, én pedig a hangját meghallva vadul dobogó szívvel néztem rá.
Csak ő képes erre.
- Bocs - szabadkozott a srác mindenkinek általánosságban.
- Tényleg figyelj oda, ez nem vicc - erősítette meg a tánctanár a tizenkettedikes fiúra nézve - Nincs bohóckodás, amikor emelés van, a szalagavatón ezerötszáz ember előtt kell ugyanezt megcsinálni szép ruhában.
- Értem, bocsánat.
Az érzelmeim hulláma alá kerülve néztem Szasza után, ahogy Lilivel a kocsi felé vették az irányt, miközben visszaintettem a barátnőmnek, abban reménykedve, hogy Szaszával még egyszer egymás szemébe nézhetünk, mielőtt elindulnak.
És egymás szemébe is néztünk. Mindent próbáltam abba az egy nézésembe beletömöríteni, amit csak tudtam.
- Jól vagy? - kérdezte Filipp odalépve hozzám, a majdnem-leesésemre utalva.
- Igen, csak megijedtem.
Utoljára visszapillantottam a hátsó kapu irányába.

Bárcsak tudnám, miért kellett így történnie.