Azt hiszem a mai nap lesz életem legkülönlegesebb és egyben legfurcsább napja. A Karácsonyi városbál reggelén Adél ébresztett minket úgy, hogy bevetődött közénk az ágyba. Nos, ez nem lett volna baj, ha a takaró alatt nem lettünk volna meztelenek.

- Ember! – ordította Zoli, amikor Adél oldalba könyökölte.

- Neked is jó reggelt! – vigyorgott Adél.

- Hány éves vagy 5?

- Nynyny.

- Hány óra van? – néztem kómás szemekkel Adélra.

- Hajnali öt. – morogta Zoli.

- Jó igen tényleg annyi van, de egykor kezdődik a bál, nekünk meg még annyi dolgunk van!

- Mégis mi?

- Nos, kedves Zoli, mi lányok nem tudjuk le annyival, hogy a bál előtt öt perccel felvesszük az öltönyt és belőjjük a hajunkat, nem mi igényesek vagyunk és nekünk sokáig tart, míg igazi hercegnővé válunk. Kezdetnek elmegyünk wellnessbe, lazulunk pár órát, aztán jön a fodrász, pedikűr manikűr. – magyarázta Zolinak, aki az érdeklődés jeleként hangosan horkolni kezdett. – Tuskó!

- Értem én, hogy babát el akarod rángatni magaddal, de engem miért kellett felverni? Ugye nem kell veletek mennem? – kapta felém a fejét rémülten.

- Nem persze, hogy nem. – ráztam meg a fejem és megdörzsöltem a szemem.

- Köszönöm Istenem!

- Na, Csenge szedd össze magad. Remélem, van fürdőrucid is.

- Igen van. Ivett nekem adott egy pirosat, ami elég merész ezért inkább itt hagytam.

- Csodás! Na, tempó – borzolta meg az amúgy is kócos hajam. – Puszillak Zoli.

- Menj a pokolba. – tanácsolta Zoli kedvesen.

- Onnan jöttem, jó hely. Lucifer meg egyenesen ellenállhatatlanul szexi.

- Egyetértek!

- Kösz baba én is szeretlek.

- Muszáj vagy beletörődni, hogy rajtad kívül mások is bejönnek. – hajoltam hozzá és megpusziltam az arcát.

- Addig nincs bajom még a dolog egyoldalú és nem tudnak a létezésedről.

- Rendicsek!

Kimásztam az ágyból, magam köré csavartam a takarót.

- Én meg fagyjak meg?

- Mindjárt visszakapod, csak felöltözőm. – ígértem a fürdő felé indulva.

- Még mindig szégyenlős vagy?

- Örökre az leszek.

- Pedig nem tudom miért. Csodás vagy, kár magad takargatni.

- Akkor mostantól meztelenül járkáljak minden hova?

- Úgy értem előttem kár takargatnod magad. – javította ki magát.

Hátrapillantottam a vállam felett majd sóhajtva hagytam földre hullani a takarót és beléptem a fürdőbe. Rekord sebességgel készültem el, mert tudtam Adél nem szereti, ha megvárakoztatják. A hajammal és a sminkemmel nem bajlódtam, csak összefogtam a hajam egy kócos kontyba és már ki is libbentem a fürdőből.

- Ez gyors volt.

- Te is tudod, hogy Adél nem szereti, ha megvárakoztatják. – vontam meg a vállam és az ágyra dobtam a takarót.

- Mikor kaplak vissza?

- Az nem tőlem függ. 1 előtt olyan két perccel. – mosolyogtam egy csókot nyomva az ajkára.

- Felesleges ez a sok hajcihő. Csak egy bál.

- Ami életem első bálja!

- Neked igen, nekem ez már a 19.

- Most elképzeltelek, ahogy kisbabaként keringőzel.

- Már akkor tudtam! – vigyorodott el.

- Na, persze...

- Halál komoly, hogy tudtam! Tényleg!

- Csenge meddig várjak még? – rontott be Adél zabos arccal.

- Megyek, már megyek. – bontakoztam ki Zoli öleléséből és mosolyogva Adél felé sétáltam.

- Lekötelezel. Értem én, hogy most mindketten be vagytok izgulva, mert együtt laktok, de nem kell mindig egymásra cuppanva lenni.

- Csak irigykedsz, valld be! – nevette el magát Zoli.

- Ó, hogyne. Az a legfőbb elfoglaltságom!

- Na, menjünk, mielőtt kitör a harmadik világháború. – tanácsoltam megragadva Adél karját és kihúztam a szobából.

Soha nem voltak barátaim, de ezt már tudjátok rólam szerintem. Ennyi idő után gondolom nektek is leesett, hogy az egyetlen barátom Adél, de őt se ismerem olyan régóta. Na meg ott van Gábor, de ő inkább csak amolyan haver. Azt hittem, hogy a mai napon csak ketten leszünk én meg Adél, de tévedtem. Utólag megtudtam, hogy náluk ez már egy jól bevált szokás. Az összes lány, aki táncolni fog összegyűlik reggel és a napot a wellnessben kezdik, majd jöhet az összes többi. Mikor ezt megtudtam azzal a lendülettel akartam is sarkon fordulni és visszamenni Zolihoz, de Adél nem hagyta. Úgy érvelt, hogy szükségem van a csajok társaságára különben a végén pasi lesz belőlem. Mondjuk, ezt kétlem, de nem ellenkeztem tovább és, hogy milyen jól tettem! Azt hittem, hogy a többi lány kívülállóként fognak kezelni engem, de meglepően hamar befogadtak maguk közé. Pedig komolyan azt hittem, hogy ki fognak közösíteni, amiért nem tartoztam a köreikbe.

- Na és milyen érzés Zoli barátnőjének lenni? – kérdezte tőlem Tündi, akinek a mellettem lévő székben fonták épp a haját.

Neki babarózsaszín ruhája lesz és a hajába egy ugyanolyan színű szalagot fonnak be. Még sehol nem láttam ilyet, de tetszik. Kicsit furcsa, de tetszik.

- Jó. – válaszoltam szűkszavúan, mert fogalmam se volt, hogy mi lenne erre a helyes válasz.

- Nagyon különleges lehetsz a számára, ha miattad feladja az álmát.

- Ezt, hogy érted?

- Neked nem mondta? Mióta csak ismerem, folyton azt hallgatom tőle, hogy ő egyszer majd a Barcelonában fog játszani.

- Nem tudtam, hogy ilyen tervei vannak.

- Csak voltak. Már nem akar focizni. – pillantott rám.

- Azt tudom, hogy abba hagyta a focit. – haraptam az ajkamba.

- Nem akartam, hogy szar kedved legyen, csak kedves akartam lenni. Komolyan fontos lehetsz neki, ha megváltoztatja a terveit.

- Ő is nagyon fontos nekem!

- Igen azt látom rajtad. – mosolygott rám kedvesen. – Komolyan Csenge érezd magad piszok szerencsésnek. Nem könnyű felkelteni Zoli figyelmét, de úgy látszik neked sikerült.

- Néha még magam is elcsodálkozok rajta, hogy miért pont én...

- Ezen soha ne gondolkozz. Szeret, akar téged és kész! Legyen ennyi elég. Felesleges azon agyalni, hogy miért pont téged szúrt ki. Élj a jelenben és ne a múlton rágódj, mert az már elmúlt és nem tudsz rajta változtatni!

- Nagyon bölcs vagy. – jegyeztem meg zavartan nézve rá.

- Igen mondták már páran. – nevette el magát. – Tudom, mire gondolsz. Egy olyan szép csaj, mint én, biztos, hogy üresfejű lotyó. Mindenkinek, aki először meglát ez az első gondolata. De tévednek. Nem minden szép csaj, üresfejű. Vannak, akik azok, de vagyunk egy páran, akik ugyanolyan normálisak, csak feltűnőbbek.

- Én nem...

- Ugyan semmi baj! Tényleg! Már megszoktam, hogy mindenki előítélettel tekint rám, de ha megismersz, akkor belátod, hogy normális vagyok.

- Tényleg normális vagy.

- Köszönöm! – vigyorgott rám a tükörben.

- Kész vagytok? – kukkantott be hozzánk Adél.

- Wow, nagyon csini vagy! – kerekedett ki a szemem.

Adélnak már kész volt a sminkje, ami valami elképesztőre sikeredett, a haját pedig egy elegáns kontyba rendezték, csillámmal meghintve, tele apró piros virággal.

- Köszi! – mosolygott rám. – Te sem panaszkodhatsz. Tökéletes Elena Gilbert leszel!

- Az az igazság, hogy nem akarok Elena lenni, csak Csenge szeretnék lenni, aki a barátjával táncol!

- Beverted a fejed? – meredt rám Adél döbbenten.

- Talán. – nevettem el magam.

- Nem talán, biztos! Erről Zolinak ne mondj semmit, te nő! Rengeteget készült! Ha megtudja, hogy már nem vagy oda a Vámpírnaplókért vérfürdőt rendez!

- Igenis oda vagyok! Mindig oda leszek, csak ma Csenge szeretnék lenni Elena csodálatos ruhájában!

- Akkor jó! – sóhajtott megkönnyebbülten.

- Kész vagy. – mosolygott a fodrász.

Oké itt muszáj megjegyeznem, hogy a hajamat egy irtó helyes srác csinálta meg. Ez mellett nem tudtam elmenni szó nélkül.

- Köszi, nagyon klassz lett! – mosolyogtam vissza rá.

- Örülök, ha tetszik!

- Na, jó édesem, neked pasid van. – húzott el Adél vigyorogva.

- Csak kedves akartam lenni! – háborodtam fel egy pillanat alatt és sikeresen neki mentem... a bátyámnak, Bencének.

- Helló Cseng. – köszönt.

- Menjünk! – indultam meg indulatosan a sminkes felé.

- Tudnánk beszélni? – jött utánam.

- Nem vagyok kíváncsi rád megértetted? – pördültem felé dühösen.

- Nagyon csinos vagy!

- Tartsd meg magadnak a véleményed! – sziszegtem.

- Nézd, beszéljük meg ezt, nem akarom, hogy egész délután gyilkos szemekkel méregess! – szántott a hajába sóhajtva.

- Milyen egész délután? – ripakodtam rá.

- Öhm Csenge... - szólt közbe bizonytalanul Adél.

- Mi ez az egész? – szorult ökölbe a kezem és hol Adélra néztem hol pedig Bencére.

- Én vagyok Adél partnere! – nézett a szemembe Bence.

- Na meg a nagy lófaszt! Azok után, amit tettél még lenne pofád beállítani Zoliékhoz? Hogy nem sül le a képedről a bőr? – üvöltöttem.

- Halkabban baba, mindenki minket néz. – fonódott a derekam köré Zoli keze és szorosan a mellkasához húzott.

- Mégis mi folyik itt? Zoli!

- Gyere, sétáljunk egyet. – fogta meg a kezem.

- Nem akarok sétálni!

- Én mondtam, hogy nem fog neki tetszeni. – pillantott Zoli Bencére.

- Rájöttem. Cseng...

- Ne nevezz így! Nekem te már nem vagy a bátyám! – csikorgattam a fogam.

- Ha ettől boldog vagy, akkor nem vagyok az, de hajlandó lennél beszélni velem?

- Ugyan miért hallgassalak meg? Te hányszor hallgattál meg engem? Na, hányszor? Egyszer sem!

- A kishúgom vagy! Természetes, hogy védeni próbállak!

- Azzal, hogy nem fogadod el a barátom? Apropó mi ez a nagy egyetértés köztetek? Hogy vagy képes szemet hunyni az felett, amit tett? – fordultam Zoli felé.

- Egyszer kiütöttem, szóval kvittek vagyunk. – nézett a szemembe.

- A fenébe. – morogtam, mert ezzel nem tudtam vitatkozni.

- Beszélj vele baba! – kérte megpuszilva a homlokom.

- Nem!

- Na, a kedvemért!

- Nem...

- Akkor egy hét elvonó. – suttogta a számba.

- Túlélem!

- Biztos vagy benne? – húzódott mosolyra az ajka és csillogó szemekkel a szemembe nézett. – Tehetek, bármit nem fogsz megcsókolni?

- Nem én! Nem te vagyok, képes vagyok az önkontrollra!

- Nem. Nem vagy!

- De igen! – erősködtem.

- Fogadjunk?

- Nem fogadok!

- Mert tudod, hogy veszítenél. – vigyorodott el.

- Nem, ez nem igaz!

- Csenge kérlek! – nézett a szemembe.

- Nem! Soha nem bocsátom meg neki! Egyikőjüknek sem! Ráadásul pont Szenteste, ami elvileg a szeretet ünnepe!

- Hajthatatlan. – nézett el a vállam felett Zoli.

- Végeztünk? – vontam fel a szemöldököm.

- Ugyanolyan makacs, vagy mint mi. Te sem akarsz engedni, ahogy mi sem akartunk.

- Ne merj hozzátok hasonlítani engem! A kettő egyáltalán nem ugyanaz! Én mikor ítéltem el valamelyik csajodat?

- Hogy mikor? Folyamatosan Csenge, folyamatosan!

- De soha nem nyíltan!

- Nem kellett a szemébe mondanod egyiknek sem, lehetett rajtad látni, hogy utálod őket!

- Ez nem igaz!

- De igen igaz! Csak nem akarod belátni, hogy vannak dolgok, amikben te is hibás vagy, nem csak én vagy anyuék! – nézett a szemembe.

- Eleget hallgattam. Majd Ivett megcsinálja a sminkem! – morogtam és sietve a kijárat felé indultam.

- Baba várj már! – sietett utánam Zoli és a kezemet megfogva egymásba fűzte az ujjainkat.

- Annyira nem értelek Zoli.

- Tudom.

- Mire volt ez jó?

- Miután elmentél küldött nekem egy sms-t, hogy tudnánk-e találkozni.

- És te találkoztál vele...

- Érdekelt, hogy mit akar. – mentegetőzött.

- És mit tettél volna, ha megver? Ha elrabol?

- Ilyet feltételezel a bátyádról?

- Én már nem tudom, mit gondoljak róla.

- Csenge szeretne veled kibékülni, már ha hagynád neki! – szólt rám.

- Persze én bocsássak meg neki azonnal mi?

- Ő a bátyád baba!

- Pont ezért megbocsáthatatlan, amit tett! Mert ő a bátyám, akinek mellettem kellett volna állnia! De nem! Ő is ellenem fordult, ahogy a szüleim is!

- Ha nekem képes voltál megbocsátani, akkor neki miért nem?

- Ez nem tisztességes Zoli. – ráztam meg a fejem.

- Válaszolj a kérdésemre!

- Mert téged szeretlek és nélküled el sem tudom képzelni az életem azért!

- Bencét is szereted.

- Nem! Többé nem!

- Nem tudlak meggyőzni igaz?

- Az ilyet nem lehet egy könnyen megbocsátani! Örülnöd kéne neki, hogy nem bocsátok meg!

- Örüljek annak, hogy rosszba vagy a családoddal?

- Igen! Mert okom van rá. Vagy talán hagytam volna, hogy úgy bánjanak veled? Tegyek úgy mintha mi sem történt volna?

- Jó, na, bújj ide. – ölelt szorosan magához. – Tudtam, hogy nem jó ötlet.

- Mégis belementél...

- Egy próbát megért. Mégiscsak testvérek vagytok.

- Nekem már nem a testvérem többé! Az ilyet képtelen vagyok megbocsátani. – fúrtam a fejem a nyakába és mélyen magamba szívtam az illatát.