Fülemhez teszem és hallgatom,

mit suttog a kagyló,

mit mond a tenger, hallhatom

távoli hangja morajló,

azt suttogja van remény,

kapaszkodó a vízben,

törékeny tünemény,

amiben eddig hittem.

Távoli hullámok hangja

szól, egymásra omolva,

elcsitul a parton a habja

a forró nyári homokba'

süpped, beleolvadva eltűnik,

a világból örökre törlődik,

mégis azt kiáltja, van remény,

lehetsz te még e világon az enyém!