Volt egy részem, ami azt hitte, hogy Zoli keresni fog, de nem tette, én pedig túl büszke voltam ahhoz, hogy keressem őt. Valószínűleg így lesz a legjobb, ő elfelejt engem, én pedig elfelejtem őt. Aztán, majd ha visszajön a suliba minden olyan lesz, mint régen.

- Bocs, le ülhetek? – szólított meg ekkor Zoli legjobb haverja Szabi.

- Már itt sem vagyok – csuktam be a rajzfüzetem és felálltam, hogy egyedül hagyjam.

- Ne butáskodj már – kapta el a kezem, mire lefagytam. – Ne haragudj, csak beszélni szerettem volna veled – húzta el a kezét.

- Beszélni? – visszhangoztam.

- Igen.

- Miről?

- Az elmúlt 3 évről – pillantott rám és felült az asztalra.

- Nem vagyok rá kíváncsi oké? – vörösödtem el dühömbe.

- Figyelj teljesen megértem, hogy így reagálsz, csúnya dolgokat műveltünk veled elismerem, de már megbántuk én legalábbis nagyon – magyarázta.

- Minek hidjek neked? – szaladt magasba a szemöldököm.

- Mert az igazat mondom. Kedveltelek, régen is.

- Hát elég furcsán mutattad, ki ha kedveltél is – álltam egyik lábamról a másikra.

- Még csodálkozol? Zoli volt itt a mindenki, mindenkit ő irányított. Szerinted hagyta volna, hogy udvaroljak neked?

- Miért akartál volna udvarolni nekem?

- Mert tetszel nekem, már az évnyitón megtetszettél, ahogy a füzeted felé hajolva rajzoltál – mosolygott rám.

- Furcsa, mert nekem úgy rémlik, hogy aznap öntöttél le narancslével – húztam össze a szemem.

- Mint mondtam Zoli irányított mindenkit. Nem tűnt fel neked, hogy amióta nincs itt senki sem bántott téged?

Sápadtan néztem rá, szemem könnybe lábadt. Igen tudtam, hogy Zoli a fő kolompos, hogy az egész iskolát a kezében tartja, de így szembesülni vele, hogy Szabi mondja felért egy gyomron rúgással. Mi lesz, ha visszajön? És minden elölről kezdődik? Vajon túl fogom tudni azok után, ami kettőnk közt történt? Azok után, hogy neki adtam az ártatlanságom? Azok után, hogy egymásba szerettünk?

- Miért utál engem? – szólaltam meg.

- Két dudás nem fér meg egy csárdában – válaszolta.

- Ezt nem hiszem, Zoli nem tekinthetett ellenfélnek engem – ráztam meg a fejem.

- Pedig ez az igazság. Az elejétől el akart nyomni téged.

- Hát az sikerült neki – fontam össze a kezem magam előtt és a padlóra meredtem.

- Figyelj Csenge – állt fel Szabi és mindkét kezét a vállamra tette. – Én segíthetek, meg tudlak védeni – nézett le rám.

- Nem a legjobb barátja vagy?

- Már nem – vágta rá.

Felnéztem rá, a fogaskerekek ezerrel jártak a fejemben. Zoli megváltozott, már tudja, hogy nem helyes az, amit tett. Valahol a lelke mélyén muszáj tudnia, hogy én vagyok az. Hisz szeret engem, és ha szeretünk valakit, azt bárhol felismerjük. Akár egy érintéstől, hangtól, illattól vagy csóktól. Képes lenne meggyűlölni engem ha, tudná, hogy belém szerelmes?

- Tudom, nem bízol bennem és megértem, de 1 hét és Zoli visszajön.

- Miből gondolod, hogy nem változott meg? Ha a baleset ráébresztette arra, hogy nem jó a gyengébbet bántani? – csuklott el a hangom.

- Van, aki soha nem tud megváltozni, Zoli az ilyenek közé tartozik – nézett a szemembe.

Válaszolni akartam, amikor a táskám alján Gray Jules elkezdte énekelni a Mad World-öt. A szívem azonnal hevesebben kezdett el dörömbölni, mert Zoli hívott.

- Ne haragudj, de ezt muszáj felvennem – túrtam fel a táskám majd odébb sétálva a fülemhez kaptam. – Haló? – szóltam bele.

- Egy idióta vagyok – kezdte köszönés nélkül.

- Ezzel nem tudok vitatkozni – motyogtam.

- Csenge még nincs késő ugye? Helyre tudom hozni?

Hallgattam.

- Figyelj, tudom, hogy nagyon megbántottalak és ez színtiszta önzés tőlem, de azt akarom, hogy itt legyél. Téged akarlak először látni a műtét után.

- Az csak egy hét múlva lesz – suttogtam.

- De ma van a műtét és azt akarom, hogy itt legyél! Csenge szükségem van rád! Kérlek, gyere el!

- Rendben. Ott leszek – ígértem.

- Köszönöm – suttogta. – és Csenge. Szeretlek.

- Én is szeretlek – hunytam be szorosan a szemem majd a kabátom zsebébe süllyesztettem a mobilom és Szabi felé fordultam. – Azt hiszem meg tudom magam védeni – szólaltam meg.

- Biztos, hogy ezt akarod?

- Igen biztos!

- Hát jó – tárta szét a kezét. – Én felajánlottam – vetette hátra a válla felett.

- Amiért hálás vagyok, de nem szorulok senki védelmére – vágtam rá majd sarkon fordultam és az orvosi szoba felé indultam.

- Hó te mit keresel itt? A kórházban lenne a helyed – kapta el a kezem Adél.

- Tudom – vágtam rá idegesen.

- Gyere, kilógunk – húzott maga után.

- Micsoda? Igazolást kéne kérni – ellenkeztem.

- Arra most nincs idő. Nem is értem miért jöttél be...

- Rémlik, hogy szakított velem?

- Igen szakított, de nem jelenti azt, hogy nem szeret.

- Az előbb hívott fel, azt akarja, hogy mellette legyek – újságoltam.

- Nála ez azt jelenti, hogy nagyon szeret téged – fordította le.

- De vajon fog-e szeretni 1 hét múlva is? – kérdeztem halkan.

- Csenge figyelj, el kell neki mondanod – fordult felém.

- Tudom, de nem merem megtenni. Ha elmondom, elveszítem.

- Sokkal jobb lesz, ha te mondod el neki. Ha magától jön, rá azt fogja gondolni, hogy átverted.

- Így is úgy is azt fogja hinni.

- Csenge szerelmes beléd! Tudod te mit jelent az a szó, hogy szerelem?

- Igen tudom, annyira nem vagyok hülye, hogy ne tudjam!

- Ha szeretsz valakit képes vagy mindent megbocsátani neki!

- Még egy ilyet is?

- Még egy ilyet is!

- Hova mentek lányok? – állított meg minket a hátsó ajtónál a takarító.

- Ugyan már Ákos. Igazán kiengedhetnél minket – mosolygott rá szélesen Adél.

- Nem tehetem meg! A munkámmal játszom! – csóválta meg a fejét miközben feltűnően Adél dekoltázsát vizslatta.

- Senki nem fogja megtudni, de vészhelyzet van. Muszáj elmennünk – duruzsolta.

- Jó rendben, menjetek, de csak most az egyszer – adta meg magát és kilökte nekünk az ajtót.

- Köszi! Jövök, neked egyel – kacsintott rá majd megfogta a karom és kihúzott maga után.

- Tévedek vagy komolyan bejössz a takarítónak? – érdeklődtem.

- Az első napomtól rám van cuppanva – vigyorodott el.

- Hát, de idősebb tőled – ráncoltam a homlokom.

- Tényleg rengeteg az a 12 év – mosolygott.

- Neked is bejön? – néztem rá.

- Nem rossz fej – vonta meg a vállát.

- Ez nem válasz a kérdésemre – böktem oldalba.

- Maradjunk annyiban, ha választanom kéne közte és Kovács tanárúr közt, akkor őt választanám.

Horkantva nevettem fel. Hát nem is kérdés, én is Ákost választottam volna, a folyton pirospozsgás pocakos, hózentrógeres Kovács tanárúr helyett. Persze mint tanár nincs vele semmi bajom, mindig rendes volt velem, de szegényke, hogy néz ki? Ha szakált növesztene, elmehetne télapónak is. Jó kis munka lenne a nyugdíjas éveire.

- Elviszel? – zökkentett ki a gondolataimból Adél.

- Aha persze – bólintottam. – Adél neked Zoli soha nem mesélt rólam? Nem mondta, hogy miért utál annyira?

- Ezt most miért kérdezed?

- Szóval tudsz valamit? – álltam meg a kocsim mellett.

- Ilyet nem mondtam – tagadta azonnal.

- Ma Szabi odajött hozzám.

- Az, aki múltkor meghívott a buliba?

- Igen ő. Azt mondta, hogy kilencediktől kezdve kedvel engem, csak nem mutathatta ki, mert Zoli nem engedte. Elvileg Zoli az ellenfelet látta bennem ezért akart mindenféleképpen elnyomni. Ja és Szabi felajánlotta, hogy megvéd engem Zolival szemben.

- Csenge bármi is történt a múltban Zoli megváltozott!

- Tudom, de mi van, ha ugyanolyan lesz velem itt a suliban?

- Ezért kell előbb elmondanod neki, hogy legyen egy hét gondolkodás ideje! Csenge meglehet, hogy rosszul fog neki esni, de ne feledd szerelmes beléd. Azt pedig nem lehet csak úgy ki be kapcsolni – nézett a szemembe.

El akartam neki mondani, tényleg el akartam. Adéllal mindent megbeszéltünk, hogy aprólékosan adagolom be neki és rengetegszer elmondom neki, hogy szeretem, de nem tudtam megtenni. Ahogy beléptem a kórházi szobába és az ágyon fekvő Zolira néztem, nem tudtam megtenni.

- Szia – szólaltam meg.

- Csenge – ült fel azonnal. – Hát itt vagy – nyújtotta felém a kezét.

- Itt vagyok – siettem hozzá és a kezébe helyeztem a kezem.

Zoli mindenféle habozás nélkül rántott le magához az ágyra és tapasztotta az ajkát az ajkamra.

- Itt vagy – suttogta az arcomat simogatva.

Behunytam a szemem és a nyakába fúrtam a fejem.

- Izgulsz? – kérdeztem.

- Nem, most már nem – suttogta. – Valamelyik nap eszembe jutott a kedvenc mesém...

- Mi volt a kedvenc meséd?

- A bűvös kard. Én vagyok Garrett, te pedig az én Kayley-m. Ha a műtét nem is lesz sikeres, akkor is boldog leszek, mert itt vagy nekem.

- Énekelj nekem valamit – mosolyodtam el.

- Nézz fel az égre és mond, el mit látsz... - kezdett el énekelni én pedig szorosan lehunyva a szemem a karjába simultam.

Én nem tudtam énekelni, igen volt, hogy otthon a zuhany alatt koncertet adtam, de még senki előtt sem énkeltem. Ám ez a mese az én kedvencem is volt és nem tudtam nem énekelni Kayley részét. Könnyek peregtek végig az arcom, hangom el elcsuklott és Zoli se volt ezzel másképp.

- Hát nem hittem volna, hogy valaha egy kórházi ágyon fekve a műtétemre várva Bűvös kardot énekelek – szólalt meg.

- Hidd el én sem – szipogtam. – Ciki nem ciki, én szeretem az ilyen mese zenéket. Sokkal jobbak, mint manapság a rap szövegek, azok nem is énekelnek, csak gyorsan beszélnek.

- Azért köztük is akad jó.

- Jó igen, én sem akartam leszólni őket, de a mese zenék akkor is klasszak – bólogattam.

- Ezek voltak az igazi mesék. Én legalábbis a mai meséket ki nem állhatom.

- Bogyó és Babóca?

- A világból ki lehet velük kergetni – horkantott fel. – Neked melyik volt a kedvenc meséd?

- A Mulan. Utána meg a Cápasrác és Lávalány.

- Csigavér, szunyókálj, vagy az öklöm betalál. Szállj, szállj, szállj, szállj – énekelte Zoli. – Csak ennyire emlékszek – nevette el magát.

- Bosszantó, de én is – húztam el a szám.

- Olyanok vagyunk, mint a gyerekek – nevette el magát.

- Én sose tagadtam, hogy az egyik részem még gyerek – vontam meg a vállam.

- Akkor most fogadjuk meg, hogy a gyerekeinkkel nem nézetünk modern meséket, hanem maradunk a klasszikusoknál.

- A gyerekeinkkel?

- Nem megy ki a fejemből, amit papát mondott, hogy nagyid már a dédunokáknál tart. Tudod mire gondoltam mikor halottam?

- Mire?

- Hogy akár azonnal nekiállnék gyereket csinálni neked – suttogta.

- Komolyan? – szorítottam a mellkasomhoz a kezem, mert úgy éreztem, ha nem teszem, a szívem menten kiugrik a helyéről.

- Nagyon is komolyan! Te egy olyan oldalamat mutattad meg, aminek eddig a létezéséről se tudtam!

- Ilyen csak a filmekben van. Hogy a rosszfiúból jófiú lesz.

- Az élet egy film.

- Azt mondod?

- Azt.

- Khm... bocsánat a zavarásért, de itt az idő – köszörülte meg a torkát a nővér. – Egyébként jó hangjuk van, a lányom odáig van a meséért.

- Ennek nagyon örülünk – vágtuk rá tökéletes szinkronban.

- Búcsúzzanak, el egymástól aztán tényleg mennünk kell – hagyott minket magunkra.

- Itt leszel ugye? – kérdezte halkan.

- Itt leszek – szorítottam meg a kezét majd az ajkára nyomtam az ajkam. – Sikerülni fog!

- De ha nem én azt se bánom – suttogta a számba.

Nem hiszem el, hogy pont most amikor ennyi akció van, olyan csóró vagyok mint a templom egere :D Kellett nekem elkölteni az ösztöndíjam. Deeee....annyi pénzem volt, hogy antikváriumból meg tudtam rendelni Lakatos Levente: Legyél sikeres fiatal című könyvét/útmutatóját...valamint 9.-e után érkezik Levi legújabb könyve névre szólóan dedikálva + 1 2021-es naptár szintén dedikálva, amiben olyan idézetek lesznek amik a könyveiből valók. Volt kettő másik, de én ahhoz túl szerény vagyok, hogy egy félmeztelen pasi legyen a falamon egy éven keresztül :D