Szasza és én adtunk még egy esélyt a kapcsolatunknak, ami talán több dolgot borított fel a megszokott állapotából, mint amennyit elsimított.
Talán most először örülök annak, hogy felborultak a dolgok.

A hétvége minden együtt töltött percét kihasználtuk, rengeteget beszélgettünk, mindenről, ami csak feljött és aminek fel kellett jönnie, és ezzel megadtuk magunknak a második esélyt, hogy összehangoljuk a széthúzott életünket. Ettől még persze semmi sem lett egyszerűbb, csak éppen most ketten vagyunk rá, ha most felül tudjuk múlni a két hónappal ezelőtti önmagunkat.

Szasza vasárnap estefelé hozott haza, ahogy pedig megállt a társasház előtt az autójával, mindketten az épületre néztünk, majd egymásra, én pedig őszintén, vegyes érzelmekkel megszólaltam.
- Kicsit olyan érzésem van, mint ha ebből a hétvégéből most a valóságba hoztál volna vissza.
- Ja, nekem is - értett egyet Szasza az üléstámlának döntve a fejét - Sok kedvem nincs hozzá.
- Nekem se - láttam be én is támlának dőlve - Egy csomó dogát fogok írni, és táncedzéseim is lesznek, amikhez most semmi kedvem. Mármint, a sulis táncra gondolok. Az még életben van.
- Azt szeretted pedig.
- Tudom, csak... - birizgáltam a karkötőmet - Most, hogy otthagytam a válogatottat, meg amilyen állapotban érzem magam jelenleg, legszívesebben tartanék egy határozatlan ideig tartó szünetet az egész sporttal. Úgy, ahogy van.
Szasza rámnézett, és bár én nem néztem vissza rá, tudtam, hogy sajnálatot látnék a szemében.
Talán épp ezért nem néztem rá.
Igaza volt, amikor Márk buliján azt mondta, hogy ki fogja ölni a táncolás iránti szenvedélyemet, ha egészségtelenül széthajtom magam vele és hagyom eluralkodni a toxikus maximalizmust magamon.
Akármennyire is fáj ezt belátni.
Jó, hogy még időben hallottam ezt tőle, és nem örökre fáradtam bele talán.
- Beszélj Anitával, ha így vagy vele - mondta végül a sulis edzőmet felhozva.
- Nincs pofám hozzá, őszintén - vallottam be a fejemet lehajtva.
- Miért?
- Mert... - kerestem a szavakat arra, hogy megmagyarázzam - Számít rám. Ő tényleg. Még azt se mondtam neki, hogy otthagytam a válogatottat, ahová közös munka volt bekerülni és amiért ő is sokat dolgozott - tűrtem el egy hajtincsemet - Rengeteg potenciált lát bennem, sok időt és energiát is szánt rám, a csapatos koreóban kulcsfontosságú vagyok, a szóló és a páros koreó meg már tök jól áll. Anitának nem egy vagyok a sok közül, mint a válogatottas edzőmnek, mert ő karolt fel konkrétan itt, és emelt ki, hogy fejlődhessek. Óriásit csalódna bennem. Meg egyébként Lilivel is kiszúrnék a páros miatt - tettem hozzá, csak mellékesen - Függetlenül attól, hogy tudom, hogy megértene. Mindketten megértenének, Anita és Lili is, de az még nem törölné el azt a tényt, hogy az egyiküknek csalódást okoznék, a másikkal pedig kicsesznék.
Szasza először nem válaszolt, csak csendben, aprót biccentve a tudomásomra adta, hogy ezt megérti, mert ez kívülről is tényleg rossz helyzet.
- Figyelj... - szólalt meg végül - Ez tényleg szar, nem fogom azt mondani, hogy nem - látta be - Azt mérlegeld, hogy mitől éreznéd magad szarabbul, ha passzíroznád még ezt a tánc-dolgot, vagy ha kibasznál két emberrel. Ez alapján dönts és állj ki amellett. Ennyit tudok most hirtelen.
- Utóbbi - láttam be őszintén - Nem érdemlik meg. Tényleg. Én meg majd valahonnan szerzek motivációt.
- Ez így elég szarul hangzik - jegyezte meg Szasza az utolsó mondatomra célozva.
- Nem a tánc hibája, hogy mindenhez fáradt vagyok - mondtam az ölemen tartva a tekintetem, magamat is győzködve - Csak tény, hogy az vagyok és nincs motivációm nagyjából semmihez sem.
Szasza engem fürkészett, majd megszólalt.
- Jövő héten még ne menj táncra. Mondd azt, hogy mit tudom én, fáj a torkod, meg vagy fázva, megrántottad a lábad, akármi, de egy hetet még adj magadnak, és akkor majd eldöntöd, hogy mi legyen.
Megdörzsöltem az arcom.
- Valószínűleg ez lesz - láttam be - Köszi.
Szasza felé fordítottam a fejem.
- Te vesztettél a motivációdból a sportodban? - kérdeztem tőle.
A mellettem ülő srác erre kellemetlenül beletúrt a hajába, majd sóhajtva belátta.
- Ja, valami olyan - látta be - Vagy inkább csak kiábrándultam a versenyekből.
- Sajnálom - mondtam őszintén.
- Majd valahonnan én is kerítek motivációt. De amúgy visszatérve... - váltott témát - Tényleg jó volt kicsit kizökkenni most ebből az egészből.
- Nekem is - néztem rá kedvesen - Szóval köszi.
- Én kösz, hogy jöttél velem.
Egy pár pillanatig egymás szemébe néztünk, majd én szólaltam meg újra.
- Hogyan legyen tovább?
Szasza a mögöttem lévő társasház felé pillantott, majd vissza rám.
- Úgy, hogy először is beköszönök anyukádnak, ha már lenyúltam a lányát a hétvégére - válaszolta egyszerűen, egy apró mosollyal az arcán, mire elnevettem magam.
- Támogatom.

Amikor felértünk a lakásunkhoz a lépcsőházban, próbából lenyomtam a kilincset, hogy nyitva van-e az ajtó, vagy elő kell vennem a kulcsomat, és nyitva volt, úgyhogy benyitottam a lakásba, ahol a villany is égett az előszobában, meg a konyhában is, ami azt jelentette, hogy Anya itthon van és bőven ébren van még, így bátran beléptem az ajtón.
- Szia Anya! - köszöntem Anyának, akárhol is van a lakásban.
Anya másodperceken belül jelent meg a konyhából kilépve, és ahogy meglátott kettőnket, felragyogott az arca.
- Sziasztok! - köszönt mindkettőnknek megörülve nekünk, majd én mosolyogva megöleltem Anyát, amíg Szasza becsukta a bejárati ajtót maga mögött.
Ezután Anya mosolyogva Szaszára nézett, majd gondolkodás nélkül hozzá is odalépett, és őt is megölelte, ami annyira természetesen és szívmelengetően jött ki, hogy egyből eszembe juttatta, hogy mennyire jó emberbe is vagyok szerelmes.
- De jó látni - mosolygott Anya Szaszára, ahogy véget ért az ölelésük, és mint egy régen látott fiának, gondoskodó anyasággal megsimította a két karját.
Annyira jó volt ezt nézni.
Én Szaszával egyetlen egy rokonomat tudom csak megosztani igazán, aki anyukám, de őt teljes szívemből.
- Én is örülök - válaszolta neki Szasza azzal a gyönyörű mosollyal az arcán, amiről mindig gondoskodik, ha anyukámmal beszél.
Anya elolvadt, hogy ketten látott megint minket, amit láttam rajta, csak úgy sugárzott róla a boldogság és a meghatottság, ettől pedig én olvadtam el.
- Éhesek vagytok? - érdeklődött Anya mindkettőnktől - Pont most lett kész a lecsó. Az a paradicsom van benne, amit anyukád adott - tette hozzá Anya Szaszára nézve - És nagyon finom, úgyhogy egyetek.
Szaszával összenéztünk, hogy éhesek vagyunk-e, és végül egyetértettünk abban, hogy tulajdonképpen ehetünk, szóval követtük Anyát a konyhába.

Szasza már ezer éve otthonosan mozog itt, én meg méginkább, úgyhogy kiszedtük magunknak a kaját, majd leültünk enni az étkezőasztalhoz. Anya az elején nem tudott velünk lenni, mert felhívta egy munkatársa, úgyhogy addig egymással beszélgettünk.
- Akkor nem utál anyukád - jegyezte meg Szasza, miközben Anya kiment a konyhából.
- Miért utálna? - kérdeztem tőle mosolyogva, ahogy leültem az asztalhoz, ő pedig a hátamat és a derekamat megsimítva mellém lépett.
- Mert az exed vagyok, de oké, ha ez kérdés, akkor jók vagyunk - látta be jókedvűen, majd egy puszit a hajamba nyomva leült a mellettem lévő székre.
Mosolyogva néztem fel rá.
- Sose szidtunk itthon. Még a kapcsolatunk végén, amikor dühös voltam rád, néha kiöntöttem a lelkem Anyának, hogy mi zavar, mi dühít, vagy miért vagyok ideges, de úgy igazából nem szidtunk, vagy utálkoztunk soha. A szakításunk óta meg pláne nem.
- Pedig esküszöm, para volt, hogy hogy fog fogadni anyukád.
- Nem olyan ijesztő Anya - mosolyogtam derűsen.
- Nem azért, csak nála szar lett volna, ha elvágtam volna magam.
Ez jól esett, úgyhogy mosolyogva a vállának dőltem egy pár másodpercre, majd beleszúrtam a villámmal a vacsimba.
Szasza mindig különösen vigyázott az anyukámmal lévő jó kapcsolatára.
Pontosan tudja, hogy ez nekem mennyit jelent.
- Ahhoz neked több kell, ne aggódj. Apánál meg nem volt vesztenivalód, de az igazából nem számít - gondoltam bele, mire Szasza elröhögte magát.
- Őszintén? Azt tényleg leszarom. Nem fogok szépíteni ezen.
- Nem is vártam.
Ezután egy másodpercre kifüleltem, hogy Anya telefonál-e még, és telefonált, úgyhogy felhoztam egy témát.
- Tízes skálán mennyire nem gondoltad volna mondjuk négy nappal ezelőtt, hogy ma a konyhánkban fogsz vacsizni, miután megölelted anyukámat?
- Tíz. Sőt, úgy, hogy anyám paradicsoma van a kajában, tizenöt.
Felnevettem a viccén, amit magában mosolyogva megvárt, majd folytatta a beszélgetést.
- Hogy fog kinézni a jövő heted amúgy?
Átgondoltam a választ, majd inkább elővettem a telefonomat, hogy megnézzem a naptáramat.
- Holnap délután Lilivel leszek, mert keringőruhát fogunk kölcsönözni nekem a szalagavatóra - avattam be - Ezenkívül, ha nem megyek táncra, akkor tanuláson, meg sulin kívül nincs semmi fix. Csütörtöktől úgy is indul az őszi szünet.
- Ja, kajak, az nektek most lesz - esett le neki.
- Neked mikor lesz? - kérdeztem tőle.
- Nekem nem lesz - röhögte el magát - Én beszoptam.
- Jaj, szegény.
- Azért túlélem valahogy. Mit fogsz csinálni a szünetedben?
- Semmi különöset nem terveztem igazából. Mármint, amik lettek volna az őszi szünetre, azok a válogatottal együtt kiestek, úgyhogy most nincsen tervem - válaszoltam neki ránézve.
Szasza eközben a saját tányérja helyett az enyémből szedett a villájára, majd ha már úgy is felé fordítottam a fejem, és megfelelő közelségben voltam hozzá, odatartotta hozzám azt, mire vigyorogva kinyitottam egy kicsit a szám, engedve, hogy a számba adja a falatot.
- Ez szinte már flörtölős volt - mosolyogtam rá derűsen, a szám elé rakva a kezem, ahogy megrágtam a falatot - Köszi.
- Az, hogy a barátnőm vagy, nem állít meg attól, hogy flörtöljek veled - válaszolta Szasza egy bujkáló mosoly kíséretében nézve engem - Csak plusz okot ad rá.
- Nincs kifogásom ez ellen - vigyorogtam rá.
Szasza nevetve a fejemre tette az egyik kezét, magához húzva, hogy egy puszit nyomhasson a hajamba.
- Akkor majd velem leszel az őszi szünetben - közölte Szasza a témára visszatérve a világ természetességével - Néha odaadlak másoknak, de az lesz az alapállás, hogy velem vagy - jelentette ki jókedvűen mosolyogva.
- Tökéletes. Viszont egy napra a nyelvvizsga központnak is oda kell adnod, mert angolból szóbelizem.
- Ja, a B2-höz? - rakta össze az információi alapján.
- Igen, annak a nyelvvizsgának a szóbeli része lesz, aminek az írásbelijénél soha semmilyen vizsgát nem szúrtam még el jobban. Nagyon motivált vagyok a szóbelire - dünnyögtem a villámmal a tányéromból felszúrva valamennyit.
- Figyelj, még mindig jobb, hogy a nyelvvizsga írásbelijét szúrtad el, mint ha emelt érettségin csináltad volna ugyanezt. Nyelvvizsgánál sokkal többet számít a szóbeli rész. Sokat tudsz vele javítani, és amúgy jó angolos vagy, hallottalak is már angolul beszélni, meglesz simán. Aztán soha senki nem fogja megnézni, hogy hány százalékos nyelvvizsgád van, csak annyi lesz, hogy megvan. Ne görcsölj rá.
- Mondod te felsőfokú angollal - jegyeztem meg az egyik felhúzott térdemre hajtva a fejem.
- Ja, ezért higgy nekem.
- Jó, ez jogos - láttam be elnevetve magam.
- Na, ennyi - zárta le a témát a gödröcskéivel az arcán.
Hamarosan Anya is becsatlakozott hozzánk, így a vacsora alatt hárman beszélgettünk. Anya sokat érdeklődött Szaszától az egyetemi tapasztalatairól, élményeiről, a hokiról, a meccseiről, meg mindenről, ha már most beszélt vele először vagy másfél-két hónapja, ami alatt nem kevés esemény történt, szóval hosszú vacsora volt, de én élveztem.
Vacsora után aztán Szasza hazaindult, miután hosszan elköszöntünk egymástól, lezárva ezt a valóságból kiszakító, megmentő hétvégét, amit együtt töltöttünk.
És akkor lépjünk vissza a hétköznapokba.

- Regi, neked valami eszméletlen jól áll a pánt nélküli ruha! - közölte velem Lili másnap a ruhaszalonban, ahol keringőruhát kerestünk nekem a szalagavatóra - Gyönyörűek a vállaid, meg nagyon jó cicit csinál neked, higgy nekem. Mondjuk neked az alapból erősséged - gondolt bele Lili mosolyogva, ahogy az akkor éppen rajtam lévő ruhát értékelte ki egyenes őszinteséggel.
Lili tökéletes választás volt a ruhapróbára magam mellé, mert pont ugyanolyan őszintén közölte velem, amikor valami nem volt annyira előnyös vagy hozzám való, mint ahogy szétdicsérte az általa favorizált ruhákat, mindig részletesen, objektíven elmondva az összes pro és kontra érvet. Őszinte barátnő, aki azt szeretné, hogy csodásan nézzek ki, kifogástalan stílus- és esztétikumérzéke van, és egy pillanatig se haboz kimondani a véleményét. Tökéletes segítség.
- Viszont szerintem a másik pánt nélküli jobb volt olyan szempontból, hogy a derekadra az sokkal jobban illeszkedett. Amúgy bomba - dicsért meg Lili.
- Akkor segítesz felvenni a másik pánt nélkülit? - kértem meg, miközben a tükör előtt forgolódtam.
- Még szép - pattant oda hozzám Lili lelkesen, majd a hátam mögé állt, hogy kikösse a rajtam lévő ruha fűzőjét.
Legtöbbször volt velünk egy itt dolgozó, de annyian voltak még a szalonban rajtunk kívül, hogy mondtuk neki, hogy nyugodtan mehet másokhoz is, ha kell, mert mi tökéletesen urai vagyunk a helyzetnek és szólunk majd, ha kell segítség az öltözködésben.
- Szasza most féltékeny lehet - vigyorgott Lili, miközben kikötött a fűzőimet és lesegítette rólam a ruhámat, mire felnevettem - Emelheted a karod.
Felemeltem a karjaimat, Lili pedig levette rólam a nagy, fehér ruhát, így csak az abroncs maradt rajtam, a magassarkú, amit a szalagavatón is hordani fogok, szóval most a próbán is rajtam volt, hogy azzal együtt lássam a ruhák hosszát, egy melltartó és a farmerem az abroncs alatt.
- Tényleg rohadt jó melleid vannak, basszameg - jegyezte meg Lili derűsen, büszkén nézve engem a tükrön át, mire elmosolyodtam.
- Te mondod? - kérdeztem vissza tőle mosolyogva, miközben leszedtem a kettővel ezelőtt próbált ruhát a vállfáról.
- Na jó, akkor ebbe a beszélgetésbe majd jól belemélyedünk, ha már nem egy szalonban leszünk - jelentette ki Lili nevetve, mire én is felnevettem, majd átvette tőlem a ruhát, hogy rámadja.
Amikor már rajtam volt a ruha, a melleimnél magamhoz szorítottam azt, hogy jó helyen legyen, amíg Lili hátul irigylésre méltó profizmussal befűzte azt.
- Mehet szorosabbra? - kérdezte Lili fűzés közben.
- Egy picit még igen.
- Oké, csak magamtól nem mertem megszorítani. A végén még kiszorítom belőled a szuszt.
Lili határozottan meghúzta a fűzőt a derekamon hátul, mire reflexből hátraléptem egy kisebbet, amin aztán mindketten felnevettünk.
- Bocsi - nevetett Lili - Kezdem érteni, miért kezdtek el a nők is nadrágot hordani ezek helyett a szarok helyett. Már elnézést - tette hozzá a helyre való tekintettel jókedvűen.
- Kicsit haragszom az emberiségre, hogy a fűzők megjelenésével behódoltak annak az irreális társadalmi elvárásnak, hogy minden nőnek darázsderék kell - jegyeztem meg.
- Amúgy igen, akkora hülyeség. Persze, lesz majd darázsderekam, ami harmadakkora szélés, mint a vállaim, a szerveimet meg majd hordozom szatyorban magam után - ironizált Lili, mire felnevettem - Jó, mondjuk nekünk kettőnknek pont karcsú a derekunk, de ez genetika. Vannak lányok, akiknek egyszerűen csak nem ilyen a testfelépítése, és azzal se kéne, hogy baj legyen.
- Általánosságban dühös vagyok az emberiségre az összes irreális társadalmi elvárás miatt - fogalmaztam meg összességében.
- Teljesen egyetértek - húzta meg a fűzőmet Lili, majd megkötötte az alján és mindketten a tükörbe néztünk, hogy lássuk a végeredményt - Te viszont kibaszott jól nézel ki, Regi!
- Na jó, ezt imádom - csillantak fel a szemeim másodszorra is ezt a ruhámat látva magamon, miközben oldalt fordultam, hogy lássam más irányból is magamon.
- Ez még a tavalyinál is jobban áll rajtad, azt a rohadt - közölte Lili lenyűgözve, majd elővette a telefonján - Okés, videózlak is, nem úszod meg - szökkent hátra, hogy fel tudjon venni.
Nem volt kifogásom, mert egyrészt engem is érdekelt, hogy hogy áll rajtam a ruha, másrészt pedig Anyának, Szaszának, Alíznak és Karinának is megígértem, hogy elküldöm, hogy mit választottunk.
Lili elindította a videót, én pedig megilletődötten mosolyogva lassan körbefordultam, hogy mindent jól szemügyre lehessen venni rajtam, majd ahogy leállította a felvételt, egyből pattantam is oda mellé, hogy megnézhessem.
Őszintén, tényleg elképesztően állt rajtam. Nagyon tetszett, ahogy illeszkedett a ruha az alakomhoz, pont jó helyen voltak a szűkítések, ráadásul a fazon és a díszítések is hozzám valóak voltak.
A saját szalagavatómra már tiszta rutinos leszek.
- Na, Filipp szedheti is össze magát, ha meglát ebben - jegyezte meg Lili derűsen, mire nyöszörögtem egyet.
- Ne is mondd.
- Tuti crushol téged.
- Valószínűleg - láttam be.
- De legalább most már tudod azt mondani, ha elhívna bárhova, hogy "bocsi, barátom van" - mosolygott rám Lili.
Na igen, régen láttam Lilit annyira kiugrani a bőréből, mint amikor megtudta, hogy Szasza és én újra együtt vagyunk, így nem lepett meg, hogy hárompercenként felhozta ezt a témát.
És nem is zavart, mert én is nyitott voltam hárompercenként erről beszélni.
- Remélhetőleg erre nem kerül sor - zártam le a témát - Átküldöd a videót?
- Persze - nyomott a "megosztás" funkcióra Lili egyből - Szaszának elküldöd te, vagy küldjem én? Nem, várj, neki külön csinálunk videót.
Nem volt kifogásom, úgyhogy visszaléptem a "videózós" helyemre, majd megvártam, amíg Lili elindítja a videót, először beleköszönve Szaszának, aztán rámirányította a kamerát, mire újra megfordultam, minden irányból megmutatva magam.
A fő különbség a "hivatalos" ruha-megmutatós videó és a Szaszának készült videó között az volt, hogy hosszabb lett, mivel ebben a videóban aztán tényleg minden szögből fel lettem véve, közelről, távolról, felülről, szemből, miközben beszéltünk is, én is, Lili is, meg viccelődtünk, majd a videó végén egy puszival elköszöntem Szaszától, Lili pedig elküldte.
Már visszaöltöztem rendes ruhába és épp az itt dolgozó nőt vártuk, hogy elmondhassuk neki, hogy ez a ruha lesz az Igazi, amikor Szasza látta a videót, beszívezte Lilinél, aztán egyből rám is írt.
Nos, valószínűleg Lili egyből leolvashatta a vigyorgó reakciómból, amikor megláttam az értesítést, hogy Szaszának is kifejezetten tetszettem. Kifejezetten.
Vááá!

Lilivel a ruhapróba után beültünk egy kávézóba, ahol olyan szépen elkészítették a kávéinkat, hogy először szívünk se volt beleinni, úgyhogy lefotóztuk őket, és ezzel úgy éreztük, hogy át is hidaltuk a problémánkat.
- Szóval, csak hogy értsem... - összegezte Lili - A bátyám hazautazott egy EB-győzelem után Finnországból, hogy beugorhasson hozzád a semmiből, és veled legyen egy hétvégét, mert már mindenből elege volt.
- Nagyjából - láttam be.
- És otthagyja a régi hokicsapatát, hogy többet lehessen veled és ne ez álljon közétek.
- Olyasmi. Részben.
- Na jó, Regi, ezt remélem, beleírod majd az önéletrajzodba.
- Valójában én csak egy összetevője voltam ezeknek a döntéseknek, mert részben maga miatt is határozott így ezekkel kapcsolatban - jegyeztem meg szerényen mosolyogva.
- Nem tudod elérni, hogy ne csodáljalak, Regi, add fel. Mármint, Úristen, tudtam, hogy szeret téged a bátyám, de még mindig meg tud döbbenteni, hogy milyen hatással vagy rá. Konkrétan te vagy az első és egyetlen lány, akihez szakítás után egy hónap múlva visszament, pedig tudod, milyen elvei vannak, ráadásul nem is csak annyi, hogy rádírt, hogy "figyelj, gondolkodtam, kezdjük újra", hanem szó szerint hazarepült hozzád egy másik országból, mi a szar - pislogott Lili teljesen oda- meg vissza ettől - El fogok olvadni.
- Én is - kavargattam a kávémat folyamatosan mosolyogva magam elé.
Lili magában mosolyogva tette meg ugyanezt, majd őszintén megszólalt újra.
- Tudod, ez annyira durva - kezdte őszintén - Egész gyerekkoromban, akárhányszor valaki felhozta témába, vagy megpróbáltam elképzelni, hogy ki mellett fog kikötni a bátyám, mindig olyan fura volt, és olyan elképzelhetetlen, mármint érted, hogy valaki tényleg ennyire megfogja majd, hogy lesz egy lány, akit szeretni fog, aki mellett elköteleződne, akiért tényleg, felrúgna, otthagyna mindent, és ez... ez így most van, és most történik. Tényleg durva - vallotta be hitetlenül - Mármint, nyilván végignéztem eddig az összes kapcsolatát, akik tetszettek neki eddig, akikkel alakultak a dolgai, de ez most hidd el, hogy annyira más, és nem csak én látom így, Anya is így látja, Apa is, meg Márk is, és nem csak azért más, mert időközben ő is megérett, meg idősebb, hanem... az egész más. Te is más vagy. És ő is az. Most van az, amit soha nem tudtam elképzelni korábban, és valószínűleg ő sem. Mindjárt sírok, nem bírom - közölte a székén színpadiasan hátradőlve, mire mosolyogva néztem rá.
- Kár lenne a szemsminkedért.
- Tudod, mennyi szemsminket dobnék ki a kukába azért, hogy valaki úgy nézzen rám, mint rád a bátyám? - nyöszörgött a fejét hátrahajtva - Mindet.
- Nem kell semmit kidobnod ezért, ne aggódj - vigasztaltam kedvesen mosolyogva.
Lilire rengeteg fiú néz úgy, nagyjából minden második, és a tenyerükön hordoznák őt, de hogy megbecsülnék, az teljesen biztos, csak éppen Lili nem néz rájuk.
Nem igazán a jó emberekhez kötődik.
- Erről jut eszembe - mesélte Lili a fejét fogva - Az őszi szünetben, csütörtökön megyek egy halloween-i buliba az edzéstársaimmal, amit így egyesületileg szerveztek a többiek, a senioroknak. Tippelj, ki lesz ott.
- "N"-nel kezdődik és "átán" a vége?
- Igen, és most realizáltam, hogy rímel a neve arra, hogy "sátán". Semmi sincs véletlen.
Ezen felnevettem, Lili pedig folytatta.
- Az a jó a halloween-i tematikában, hogy ha ott helyben nyakon szúrom és elvérzik, mindenki azt fogja hinni, hogy csak a jelmez része és művér - gondolt bele, én pedig nevetve hallgattam.
- Egyébként be kell öltöznöd? - érdeklődtem a buliról.
- Még szép. Pinteresten nézegettem már mindenféle halloween-i jelmezeket. Bombának kell lennie.
- Az leszel - borítékoltam előre magamban mosolyogva.
- Remélem, Nátán elhozza a barátnőjét is, én pedig kirakathatom azzal a felszólítással, hogy nem hivatalos a zártkörű bulira - fantáziált, és ránézésre is irigylésre méltó élvezetét lelte a gondolatban.
- Te nem viszed a kamu-barátodat? - kérdeztem rá jókedvűen.
Lili egy ideje azzal szórakoztatja magát, hogy akárhányszor Nátán szóba hozza edzésen a barátnőjét, ő is elkezd beszélni egy srácról, akivel már hetek óta szakított, de úgy csinál Nátán előtt, mint ha a barátja lenne.
- Nem, én függetlenebb vagyok annál. Tökéletesen megvagyok kísérő nélkül - válaszolta Lili magabiztosan - És a nemlétező barátom se senior koris.
- Valóban - hagytam rá szórakozottan.
Nem mondtam még Lilinek, de már egy jó ideje átpártoltam a Nátán-témában Szasza és Márk oldalára, csak éppen Lilinek nem egyszerű megnyerni a szívét, az egyszer biztos.

Mondjuk pont én beszélek?