Az emlékezésből Mikasa rántott vissza.
Észre sem vettem hogy elkezdtem könnyezni...

"<Név>? Jól vagy? Miért sírsz?"-Nézett rám aggodalommal telt szemeivel, majd letörölte a könnyeimet.
"Oh, jól vagyok, csak eszembe jutott valami, de most már jól leszek. Köszönöm."-Mosolyodtam el egy kicsit.
"Ne viccelj, nincs mit megköszönnöd, erre valók a barátok"-Mosolyodott el ő is.

"B-Barátok vagyunk?"-Kérdeztem teljesen meglepődve nézve rá.
"Persze. Miért lepődtél meg ennyire?"-Kérdezte oldalra döntve a fejét.
'Olyan, mint egy kiskutya...'-Néztem rá, s egy kicsit elkuncogtam magam. Egyszer csak egy telefon hangját hallottuk meg.
"Egy pillanatra itt kell hagyjalak titeket, addig viselkedjetek."-Mondta Petra, majd elhagyta a termet.

"Nem igazán voltak barátaim eddig...Ha eljön az ideje elmesélem.
Nagyon örülök, hogy barátok lehetünk"-Néztem rá a legőszintébb mosolyommal.

"Én is örülök"-Majd Mikasa a nyakamba ugrott, viszont én nem tudtam megtartani magam, így leborultunk a székről a földre.

Először teljesen meglepődve néztünk egymás szemébe, majd mind a ketten hangos nevetésbe kezdtünk.

"Legalább puhára estél"-Mondtam még mindig nevetve a lánynak.
"Én igen, de te jól vagy?"-Mondta Mikasa is, letörölve egy, a nevetésből származó könnycseppet a szeméből.
"Azt hiszem még élek, szóval igen"-Válaszoltam neki.

"YURI!"-Kiáltott fel Jean a terem másik végéből.
Mikasa arcáról lefagyott a kedves mosoly, a nevetése elhallgatott, helyét egy gyilkos tekintet vette át. Felkelt a földről, és odasétált a fiúhoz.
"Haver, aláírtad a halálos ítéleted"-Nevetett Marco megveregetve padtársa vállát.

"Jean, ha nem akarod hogy lókolbászt csináljak belőled, jobb lesz, ha befogod azt a nagy szád."-Mondta ridegen a lány (Amúgy imádom a lovakat, meg úgy minden állatot, és sose tudnék lókolbászt enni. Csak +megjegyzésként mondom😅 Ja meg hát Jean-t is imádom😏😂)

"E-elnézést Asszonyom"-Rémült meg teljesen Jean, amit én még mindig a földön ülve nézem végig és nem bírtam megállni, hogy ne kuncogjak rajtuk egy kicsit. Alig egy pillanattal később mellém lépett Armin.

"Had s-segítsek"-Mondta, miközben az arca a vörös 50 árnyalatában pompázott. Egy kicsit aggódtam, ha elfogadom a kezét akkor talán vele is felborulok, mert annyira zavarban van, de aztán ezt kivertem a fejemből, majd megfogtam a felém kinyújtott kezét.

"Köszi Armin"-Mosolyogtam rá.
"N-Nincs mit"-Mosolyodott el ő is hosszasan szemembe nézve, majd elkapta tekintetét.

"Óóóhh Armin csajoziiiik"-Kiabált megint Jean.
"Jean, még áll az előbbi ajánlatom!"-Szólt rá megint Mikasa.
"Nem szóltam.."-Tette le a fejét az asztalra.

Oda akartam menni Mikasa-hoz, de ekkor megszédültem. Szerencsémre Armin még ott állt mellettem, így elkapott.

"<Név>-chan?"-Nézett rám aggodalommal telt tekintetével. A tenger-kék szemei...gyönyörűen csillogtak ahogy rám nézett...

"Uhh..Biztos bevágtam a fejem egy kicsit, de jól vagyok ne aggódj"-Mosolyogtam rá teljesen elpirulva.

"A francokat vagy jól, ha ez igaz lenne, most Armin nem tartana a karjaiban."-Mondta Reiner ránk pillantva.

"Tényleg semmi bajom, csak egy kicsit elszédültem"-Válaszoltam.

"Ha bármi baj van nyugodtan szólj"-Mosolygott rám Armin, majd segített visszaülni a helyemre.
"Köszönöm"-Válaszoltam egy kicsit elpirulva.

Mindenki visszaült a helyére, és pont ekkor lépett be Petra.

"Nahát milyen csöndben vagytok...Történt valami?"-Kérdezve végigmérve az egész osztályt.
"Nem Petra"-Válaszolta mindenki szinte ijesztően egyszerre. Vajon mennyire gyakorolták be, vagy mondják ezt gyakran?

"Hamarosan vége az órának, Sasha kérlek összeszednéd a rajzokat? <Név>-chan a tiédet külön szeretném megnézni."-Mondta rám pillantva.

"Rendben"-Majd elindultam a tanári asztal felé a rajzommal a kezemben.

'Lehet nem volt a legokosabb döntés Uri-t lerajzolni...De már mindegy.'-Gondoltam. Amikor oda értem Petrához egy kicsit félve nyújtottam ki a kezem, de végül odaadtam a rajzom.

"<Név>-chan ez...ez...gyönyörű. Nagyon tehetséges vagy. Volt egy olyan érzésem, hogy van tehetséged, de nem gondoltam, hogy ekkora."-Ámult el teljesen, pedig én sosem gondoltam magamról, hogy jól rajzolnék.

"Had nézzem, Had nézzem!"-Szaladt oda Sasha miközben megfogta Connie kezét és húzta őt is magával.
Végül szinte mindenki a tanári asztalhoz gyűlt, kivéve Christát, mert ő nagyon bele volt merülve a rajzolásba.

"Nagyon tetszik a rajzod <Név>, de egy valamit nem értek...Miért rajzoltad le Armin-t?"-Szólalt meg Eren.
"Pont ezen gondolkoztam én is."-Szólalt meg Marco a hátam mögül.

"Nem Armint rajzoltam le."-Jelentettem ki természetes nyugodtsággal, mert hát ez volt az igazság.

"Tényleg hasonlít, de az ember a rajzon nem én vagyok"-Mondta Armin a rajzomra tekintve

"Látjátok? Köszönöm Armin."-Mondtam a mellettem álló szőke fiúra pillantva.

"Milyen szép a szerelem..."-Sóhajtott Jean, miközben a kezét a szívéhez tette.

"Jean!"-Szólt rá Armin elpirulva.

"S-semmi ilyesmiről n-nincs sz-szó."-Folytatta még mindig teljesen elpirulva.

"Mondhatsz és gondolhatsz amit szeretnél Jean, én nem leszek szerelmes senkibe"-Mosolyogtam rá ártatlanul.
"Miért? Ahh ne már, egy kicsi esélyem sincs?"-Kérdezte Jean.

"Nem csak neked, senkinek sincs."

"B-Be fognak csöngetni, és ha nem ülünk a helyünkön, akkor Levi-sensei egész biztos hogy megöl minket"-Mondta Bertold, aki magassága ellenére nagyon ijedtnek látszott.

Te jó ég, ha ez a kolosszálisan magas fiú megijedt valakitől, akkor ez a Levi-sensei még nála is magasabb?!
Fel kell majd állnom egy székre, ha a szemébe akarok nézni? Előre félek...

Hát ennyi is lenne ez a fejezet. Sokkal vidámabb lett mint az előző😊 Remélem tetszett. Hmm, Mennyire magas lehet ez a Levi-sensei🤔😂 Egészen biztos hogy magasabb mint Bertold😂😂

Hát ennyi lett volna, hamarosan hozom a következő fejezetet, addig is:

Sayonara, drága FanGrelljeim❤❤