Madarak dalára

a félénk reggel,

szürke derengéssel kúszik

a fák tetejére.

Harsány a levegő, hogy

harapni lehet,

apró párafoltok

szétszélednek.

Szoros szirmú virágok

kezdenek nyújtózni,

vágynak a felkelő napra

naphosszat bámulni.

Döntéseket hozni nem nehéz

- mondták nekem egyszer –

csak szembenézni a következményekkel.

A hajnal fényére

csak én nem vágyom.

az éj takarja hibáim,

a reggel nem a barátom.

Kérlelni akarom:

maradj még sötét éj,

legalább, te, velem!

Pislogó holdkaréj

elég, ha elítél.

Meghagyom a kertnek

a kínzó ébredést.

Nevezzenek vesztesnek?

Inkább maradjon sötét.