Elmegyek, mielőtt felkelnél,

hogy ne kérdezzél,

milyen volt, mit érzel

nem tudom, nem is érdekel.

Elmegyek csak,

jó volt-e,

jó voltál-e,

nem kérdezem,

elmegyek csak,

lelépek

nem érdemellek meg téged,

tudom én,

de mégis

akarom és  meg is kapom,

minden este,

amikor kimondom,

gyere velem.

És te lelkesen

veted le lelkedet,

oly meztelenül állsz,

ahogy nem látott még anyád

sem, és én bele

láthatok lelkedbe,

testedbe, szívedbe...

és elveszem tőled, ami kell

mi bennem élvezetet kelt,

nem érdekel, mit teszek,

hogy te holnap ki leszel,

én most csak a mának élek,

a ma éjjelnek kefélek,

reggel pedig lelépek.

Ha majd újra látlak,

talán újra megkívánlak,

te meg lelkes leszel,

mint mindig...

mit meg nem teszel,

te az ágyamba leszel,

én meg az agyamba',

belefúlok magamba,

sikítok, hogy kellesz vagy nem,

nem akarlak, mégsem

mondom, hogy menj el.

A vágyam nyer,

enyém leszel,

és a végén,

semmi sem történt,

semmi sem volt, nem okol....

Nem okolhatsz engem,

nem csak nekem

volt részem ebben.

Talán egyszer más lesz,

talán egyszer megnyersz,

talán egyszer várlak,

talán megcsodállak,

talán el is veszlek,

de addig csak azt akarom vesszek

el benned, míg a hajnal nem hoz

szomorú józanságot,

míg az éjjeli mámort

elfújja a reggeli

dér s a hideg téli szél.