Úgy érzem eltávolodtunk egymástól. Hetek teltek el mióta kijöttem a kórházból és azóta minden megváltozott. Eleinte nekem nem volt kedvem Zolival lenni, hiába bújt hozzám, hiába éreztem a mennyei illatát belül teljesen üres voltam. A festésbe menekültem és lassacskán visszatért belém az élet, addigra viszont Zoli távolodott el tőlem. Ő továbbra is bejárt a suliba, én nem. Igazából az se érdekelt, hogy nem lesz meg az érettségim. A történtek után képtelen lettem volna visszaülni az iskolapadba és úgy tenni mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Mintha nem öltem volna meg egy apró ártatlan kis lényt a felelőtlen viselkedésemmel.

- Csenge – lengette meg előttem a kezét Adél mire pislogtam párat és visszatértem a jelenbe.

Adél megunta, hogy folyton otthon gubbasztok ezért elrángatott shoppingolni, most pedig egy cukrászdában ülünk és sütiket kóstolgatunk. Mint kiderült a cukrászda tulajdonosa Adél bátyja, ezért kóstolhatjuk végig az összes sütit, teljesen ingyen.

- Csenge figyelj már rám az ég szerelmére! – ragadta meg az álam és kényszerítette, hogy a szemébe nézzek.

- Ne haragudj – motyogtam.

- Már megint azon agyalsz, hogy Zoli... - harapta el a mondat végét.

- Megcsal? – fejeztem be helyette.

- Tudod, hogy soha nem tenne ilyet veled! Szeret téged!

- Egy roncs vagyok Adél és eltaszítottam magamtól.

- Csak időre volt szükséged, hogy feldolgozd a történteket – tette a kezemre a kezét és megszorította.

- De vajon megérti-e? Vajon érti-e, hogy min mentem keresztül? Hisz nem ő hordta a hasában a gyerekünket – csúsztattam a hasamra a kezem és a szívembe belehasított a fájdalom. Ha jobban figyelek, ő most ott lenne bent.

- Beszéltél vele erről?

- A napját se tudom mikor beszélgettünk utoljára – ingattam a fejem szomorúan és hagytam, hogy a hajam eltakarja az arcomat.

- Tessék lányok, a legjobbat tartogattam utoljára. Veled mi van? Így úgy nézel ki, mint a Körből a csaj – rángatta meg a hajam Adél tesója Patrik.

- Köszi – mosolyogtam erőltetetten.

- Komolyan mi a gond? Fasírt van Zolival? – lökte arrébb Adélt, hogy le tudjon ülni.

- Barom – sziszegte Adél.

- Lotyó – válaszolta Patrik félvállról és továbbra is engem fürkészett a válaszomra várva.

- Nem vagyunk fasírtba, vagyis nem tudom. Olyan mintha eltávolodtunk volna egymástól és nem lepne meg, ha másnál keresné a vigaszt.

- El kell ismernem Zoli tényleg egy nagy nőcsábász, de veled ezt soha nem tenné meg! Téged komolyan szeret és tűzbe menne, csakhogy téged boldognak lásson! Akár szövetkezne az ördöggel is!

- Azt mondod? – néztem rá kétkedve.

- Csak úgy megjegyzem, nem csak a csajok szoktak pletykálni. Napi szinten beszélek Zolival és kurvára szerelmes beléd, de nem tudja, hogy mit tegyen. Eleinte elutasítottad, ami sértette a büszkeségét, most pedig már nem próbálkozik, mert nem akarja, hogy megint elutasítsad.

- Tudja rólam, hogy én nem vagyok olyan, aki rámászik a pasijára – makogtam.

- Én úgy hallottam egy vadmacska vagy az ágyban – vigyorodott el.

- Jesszus Patrik, olyan undorító vagy! – fortyant fel Adél. – Semmi közöd ahhoz milyen Csenge az ágyban vili?

- Neked nem osztottunk lapot, most Csengével dumálok vili? – mosolygott Patrik a húgára.

- Na, te meg a nagyszerű tanácsaid – fintorgott Adél miközben a telefonját nyomkodta.

- Szóval hol is tartottunk?

- Valami vadmacskát emlegettél... - motyogtam.

- Ja, tényleg, az egésszel csak arra akartam kilyukadni, hogy néha csodákra képes az a szó, hogy szeretlek és egy szexi fehérnemű. Foglalj helyet a Turai kastélyba, azt mondják gyönyörűen fel lett újítva.

- Nincs nekem arra pénzem, csóró lettem.

- Adok kölcsön – ajánlotta fel.

- Nem, az ki van zárva! Így is nehezen viselem, hogy Zoliék nem hajlandóak pénzt elfogadni tőlem! Nem akarok tartozni senkinek!

- Akkor majd visszafizeted. Ledolgozott itt nálam.

- Értékelem Patrik tényleg, de nem fogadhatom el. Adél kérlek, mond meg neki.

- Hm? – pillantott fel a mobiljából.

- A bátyád pénzt akar adni.

- Fogadd, el aztán add nekem! – vonta meg a vállát.

- Nem értitek? Nem akarok tartozni!

- Oké figyelj, van egy ötletem. Szeretném feldobni a helyet pár festménnyel. Mi lenne, ha csinálnál párat? Amit kifizetek előre neked.

- Miért akarsz ennyire segíteni?

- Mert már nagyon unom Zoli panaszkodását – vágta rá.

- De olyan drága egy éjszaka a kastélyban. Nem mondom azt, hogy nem éri meg, de annyi pénzt tényleg nem kérhetek tőled.

- Megérdemelitek Csenge! Menjetek, el kapcsolódjatok ki!

- Zoli szülei is beszállnak – jegyezte meg Adél. – Rátok fér Csenge! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

- De mi van, ha ő nem akarja?

- Akarni fogja! – vágták rá tökéletes szinkronban.

A szám szélét rágcsálva pillantottam ki a cukrászda ablakán és a járókelőket figyeltem majd a tekintetem megakadt Zolin, aki a telefonját nyomkodva állt az út túloldalán és nagyon úgy tűnt, hogy vár valakire. Nem sokkal később egy csinosan öltözött lány sétált oda hozzá és szorosan megölelte Zolit, aki azt széles mosollyal viszonozta. Dumáltak pár sort, majd a csaj elővett egy kulcsot és kinyitotta az ajtót aztán mindketten bementek. A kezem ökölbe szorult a villa körül, szemem könnybe lábadt, a gyomrom megremegett. Hát őrá cserélt le engem. Ő a másik lány, akinél Zoli vigasztalódik.

- Talán mégsem – szólaltam meg elhaló hangon.

- Csenge ez még...

- Ne mond azt, hogy nem jelent semmit! Láttam, amit láttam! – nyögtem ki és a kezembe temettem a fejem.

- Átmehetek, ha akarod... - ajánlotta fel Patrik.

- Nem, nem kell. Én most elmegyek – kaptam fel a táskám és a kijárat felé siettem.

- Várj Csenge! – kiáltott utánam Adél, de nem vártam meg.

Egyedül akartam lenni, hogy tudjak gondolkodni.

Órákkal később Zoli ágyán ültem arra várva, hogy hazajöjjön. Mellettem a földön ott volt a sporttáskám a ruháimmal együtt. Odalent a nappaliban nagyi beszélgetett Ivettel. Hozzájuk költözöm, ha valóban az történt, amit láttam. Mikor ide értem annyira zokogtam, hogy meg se bírtam szólalni csak felrohantam a szobába és bezárkóztam. Fél órával ezelőtt hagytam abba a sírást és pakoltam össze.

- Szia – köszönt Zoli.

- Helló – köszöntem vissza és elkezdtem játszani a pulcsim ujjával.

- Megyünk valahová? – kérdezte a sporttáskámra pillantva.

- Csak én...

- Hova?

- Nagyihoz – néztem rá.

Döbbenet és zavar játszott az arcán megspékelve egy kis rémülettel.

- Miért?

- Nem tudom. Mond meg te!

- Mi ez az egész Csenge? – túrt a hajába ingerült mozdulattal. – Mikor bejöttem a házba, anyum meg a nagyid végig csúnyán méregettek, most meg te akarsz elmenni. Tettem valamit, amivel megbántottalak?

- Ma elmentem Adéllal shoppingolni.

- Csodálatos...

- Aztán beültünk Patrikhoz sütizni mit gondolsz mit láttam az ablakból az utca túloldalán?

- Nem tudom. Mit láttál?

- Legalább ne próbáld meg letagadni! – fakadtam ki.

- Hány órakkor voltál a cukrászdában? – hunyta be a szemét egy pillanatra.

- Számít az? Attól még megtörtént! – álltam fel és a vállamra kaptam a sporttáskám.

- Nem az van, amire gondolsz – kapta el a kezem.

- Akkor világosíts fel! Ki az a lány?

- Azt nem mondhatom meg! – húzta el a száját.

- Nem? Miért nem?

- Mert nem tehetem! Csenge kérlek, nem az van, amire gondolsz! Semmi sincs közte és köztem! – nézett a szemembe elkeseredetten.

- Akkor mond, el mi van köztetek. Ki az a csaj és miért mentél fel a lakására?

- Az nem a lakása és ígérem, el fogom mondani csak, adj pár napot!

- Adjak pár napot, hogy kitalálj egy hihető mesét, hogy ki az a csaj? – lábadt könnybe a szemem.

- Nincs köztünk semmi! Miért nem bízol bennem?

- És te miért nem bízol bennem? – kérdeztem vissza.

- Bízom benned, de ezt tényleg nem mondhatom el! Csenge kérlek, értsd meg, nem mondhatom el! Még nem!

- Akkor keress meg, ha már engedélyt kaptál rá, hogy nekem is elmondhasd. Addig mamánál leszek.

- Ne menj, el kérlek – húzott maga felé és könnybe lábadt szemekkel nézett rám. – Nem akarlak elengedni magam mellől.

- A fenébe is Zoli engedj! – téptem ki magam a karjaiból és az ajtó felé indultam.

- Maradj itt! Ha boldoggá tesz, akkor egy másik szobába, de kérlek, ne menj el. Kérlek! – állta el az utam.

- Zoli engedj! – néztem fel rá. – Nem akarok a közelidben lenni, levegőre, térre van szükségem.

- Már nem szeretsz? – kérdezte megtört hangon, mire az én szívem is megszakadt.

Elkeseredetten döntöttem a fejem a mellkasának és szorosan behunytam a szemem.

- Soha nem tudnálak nem szeretni, és ha te is szeretsz, akkor most hagysz elmenni – nyögtem ki és a torkomba egy hatalmas gombóc keletkezett.

- Nem akarlak elveszíteni Csenge. Félek, ha kilépsz, azon az ajtón soha többé nem látlak. Soha többé nem ölelhetlek át és érezhetem az illatod – ölelte át szorosan a derekam és a nyakamba temette a fejét.

- Akkor mond el, hogy ki az a lány... - kértem elfúló hangon.

- Nem tehetem Csenge, még nem.

- Ez nekem nem elég sajnálom – bontakoztam ki az öleléséből. – Tudod, hol találsz, ha már beszélhetsz a lányról.

- Segít nekem – bökte ki mire megtorpantam.

- Valami gond van? Ugye nem a szemed? – pördültem meg a tengelyem körül.

- Nem, annak semmi baja. A segítségét kértem, hogy minden tökéletes legyen. Meg akarok lepni egy számomra nagyon fontos személyt és ebben segít ő.

- Én nem tudok segíteni? – kérdeztem meg bántottan.

- Félek, hogy megállítanál.

- Azt mondtad meglepetés, nem értem, hogy miért akarnálak megállítani.

- Mert nem olcsó mulatság és tudom, hogy te elleneznéd.

- Arra költöd a pénzed, amire akarod, egészen addig, míg nem én vagyok az, akire költeni akarsz.

- Na, látod, pontosan erről beszéltem – vágta zsebre a kezét és rám nézett.

Zavartan néztem rá, a fejemben ezerrel jártak a fogaskerekek aztán egyszerűen lefejeltem az ajtófélfát.

- Mekkora idióta vagyok – nyögtem fel.

- Meglepetést akartam neked szerezni, de beletelik pár napba, míg mindent sikerül elintéznem – magyarázta.

- A rohadt kombináló agyam – fejeltem le még egyszer az ajtófélfát.

- Hé, elég lesz –húzott el az ajtótól és a kanapéhoz vezetett.

- Sajnálom, egy rohadt nagy idióta vagyok – néztem rá bocsánat kérően.

- A lényeg, hogy bevallottad – biccentett.

- Na, igen – motyogtam. – Nem tudtam másra gondolni, hónapok óta nem is voltunk együtt, nem is beszélgettünk és azt hittem, hogy másnál kerestél vigaszt, mert tőlem nem kaptad meg azt, amit szerettél volna.

- Olyan buta vagy baba. Nem tudtam, hogy mit kéne tennem. Meg se fordult a fejemben, hogy máshoz rohanjak elintéztem én a fényképedet nézve is.

- Ezt jó tudni – meredtem rá pislogás nélkül.

- Hanna egy kedves ismerősöm, aki ingatlanokkal foglalkozik.

- El akarsz költözni?

- Hideg.

- Stúdió?

- Kicsit meleg.

- Hangszer bolt?

- Azzal, hogy lepnélek meg téged?

- Galéria? – kérdeztem remegő hangon.

- Csenge birodalma – nézett mélyen a szemembe.

- Lesz egy saját galériám? – lábadt könnybe a szemem.

- Az egész világnak látnia kell, hogy milyen tehetséges vagy! – jelentette ki elmosolyodva.

- Én...

- Nem! Csak annyit akarok hallani, hogy köszönöm és, hogy nálad észbontóm és tökéletesebb pasit a Föld nem hordott a hátán!

- Köszönöm! Nálad észbontóm és tökéletesebb pasit a Föld nem hordott a hátán! – ismételtem el és a boldogságtól zokogva a nyakába vetettem magam.

Skacookk. Azt utolsó előtti részhez érkeztünk :( Nem kezdek el itt ömlengeni azt meghagyom holnapra, de már most megköszönöm azoknak akik olvasták <3 

Ui: Mennyi az esélye annak, hogy kijövök azzal a csajjal, akinek a pasijába három éven keresztül szerelmes voltam? Lehet tényleg elengedtem és már nem érdekel, kivel van. Nem tudom... azt akarom, hogy boldog legyen és valljuk be mellettem nem lenne az :D Pedig régen mennyire azt hittem, hogy Ő a Nagy Ő