apró

fehér...

Foszladozik a lelkem,

bámulok verem-hidegen

magam elé. Nem kellettél,

hidd el, nem is érdekeltél!

apró

fehér...

És most mégis én fekszem

a padlómon, keresztben

tátong rajtam a szakadás,

lankadatlan a vérfolyás.

apró

fehér...

Lassan egészen elolvadok,

a repedésekbe belefolyok,

megőrjít ez az önkínzás,

szüntelen szív-szaggatás

apró

fehér...

Beveszem, lenyelem.

Ez lesz most a végzetem.

Érted a harc, már nem kell,

eltűnök majd a kikelettel.