Zene zengi be a termet,

táncát járja rá a tömeg,

azt súgja a képzelet,

hogy fedezzem fel a testedet...

Megszállottan követlek

téged, egészen, míg elérek

de nem csupán a testedig,

egészen a csupasz lelkedig,

taníts, hogyan érjek hozzád,

mi volna, ha magadat adnád,

tudom, hogy imádnád,

és végre, ha lelked kitárnád

nem lenne semmi gátja,

hogy testünk örömmel járja

a ritmust, amit szívünk dobban,

ruhánkat ledobva nyomban,

szédülünk, forgunk a tömegben,

elolvadunk együtt a teremben,

az ölelésedben csókodat lopva,

nem gondolva a holnapra.