Most elmondok nektek egy hatalmas titkot, de szerintem a többség már régen tudja az igazat. Még szűz vagyok, barátom se volt, még csak nem is udvarolt nekem soha senki. Valamilyen szinten ez zavart engem, nem értettem, hogy mi a baj velem, hogy miért nem tetszek senkinek, most már megértettem. Mindvégig Zolira vártam, tudat alatt mindig is Zoli bókjaira és csókjaira vágytam. Hányszor, de hányszor zokogtam az ágyamban fekve, hogy legyen végre vége az egésznek, hogy Zoli hagyja abba a piszkálást. Voltak napok, amikor arra vágytam, bárcsak ne így lenne, hogy bárcsak én is közéjük tartoznék, bárcsak én is a menők csapatát erősíteném. Akkor talán Zoli meg én teljesen más kapcsolatba lennénk. Ő lenne a legnépszerűbb srác, én pedig a legnépszerűbb lány és evidens, hogy akkor együtt lennénk. Mi lennénk a suli álompárja. Bár az ilyenek nagyon ritkán jutottak eszembe, a legtöbb esetben azon agyaltam, hogy hányféleképpen tudnám megölni Zolit. Hangosan felnevettem. 1 hónap kellett ahhoz, hogy a véleményem Zoliról teljesen megváltozzon, elég volt 1 hónap, hogy a gyűlöletem szerelemmé változzon. Vagyis... nem hamarabb megkedveltem. Az érzéseim akkor kezdtek megváltozni mikor megmentett engem. A saját testi épségét kockáztatta csak, hogy meg mentsen engem. De eltértem a tárgytól. Arra akartam kilyukadni, hogy még régen megfogadtam 18 előtt semmiképp és utána is csakis igaz szerelemből fekszem le valakivel. Az is lehet, hogy majd csak az esküvő után, mint a régi öregek.

- Csenge – kiáltotta ekkor Zoli.

- Igen? – kiáltottam vissza.

- Meddig akarsz még alkotni? – érdeklődött.

Lenéztem az ölemben lévő rajzfüzetemre és homlokráncolva vettem szemügyre az alkotásomat. A Dunát rajzoltam le, mögötte az erdővel és a stéggel, az eget pedig rózsaszínesre terveztem kiszínezni.

- Még nincs teljesen kész, de az alap megvan.

- Akkor nem akarnál feljönni? Unatkozom.

- Persze megyek – szégyelltem el magam és a cuccaimat felkapva visszamentem a faházba.

- Csak nem bűntudatot hallok a hangodban?

- Nem dehogy!

- Csenge! Akkor is unatkoznék, ha látnék.

- De legalább tudnál Tv-t nézni – haraptam az ajkamba és felsétáltam a galériába.

Zoli az ágyon végig nyúlva feküdt, fedetlen mellkassal és éppen a fülessel babrált.

- Nem néznék Tv-t – rázta meg a fejét.

- Nem?

- Nem! Én téged néznélek, ahogy rajzolsz – mosolyodott el.

Piros arccal tettem le az éjjeli szekrényre a füzetem és a tolltartóm majd bemásztam Zoli mellé az ágyba és megböktem az oldalát.

- Fejezd be – kértem.

- Ugyan mit?

- A folyamatos bókolást – suttogtam.

- Nem szereted, ha bókolok neked?

- De igen szeretem, csak azt, nem amivel jár. Folyamatosan zavarba hozol – suttogtam.

- Nem kéne, hogy zavarjon pedig – nyújtotta felém a kezét. – A pasid vagyok, természetes, hogy bókolok neked – suttogta.

A kezébe csúsztattam a kezem, egymásba fűztem az ujjainkat és az ajkamhoz emelve a kezét puszit nyomtam a kézfejére.

- Idővel megszokom – ígértem. – Mész fürödni?

- Otthon még valahogy megoldom egyedül, de itt kád van – kezdte.

- Öö...

- Semmi újat nem látnál – húzta mosolyra az ajkát.

- Hát...

- Csenge én, nem látlak téged, nem kell attól tartanod, hogy megleslek – mondta halkan.

- Tudom basszus, de attól te pasi vagy és még soha senkivel nem fürödtem együtt.

- Ideje elkezdeni és megígérem, hogy semmi olyat nem teszek, ami neked nem tetszik! Komolyan nem! Ha kell, egy újjal se nyúlok hozzád.

- Zoli nem az a baj, hogy te mit tennél, hanem az, hogy én mit tennék – nyögtem ki.

Hallgatás volt a felelet. Hosszú, végtelennek tűnő másodpercekig Zoli nem csinált mást csak hallgatott.

- Mondj már valami – kértem.

- Nem tudom, mi lenne erre a helyes válasz – szólalt meg habozva.

- Az igazat mond, azt, amit gondolsz, velem ne törődj – hadartam.

- Hogy mit gondolok? Arról fogalmam sincs, de én nem foglak megállítani, ha a dolgok felhevülnének, de leállok, ha te arra kérsz engem. Tudom, hogy neked ez az első lenne, tudom, hogy bizonytalan vagy és, hogy félsz, de megesküszöm, hogy soha nem okoznék neked fájdalmat. Megesküszöm, hogy ez lesz életed legjobb éjszakája – suttogta az ajkamhoz nyomva az ajkát. – Megesküszöm, hogy örökre emlékezni fogsz rá – ígérte megpuszilva az arcom.

- Megígéred? – kérdeztem alig halhatóan.

- Megígérem – suttogta.

- Menjünk fürödni – ültem fel és felhúztam őt is.

- Biztos vagy benne?

- Meggyőzöl, aztán elbizonytalanodsz?

- Nem dehogy. Csak nem akarom, hogy neked rossz legyen, vagy úgy érezd, rákényszerítelek – mosolyodott el.

- Nem kényszerítesz semmire, biztos jó buli lesz egymás mocskában fürödni – kuncogtam fel.

- Gusztustalan vagy – nevette el magát.

- De most nincs igazam? Tulajdonképpen ugyanazt a vizet használjuk – magyaráztam.

- Általában azért csinálják a kádban vagy a medencében, mert ott jobban csúszik a test – vigyorgott.

- Aha... értem – makogtam.

- Tanár bácsinak érzem magam – szólalt meg miután épségben leértünk a lépcsőn anélkül, hogy valamelyikünk a nyakát törte volna.

- Kösz – sziszegtem piros arccal. – Ezek szerint még senki elsője se voltál?

- Nem. Szóval ezen a téren én is új fiú vagyok.

A fürdőbe érve megengedtem a vizet és jócskán öntöttem bele a kakaóvaj illatú tusfürdőből. Zoli eközben elkezdett vetkőzni és pillanatok múlva ott állt előttem anyaszült meztelenül.

- Tudod, miért lennék fiú, ha választhatnék? – kérdeztem szigorúan az arcát nézve.

- Hogy ilyen dicsőséged legyen, mint nekem? – kérdezte magabiztosan.

- Nem egészen, hanem azért mert a fiúk soha sincsenek zavarban. Mondjuk, neked okod sincs rá, hogy zavarba legyél. Minden pasi ilyen testet akarna, mint amilyen neked van – hadartam miközben totál idiótának éreztem magam.

- Neked sincs okod, hogy zavarba legyél – nyújtotta felém a kezét majd magához vont és elkezdte felhúzni a pólómat. – Semmi okod nincs – suttogta apró csókokkal hintve tele a nyakam miközben megszabadított a felsőtől.

Gyakorlott mozdulatokkal vette le a farmeremet s közben puszikat nyomott a combomra és a vádlimra. Akkor tudatosult bennem, hogy nem borotváltam meg a lábam! Én hülye!

- Légyszi hagyd abba – kértem szégyenkezve.

- Csenge...

- Nem az, a fenébe is semmi ilyenre nem számítottam és szőrös a lábam – makogtam.

- Azt hiszed, érdekel?

- Miért nem érdekel?

- Nem hát.

- Hát, de szúrós meg...

- Mint mondtam nem érdekel – szakított félbe. – Te nő, neked radar van beültetve, hogy mindig elrontod a pillanatot vagy mi? – kérdezte szórakozottan.

- Bocsánat, na, csak fogalmam sincs, hogy mik az elvárasaid – vörösödtem el.

- Olyan édes vagy – súgta mielőtt az ajkamra simította volna az ajkát.

A nyaka köré fontam a kezem és hozzásimultam. Zoli ujjai bebarangolták a hátamat és a melltartóm kapcsával játszadoztak, míg az a földön nem landolt és nem sokkal később a bugyim is követte. Reszkettem, úgy álltam Zoli előtt, mint aki az ítéletére vár, vagy mint akit kitettek az Északi sarkon egy szál semmiben. A kezét megfogva besegítettem a kádba majd én is nyakig elmerültem, hogy valamicskét csituljon a reszketésem.

- Gyere ide – kérte Zoli.

Közelebb húzódtam hozzá mire a derekam köré fonta a kezét és hátulról magához ölelt. Nem csinált mást csak ölelt engem egészen addig, míg már nem reszkettem. Könnyek szöktek a szemembe ettől a gyengédségtől, amit felém tanúsított. Nem lehetett neki könnyű, hisz eddig csak olyan lányokkal volt dolga, akik tapasztaltak és nem olyan zöldfülűek, mint én. Zoli egy apró csókot nyomott a tarkómra majd a nyakamra és játékosan beleharapott.

- Úgy vettem észre, hogy ez tetszik. Csak nem vámpír rajongó vagy?

- Eltaláltad.

- Na és ki a szerencsés vámpír?

- Az sok van, de talán Vlad Tepes.

Amúgy Damon a kedvencem, de nem akartam azt mondani, mert akkor az újabb közös pont lett volna köztem és a „másik" Csenge közt. Emiatt kicsit szarul éreztem magam, nem akartam Zolinak hazudni, de hát nem tehettem mást.

- Az az öreg faszi?

- Nem, nem az. Hanem aki az első lobbanásban, meg a második kísértésben szerepel – magyaráztam.

- Igen most már tudom. Elég erotikus jelenetek voltak ám abban a könyvben – suttogta a fülembe.

- Tudom, gondolhatod mit éreztem 13 évesen lelkesen olvasom, aztán jön az a jelenet – motyogtam.

- Szóval te már gyakorlott vagy ilyen téren. Elméletben.

- Őszintén. Manapság nincs is olyan könyv, amiben ne lenne utalás a szexre – vontam meg a vállam.

- Van benne valami. Mondjuk a gyerek könyvekben nincs.

- Még szép!

- Nem állsz készen igaz? – kérdezte csendesen.

- Mi? Én... de... de igen – dadogtam.

- Nem Csenge – csóválta meg a fejét.

- De igenis készen állok – jelentettem ki bizonytalanul.

- Nem állsz készen és megértem. Tudok várni. Már az haladás, hogy most itt vagy – puszilta meg a vállam.

- Készen állok, csak nem szeretnék rágörcsölni, vagy eltervezni – mondtam halkan.

- Akkor nem tervezünk semmit, majd ha úgy érzed, akkor úgy is hagyod, hogy tovább menjek a tapinál – suttogta.

- Okés – suttogtam én is.

Fél órával később az ágyban feküdtünk egymással szemben, háttérzajként a Tv ment.

- Mi lenne, ha soha nem mennénk haza? – kérdezte Zoli csendesen.

- A szüleim megölnének és körözne minket a rendőrség – válaszoltam az igazsághoz híven.

- Nagykorú vagy – emlékeztetett.

- A szemükben mindig is kislány maradok.

- De ez nem jó. Hagyniuk kéne, hogy éld az életed.

- Hagyják is, csak nekik is van egy határ, amit jobb nem átlépni különben elszabadul a pokol.

- A pasizással átléped a határt?

- Csak féltenek engem.

- Tőlem?

- Gondolom, tartanak attól, hogy összetörőd a szívem.

- Nem fogom! Megmondhatod nekik, hogy nem fogom!

- Rendben megmondom – suttogtam mire elmosolyodott. – Le vehetem? – érintettem meg lágyan az arcát.

- Csenge...

- Kérlek, bízz bennem – kértem.

- Ne...

- Ss... - kértem halkan miközben megcsókoltam és lassan levettem a napszemüvegét.

Zoli szorosan csukva tartotta a szemét, mellkasa sebesen emelkedett és süllyedt. Az arcát simogatva pusziltam meg mindkét szemhéját mire nyögés tört fel belőle és erősen megragadta a derekam. Újra és újra megpusziltam a szemhéját majd az ajkam áttért az arcára s végül megállapodott az ajkán.

- Nézz rám – kértem.

- Nem akarom, hogy elmenj – nyögte ki.

- Nem fogok! Ígérem – győzködtem a nyaka köré fonva a kezem, lábaimmal pedig átfontam a csípőjét.

Tudtam, hogy ezzel nem tudom megakadályozni, ha el, akarna húzódni, de rá tudok tapadni, mint egy pióca és addig nem mozdulni, míg ki nem nyitja a szemét.

- Csenge – sóhajtott elkeseredetten majd lassan kinyitotta a szemét és rám nézett.

Ugyanaz a szürkés köd vagy hályog volt a szemein, mint amit legutóbb is láttam. Könnyek szöktek a szemembe miközben az arcát simogattam.

- Itt vagyok – suttogtam lágyan mire behunyta a szemét és elsírta magát.

Könnyei az arcomra hullottak és mikor oldalra fordult fordultam én is vele, miközben szorosan öleltem őt. Zoli belém kapaszkodott, fejét a nyakamba temette, testét rázta a zokogás miközben elfúló hangon azt ismételgette, hogy köszöni. Minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne zokogjak én is hangosan. Most neki van rám szüksége, most nekem kell erősnek lennem, a támaszának lenni. Megnyugtatóan simogattam a hátát, míg Zoli álomba nem sírta magát. 

Sziasztook! Gondoltam megosztom veletek, hogy hogyan képzeltem el Erdőzug két főszereplőjét. 

Íme Szabó Viktória 

Ő pedig Pásztor Ákos