| ETHAN |

Minden tervem a ködbe szállt, amikor egy sofőr várt engem. Az elmondása alapján, ő lesz az, aki elvisz engem az étteremhez. Ott állt elöttem azzal a barátságos mosollyal az arcán, és a kifogástalan öltözékével. Elméleteket gyártottam arról, hogy miért nem szabad beülni egy idegen kocsijába. Talán elrabolhatnak, kivihetnek az országból és eladják a szerveimet. A hátborzongató ötletek a hatalmukba kerítettek, ezért határozottan utasítottam vissza az ajánlatot. Ezért szálltam buszra, ami tíz perc után letett engem  a híres elegáns étterem elött. A lábam a földbe gyökerezett, nagyokat pislogva pillantottam az elegáns épületre. Az étterem nyitva volt. Az ablakok tiszták voltak, a fényes kristálycsillárok fénye beszinesítette a puccos helyet. Zsebre tett kezekkel sétáltam közelebb. Csak pislogtam. Soha nem jártam még ilyen szép helyen. Öltönyt viselő férfiak beszélgettek a feleségükkel és a kedvesükkel. A falakat elegáns fekete és aranyozott csíkokkal ellátott tapéta díszítette. Az étterem közepén egy hosszú púlt díszelgett, mögötte drága különleges italok. A sarokban pedig megvolt világítva egy színpad ahol jelenleg nem játszottak. Megigazítottam a hajam, és kinyitottam magam elött az ajtót. Átléptem, és zavartan igazítottam meg a testemen az inget. Ez a hely egyáltalán nem nekem való. Ilyenkor pedig az ember, hajlamos zavarban érezni magát. Egy fiatal hölgy sétált felém. A haját laza cofba kötötte, bordó póló, és fekete ceruzaszoknya takarta a formás testét. Mosolyogva üdvözölt, és egy elegáns mozdulattal előre engedett.

- Mr. Zain már várja önt! Elkisérem az irodájához! - mosolyogva sétált mellettem, miközben próbáltam eltünni az emberek közt. A falakat aranyozott, díszes motívumokkal ellátott képkeret védte. Bizonytalanúl sétáltam a hölgy mellett, de hírtelen megtorpantam. A hajamba túrtam, és dünnyögve megráztam a fejem. - Minden rendben? - kereste a tekintetem.

- Az önnéletrajzom... - kerestem a szavakat. Úgy éreztem, hogy legszívesebben elsüllyednék szégyenemben.

- Nem gond! Nem lesz rá szüksége! - torpant meg egy ajtó elött. - Sok szerencsét! - bólintott, majd hátat fordított és elsétált. Kérdőn pillantottam utána. Nem csak a kezem, de még a combom is remegett. Egy nagy lehetőség áll elöttem, amit nem ronthatok el. Talán ez nyitja a sikeres jövőm kapuját. A társadalom réteg azon szintjén vagyok, akik mindig is nehezen éltek meg. Akik minden hónapban keservesen gyűjtögetik a pénzt, hogy kitudják fizetni a havi rezsit és a lakástörlesztőt. Most pedig egy kilincs választ el életem legjobb munkájától. Csak egy ajtó, és talán minden megváltozik a jövőben. Egy lépés választ el egy lehetőségtől, ami arról árulkodik, hogy végre nekem is lehet normális életem. Leakartam nyomni a kilincset. De a bizonytalanság a hatalmába kerített. Megakartam fordúlni, de ekkor egy szmokingos férfi sétált velem szemben. Amint megpillantottam az arcát, a lábam a földbe gyökerezett. Amint rám nézett, mosolyogva a kezét nyújtotta.

- Nahát! Fáradjon be Ethan! - nyújtotta a kezét, a mappáját az oldalához szorította, és elfordította a kulcsot a zárban. Belökte elöttem, és beengedett az irodájába. Egy tágas modern bútorokkal felszerelt iroda helyiség fogadott engem. A luxus kivítelt pedig kiegészítette az iroda közepén csobogó pici szökőkút.

- Maga volt ott a bevásárlóközpontban! - mutattam rá, miközben levette a kék szmokingját, és az ablak melletti fogasra tette. Leült az asztala mögé, és határozottan bólintott.

- Bizony! Én adtam vissza az igazolványát, amikor kiejtette a zsebéből! - biccentette oldalra a fejét, a kezével az egyik fotelhez invitált. Leültem, és kérdő pillantásokkal fürkésztem az arcát. Tipikus, gazdag, sármos férfi volt. Hófehér mosolyát, a szeme csillogása egészítette ki. A szeme alatt már ráncok futottak össze. A homlokán pedig volt egy jól látható heg. A fekete haját, elegánsan lakkozta hátra, alig látható borosta keretezte a száját. Miután észre vette azt, hogy feltűnően nézem őt, megköszörülte a torkát.

- Akkor szeretnék érdeklődni a munkával kapcsolatban - halvány mosolyra húztam a számat. A férfi összehúzta a szemét, alaposan megnézte az arcom minden apró vonását.

- Nos! Az étterem régóta keres olyan fiatal, energiadús tanulókat mint te! Amikor találkoztunk a bevásárlóközpontban, láttam valamit a szemedben. Szenvedélyt és erkölcsiességet. Azonnal arra gondoltam, hogy ilyen munkatársat keresek a csapatomba! - nézett a szemembe, én pedig szótlanúl hallgattam. - Tehát eljátszottam a gondolattal, hogy a neved alapján megkereslek, és ajánlok egy jól fizethető állást. Mit gondolsz erről? - a csuklóján csillogó arany óráját piszkálta, a szemével az arcomat fürkészte. Csak pislogtam, és ültem csendben. Az ujjaimmal a farmeremet piszkáltam, sóhajtva pillantottam a csobogó szökőkút felé. - Biztosíthatlak arról, hogy nincsenek hátsó szándékaim! Pusztán a munkalehetőség miatt kerestelek fel.

- Pincér? - kérdeztem rá azonnal.

- Nem éppen arra gondoltam - az ajkát mosolyra húzta.

- Akkor vécé takarító leszek! Értem én! - kortyoltam bele a pohár vízbe, amit időközben behoztak az ajtón.

- Arra gondoltam, hogy egy új aszisztens keresek magam mellé! - a kijelentése hallatán, azonnal félre nyeltem a vizet, és köhögve próbáltam összeszedni magam. A férfi hátra tolta a széket, és a szemét dörzsölte a kezével. Látszólag nem ilyen reakcióra várt.

- A vécé takarító is megteszi! - bólogattam, miközben letöröltem a vizet a szám széléről. Mr. Zain összefonta maga elött a karját.

- Egy páratlan lehetőséget ajánlok neked, a sikeresebb jövőd érdekében! Az egész életed megváltozna! Mégis mi okból nem fogadnád el a munkalehetőséget? - kérdezte kíváncsian.

- Mert nem ismerem magát, ahogy a helyet sem! Egy ilyen munkát pedig sehol nem ajánlanak csak úgy! Mi a valódi célja velem? - ráztam a fejem tanácstalanúl.

- Őszinte leszek veled Ethan! - sóhajtotta hallkan. - Láttam azt, hogy nem egyszerű az életed. Az arcodra volt írva az, hogy anyagi nehézségekkel küzdesz. Ezért szeretném ajánlani egy lehetőséget. Természetesen rajtad áll az, hogy elfogadod e vagy nem. Ha nem fogadod el, akkor valaki más kapja. Én ezt is megértem! - kapcsolta be az Apple számítógép monitorját.

- Tehát ezt az ajánlatot csak sajnálatból kapom? - néztem a szemébe.

- Természetesen nem! Kemény munkát várok el tőled és maximális odafigyelést az agyminisztrációkhoz! - fejezte be, a tekintetét pedig a monitorra szegezte. A fehér fény megvilágította az arcát.

- Rendben! - mondtam hallkan. - Igaz! Ez tényleg egy páratlan lehetőség! És nagyon hálás vagyok azért, hogy esélyt add nekem a változásra. Nekem ez...- lesütöttem a tekintetem, és beharaptam a szám szélét. - Sokat jelent! És tényleg minden tőlem telhetőt megteszek! Mert egy ilyen lehetőség, csak egyszer adódik az életben. Én...szeretném a munkát - néztem a férfi szemébe.

- Akkor üdvözöllek az étterembem! Zökkenőmentes évet kívánok neked! - nyújtotta a kezét, én pedig határozottan elfogadtam. Egy darabig a kezünket nézte, majd megköszörülte a torkát, és elvette. A szívem mélyén boldog voltam a lehetőség miatt. Furcsáltam a férfi jószívűségét. De semmi hátsószándékot nem vettem észre rajta.

- Akkor szerintem én...- pillantottam az órára, ami este hét órát mutatott.

- Persze! Kezdheted a papírmunkákat! - mutatott a dossziékkal teli könyvespolcra.

- Mármint most? - bukott ki a számon. A papírjai közt csak egy pillanatra pillantott fel rám.

- Igen. Most - bólintott lassan.

- Oké! - sétáltam a könyvespolc felé, és leemeltem az egyik dossziét, amit a szabad dohányzóasztalhoz vittem. Ezt megcsináltam másik három dossziéval, és négy csoportba sorakoztattam fel a benne szereplő számlákat. - Úristen! Ez mind bevétel? - számoltam meg a sok nullát. Nem válaszolt, csak hümmögött. - Tényleg sikeres étterem lehet! - csináltam a munkámat.

- Nem hoztál magaddal önnéletrajzot, ezért megkérhetlek arra, hogy beszélj pár szót magadról? - támasztotta az állát a kezére. Hírtelen megállt a kezem a levegőben, a tekintetemmel előre pillantottam. Ezt a témát szerettem volna elkerülni. Hiszen nem tudtam mivel dicsekedni.

- Az egyetemen irodalom szakot tanulok. Mellette pedig egy kávézóban dolgozok, de sajnos semmire sem elég a fizetésem - mondtam hallkan, miközben az asztalon megálás nélkül rezgett a vezetékes telefonja. De nem foglalkozott vele.

- És mit tervezel az egyetem után?

- Még nem tudom - válaszoltam elpirúlva.

- Rendben! Folytasd a munkát! Bármi kérdésed van, csak nyugodtan tedd fel. Kint leszek, ha nem találsz meg, akkor nyugodtam szólj a hölgynek aki útba igazított téged! - vette magához a mappáját, és az ajtóhoz sétált.

- Itt hagy engem az irodájában? - fordúltam felé.

- Minden bevan kamerázva! - fogta meg az ajtó szélét, majd becsukta maga után.

Mosolyra húztam a számat, és tovább rendeztem dátumok szerint a papírokat. Este kilenckor végeztem, és tizenegy órakkor mentem aludni.