Talán az a szerelem, amikor valakit a tökéletlenségében látunk a legtökéletesebbnek.

Szasza ereje kívülről nézve abban rejlik, hogy a világ nem látja őt törékenynek, mert nem csak nem engedi, hogy annak lássák, igazából tényleg nem is az.
Én is mindig erősnek láttam, az első pillanattól kezdve - határozottnak, megingathatatlannak, sebezhetetlennek; olyan valakinek, akinek senki nem ér a nyomába, eszméletlenül jól bírja a nyomást, a terheket, a nehézségeket, a stresszt, akit nem ingat meg mások véleménye, gyorsan dönt, gyorsan cselekszik, nem pánikol be, nem ijed meg, nem bizonytalanodik el, csak megy, csinálja magabiztosan, félretéve az érzéseit; felmér, pillanatok alatt mérlegel, a kezébe veszi az irányítást, kezel és vállalja a felelősséget, azzal az irigylésre méltó képességgel a birtokában, hogy a racionalizmusával mindig tudja, hogy mit kell tenni, hogyan lehet megoldani egy problémát. Valószínűleg a fent említett tulajdonságainak a többségével együtt született, a többi meg csak kialakult benne az élete, a körülményei és a családja hatására.
Szasza lelkileg egy borzasztóan erős ember, és ezért mindig csodálom őt. Persze, azt se lehet letagadni, hogy sokszor elég impulzív, temperamentumos, nem nehéz felidegesíteni, nem fél kimondani az egyenes, sokszor kegyetlen véleményét és nem kifejezetten konfliktuskerülő, de ettől függetlenül van annyira kiegyensúlyozott és van akkora kontrollja maga felett, hogy ha kell, ő lesz a legstabilabb, legjózanabb, legracionálisabb és a leginkább döntésképes ember, akit nem tudnak elvinni az érzései. Sokszor megtapasztaltam ezt rajta, az egyik legjobb példa erre Apa balesete, Apáé, akit a világon talán a legjobban gyűlöl, mégis volt benne annyi lelki erő, hogy mindent kezeljen, engem, apukámat, a mentősöket, a sofőrt, majd utána még engem is felkaparjon a padlóról, meg az azt követő napokon is, miközben a legjobb barátja akkor halt meg.
Mindig képes vagyok elcsodálkozni rajta, és akárhányszor eszembe jut mindez, kényszert érzek, hogy odaálljak elé, és emlékeztessem, hogy néha ő is lehetne gyenge; ő is elengedheti a dolgokat, ő is megengedheti magának, hogy sebezhető legyen.
Szóval függetlenül attól, hogy mindig csodáltam az erősségéért, a szilárdságáért, meg mindenért, amit felsoroltam, ezzel egyszerre legalább ugyanennyire szeretem benne azt, amikor kicsit törékenyebbnek, sebezhetőnek látom őt, mert ilyenkor úgy érzem, hogy közelebb enged magához.
A tökéletlenségünk tesz minket azzá, akik vagyunk.

Ezek a gondolatok suhantak át a fejemben, amikor Szaszával a temetőben voltunk, ahol az összes zaj csak az őszi avar ropogása volt a lábunk alatt. Megszakadt szívvel néztem őt, ahogy az előtte lévő sírtáblára nézett, a nagypapájáéra, amihez elsőként értünk oda, és először nem szólt semmit, látszólag nem is csinált semmit, csak nézte kifejezéstelen arccal, zsebre tett kézzel állva. Minden a tekintetében volt.
Különlegesen őszinte pillanat volt, ami nagyon megdobogtatta a szívem.
Együttérzően megsimítottam a karját, de nem szólaltam meg, mert nem akartam kiszakítani a gondolataiból, csak szerettem volna, ha tudja, hogy vele vagyok.
Nem beszél róla sokat, de a nagypapája haldoklása, majd halála, és az az egész időszak a családjával, a kiszakadásával, az önmagával való kapcsolatával, és a toxikus kapcsolatával együtt tényleg nagy trauma lehetett neki, minden alkalommal érzem rajta, ahogy feljön.
Attól tartok, hogy nem véletlenül nem hozza fel. Még a mai napig hatással van rá, és mindez rájátszott arra is, hogy ennyire megrázta tavasszal a legjobb barátjának a hirtelen halála is. El tudom képzelni, hogy nagy törés lehetett neki ez az egész.
- Szerinted milyen rövid idő után alszik el? - kérdezte Szasza kifejezéstelenül, miközben leguggolva meggyújtott egy mécsest, amit a táskámból szedtem ki neki, de nem várt választ a kérdésére.
Én is elővettem egy mécsest magamnak, majd miután a barátom meggyújtotta a sajátját, kölcsönvettem tőle az öngyújtót.
A két égő mécsest szépen elhelyeztem a síron, esztétikusan, le is söpörtem róla néhány kósza falevelet vagy termést, amik ráhulltak, majd felálltam és visszaléptem a barátom mellé.
Ahogy egymás mellett álltunk, egy pillanatra már majdnem megszólaltam, de végül emlékeztettem magam, hogy jobb később, mert nem akarom zavarni.
Azt hiszem, ezt megérezte rajtam.
- Mondd nyugodtan. Nem kell csendben lenned.
Meglepetten néztem rá.
- Honnan tudod, hogy mondani akartam valamit?
- Ismerlek. Szinte mindig ugyanazt csinálod ilyenkor.
Ezen egy picit elmosolyodva néztem el róla, majd kimondtam a gondolataimat.
- Csak érdekelt, hogy mire gondolsz. Vagy hogy mi van a fejedben most. De nem kell megosztanod, ezért nem is mondtam volna végül. Nem akarlak kizökkenteni.
Szasza szintén lesöpört a sírról pár falevelet, majd felegyenesedve válaszolt.
- Nem tudok olyat mondani most, amit nem tudsz már magadtól is.
Sokat elmond egy emberről, hogy mi az, amiről beszél, mikor, hogyan, mennyit és mit.
De talán néha még ennél is többet mond az, hogy miről nem beszél.

Amikor kijöttünk a temetőből, beültünk az autóba, de még mielőtt elindultunk volna, Szasza a háttámlának döntve a fejét, sóhajtva a tenyereibe temette az arcát, néhány másodpercet adva magának, hogy kicsit visszazökkenjen.
Őt nézve támogatóan megsimogattam.
- Hogy vagy? - kérdeztem tőle halkan, megtörve a csendet.
Ezt a kérdést a legtöbbször ő szokta feltenni nekem, és jól esett a szívemnek, hogy most én tettem fel neki.
Szasza lehunyt szemmel sóhajtott egyet, majd pár másodperccel később megszólalt.
- Ez így volt a legjobb, hogy itt voltál. Amúgy csak szarabb lehetett volna. Szóval kösz.
Hozzá hajolva egy szeretetteljes, együttérző, gyengéd puszit nyomtam az arcára.
Néhány másodperc múlva újra megszólalt, témát váltva.
- Akkor hazavigyelek?
- Megköszönném - néztem rá kedvesen - Van kedved bejönni hozzánk egy kicsit?
- Ja, beugrok szívesen. Aztán majd ha előkerül a húgom, megtudjuk, hogy neki hogy alakult a tegnap.
Ezen halkan elnevettem magam.
- Már kíváncsi vagyok.

[Szasza szemszöge]
Ahogy megérkeztünk Regiékhez, ettünk valamit, majd a barátnőm a fürdőjükbe ment, zuhanyozni talán, úgyhogy addig lent maradtam az anyukájával a konyhában.
Nyilván nem fogok lelépni, ha már így maradtunk, egyrészt parasztság egyértelműen kerülni a beszélgetést a barátnőd anyjával, másrészt meg amúgy szívesen is beszélgettem vele.
Reginek az anyukája az egyetlen tényleges közeli családtagja, akivel nagyon jó a kapcsolata, ezért nekem is és neki is fontos, hogy nekem is jó kapcsolatom legyen az anyukájával. Akkor is törekednék rá, ha a falra másznék az anyjától, de Zita még cuki is, érdeklődő, lelkes, meg nem ítélkezik felettem minden második mondatom után, szóval bírom is, úgyhogy nem nehéz jóban lennem vele.
- Te nem vagy kávés, ha jól sejtem - tippelte meg Zita, miközben rakott fel főni magának és a lányának.
- Nem jellemző - mondtam őszintén, magamban mosolyogva.
- És, vezetsz? Gondolom, vezetsz.
- Aha.
- Csak azért kérdeztem, mert van kész forralt bor. Zsolt tegnap itt vacsorázott, úgyhogy rozéból készítettem forralt bort, de maradt egy kevés. Regit is kínálgattam, de nem kért.
- Nem nagy rozés.
Inkább vörösboros.
Ezzel mindig emlékeztet, hogy amúgy életem szerelme a csaj.
- Egyébként megértem, régen én se voltam - válaszolta Zita - Csak ez volt itthon tegnap este - látta be elnevetve magát - Nem borozunk valami gyakran itthon, nem is értem, miért volt itthon borunk egyáltalán. A férfiak szoktak mindig bort kapni ajándékba, és egyikőnk se az, szóval rejtély - nevetett.
Regi mindig azt mondja, hogy az a félelme, hogy olyan lesz, mint az apja.
Nem nagyon értem, hogyan tarthat ettől, amikor full az anyja. Nekem ez rohadtul egyértelmű, de egyelőre neki még nem.
- Bár anyukáddal voltunk egy céges vacsorán a múlt hónapban, talán ott tukmálták rám ezt a bontatlan rozét, hogy vigyem haza, mert megmaradt - gondolta át.
- Legközelebb én is megyek arra a vacsorára akkor - jegyeztem meg derűsen, mire Zita felnevetett.
- A tehetségedet nézve még magába a cégbe is felvennének.
Ezen magamban elmosolyodtam.
Imádom, amekkora rajongóim vannak ebben a családban, rohadt cukik.
Zita elrakott valami tálakat, majd ekkor meghallottuk, hogy a fürdőben megindult a víz, szóval Regi elkezdett zuhanyozni. Feltűnt, ahogy Zita felfigyelt erre, szóval egyből egyértelmű volt, hogy valami témát erre a pillanatra tartogathatott, amíg Regi nem hallhatja.
Egy pár pillanat múlva, miután összeszedte a gondolatait, fel is hozta.
- Ha lehet egy ilyen kérdésem... - szólalt meg, miközben felém fordult - Milyen benyomásod volt Regi apjánál? Csak mert tudom, hogy voltál ott Regivel - tette hozzá.
Ez volt az a kérdés, amire nem számítottam, de mégsem lepett meg. Simán értettem, hogy miért kérdezi, ezért természetellenes se volt.
- Az apjáról vagy Regivel kapcsolatban?
Őt meg ez a kérdés nem érintette felkészületlenül, szóval itt már le is jött, hogy valószínűleg full ugyanazon az állásponton vagyunk.
- Főként Regi miatt kérdezem.
Ja, tényleg ugyanott vagyunk.
Neki is ugyanúgy fura.
- Csak mert Zsolttal beszéltünk Regiről, és... - folytatta, majd egy pillanatra megakadt - Nem baj, hogy ezt a témát hozom fel, ugye? Csak tudom, hogy te is tisztán látsz, figyelsz Regire és fontosnak tartom, hogy téged is megkérdezzelek - magyarázkodott.
- Persze, nyugodtan.
- Akkor jó. Meg ne is érezd úgy, hogy most Regi ellen akarok beszélni.
Regi ellen mostanában kábé csak az van, amit ő csinál maga ellen, csak nem akarja észrevenni, hogy ellene van.
- Szóval Zsolttal beszéltünk Regiről, meg én is figyelem őt, és nem érzem azt, hogy jó hatással lenne rá ez az egész az apukájával - mondta Zita őszintén. Az nem kifejezés. - Talán tudod is, hogy beszéltem vele, tisztában van az álláspontommal, meg tudom, hogy te is beszéltél vele. És én nyilván nem mondhatom neki azt, hogy ne tartsa a kapcsolatot az apjával, minden joga megvan hozzá és meg is értem, hogy miért akarja, csak... azt hiszem, te is látod, hogy milyen hatással van rá.
- Nehéz lenne nem látni.
- Te mit érzel rajta?
Őszintén nem gondoltam volna, hogy ilyen beszélgetésben fogok kikötni, de amúgy nem bántam, csak az, hogy az anyja hozta fel, miután Regi kvázi nevelőapjával is egyetértésben voltak, megerősítette bennem azt, hogy valami tényleg kurvára nem lesz oké, mert nem egyedül érzem ezt.
Nem akartam túl sokat mondani, de túl keveset se, mert nyilván Regit se akarom lehúzni a háta mögött, de amúgy meg az anyjával értek egyet, aki bízik a meglátásomban, szóval ezt egyensúlyozgattam valahogy.
- Feszült - mondtam őszintén - Mindig, amikor feljön az apja.
- Hogyan érted azt, hogy feszült? - dörzsölte meg az arcát Zita gondterhelten - Inkább félősen vagy inkább megfelelősen?
- Megfelelősen. Pont hogy nem fél, amit rohadtul nem értek, mert amúgy vágni lehet a levegőt. Csak görcsöl, de azt végig, mégis úgy kezeli a beszélgetéseket, a helyzeteket, meg mindent, mint ha normális és természetes lenne.
- Regi nem félős lány - sóhajtotta el magát Zita, miközben maga előtt összekulcsolt karokkal elfordította a fejét.
Ja, tényleg nem, ezért van mindig veszélyben, mert nem tudja félteni magát, helyette viszont mások érdekeit és érzéseit helyezi előre.
Pont ez a probléma.
- Azt mondta, hogy úgy érzi, hogy ez segít neki a továbblépésben, meg a traumái feldolgozásában - folytatta Zita - De Zsolt szerint azért érzi ezt, mert úgy akarja érezni, hogy legyen oka ott lenni.
És ez így is van.
- Egyetértek vele.
- Én is - látta be Zita nehezen - Csak ha meg Regi így érzi, ha azt mondaná neki bármelyikőnk, hogy ne tegye, azt érezné, hogy nem támogatjuk és felülbíráljuk őt.
Regi egy realista lány és két lábbal áll a földön, de ebben a témában konkrétan olyan, mint ha valami rózsaszín függönyt húzott volna önként a szeme elé, hogy ne láthassa a valóságot.
- Én támogatom őt, de mondtam neki, hogy arra ne számítson, hogy segítek neki tovább építeni az illúzióit.
- Én is erre törekszem. De azért aggódok érte.
- Én is.
- Igazából azért is hoztam fel ezt a témát, hogy mivel te teljesen más helyzetekben látod őt, mint én... - igazította meg a haját, a szavait átgondolva - Tudnál szólni nekem, ha úgy érzed rajta, hogy baj van? Akármilyen baj is. Szeretném támogatni a lányomat, de vigyáznom is kell rá.
- Ja, persze. De figyelek rá én is.
Ha már az utóbbi két hónapot elbasztam és minden mást emeltem prioritásnak, hogy magára hagyjam ezekkel a dolgokkal és itt kössön ki.
Felül kellett volna bírálnom, és nem hinni neki, amikor szeptember végén szakítottunk és azt mondta, hogy mindkettőnknek jobb lesz így.
Túl könnyen engedtem elvékonyodni a kapcsolatunkat.
- Köszönöm. Tényleg - erősítette meg Zita hálásan - És hogy őszinte legyek, meg is nyugtat, hogy nem csak én figyelek rá. Nem szeretném megfosztani Regit az apjától, de az az ember épp eleget bántotta már, és nem akarom, hogy többet szenvedjen miatta. Bízni szeretnék abban, hogy Regi tudja, hogy mit csinál, de ott akarok lenni, ha bármilyen baj lenne, szóval ezt a beszélgetést se ellene szántam, és gondolom, te se. Hanem érte.
- Persze.
- Köszönöm, hogy számíthatok rád ebben.
- Igazából én köszönöm a bizalmat - fordítottam meg őszintén, mert már nem hittem el, hogy nekem megy a hálálkodás, amikor a barátnőm anyja konkrétan ilyen szinten bízik bennem, a véleményemben és simán egyenrangúnak kezel magával, ha a lányáról van szó.
Kemény.
De nyilván jó értelemben.
Csak mondjuk azt érdekes megnézni, hogy Zita miért kezeli magát ennyire alul, mármint, konkrétan ő az anyja Reginek, az egyetlen rendes szülője, aki mondjuk jogilag is az, azt csinálhatna, amit akar, azt mondhatna, amit akar, simán közölhetné Regivel, hogy ne menjen az apjához, simán rácsaphatott volna az asztalra és visszautasíthatta volna, amikor Regi apja felhozta ezt a gyerektartás-faszságot, mehetett volna rendőrségre még januárban, mindent megtehetett volna, és most nem arra akarok kilyukadni, hogy ezek rosszabb vagy jobb döntések lettek volna, nem megítélni akarom, csak szimplán az az érdekes, hogy tényleg bármit megtehetne, de semmi ilyennel nem él. Sokkal hamarabb kéri ki az új párja vagy a lánya barátjának a véleményét.
Azért ebbe durva belegondolni. Már egy jó ideje nem áldozat, nem függ senkitől, nincs elnyomva, mégis olyan, mint ha beleragadt volna ebbe a szerepbe és nem merne kitörni belőle, vagy csak nagyon óvatosan, és nyilván, ennyire mélyen nem ismerem Regi anyját, hogy komplett diagnózisokat állítsak ki róla, nem is az én műfajom, csak néha meg-megjelenik bennem ez a gondolat, amikor vele beszélek, vagy Regi beszél róla, hogy azért baszki, kemény, hogy milyen szintű maradandó hatással tud lenni valakire egy szar házasság. Mert amúgy Regi is hasonló, ő is rég kiszakadt már abból a mérgező családmodellből, amiben voltak még Szentendrén, vagy rövid időre januárban, mégis ugyanúgy van, hogy felszínre jönnek benne olyan dolgok, amikre csak akkor volt kényszerítve, már ezer éve nem, csak ez így beleépült, és elő-előjön. De nyilván nem hibáztatom ezért.
Például akkor érződnek ezek nagyon rajta, amikor döntések elé kerül - ha a saját akaratát kell érvényesítenie, vagy az igényeiről van szó, hogy mit szeretne, mi esne jól neki, akkor sokszor megáll, elbizonytalanodik, leblokkol. Ha viszont valaki másról van szó, vagy meg kell oldani valamit, krízishelyzet van, vagy bármi váratlan, akkor bekapcsol ez az "üss vagy fuss"-dolog, határozott lesz, önfeláldozó, racionális, mindent kezelni akar, teljesen háttérbe szorítja a saját érdekeit, szinte kapaszkodik a kontrolljába, hogy jól és gyorsan döntsön és mindenkivel törődjön egyszerre. Vagy, a másik opció, hogy hátralép fejben két lépést és megkerüli az egészet, hogy ne kelljen ebben döntenie.
Ott volt például az apja balesete, akkor nagyjából először láttam őt így, és tényleg durva volt látni rajta, hogy mennyire ösztönszerűen tud ilyen lenni, rohadtul üvöltött róla, hogy egész életében ezt csinálta és ilyen helyzeteket kezelt, és egyik pillanatról a másikra váltott át érzésből érzésbe - hónapok után először látta az apját a semmiből, akit utána a szeme előtt elütöttek, nyilván kurvára felkavarta és lesokkolta az egész, le is blokkolt egy pillanatra, aztán mint akiben kikapcsoltak valamit, meg az érzéseit, úgy, ahogy van, mindenképpen ő akarta megmenteni, nem is értettem, remegett a keze is, meg baszki, nyilván nem rá akartam hagyni, de konkrétan könyörgött, hogy hagyj csinálja ő, és megcsinálta, nulla teret engedve a saját érzéseinek vagy az igényeinek; tiszta véres volt az egész, az is kérdéses volt, hogy egyáltalán életben marad-e az apja, de semmi, mint ha nem is vett volna róla tudomást, baszki, életemben nem láttam még őt ilyennek, mert ez az egész, ami ott kijött belőle, sokkal régebbi volt, mint amióta ismerem. Aztán csak akkor tört ki belőle minden, amikor már vége volt a krízishelyzetnek, nem volt több feladat, több döntés, konkrétan visszazökkent az érzéseibe, és teljesen összezuhant.
Vagy, másik példa, a nyakába vette gyerekként azt a szerepet, aki kezeli az otthoni balhékat, kezeli az anyját, kezeli apját, aki magát se tudja kezelni, akár szó szerint önfeláldozóan is, mert hogy ez neki egyértelmű, de még a mai napig is, ennek ellenére mindeközben meg még ősszel félt barátságot kialakítani másokkal, megbízni másokban, ezért amikor az új sulijába jött, inkább kivonta magát a közösségből, mint hogy túl közel kerüljön másokhoz. Durván kontrasztos.
Értem, az egészet értem, de attól még nem fogom fel.
Viszont amúgy azóta a baleset óta rengeteget fejlődött, január óta meg mégtöbbet, amit rohadt jó látni, és remélhetőleg ez még egyre jobb is lesz, csak ebben nem biztos, hogy segít ez az egész látogatós-dolog az apjával, aki amúgy mindannak a felelőse, amiket eddig felsoroltam.
Regi helyezheti azt előre, hogy végülis az apja, elfelejthet akármit, elnézhet mindent, megbocsáthat neki, de én nem fogok, mert nem érdemelném meg őt, ha megtenném.
Nekem nem esik nehezemre egész életemben gyűlölni valakit.
- Ez a minimum - mosolygott rám Zita - És örülök, hogy újra itt láthatlak. Végig reméltem az utóbbi hetekben, hogy így lesz.
A barátnőm anyjának a kedvence vagyok.
Nyertem az életben? Nyertem az életben.
- És kicsit meg is ijesztett az olasz fiú lehetősége - tette hozzá Zita nevetve, mire szórakozottan elmosolyodtam.
- Az engem is - válaszoltam magamban mosolyogva.
- Hogy is hívják? - gondolkodott el Zita.
- Filipp.
Ahogy kimondtam, nem akartam, de muszáj volt elröhögnöm magam, mire Zita is nevetett egyet és mosolyogva nézett rám.
- Regitől érdeklődtem, hogy milyen az a fiú, de nem sok információt kaptam tőle.
Nehezen, ha az a személyisége, hogy olasz és kedves.
- Én se nagyon - néztem rá jókedvűen.
- Te beszéltél már vele?
- Nem, de nem áll a rövidtávú céljaim között.
Zita őszintén felnevetett.
Mivel Regi még mindig zuhanyzott, egy kicsit visszatért még az eredeti témára.
- Annyit még hagyj kérdezzek... - hozta vissza a témát, mire ránéztem - Minden rendben volt, amikor Györgynél voltatok? Nem volt semmi baj?
- Sokat nem voltunk ott - mondtam őszintén - Én nem nagyon beszélgettem vele, de ő se velem, jó is volt így. Felváltva jártunk rágyújtani az erkélyre gyakorlatilag.
- Levezettétek a feszültséget akkor.
- Hát, valahogy le kellett. Viszketett a tenyerem azért.
- Érthető. De akkor nem volt veszekedés - értelmezte Zita.
- Így nem. Regivel se veszekedett, pedig ők azért beszéltek, szokásosan beszólogatott néha, meg hallgattuk azt a tipikus lekezelő beszédstílust, de amúgy rosszabbra számítottam. Meg Regi is jól kezelte a helyzetet, pedig azért jöttek fel neccesebb témák, de végül csoda folytán valahogy nem volt gáz. Meg hát nem mondanám azt, hogy kicsattant az életerőtől az ember.
- Regi mondta, hogy beteges - bólogatott Zita - Meg hogy legyengült.
- Az, még én is látom, pedig én a balesete után két nappal láttam először. Most, hogy láttam élőben, hogy mi van, nem nagyon hinném, hogy tudná vagy akarná bántani Regit fizikailag. Ahhoz is össze kellett szednie magát mentálisan, hogy felálljon a kanapéról.
- Megnyugtat, hogy ezt mondod.
Ezért mondtam.
- És mégegyszer köszönöm, hogy elmondtad ezeket. Remélem, nem raktam rád most semmilyen terhet, vagy... bármit - nézett rám.
- Nem, dehogy.
Ennél azért több kell nekem ahhoz, hogy leterheljenek.
Meg amúgy is, miért az én terheimmel törődünk ebben a beszélgetésben?

[Regi szemszöge]
Szasza már nem volt nálunk, amikor délután Lili hazaért és pánikszerűen hívott telefonon egyből.
- Regi! Végem! - kezdte köszönés nélkül, teljesen kiborulva - Nekem is, az elveimnek is, mindennek!
- Mi történt? - pislogtam, a helyére rakva ezt a pár hirtelen kijelentést.
- Kavartam Nátánnal! - fakadt ki belőle - A buliban. Soha nem mosom le magamról! Olyan szinten ki tudnék ugrani egy ablakon! Annyira kínos!
Ahogy ezt mondta a telefonba, már észre is vettem az értesítéseim között Szasza két perccel ezelőtt írt üzenetét, amiben ennyit írt:
"Na, lesz egy jó beszélgetésed a húgommal."
Az üzenetén majdnem elnevettem magam, mert szinte láttam magam előtt, ahogy mondja, de ez csak egy pillanat volt, mert közben Lili telefonon fakadt ki nekem.
- És hogyan történt, vagy mennyire kavartatok? - próbáltam megtudni.
- Várj, ehhez be kell mennem a szobámba, magamra csuknom az ajtót és leülnöm, hogy ne essek össze most azonnal - kért egy kis időt Lili gyötrődve, majd ahogy mindezeket megtette, vett egy nagy levegőt és belekezdett - Oké. Szóval. Mindenki ivott és én is túl sokat, meg elvitt ez az egész buli-hangulat, és... jó, nem az elején történt, legalább ennyi, hanem már később, a felénél túl, de akkor is - győzködte magát, enyhén szólva csapongva a mesélésben - Szóval, a buli elején nem annyira beszéltünk, mert mindketten direkt másokkal voltunk, amikor meg egy társaságba kerültünk, akkor hasonlóan viszonyultunk egymáshoz, mint általában.
- Aha - vettem fel a fonalat, igyekezve elképzelni ezt az egészet, ahogy mesélte.
- És az egész úgy indult, hogy voltunk egy ilyen... asztalnál, mint társaság - mesélte Lili - Ő, én, pár fiú, meg nekem is egy barátnőm. Volt egy ilyen ivós játék kártyákkal, nem is az a lényeg, csak annyi, hogy ittunk, meg közösen voltunk, és ugyanúgy beszólogattunk egymásnak Nátánnal, de egyszer, nem tudom, miért mondtam ezt, vagy miért csináltam, de tudod, így előrehajoltam az asztal felett, valamit átpakoltam, mit tudom én, mindenesetre kiszúrtam, hogy lecsekkolt közben, szóval így mindenki előtt rászóltam, hogy ne nézze a seggemet.
Ezen magamban elnevettem magam, mert elég jellemző volt.
- És ez után? - érdeklődtem.
- És akkor a haverjai onnantól elkezdték poénból tenni neki a megjegyzéseket, ilyen szivatósan, hogy Nátán, ne nézd a Lili seggét, látjuk, hogy nézed, ne stíröld már, amire én is rájátszottam aztán, és ez a viccelődés addig ment, hogy Nátán tök ideges lett tőle, egyáltalán nem vette poénnak, úgyhogy fogta magát és otthagyott minket egy idő után. És Regi, nekem ez akkor bejött - vallotta be Lili nyöszörögve - Tisztára megvett vele. Annyira élveztem. Túlságosan!
- Azt, hogy ideges lett attól, hogy a haverjai veled szivatták? - értelmeztem.
- Igen! Mert érted, Nátán folyamatosan bunkózik velem, és most a saját haverjai kezdték el, hogy biztos tetszek neki, amitől tökre kiborult, mert nem hagyták abba. Sőt, lehet, hogy a haverjainak már korábban is beszélt rólam, csak nem tudok róla. Tök biztos voltam benne, hogy tetszem neki és ez felspannolt, de miért vagyok ennyire gáz? - fakadt ki belőle.
- És hogy folytatódott?
- Olyan fél órával, vagy nem tudom, mennyivel később, mert ezután egyébként nagyon került engem, csak néha elcsíptem, hogy néz, mert én is néztem, vagyis tudod, így kerestem a tekintetemmel, mindenesetre addig még mindketten ittunk pluszban, aztán bementem a fürdőbe, nem is tudom, miért, csak úgy bementem, megigazítani a sminkem, a ruhám, hogy megnézzem, hogy hogy nézek ki, mit tudom én, és akkor ő bejött utánam, de így konkrétan rámnyitott. Úristen, annyira jó lenne, ha nem emlékeznék mindenre - rökönyödött meg közben, csak egy mondatnyi kitérőként - Szóval bejött, én meg ki akartam küldeni, de nem ment ki, meg én se akartam kimenni, és akkor valamin elkezdtünk vitatkozni, én meg felhoztam azt a játékos részt, amikor csak felállt és otthagyott minket, mert nem bírta felvállalni, hogy nézett. És akkor erre azt mondta, hogy hagyjam már ezt, ne csináljak belőle túl nagy ügyet, oké, odanézett, de hogy akkor mi van, mert amúgy meg minden edzésen egész végig fogdosnia kell, szóval full mindegy, és hogy csak azért ment el, mert már felbaszta, hogy a többiek is ekkora dolgot csinálnak belőle. Én meg mondtam, hogy nem nagy ügyet csinálok belőle, csak szimplán csak rám van állva. Ő meg azt mondta, hogy azért nézett oda, mert egész este neki mutogatom magam, neki táncolok, meg flörtölök vele.
- Húha - dörzsöltem meg az arcom sóhajtva, mert ezt még hallgatni is kimerítő volt, és minden agysejtemet be kellett dobnom ahhoz, hogy követni tudjam a történetet.
- Tudom - értett egyet a reakciómmal Lili nyöszörögve - És itt még koránt sincs vége! Mert én meg visszakérdeztem, hogy miért flörtölnék pont vele, amikor akárki mást is felszedhetnék innen, mire azt mondta, hogy azért, mert bejön nekem és én nem akarom, hogy ő valami más csajt szedjen fel. És most fogsz megölni - készített fel a folytatásra, majd hadarva belevágott a lényegbe - Mert valaki ránk nyitott eközben, akinek tényleg kellett a fürdő, úgyhogy kimentünk, én meg azt mondtam neki, hogy rohadtul meg akarom már beszélni vele ezt az egészet, mert elegem van abból, hogy egy paraszt velem, miközben közös céljaink vannak és nem ellenségeknek kéne lennünk, meg hogy egyértelmű, hogy van közöttünk valami, és hogy vonzódik hozzám, amit nem mer belátni, ezért bunkózik és játszik velem, úgyhogy ezt meg akarom vele beszélni egyszer és mindenkorra, máskülönben visszamondom a páros edzéseket, meg a versenyt, mert én ezt nem csinálom tovább. Úgyhogy ezután, nem tudom, miért oda, de bementünk egy vécébe az emeleten, ami egy ilyen kicsi helyiség, mert az egész csak vécé, csap, egy kisebb zuhanyzó és ennyi, azt magunkra zártuk, és konkrétan nem beszéltünk semmit, csak egyből elkezdtünk smárolni, de ilyen nagyon... úgy - fogalmazta meg Lili nehezen, mire már éreztem, hogy ez nem ennyi lesz - Szólj, ha nem vagy rá kíváncsi részletesebben - jelezte előre.
- Nem, dehogy, mondd csak, amennyit gondolsz.
- Oké - készítette fel magát Lili lelkileg - Szóval smároltunk, és... baszki, túl jó volt. Meg fogdostuk egymást, ő is engem, úgyhogy behúztuk egymás oda a zuhanyzóba a függöny mögé, és... szexeltünk - mondta ki gyorsan.
- Mennyire? - puhatolóztam.
- Eléggé. Nem kellett volna ennyire rohadt jónak lennie!
- De akkor végülis... - próbáltam megfejteni Lili érzelemvilágát, Liliből pedig ezen a ponton tört ki a legnagyobb lényeg és a legnagyobb probléma.
- Barátnője van, Regi! - borult ki magán, mire elkerekedtek a szemeim, mert ez nekem egészen eddig nem esett le.
Jó, igaz, Lili mondta ezt korábban többször is, csak valahogy ez nekem eddig össze se állt, most viszont sokkolt.
Az a baj, hogy nehezen tudok nem előítélettel viszonyulni ehhez a kérdéskörhöz, de közben meg hallottam Lilin, hogy ő is pont ugyanígy van vele, ezért a számba beleharapva hallgattam csak tovább.
- Konkrétan megcsalta velem a barátnőjét, szóval egyrészt ebből biztos, hogy nem lesz több, másrészt meg én vagyok az a lány, aki rányomult, aztán kavart egy olyan faszival, akinek barátnője van! Ráadásul közösen dolgozunk, edzéseink vannak együtt és versenyre megyünk, milyen lesz már egyáltalán ezután? - érzékeltette a helyzetet Lili teljesen szétcsúszva - Ezt annyira elcsesztem, Regi!
- Nem csak te voltál benne, Lili - emlékeztettem erre az apróságra, hogy ez ugyanúgy Nátán felelőssége is volt.
- A szemébe se tudok nézni, mert csak az fog bevillanni, hogy szexeltem vele egy zuhanyfülkében! - bukott ki belőle - Miközben barátnője van! Az utolsó ribancok csinálják ezt! Mindjárt kiugrom az ablakon, annyira hülye vagyok!
- Az, hogy Nátánnak barátnője van, az az ő felelőssége elsősorban - jeleztem Lilinek.
- Jó, de ő meg egy idióta pali, ezek mindenre mennek, akárki nyomul rájuk, ha be vannak baszva! Nekem kellett volna észnél lennem és nem felhívnom keringőre. Tudsz olyan esetet, hogy egy faszi, aki be volt baszva, azt mondta volna egy csajnak buliban, hogy bocs, nem? Én se! - törtek ki belőle a szavak teljesen bepánikolva.
- Van ilyen, és ő is megtehette volna. A megcsalás két emberen múlik, amiből ő az egyik.
- De ez akkor is eszméletlen gáz! Hol voltak az elveim?
- Már megtörtént, Lili, ne őrlődj ezen túlságosan - próbáltam nyugtatni.
- De, őrlöm, mert borzasztó szánalmas vagyok! Attól még, mert tetszik egy srác, meg a figyelme, mert rohadtul hot, kicseszett ügyes és meg akartam szerezni, nem kell kapásból ribancot csinálni magamból!
Természetesen mondta ki ezeket Nátánról, most először őszintén, mert ezen a ponton már tényleg felesleges lett volna az eddigi állításaiba kapaszkodni, amikkel mindezt tagadta.
- Legalább tudod, hogy ő is vonzódik hozzád - próbáltam a jó oldalát megvilágítani.
- De barátnője van! És tök mindegy is, mert ezek után már semmi normális nem tudna kialakulni közöttünk.
- Mondhatjátok azt, hogy elfelejtitek, vagy... valami ilyet.
- Nem olyan volt, mint amit annyira könnyű elfelejteni.
- Ettől függetlenül beszélj vele, még lehetőleg az első közös edzés előtt.
- Ami holnapután lesz? Örömmel - ironizált Lili, de már hallatszódott a hangján, hogy a sírógörcs határán van.
- Semmi sem menthetetlen, ne aggódj - nyugtattam, mert tényleg hallottam, hogy teljesen maga alatt van ettől az egésztől.
- De. Én, a méltóságom, meg az összes munka, amit eddig a páros edzésekbe fektettünk. De komolyan, Regi, ha legközelebb találkozzunk, verj meg, vagy nem tudom, csinálj valamit, mert én kivagyok magamtól! A bátyámat nem kérem meg erre, mert ő még élvezné is.
- Ha megbeszélnétek, hogy ez nem történt meg és nem beszéltek róla senkinek... - kezdtem ötletként, de Lili megszakított.
- Én nem hiszem el, hogy tartaná a száját erről. Meg amúgy tuti mindenkinek feltűnt, hogy pont ketten eltűntünk, miután kijöttünk a fürdőből!
- És arra semmilyen esély nincsen, hogy ha már tetszetek egymásnak, tényleg kialakuljon rendesen valami? Értem, barátnője van, de lehet, hogy már nincs is, vagy szakítanak ezután...
Őszintén, fogalmam se volt, hogy miket mondjak, mert teljesen ellentétes dolgokat diktáltak bennem az érzéseim és az erkölcsöm.
- Nem tudom. Tényleg - sóhajtotta el magát gondterhelten - Baszki, Regi - jött ki belőlem sóhajtva - Ezt úgy elszúrtam, nem is értem, hogy nem ítélkezel felettem. Vagy ha ítélkezel is, nem vágod a fejemhez. Túl rendes vagy, tudod?

Igazából csak ez a minimum.