Az első negyeden már túl voltunk, a második végéhez közeledtünk, az állás pedig igen szoros volt. A gartowni csapat vezetett, de csak néhány ponttal. A tömeg épp az előző sikert ünnepelte, Aiden Touchdownja igazán nagyot ment, a lelátón mindenki tapsolt, őrjöngött és éljenzett. Már nem volt sok hátra a félidőig, Addison és a többi pomponlány már elkezdett gyülekezni a kilátó lábánál, és hiába hívogatták Sydney-t, ő nem ment oda.

A mi csapatunk volt a támadó, az ellenfél pedig a védekező, a játékosok felálltak és vártak. Minden olyan gyorsan történt, csupán pár másodperc alatt. Matthew a 12-es mezében kissé felegyenesedett és a nézőtér felé fordult. Azt nem mondanám, hogy találkozott a tekintetünk, de a mi irányunkba nézett. A labda felemelkedett a földről, a 7-es mezes srác – akiről fogalmam sincs kicsoda – hátra dobta a labdát az irányítónak, vagyis Matthew-nak. Jól állt a helyzet, tökéletes volt a felállás, átdobta a labdát a jó messzire eljutott Adamnek (az ő meze 17-es volt, ezt is sikerült megjegyeznem), de hiába, mert a vészt így sem tudta elkerülni. A 28-as mezű capreacorti irányító teljes erőből nekiment, leteperte őt, de úgy, hogy onnan a saját lábán már nem kelt fel. A tömeg eleinte ebből mit sem vett észre, Adam fellökött két embert és szerzett még hat pontot a Touchdownnal, a tömeg éljenzett, jól álltunk a pontokat illetően, nagyon jól. Azonban az irányítónk földre került és ezzel senki nem foglalkozott. Egészen addig, amíg Sydney fel nem állt és fel nem kiáltott.

– Rohadt állatok! Mit csináltatok már megint?!

– Nyughass picilány – szólt oda neki egy srác.

– Anyádat nyugtatgassad – vágott vissza és széttárt karral ordítozni kezdett a bírónak. – Szabálytalan volt! Láttam!

– Biztosan? – kérdeztem és én is felálltam.

– Igen. Kifejezetten figyeltem Matthew-ra, meg arra a baromarcú Dominicre.

– Ajaj – Camila a szája elé kapta a kezét és aggódva fürkészte a pályát. – Nem mennek tovább, Matthew nem tud felállni.

– A kurva anyjukat – Sydney Camila kezébe nyomta a táskáját és kikerülve – vagy inkább fellökve – az embereket elindult lefelé a kilátón. Láttam, hogy Addison megragadja a vállát, halkan ugyan, de hallottam, hogy azt mondta neki szedje össze magát, mert másodperceken belül vége a félidőnek és mennek a pályára, de ez a szőke lányt egyáltalán nem érdekelte, lelökte magáról Addison kezét és kiabálni kezdett. – Szabálytalan volt! Ne mondják, hogy nem látták! Megfogta a sisakrácsát, belerúgott miközben ellökte, ráadásul az a lökés sem volt teljesen tiszta!

Sydney aztán kiabálhatott, se a bírók, se a játékosok, se a nézők nem figyeltek rá. Ellenben én, éles szemmel fürkésztem a tömeget, közben pedig füleltem, hátha meghallok valamit. Lejárt a második negyed és elkezdődött a hosszabb szünet, a félidő. A focisták lejöttek, de nem mindenki.

– Matthew nem tud felállni – ismételte meg a mellettem ülő Camila aggódva. – Vajon hívták már a mentőket?

– Nem tudom, de ne aggódj. Lemegyek és kiderítem mi történt – én is átfurakodtam magam pár emberen, most már mindenkinek világos lett, hogy baj van. Az irányító, az egész csapatot összetartó ember, földre került és valószínűleg súlyosan megsérült.

Mindenki elvesztette a fejét, az edző ordibált, a csapattagok örültek ugyan a sikerüknek, de aggódtak a csapatkapitány miatt, és azt is kihallottam, ahogy valaki azt mondta a mentők már úton vannak. A félidő elkezdődött, de az is lehet, hogy valamivel meghosszabbítják. Mi lesz akkor, ha a Gartowni csapat elveszti az irányítóját? Van esélyük a győzelemre Matthew nélkül? És vajon van esély arra, hogy Matthew összeszedi magát? Semmit nem lehetett tudni, a tömeg szó szerint elsodort engem, nem tudtam odafurakodni Sydney-hez, aki idő közben kénytelen volt leállni a kiabálással, mert Addison és a többi pomponlány felrángatta a pályára. A földön fekvő Matthew és a körülötte állók még mindig ott voltak a pálya közepén, de ez nem zavarta őket, akkor is követni kell a tervet. Tökéletesen ki volt számolva mennyi idő egy-egy koreográfia és a közöttük lévő idő. Nem léphetett fel csúszás, a pomponlányoknak kell oldani a feszültséget, amit okozott ez a félidő előtti baleset. Bárhogy próbáltam letagadni magamban, nem tudtam. Aggódtam Matthew-ért, csak remélni mertem, hogy nincs nagy baja.

– Szép volt Dominic, akárcsak a tavaly mi? – egy mély férfihang ütötte meg a fülem, a Dominic név pedig ismerős volt, úgyhogy igyekeztem csak arra a hangra fókuszálni és közben megtalálni a forrását.

– Túl egyszerű volt.

– A szőke lányt el kéne hallgattatni, látta, hogy nem volt szabályos.

Megvolt honnan jönnek a hangok, a capreacorti csapat kissé távol a tömegtől csapatmegbeszélést tartott. Sikerült a közelükbe férkőznöm, a kilátó alatt húzódtam meg, pont takarásban voltam. Hiába hallgatnám ki őket, ha nincs bizonyítékom, még szerencse, hogy ilyen modern világban élünk és lehet hangfelvételt készíteni. A telefonommal a kezemben bujdostam a kilátó alatt és hallgattam a kék mezt viselő focistákat.

– Úgyse hisz neki senki, nem lesz baj.

– Irányító nélkül szétesik a csapatuk és hiába vannak előnyben, a harmadik és a negyedik negyedben felhozzuk a lemaradást.

– De mi van, ha mégis kapunk büntetést? – kérdezte valaki.

– Ne aggodalmaskodj már fiam, a legrosszabb esetben is csak néhány yard büntetést kapunk – ez az edző volt, borsódzott a hátam a hangjától. – Megéri. Tavaly ezzel a technikával jutottunk ki a Kaliforniai Egyetemre.

Hallgattam még pár percig a beszélgetésüket, és rá kellett jönnöm arra, hogy Sydney-nek igaza volt. Egyik játékos sem játszik tisztán, egytől egyig szabályszegő rohadékok. Csak tudnám mi értelme van ennek. Mert az egy dolog, hogy azért szegsz meg szabályokat, mert az életed múlik rajta, de könyörgöm, ez csak egy játék, egy sport! Komoly sport, azt azért hozzá kell tenni, de akkor sem éri meg direkt megsebesíteni valakit. Sokat beszéltek Matthew-ról, én pedig felhúztam magam, úgyhogy végül úgy döntöttem előbújok a sötétből és megmutatom magam ennek a rendkívül aranyos csapatnak.

– Micsoda jó taktika – gúnyosan elmosolyodtam, amint megláttam, hogy szinte mindegyik fiú lefagyott. Keresztbe fontam magam előtt a karom és megmutattam nekik a telefonom. – A bírók biztosan nagyon fognak örülni a felvételnek, amit készítettem.

– Micsoda?

– Hoppá. Sajnálom, de nem kellett volna kilőni az irányítónkat – tudtam, hogy nem lesz zökkenőmentes ez a kis improvizáció, de arra nem számítottam, hogy körbe állnak majd engem, elveszik a telefonom és lefognak.

– Te sem gondoltad komolyan, hogy meg tudsz minket állítani? – az ötvenes éveiben járó edző rátámaszkodott a térdére, úgy nézett bele a szemembe.

– De igen – kirántottam a kezem a két szekrényméretű fiú szorításából, fellöktem egy harmadikat és visszaszereztem tőle a telefonomat. Túl könnyű volt.

– Megvagy – Dominic volt az, az irányító.

Nem csak a kezem fogta le, szorosan magához húzott és megszorított. Még mindig nálam volt a telefonom, de majdnem elejtettem. Nem tudom mitől lettem rosszabbul, a fiú szorításától, vagy a büdös izzadságszagától.

– Hát szabad így bánni egy lánnyal? – szárazan elnevettem magam és vettem egy mély levegőt. Akkor ideje ellátni néhány focista baját. Megpróbálom kerülni a feltűnést.

Nehezen tudtam visszafogni a vámpír tulajdonságaim, nem használhattam ki teljesen a gyorsaságom és az erőm, nem volt olyan könnyű a „harc", mint hittem, végül menekülőre kellett fognom.

A kilátó mögül kiérve újra eggyé lettem a tömeggel, pár másodperc alatt megtudtam mi történt a félidő alatt, amíg én kémkedtem. A mentőautó szirénája majd meg akart süketíteni, pont szemtanúja voltam annak, ahogy Matthew-t hordágyra teszik és elcipelik. Sydney még mindig a pályán ugrált és kántált, de azért fél szemmel Matthew-t figyelte.

Gyorsan kellett cselekednem, mert a capreacorti állatok a nyomomban voltak. Sorra kerültem ki az embereket, oda akartam jutni a bíróhoz, de nem engedték.

– Nem érti? Át kell jutnom!

– Nem mehetsz át! – kiáltott rám az egyik férfi.

– Most félreáll és odaenged a bíróhoz – hihetetlen, megint a szuggerálást kell alkalmaznom ahhoz, hogy elérjem, amit akarok. De bevált, a férfi félreállt én pedig oda tudtam menni a bíróhoz. Tudtam, hogy ő sem fogadna engem kitörő örömmel, úgyhogy nála egyből a megvezetést alkalmaztam. – Van egy hangfelvételem a capreacorti csapat ellen, bizonyítja, hogy szabálytalanul játszottak. Most pedig meg fogja hallgatni ezt a felvételt és kiállítja a csapatot!

És minden úgy történt, ahogy én a bírónak mondtam. Bár a végleges kiállítás eredetileg meg sem történhetett volna, attól még ez így volt rendjén. Ezután minden olyan gyorsan történt, alig emlékszem hogyan követték egymást az események.