A faházhoz érkezve Zoli azonnal beüzemelte a fűtést majd nekiállt forrócsokit csinálni.

- Szóval – törtem meg a csendet.

- Szóval...

- Zoli kérlek nem csak te vagy tele kérdésekkel – néztem rá fáradtan. – Beszéljük ezt meg és zárjuk le egy életre.

- Oké – bólintott és felém indult.

Az egyik bögrét felém nyújtotta a másikat pedig letette az asztalra. Várakozás teljesen néztem rá, szívemet felkészítettem minden lehetséges válaszra.

- Emlékszel, amikor azt mondtam neked a parkolóban, hogy téged nem lehet csak úgy semmibe venni?

- Igen... aznap hoztad össze nekem a talit Iannel.

- Legalább akaratlanul is jót cselekedtem – mosolyodott el. – Kilencedikben mikor megláttalak azonnal megtetszettél, szerelem volt első látásra.

- Mi van? Ha szerettél, akkor...

- Nem akartalak szeretni, gyűlöltem, hogy szerelmes vagyok beléd. Azon a napon azonnal vágtam, hogy te nem olyan lány, vagy aki benne van egy kis szórakozásban. Tudtam, ha egy kicsit is közelebb kerülök hozzád, ha jobban megismerlek, akkor teljesen elveszek. Ezért inkább bántottalak, hogy ne szeresselek. Megacéloztam veled szemben a szívemet és minden áron azon voltam, hogy ne szeresselek. De már nem akarlak eltaszítani, többé már nem. Bár ne tettem volna akkor sem.

- Ezért az egész iskolát ellenem fordítottad. Oké, te utáltál nem akartál megismerni, de attól nem kellett volna az egész iskolát.

- Egy önző idióta voltam. Nem akartalak magamnak, de azt se akartam, hogy másé legyél.

- Kétlem, hogy fiúknak és a lányoknak egyaránt bejöttem volna – húztam el a szám.

- Nem, de ha ők jóba lesznek veled és nekem mondják, hogy milyen rendes vagy akkor én is meg akarlak ismerni...

- Olyan nagy baj lett volna, ha megismerjük egymást? – kérdeztem halkan.

- Akkor annak gondoltam. Akkoriban a szüleim és sokat veszekedtek, el is akartak válni, gondolhatod mennyire nem akartam akkoriban kapcsolatot. Nem akartam a felesleges drámát.

- Sajnálom – suttogtam.

- Ne, te ne sajnálj semmit. Ha valaki itt sajnálkozni fog az én leszek. Szörnyűségeket követtem el, mert csak magamra gondoltam.

- Nem tudom elhinni, hogy szerelmes voltál belém és ezért tetted. Az a sok minden...

- Jóvá akarom tenni Csenge, kérlek, hagyd, hogy helyre hozzam.

- Szeretlek Zoli és képtelen vagyok rád haragudni – néztem a szemébe. – De akkor te bocsáss meg nekem, amiért hazudtam neked arról, hogy ki vagyok. El akartam mondani, amikor itt voltunk, de akkor mondtad el, hogy szeretsz és nem tudtam megtenni. Aztán...

- Soha nem haragudtam rád emiatt – vágott a szavamba. – Soha nem tudnék rád haragudni Csenge – simította az arcomra a kezét.

Könnybe lábadt szemekkel néztem rá, majd magamra húztam és belé csimpaszkodva megcsókoltam. Zoli a csókomat viszonozva folyamatosan az arcomat simogatta és azt suttogta, hogy nagyon szeret.

- Hiányoztál – suttogtam két csók közt.

- Te is hiányoztál nekem.

Mámorban úszok, konkrétan a felhők felett lebegek 3 méterrel. Úgy érzem magam, mint Acse Babival a felhők felettben. Azt hiszem Ádámnak igaza volt, túltengtek bennünk a hormonok azért voltunk mindketten olyan idegesek, de mostanra olyan békesség szállt meg, mint egy újszülött csecsemőt. Mondjuk, nem tudom békés-e az újszülött csecsemő. Na, mindegy. A lényeg annyi, hogy végre boldog vagyok, kiegyensúlyozott és az érzelmeim már egyáltalán nem zavarosok. Csakis a színtiszta szerelem van bennem, amit Zoli iránt érzek. Azt hittem csalódni fog, hogy szebbnek képzelt el engem, de amikor rám nézett a szemei csillogtak és azt mondta, hogy szebb vagyok, mint azt elképzelte. Ez irtózatosan jól esett, de nem is csoda. Soha nem voltam olyan, aki imádta a testét. Örültem volna, ha magasabb vagyok és a melleim is lehettek volna valamivel nagyobbak. Adél kiröhögött mikor mondtam neki mennyire irigylem az ő alakját.

- Megmozdultál – szólt rám Zoli.

- Ne haragudj, de már nem érzem a könyököm – panaszkodtam.

- Mindjárt kész vagyok, na, csak pár ecsetvonás – győzködött.

- Nem hiszem el, hogy ennyire fontos lefesteni engem – sóhajtottam.

- Meg kell örökíteni. Tudod milyen gyönyörű vagy egy szál lepedőben? – vigyorgott rám.

- Egy fotó nem lett volna elég?

- Légyszi had legyek egy kicsit Jack, te meg Rose!

- Rose meztelen volt...

- Semmi akadálya, csak akkor takarózz ki – villantotta rám perverz mosolyát.

- Örülnél mi? – forgattam meg a szemem.

- Én nagyon! Kész is van – vigyorgott.

- Na, mutasd – ültem fel magamhoz szorítva a takarót.

- De ne nevess ki, először festettem embert – szólt rám felém tartva a füzetet.

Amint megpillantottam az alkotását azonnal leesett az álam és egyszerre két gondolat ütött szöget a fejemben. Az egyik, hogy azt a kurva, a másik pedig, hogy ez törvényellenes. Nem elég, hogy Zoli jól néz ki, de tud énekelni és még rajzolni is. Hát ez már mindennek a teteje, de komolyan.

- Na, menj a fenébe – néztem Zolira.

- Nem tetszik? – kérdezte ijedten.

- Dehogynem tetszik, de akkor is menj a fenébe. Szerintem te nem is létezel, biztos csak kitaláltalak, igen minden bizonnyal a képzeletem szüleménye vagy – bólogattam.

- Szabad tudnom, hogy miért gondolod ezt?

- Lássuk csak, jól nézel ki...

- Sokan mondták már – vigyorgott magabiztosan.

- Tudsz énekelni és még rajzolni is. Ilyen pasi nem létezik.

- Pedig én nagyon is valóságos vagyok.

- Ez akkor is törvényellenes – csóváltam meg a fejem.

- Akkor te sem létezel. Gyönyörű vagy, énekelni is tudsz... de igen tudsz, ne is ellenkezz és a rajzaid valami fantasztikusak – nézett mélyen a szemembe.

- Az én hangom messze nem tökéletes.

- Mindenki tud énekelni, csak sokat kell gyakorolni.

- Amúgy miért hagytad ott a focit? – kérdeztem hirtelen, mert eszembe jutott, hogy erről soha nem mesélt nekem.

- A 2 hónap alatt, amit otthon töltöttem, olyannyira megindultak a lejtő felé, hogy már azt én se tudom felhozni. Egy csoda kéne, hogy sikerüljön.

- De keményen küzdöttél az ösztöndíj miatt.

- Nem számít, találok más elfoglaltságot. Jó pár dolgot átértékeltem.

- Akkor mi leszel, ha nagy leszel?

- A gyermekeid apja – vágta rá.

- Na, de most komolyan – vörösödtem el.

- Nem tudom... érdekelne az ingatlan tervezés vagy az is lehet, hogy énekes leszek.

- A hangod megvan hozzá – mosolyogtam rá.

- Őszinte leszek, soha senki előtt nem énekeltem még. Csak a zuhanyrózsának és neked.

- Pedig az ember azt gondolná, hogy egy olyan srác, mint te nem fél kiállni és énekelni az embereknek.

- Nyomi dolognak tartottam.

- Pedig milyen jó lehet, ha van egy sulis bandád és a csajok mind a nyomodban loholnak.

- Így is azt teszik, meg engem csak egyetlen csaj érdekel, az pedig itt van velem – hajolt hozzám és megcsókolt.

- Ennek nagyon örülök – mosolyodtam el.

Az elkövetkező pár percben nem csináltunk mást csak csókolóztunk és nem is hagytuk volna abba, ha nem kezd el Zoli telefonja csörögni. Morgolódva hengeredett le rólam és lement a nappaliban hagyott kabátjáért.

- Igen anya? – szólt bele. – Nem. Komolyan? És, hogy szervezed meg pár nap alatt? Persze segítek. Igen itt van velem. Átadom. Anya puszil – kiabálta.

- Én is őt – válaszoltam.

- Ő is téged. Majd valamikorra haza esek. Beszélgetünk. A Normafánál, pontosan ott. Na, szia – köszönt el és már jött is vissza hozzám. – Anya volt, nálunk lesz megtartva a Karácsonyi városbál – újságolta.

- A mi?

- Hát a városbál tudod. A gazdag piperkőcök összegyűlnek egy karácsonyi partira.

- Öhm biztos, mi soha nem voltunk ilyenen.

- Az meg, hogy lehet?

- Gondolom nem akartál velem összefutni – vontam meg a vállam.

- Fuck...

- Ugyan, nem gond. Amúgy se szeretem az ilyen nagy partikat. Folyamatosan mosolyogni, meg jó pofizni... nem az én világom.

- De most ugye eljössz velem? Minden évben van egy nyitó tánc, amit a tinik táncolnak el. Kérlek, gyere el velem. Jó buli lesz, ráadásul bármikor elvonulhatunk a szobámba. Ha már a szalagavatón nem voltunk – nézett rám kiskutya szemekkel.

- Hogy tudnék nemet mondani, ha így nézel rám? – csóváltam meg a fejem mosolyogva.

- Imádlak, meg mentesz Majától, eddig vele kellett mindig táncolnom, de olyan idegesítő egy fruska – panaszkodott.

- Szóval csak azért kellek, hogy megmentjelek?

- Neem... azért kelessz, hogy velem legyél és, hogy veled táncoljak.

- Mit fogunk táncolni?

- Eddig mindig uncsi volt... a Kék Duna keringőre táncoltunk, de most más lesz.

- Mi?

- Majd meglátod, imádni fogod – puszilta meg az arcom.

- Pár nap alatt nem fogok tudni, megtanulni egy komplett koerográfiát.

- Biztosíthatlak, hogy ezt álmodból felkelve is el tudnád táncolni!

A homlokomat ráncolva nézetem rá s közben erősen törtem a fejem.

- High School Musical? – tippeltem.

- Majd megtudod, ne kíváncsiskodj, meglepetést akarok szerezni.

- De én nem szeretem a meglepetéseket.

- Ezt szeretni fogod – ígérte, én pedig feladtam a faggatását.

Ha nem akarja, akkor úgysem mondja el. Lehúztam magamhoz a fejét és hosszasan megcsókoltam őt, majd eltoltam magamtól és elkezdtem megkeresni a ruháimat.

- Nem kell, még lelépnünk ugye tudod?

- Mindjárt 5 óra, haza kell mennem. Bence így is tuti, hogy tiszta ideg, hogy vajon hol csavargok már megint.

- Miért nem mondod meg neki, hogy velem vagy?

Sóhajtva néztem fel Zolira, aki érdeklődve nézett le rám a galériáról.

- Te is tudod, hogy akkor kirobbanna a harmadik világháború – mondtam végül és a ruháimmal együtt bevonultam a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak.

Igen zuhanyzás volt a terv, de ahogy megpillantottam a hívogató kádat, hirtelen megrohant a fáradtság és ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy csak végig nyúljak egy kád forró vízben és lehunyjam a szemem. Megengedtem a vizet és közben a csatornák közt válogattam. Mire nem jó, ha van egy Tv a fürdőbe ugye? Végül megállapodtam a Sláger Tv-n. Általában csak azon mennek az én ízlésemnek megfelelő zenék. Most is Horváth Tomi énekelt, akit enyhén szólva imádtam. Bemásztam a kádba és nyakig merültem a forró habos vízben.

- Csatlakozhatok? – kérdezte hirtelen Zoli.

Kinyitottam a szemem és piros arccal ránéztem. Semmi baj Csenge, nyugodj meg. Már fürödtetek együtt és jó párszor voltatok is együtt. Nem a kezedet kéri, meg csak veled akar fürödni.

- Gyere csak – szólaltam meg.

Azonnal bemászott mögém és a derekamnál fogva szorosan magához ölelt.

- Hogy tudsz ilyen forró vízben ücsörögni? Konkrétan égeti a bőröm – szólalt meg.

- Ez a víz pont jó – ellenkeztem.

- Ha te mondod. Mindenesetre én engedek hozzá egy kis hideget, ha nem zavar.

- Ne már, meg fogok fagyni.

- Majd felmelegítelek – csípett a fenekembe mire ugrottam egyet.

- Olyan gonosz vagy – hápogtam.

- Nem, csak mindjárt sült csirke leszek.

- Akkor ott a Duna, menj, hűtsd le magad.

- Megyek, ha te is velem jössz – alkudozott.

- Én aztán nem. Tökéletesen elvagyok idebent a jó melegben – hárítottam el.

- Akkor maradok én is – mondta halkan aztán félre söpörte a hajam és játékosan beleharapott a nyakamba. – Már rájöttem, hogy miért tetszik ez neked...

- Na, miért?

- Damon, vámpír, vérszívás.

Hallgattam. Vajon őrültnek hitt volna, ha elmondom neki Damont láttam. Hogy beszélgettem vele, meg tudtam érinteni. Igen minden bizonnyal őrültnek hitt volna engem. Talán az is voltam, egy képzeletbeli világba menekültem az elmúlt 3 évben. Hisz előtte soha nem láttam Damont, akkor kezdtem el, amikor találkoztam Zolival. Amíg bántott én Damonhöz menekültem, mert tudtam, hogy ő képes megvédeni engem. Amikor pedig Zoli megvakult Damon is eltűnt. Mert akkor nem féltem tőle, nem kellett Damon, hogy megvédjen engem.

- Azért szerettem annyira Damont, mert jó volt azt hinni, hogy van valaki, aki megvéd engem. Aki bármire képes, csak, hogy engem biztonságban tudjon. Így sikerült túlélnem az elmúlt 3 évet.

- Szóval miattam. Annyira féltél tőlem, hogy...

- De már nem félek – fordultam felé és a szemébe néztem. – Szeretlek Zoli.

- Bárcsak meg nem történté tudnám tenni – nézett a szemembe és szorosan magához ölelt. – Olyan tökéletes vagy, nem érdemled meg az olyan bánásmódot – nyomta az ajkát a kulcscsontomhoz.

- Miért mentettél meg? Azon az estén?

- Nem hagyhattam, hogy bemocskoljanak. Neked tökéletes első alkalom jár. Elborult az agyam, mikor láttalak téged ott feküdni teljesen kiszolgáltatottan, szinte meztelenül az felért egy hatalmas pofonnal. Meg akartam őket ölni, azt akartam, hogy megbűnhődjenek, azért amit tenni akartak. Mikor megcsókoltál alig tudtam magam visszafogni, fogalmad sem volt, hogy mekkora hatással vagy rám. Olyan kis ártatlan voltál, olyan gyönyörű, bármit megtettem volna, hogy biztonságban tudjalak. Miután elszaladtál a szart is kivertem belőlük, de aztán az egyik felém hajította az egyik gyertyát. Becsuktam a szemem, azonnal, de úgy látszik nem volt elég. Tűz ütött ki, azok a baromok meg leütöttek és elmentek. Dühös voltam rád, téged hibáztattalak, azért ami történt. Hisz figyelmeztettelek, hogy ne menj el vele. De nem hallgattál rám. Miért is tetted volna? Folyamatosan bántottalak, de ha akkor akár erőszakkal vissza tartalak, akkor nem vakultam volna meg. Dühös voltam magamra, amiért nem tettem többet, dühös voltam rád, mert elérted, hogy aggódjak érted és dühös voltam az egész univerzumra, amiért az utamba sodort téged. Átoknak hittelek téged, amivel a sors büntet, de most már tudom, hogy te nem átok, vagy hanem a legnagyobb áldás. Ha te nem vagy, nem vészeltem volna át azt a 2 hónapot olyan jól. Köszönöm neked Csenge, köszönöm, hogy mellettem voltál annak ellenére, hogy bántam veled. Köszönöm, hogy képes vagy szeretni engem, köszönöm, hogy képes voltál nekem megbocsátani.

Hazudnék, ha azt mondanám nem bőgtem úgy, mint egy kisbaba. Már az elején elkezdtem könnyezni, a végére pedig már zokogtam. Pár hónappal ezelőtt kinevettem volna azt, aki azt mondja nekem, hogy itt fogok bőgni a kádban, Zoli karjaiban. Hogy én meg Zoli valaha egy kádba legyünk? Ki van zárva. Azt mondtam volna neki, hogy menjen és vizsgáltassa ki magát.

- Szeretlek, Zoli annyira szeretlek – nyögtem ki nagy nehezen a szavakat és az ajkára tapasztottam az ajkam.