Szasza ágyán feküdtünk, hanyatt egymás mellett, ahová gyakorlatilag az érkezésünket követő második percben dőltünk le, kifáradva mindentől. Még csak villanyt se kapcsoltunk, mert nem kellett, nem éreztük szükségét, így az összes fényt a kintről beszűrődő utcai lámpa és a Hold fénye adta.
Nagyon jó érzés volt megérkezni.
Itt voltunk, ketten, messze mindentől és mindenkitől, érzés alapján végtelen idővel és szabadsággal, ami akkora megkönnyebbülés volt, hogy már önmagában ettől is sokkal nyugodtabbnak éreztem magam, mint bármikor az utóbbi két hónapban.
- Baszki - sóhajtott fel Szasza az arcát megdörzsölve, ugyanezekkel az érzésekkel magában.
- Igen - értettem egyet egy hasonló sóhajtással, bár ez mindkettőnk részéről inkább volt fellélegzés, mint gondterhelt sóhaj, akárhogy is hatott kívülről nézve.
Lehunytam a szemeimet a volt barátom mellett feküdve és az elkövetkezendő másodpercekben csak arra tudtam fókuszálni, hogy mennyi nyugalom és megkönnyebbülés száll belém minden egyes lélegzetvételemmel.
Mindeközben viszont bizsergető volt a tudat, hogy ketten vagyunk.
Annyira szükségem volt már rá.
Talán egy perccel később kinyitottam a szemeimet, majd lassan felé fordultam, kényelmesen elhelyezkedve oldalfekvésben, mire ő is felém fordult és egymás szemébe néztünk.
- Mit csináljunk? - kérdeztem tőle halkan.
Szasza a derekamhoz nyúlva közelebb húzott magához, majd megsimítva válaszolt.
- Semmit.
Ettől a gondolattól elmosolyodva néztem a szemeibe, ő pedig az egyik hajtincsemet elsimítva hozzátette:
- Csak legyünk - mondta őszintén.
A vállára vezettem az egyik kézfejemet, majd a szeretetemet kifejezve megsimítottam.
- Foglalkozzunk most az utóbbi két hónappal? - kérdeztem tőle halkan, ránézve, leginkább a szakításunkra utalva, csak hogy tudjam, amiatt is, hogy hogyan viszonyuljunk egymáshoz.
- Nem - válaszolta gondolkodás nélkül - Nem azért vagyok itt, hogy bármi ilyennel foglalkozzak. Pláne olyannal, amit visszacsinálnék.
Simítva gyengéden végighúztam az ujjaimat a nyakán lévő tetoválásán, ő pedig újra megszólalt.
- Én most veled akarok foglalkozni, Regi. És te nekem nem az elmúlt két hónap vagy.
- Ugyanez - néztem rá őszintén.
Annyira hiányzott.
Egy pár másodpercig csak egymás szemébe mélyedtünk, majd én közelebb húzódtam hozzá fekvésben, a nyakát átölelve, és a mellkasához bújtam, mire átölelte a derekam, magához szorítva, én pedig átvetettem az egyik lábamat a derekán, hogy jobban hozzá simulhassak.
Szasza az összebújásunk alatt végig simogatott, a combomon, a derekamon, én pedig lehunyt szemmel adtam át magam a pillanatnak.
Tökéletes volt.
- Hiányoztál - suttogtam, és bár halk volt a hangom, tudtam, hogy úgy is meghallja.
Éreztem is a következő simításán, hogy meghallotta.
Magamban elmosolyodva bújtam mégjobban hozzá, mire szorosabban átölelt.
Nem tudnám megmondani, mennyi perc telt el, mert egyszerre tűnt egy pillanatnak és ezer évnek, amennyire belemélyültem a közelségünkbe.
Egyszerűen csak gyógyító volt, és eszméletlenül szükségem volt már rá.
Valamennyi idő elteltével elemeltem a fejem a mellkasától és ránéztem.
- Szóval... - szólaltam meg halkan, majd összetalálkozott a tekintetünk - Akkor nem úgy viszonyulunk egymáshoz, mint akik szakítottak.
- Miért, ez neked még az a viszonyulás? - kérdezte elnevetve magát, kettőnk helyzetére mutatva.
- Nem - láttam be mosolyogva - Csak azért kérdeztem, hogy ne legyen... félreértés.
- Szerintem nem tudsz félreérteni, Regi. De ha én félreértelek téged, akkor szólj.
Egy picit elmosolyodtam.
- Tehát akkor... - próbáltam szavakba önteni mégis - Mint két ember, akik leléptek az éjszaka közepén mindentől, hogy csak egymással lehessenek.
Mint két ember, akik szeretik egymást, és szeretnék végre megélni ezt.
- Ja, egészen konkrétan - tűrte odébb egy hajtincsemet - De ha neked ez, vagy bármi nem, vagy nem ilyen hirtelen, meg gyorsan, akkor mondd, mert meg fogom érteni, és nem gáz.
- Ha így lennék vele, nem lennék most itt.
Ahogy egymás szemébe néztünk, Szasza a derekamon lévő kezével végigsimított a karomon, amitől libabőrös lettem.
Mivel ez mindkettőnk számára egyértelmű volt, megilletődve elmosolyodtam és lesütöttem a szemem.
Fellélegzett a szívem attól, hogy csak vele voltam, ennyire őszintén.
Az elkövetkezendő másodpercekben elmélyülő csend állt be közénk, amit végül én törtem meg.
- Amit a kocsiban mondtál... - szólaltam meg halkan, kettőnk között tartva a tekintetem - Anyukámról... mármint, olyan értelemben, hogy ha másért nem is, miatta semmiképpen nem szabad elfelejtenem semmit, amit Apa csinált... nem is tudod, mennyire egyetértek - vallottam be őszintén - És igen, én is tudom, meg látom, hogy milyen maradandó nyomokat okozott neki ez a házasság, amiben nagyrészt miattam ragadt, amivel nem tudok nem törődni. Néha talán még többet is törődök az ő boldogságával, mint a sajátommal - nevettem el magam zavartan - Sokáig tudnék beszélni róla, hogy mennyire. Mindig is így volt. És Anya most boldog - néztem rá - Amit nem akarok tönkretenni, így egy kicsit ehhez az egészhez Apával talán hozzájárult az is, hogy esélyem nyílt arra, hogy az Apával való kapcsolatommal együtt helyrehozzam ezt a régi, borzasztó, elvarratlan szálat is, amivel talán Anya is megnyugodhat, és közelebb vihetem őt ahhoz, hogy tovább tudjon lépni teljesen. Azért pedig bármit megtennék, hogy Anya túl tudja tenni magát mindenen, amit át kellett élnie.
Szasza a szemembe nézve hallgatott, majd az egyik mondatomra reagálva először, rákérdezett:
- Miért mondod azt, hogy miattad ragadt benne?
Erről még nem sokat beszéltünk, mert igazából életemben egyszer beszéltem erről az egészről bárkivel, és az is Anya volt, amikor ő beszélt róla nekem, úgyhogy erőt kellett vennem magamon ahhoz, hogy belemenjek, de nem akartam visszakozni tőle.
- Mert... - kerestem a jó megfogalmazást a tekintetemet elkapva - Na jó, szóval... - kezdtem inkább kicsit korábbról, zavartan megigazítva a hajam - Anyának alapból úgy volt, hogy nem lehet gyereke. Nem is szerette Apa családja, Apa az elején Anya miatt össze is veszett velük, egy darabig nem is beszéltek, ami miatt utólag Anyára kezdett el neheztelni, amikor már Anya és Apa házassága megromlott, fokozatosan egyre inkább, meg akkor kezdett kialakulni közöttük ez az alá-fölérendeltségi viszony, Apa egyre zűrösebb lett... aztán kiderült, nagyjából a születésem előtt egy évvel, hogy Apa csalja Anyát valami nővel a munkahelyéről, de nem csak egyszer, hanem tényleg, huzamosan, amin Anya nyilván kiakadt, és úgy volt, hogy elválnak, csak kiderült, hogy Anya mégis terhes velem. Ettől függetlenül egyébként Apa először elhagyta Anyát terhesen, úgy, hogy Anyának már semmilyen közeli családtagja nem volt, mert mindkét szülője meghalt.
- Baszdmeg - sóhajtotta el magát Szasza nem kicsit ítélkezően a történet felett, de már talán meg se lepődött, csak felidegesítette.
- Igen - értettem egyet, aztán folytattam - Csak aztán Apa nője megtudta, hogy Apa egyébként házas, és a felesége még terhes is, úgyhogy dobta Apát, aki meg visszament Anyához, és végül nem váltak el, hanem úgy volt, hogy jó, akkor majd a gyerek, tehát én leszek az, aki megmenti a házasságot és helyrehozza a kapcsolatukat. Hát, ez lett belőle - fejeztem be kellemetlenül.
- Ebben neked konkrétan semmi felelősséged nincsen, Regi.
- Tudom, csak... tény, hogy ha nem így alakul, meg ha Anya nem lett volna terhes velem, akkor valaki teljesen mással élte volna le az utóbbi tizennyolc évét.
- Nyugtass meg, hogy nem érzed magad szarul emiatt.
Zavartan a fülem mögé tűrtem az egyik hajtincsemet, majd a kérdést kerülve válaszoltam.
- Mindig nagyon szerettem volna, hogy Anyát boldognak lássam.
Szasza tekintetén együttérző, de fájó sajnálat szaladt át.
- Ne, Regi.
- Mi ne? - kérdeztem vissza.
- Felelőst csinálsz magadból. Konkrétan meg se születtél, amikor ez történt - emlékeztetett - Nyilván nem fogom anyukádat hibáztatni, vagy ítélkezni felette, apukád felett már sokkal jobban, sőt, az viszont tény, hogy minden, ami történt az utóbbi tizennyolc évben a családotokban, meg gyerekkorodban, azok a szüleid felnőtt döntései voltak, nem a tieid. Az, hogy bármelyikőjüknek te egy érv voltál valami mellett, az egy dolog, de ettől még nem a te felelősséged, mert nem te hoztad meg a döntéseket, semmi közöd nem volt hozzá, csak belesodródtál ebbe az egészbe. De még akkor se lehetne felelősségre vonni, ha te hoztál volna meg bármilyen döntést, mert egy gyerek voltál, Regi, támasz nélkül, a barátaidnak nem beszéltél erről, tesód nincsen, anyukád ugyanúgy áldozat szerepben volt... ja, bocs, de, volt egy támaszod, az a fasz, aki aztán megcsalt és sikerült beszoroznia az egész szart ezerrel - tette hozzá kendőzetlenül rossz véleménnyel az utolsó tagmondatban - De hogy így ennyi, szóval ne csinálj úgy, mint ha ez nem így lett volna. Attól, mert igazságtalanul korán fel kellett nőnöd lelkileg, attól még ugyanúgy gyerek voltál, akinek semmi ráhatása nem volt erre az egészre, csak elszenvedted ezt a sok szart.
Na, igen.
Ilyen gyereknek lenni.
- De amúgy nem úgy mondtam semmit a kocsiban, mint ha azt feltételezném, hogy ne vennéd figyelembe anyukádat - tette hozzá Szasza.
- Persze, tudom. Nem is úgy vettem.
Szasza rámnézett.
- Bocs, hogy ezt mondom, de felbasz a gyerekkorod. Ezt is tudod, hogy értsd.
- Igen, persze - biztosítottam arról, hogy nem értem félre, hogy hogyan gondolja - És így utólag, ahogy megy az idő, egyre inkább engem is. Ha a kiskori önmagamra gondolok. Már ha nem fura, hogy ezt így magamról mondom.
- Miért lenne?
Egy pici, kedves mosolyra húztam a számat, ahogy ránéztem, majd nemsokára megszólaltam.
- Nemrég eszembe jutott, amikor még januárban azt mondtad nálunk, hogy ki fogsz ismerni - hoztam fel mosolyogva, kicsit továbbterelve a témát - Hát... sikerült.
- És, megbántad? - kérdezte a gödröcskéivel az arcán, arra utalva, hogy neki volt igaza, mert nem.
Mosolyogva néztem rá.
- Köszi, hogy nem bántam meg.
Egy okot se tudtam felhozni magamban, ami ezt megcáfolta volna, és ezért eszméletlenül hálás vagyok.
Pár másodperc múlva kicsit hangulatot váltva újra megszólaltam.
- Lehet egy nagyon nem ide passzoló és nagyon random kérdésem? Hangsúlyozottan random. Tényleg az.
- Oké, ez jó lesz, jöjjön - mosolygott derűsen, már előre tudva, hogy milyen típusú kérdésre számíthat, ami tényleg mennyire nem fog idevágni témában.
- Téged mindig mindenki Szaszának hívott?
A kérdésemre Szasza röhögött egyet.
- Na jó, ez komolyan honnan? - kérdezte röhögve.
- Csak nemrég ezen is elgondolkodtam, és gondoltam, most megkérdezem - védekeztem nevetve.
- Konkrétan a gyerekkori traumáidról volt szó - égett ki rajtam a gödröcskéivel az arcán.
- Tudom, csak eszembe jutott és nem bírtam ki - nevettem a tenyereimbe az arcom.
Szasza nevetett rajtam mégegyet, majd ha már itt voltunk, azért válaszolt a kérdésemre.
- Amúgy igen - válaszolta egyszerűen - Nem tudom, ki kezdte el ezt a becenevet, gondolom, valamelyik szülőm, mert amióta az eszemet tudom, mindenki szaszáz. Volt pár tanárom, akik mániákusan szabolcsoztak, meg néhány idegesítő ismerős, akik nem bírnak leállni a saját hülye becézéseikkel, amikkel a sírba lehet kergetni, de ennyi.
- Vagy az a pár idegesítő ismerősöd magát kergeti a sírjába inkább - mosolyogtam, tekintve, hogy Szasza képes tenni azért, hogy a sírba kerülhessenek azok, akik felidegesítik.
- Ja - értett egyet jókedvűen - De amúgy annyira beépült már ez a becenevem mindenkibe, hogy még anyám se szokott szabolcsozni, ha leszid és fenyegető akar lenni. Remélem, elég kimerítő voltam.
- Igen, köszi - nevettem.
- Mi lesz a következő téma, a jelem oviból? - játszott el a gondolattal szórakozottan, mire felnevettem.
- Tényleg, egyébként mi volt?
Szasza ezen olyan jót röhögött már, hogy a tenyereivel az arcát eltakarva hátradőlt az ágyon, majd ahogy kiszórakozta magát, visszafordult felém és bujkálóan mosolyogva megválaszolta ezt a létfontosságú kérdést.
- Repülő. Már is jobb, nem? - kérdezte derűsen, az információ hasznosságára utalva, mire nevetve bólintottam.
- Egyébként ez tök jó ovis jel. Menő.
- Ja, az volt, főleg újra és újra lerajzolni hat évesen - ironizált szórakozottan mosolyogva - Ennél egyszerűbbet ki se lehetett volna találni.
- Készségfejlesztő - nevettem - Én katica voltam.
- Az se sokkal jobb mondjuk.
- Hé, én szerettem a jelemet - védtem be a katicámat nevetve - Hétpettyes volt, nehogy azt hidd.
- Jó, az is menő - adta meg mosolyogva - Márk hajó volt. Lili pillangó.
- Lili és én is rovarok voltunk - csillantak fel a szemeim, mire Szasza kendőzetlenül kiröhögött.
- Mi Márkkal járművek. És kiknek van jogsija? Nekünk - világított rá a párhuzamra.
- Egyébként tényleg passzolnak az ovis jeleitek, mert te például szeretsz utazni, Márkéknak konkrétan van egy hajója és vitorláznak nyaranta, Lili meg egyszerűen csak... pillangó. Tökéletes - láttam be.
- A tied is passzol. Kis hétpettyes katica - mosolygott rám.
- Szerencsehozó - emeltem ki büszkén.
- És tényleg ez a beszédtémánk, beszarok - realizálta Szasza elröhögve magát, ahogy megdörzsölte az arcát.
- A közös semmittevésbe belefér - mosolyogtam rá.
Szasza nevetve megsimította a rajta lévő combom, én pedig újra témát váltottam.
- Holnap reggel felhívom Anyát, és reménykedek, hogy belemegy abba, hogy vasárnapig itt lehessek veled.
- Oké, hajrá.
- Te vasárnap után maradsz még itt?
- Nem gondolom. Mivel nem egyedül vagyok, addig leszek itt, amíg te is.
- Akkor igyekszem minőségi időt tölteni veled, hogy kárpótoljam a mennyiséget - mosolyodtam el.
Szasza egy halvány mosollyal az arcán válaszolt.
- Ennél minőségibbet nehezen tudnék elképzelni.
Mosolyogva néztünk egymás szemeibe.
- Egyébként... - szólaltam meg - Mit mondunk, ha bárki rákérdez, hogy mi ez az egész? Mármint, hogy így ketten lejöttünk ide a semmiből, pedig elvileg külön vagyunk.
- Aki nem vágja, hogy miért lehet, annak nem tartozunk magyarázattal.
- Túl jó válaszaid vannak.
- Tudom - mondta a gödröcskéivel az arcán - De ha mindenáron válaszolni akarsz valakinek, akkor igazából azt mondasz, ami jól esik. Ha azt mondod, hogy szakítottunk, de visszajöttem hozzád és térden állva könyörögtem, hogy legyél megint a barátnőm, figyelj, vállalom azt is - röhögte el magát őszintén - Nem érdekel, hogy ki mit tud. Engem most konkrétan csak te érdekelsz, meg az idő, amíg itt vagyunk. Semmi más.
- Akkor engem se. Csak legyünk - ismételtem meg őt mosolyogva.
- Ja - értett egyet egy apró mosollyal az arcán, majd gyengéden megsimította a felkaromat az egyik behajlított ujjával - Legyünk.
Ahogy ez után egy pár másodpercig elmélyedtünk a szemkontaktusunkban, meghallottuk kintről az eső halk szemerkélését, amint a cseppek egyre szaporábban kezdtek kopogni a földet érve.
A gyönyörű, kék szemeibe nézve az egyik kezemmel végigsimítottam a vállán, egészen a tarkójáig, majd az egyik homlokára lógó hajtincsével játszva gyengéden odébb igazítottam azt.
A mozdulatsoromra Szasza tekintete az ajkaimra szökött, mire ösztönösen az enyém is az övéire, majd egymás reakcióját figyelve újra egymás szemébe néztünk, a másik tekintetéből olvasva.
Mosolyogva néztem rá, üzenve a tekintetemmel, miközben ő ugyanígy hagyta, hogy a gondolatai tisztán tükröződjenek a szemein, mire picit jobban felé fordítottam a fejem, ő pedig a rajtam pihenő kezével elsimította a hajamat az arcomból és hozzám hajolva hosszasan megcsókolt.
A csókjára a szemeimet lehunyva egyből a hajába túrtam, ő pedig a derekamat megfogva érzelmesen, de mégis határozottan húzott mégközelebb magához.
A mennybe repített vele.
Ahogy néhány másodpercre elváltak az ajkaink, egy mosolygós szemkontaktus után én hajoltam vissza hozzá először, viszonzásképpen, mire Szasza a derekamat ölelve a hátamra döntött az ágyon, felém hajolva teret adva kettőnknek arra, hogy még érzelmesebben és szenvedélyesebben meg tudjuk élni ezt a tökéletes pillanatot. A lassú, de hihetetlenül érzelmes csókjainkba beleveszve mindkét karommal átöleltem a nyakát, ő pedig a fejem mellett megtámaszkodva simogatott, és csókolt tovább.
Annyi érzelmet és vágyat éreztem kettőnk között, amiből ki se tudtunk volna szakadni már, de nem is akartunk.
Amikor elhajolt tőlem, mosolyogva, szaporán verő szívvel néztem fel rá, mire a gödröcskéivel az arcán egy utolsó csókot nyomott az ajkaimra.
- Ezt nehezen tudnám most abbahagyni - mondta őszintén, a számra suttogva, szinte rám csókolva a szavait.
- Akkor ne hagyd abba - nevettem el magam halkan, mert a mosolyomat már nem éreztem elégnek - Ránts bele a rosszba - viccelődtem.
- Ja, úgy se rontottalak még meg eléggé - mosolygott szórakozottan - Anyukád még azt se tudja, hogy százötven kilométerre vagy otthonról, mert beugrott hozzád valami exed random este tízkor és megléptetett egy pár napra.
- Úgy hallottam, hogy térden állva könyörgött, hogy jöjjek vele össze újra - vigyorogtam, az ő poénját idézve, mire Szasza felnevetett.
- Még ha nem is térdeltem le, konkrétan elszöktettelek otthonról.
- Ki kellett próbálnom egyszer - mosolyogtam rá jókedvűen, mire elröhögte magát és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Mondom én, hogy megrontalak.
- Ez a legjobb estém az utóbbi két hónapból. Nem igazán tudnám rontásnak nevezni.
Szasza lejjebb hajolva belecsókolt a nyakamba, majd rámnézett és egy benne feljövő gondolattól megihletődve témát váltott.
- Mit is mondtál, offoltad az olasz gyereket?
A kérdésére zavartan nevettem egyet.
- Nem, mert gyáva vagyok és minden alkalmat kikerültem, amikor felhozhatta volna a témát, hogy elhívjon bárhova.
Szasza a gödröcskéivel az arcán nézett rám, én viszont lecsaptam a labdát.
- Sajnos az utóbbi egy héten nem voltál ott, hogy visszautasíts helyettem másokat - vigyorogtam a Márk buliján történt eseményekre utalva, ő pedig egyből értette, hogy mire gondolok, mert elnevette magát.
- Attól még, mert ittam, nem tudok megbánást érezni az iránt, Regi. Add fel nyugodtan - jegyezte meg egy pofátlanul gyönyörű mosollyal az arcán rámnézve.
- Nem tetszett a "cicázás"? - kérdeztem mosolyogva.
- Mire eljutott a cicázásig, már vagy tizenöt különböző ok miatt éreztem feljogosítva magam arra, hogy kibasszam arról a buliról. Ebből kettő már azelőtt megvolt, hogy egyáltalán elkezdtem volna beszélgetni veled a konyhában.
- És a maradék tizenhárom?
- Veled ne előttem flörtöljön senki, mert hajlamos vagyok minden mentséget leszarni és kitöröm a nyakát.
Ezen elmosolyodtam, Szasza pedig újra belecsókolt a nyakamba, majd felnézett rám.
- Én csak azt mondtam, hogy veled szemben nem vagyok önző. Miattad mással szemben bűntudat nélkül.
- Szóval, ha igent mondtam volna Filippnek, nem fogadtad volna el? - értelmeztem.
- Attól még, mert nem szívesen látnálak akárki mással, nem azt mondtam, hogy nem tartanám tiszteletben a döntésedet, vagy megakadályoznék bármit, ha te döntöttél úgy.
- Fordítva is ugyanez - mondtam, csak hogy tudjon róla.
Szasza halványan elmosolyodva nézett fel rám, majd erre reakcióul a combomat megsimítva, egy csókot nyomott a kulcscsontom környékére, amire hevesen verő szívvel, a szememet egy pillanatra kellemesen lehunyva reagáltam.
- Amúgy jó a hajad - jegyezte meg természetesen, csak úgy mellékesen, ami jól esett és megnyugtatott, akármennyire is próbáltam tagadni az utóbbi hetekben magamban, hogy borzasztóan tudni akarom, hogy hogy tetszik neki a változás.
Már külön voltunk, amikor fodrásznál voltam, és fokozatosra vágattam a hajam, meg picit máshogyan is hullámosítom az utóbbi időben, ami nyilván nem akkora drasztikus változás, de azért látszik, nekem sokkal jobban tetszik így a hajam és titkon végig reméltem, hogy neki is.
- Köszi. Neked is - dicsértem vissza mosolyogva.
Szasza erre válaszul felém hajolva egy puszit nyomott a homlokomra, amit magamban vigyorogva hagytam, majd ahogy újra egymás szemébe néztünk és rámosolyogtam, pár másodperc múlva a fejemet elemelve az ágyneműtől, megcsókoltam.
A csókomat megérezve Szasza lejjebb hajolt hozzám, mire visszadöntöttem a fejem az ágyra és átöleltem a vállát, ahogy felém magasodott.
- Regi - szólalt meg aztán a csókunk után egyből, velem egyszerre.
- Szasza - mondtam eközben én is halkan, az első pillanatban, ahogy elváltak egymástól az ajkaink, mire aztán mindketten nevettünk egyet.
Ahogy mindketten felnevettünk magunkon, hogy tökéletesen egyszerre szólítottuk meg egymást, végül ő szólalt meg előbb.
- Meddig akarod, hogy elmenjünk, amíg itt vagyunk? - kérdezte.
- Mielőtt válaszolok, elmondhatom én is, hogy mit akartam?
- Oké, mondd - ment bele a gödröcskéivel az arcán.
- Én úgy értelmezem a semmit csinálást és a sima létezést, hogy nem kell megbeszélnünk ilyeneket - mondtam őszintén - Olyan távol kerültünk egymástól azáltal, hogy közénk álltak a körülmények, meg az életvitelünk, a szakításunk után meg még távolabb, és... - kerestem a szavakat, majd végül a lehető legőszintébben folytattam, mert nem volt miért magamban tartanom - Nem akarom már messze érezni magam tőled, nem akarom azt, hogy csak... ott legyél valahol a távolban, amit nem érek el, amitől elválaszt valami, innentől kezdve meg semmi nem túl hirtelen, vagy túl gyors, nem akarok határokat húzni, vagy megállítani semmit, és nem akarom, hogy bármi közénk álljon. Miért akarnám, amikor végre nem vagy olyan távol tőlem? - kérdeztem tőle halkan, szinte suttogva, a szemeibe nézve - Soha nem haragudtam rád az utóbbi két hónapban ezekért, Szasza. De hiányoztál, mert semmivel nem szeretlek kevésbé, mint azelőtt, és annyira hiányzik, hogy szabadon megélhessem ezt.
Szaszával mélyen egymás szemébe néztünk, majd a számhoz hajolt és az ajkaimra olvasztva az övéit, hosszasan megcsókolt.
A szédítő csókja hatására egyből a hajába túrtam, miközben Szasza jobban felém kerekedett, én pedig az egyik karommal a vállát öleltem át.
- Baszki, Regi - suttogta a számra két csók között kapkodva, mire éreztem, hogy végigfut rajtam a libabőr.
Nem is kellett többet mondania, mert mindent értettem.
A csókjából, az érintéseiből, az intenzív érzéseiből vagy a hangjából még többet is, mint amennyit szavakkal mondani tudna.
Szasza végigsimított rajtam az egyre szenvedélyesebb, hevesebb csókjaink közben, majd újra megszólalt.
- Kezdjük újra - hallottam meg a hangját az egyik csókunk elcsattanása után - Vagy folytassuk, tőlem hívhatjuk akárhogy, leszarom, csak legyél velem. Nem tudom, hogy távolodtunk el, de soha többet, Regi. Nem tudok tovább úgy gondolni rád, mint akit elveszítettem.
A szavaitól repdeső, szerelmes pillangók ébredtek bennem, miközben akaratlanul rámosolyogtam és bólintottam egy picit, alig láthatót, de számára egyértelműt, majd visszahajoltunk egymáshoz, én pedig hagytam, hogy hátradőlve, az ölelésében magára húzzon.

Soha többet nem akarom visszafogni magam attól, hogy szerethessem.