Persze, hogy később szólt az ébresztőm, mint kellett volna, tehát késésben voltam a Nate-tel megbeszélt találkozóról. Csapkodva, kapkodva készültem el, aztán futólépésben igyekeztem a kis parkba, remélve, hogy Nate még ott lesz.

Apró léptekkel szaladtam végig a vizes gödrökkel teli utcán, - mely a tegnapi kis éjjeli zápor után inkább hasonlít valami akadálypályára - majd miután megláttam, hogy Nate zsebre tett kezekkel vár egy pad előtt megnyugodtam, és lassabbra vettem a tempót. Próbáltam egyensúlyba húzni a lebegővételeim, közben magamat nyugtattam, hogy semmi gond, mert Nate meg várt, minden rendben lesz. Mikor már csak úgy két méterre voltam tőle megigazítottam copfomat, majd kedvesen rá mosolyogtam, mikor észrevett és intett egyet.

– Szia! – léptem elé, és reflexből megöleltem volna, de ebben a szituációban aztán végül megtorpantam, és csak néztem Nate arcát, aki aprót bólintott, hogy mehet az ölelés.

– Késtél – jelentette ki, mintha számomra nem lenne nyilvánvaló, mivel amúgy az egész velem történt meg. Tehát miért jelented ki, ha én magam is tudom?

– Tudom, bocsi – tűrtem fülem mögé egy hajtincset, ami a nagy futás közepette kiszabadult a lófarokból. – De örülök, hogy vártál!

– Én is – bólintott mosolyogva, én pedig mentén elolvadtam. Mert ismét azt a Nate-et láttam magam előtt, aki régen, azt a Nate-et, aki bármit megtett volna értem. – Szóval, miről akartál beszélgetni?

– Ööö, igen! – bólogattam, majd leültem mellé a padra. Féloldalasan, egyik lábamat pedig másik alá csúsztattam, tehát mondhatjuk, hogy törökülésben voltam. – Szóval, kettőnkről...

– Kettőnkről?

– Igen – mondtam szemeimet lesütve.

– Az azért rémlik, hogy te szakítottál igaz? Csak mert ez most elég vicces szitu, érted. Szakítasz, aztán mégis kettőnkről akarsz beszélni? Én nem értelek téged – nevetett kínosan, majd kérdően nézett rám.

– Tudom, tudom – mondtam őszintén, majd Nate-re néztem. – De hiányzol! Akkora hülye voltam, tényleg nagyon sajnálom! Nem kellett volna szakítanom. Én szeretlek Nate, mindenkinél jobban! Csak, nem tudom... Hirtelen annyira sok volt minden, és ezt láttam a legjobbnak. De hibáztam....

– Szóval szeretsz... – gondolkodott el. – És mit szólna ehhez a másik pasid?

Mi?

– Milyen pasi? – kérdeztem homlokomat ráncolva, aztán beugrott, hogy Felixről beszélünk. Ezért felnevettem. – Jesszusom! Nem a pasim! Ő a kislány bátyja akire vigyázok, tudod bébiszitterkedek – a vágtam be röhögve, mire láthatóan kínosan érezte magát.

– Akkor, nem is a pasid? – kérdezte értetlenül, mire megráztam a fejem. – Édes istenem! Luna, ne haragudj rám, amiért azt mondtam, hogy ribanc vagy! Akkora seggfej vagyok... Csak hirtelen ideges lettem, amikor megláttam, hogy jól megvagy nélkülem is. Annyira nagyon sajnálom! Én nem tudom mi ütött belém. Hogy mondhattam rád ilyet? Te jó ég...

– Nate! – fogtam meg kezét, mire óvatosan felnézett szemeimbe. – Semmi baj, de tényleg! Ideges voltál, ennyi. Én is sokszor mondtam olyat dühösen, amit nem gondoltam komolyan. Például azt, hogy szakítsunk. Hülyeség volt.

– Oltári nagy hülyeség! – nevetett mosolyogva, mire én is mosolyogva bólintottam. – Szeretlek Luna!

– Én is szeretlek! – mondtam igazán boldogan, ekkor pedig Nate magához húzott és hosszasan megcsókolt.

És annyira boldog voltam, végre megint! Annyira nagyon boldog. Hiszen Nate sem akart szakítani, és nem éreztük jól magunkat egymás nélkül. Egészen idáig. Mosolyogva szaladtunk el egymástól, majd még pár percig homlokunkat egymásnak érintve ültünk, és mosolyogtunk. De úgy igazán, annyira, hogy már fájtak az izmaim. Lehet az arcomban izomláz?

Ám ez az idilli pillanat nem tartott sokáig, ugyanis pár perc múlva olyan agresszív dudaszó csendült fel a parkolóból, hogy konkrétan minden madár kirepült a fák lombjai közül, és inkább el repültek jó messzire. Legszívesebben én is ezt tettem volna, persze Nate-tel együtt.

– Nagyon cukik vagytok meg ilyenek, de kezd fel fordulni a gyomrom! – ordított ki az ablakon Felix, majd napszemüvegét feltolta feje tetejére és kiszállt.

– Ez mit keres itt? – kérdezte fintorral Nate, mire ösztönösen felvontam vállaimat.

– Bárcsak tudnám – dünnyögtem, majd arcomat tenyerembe temettem, pont mikor Felix elénk ért.

– Na helló! – köszönt magabiztosan.

– Szevasz – üdvözölte Nate is, bár az ő hangjából inkább az utálatot hallottam.

– Lunának köszöntem – fröcsögte Felix, majd lazán ledobta magát mellém, kezével pedig ösztönösen átkarolt, erre pedig felnéztem tenyeremből.

Csodás. Az imént békültem ki Nate-tel, erre Felix jön és bumm, elrontja a mi pillanatunkat. Amíg Nate forrt a dühtől a jobb oldalamon, és közben Felix kezét figyelte ami vállamon pihent, addig drágalátos Felixünk a bal oldalamon vigyorogva nézte azt, hogy Nate mindjárt felrobban.

– Megtennéd, hogy leveszed a kezedet – lökte le rólam Felix karját. – a barátnőmről? – kérdezte, majd jól kihangsúlyozta, hogy "barátnőm" mire azonnal mosolyogni kezdtem.

– Hogy mid? – kérdezett vissza Felix nagy szemekkel, bár a kérdést inkább nekem címezte, mert folyamatosan rám nézett mindeközben.

– A barátnőm – ismételte meg Nate büszke vigyorral. – Szóval úgy érj hozzá, hogy eltörlek!

Felix hangosan felnevetett, de tényleg olyan hangosan, hogy a park felé sétáló emberek szemöldöküket ráncolva haladtak el mellettünk. Nos, őszinte leszek, megértem amiért Felix kinevette. Mert Nate maximum Felix kisujját tudná eltörni, amíg Felix egy pöcköléssel ketté törné szegény Nate-et...

– Fiacskám, akkor először gyúrj egy kicsit ezekre a fogpiszka karjaidra, különben a saját nőd karja vastagabb lesz! – röhögött jóízűen Felix, Nate pedig fújtatva felállt, majd felhúzott engem is a padról.

– Mi éppen menni készültünk – jelentette ki Nate, én pedig a két srác között kezdtem kapkodni a fejem.

– Tényleg? – ráncoltam homlokom.

– Igen Nate, tényleg? – kérdezősködött Felix visszafojtott nevetéssel. Nate erre bal kezét a derekamra helyezte és szorosan maga mellé állított, amit Felix pislogás nélkül nézett végig, majd miután Nate végre befejezte ezt a gyerekeskedést, Felix ránézett. – Befejezted?

– Be bizony – bólintott, majd büszkén mosolygott, aztán egy puszit nyomott hajamba.

Jó, ez már kezd tényleg rendkívül gyerekes és egyben kínos is lenni számomra. Tényleg, miért kell ezt? Fejezze már be, hát istenem!

– Atya világ... – temette tenyerébe arcát Felix, majd röhögve nézett fel ránk. – Figyelj, ennyi erővel oviból is kereshetnél magadnak csávót. Nagyon gyerekes.

– Felix, van valami konkrét oka annak, hogy ide jöttél miután meglátták minket, vagy csak szokásosan fárasztani akarsz? – kérdeztem nagyot sóhajtva, kezeimet pedig egymásba fontam. Nate egyetértően bólogatni kezdett, Felix arcára pedig félmosoly ült ki.

– Adnám, ha fáraszthatnálak! – kacsintott rám, közben mosolya még szélesebb lett, olyan igazi fogvillantós. A szívem a torkomban kezdett dobogni, Nate pedig még erősebben szorított derekamra, aztán megszólalt.

– Akadj le Lunáról – mutatta fel ujját, mire Felix szemüvegével kezdett játszana, aztán egyik szára végét fogai közé szorította, majd ismét felnézett Nate-re.

– Kikapcsoló gomb nincs rajta? – kérdezte unalmában nyöszörögve Felix, mire apró mosollyal fejemet ráztam.

Bármennyire is Nate oldalán álltam, meg kell hagyni, hogy Felix humorérzéke külön Nobel-díjat érdemelne. Tényleg. Egyszerűen lehetetlen nem elnevetni magad. Kivéve ha nincs humorod, mint mondjuk Nate-nek... Ezt néha gyűlöltem is benne, hogy bármikor próbáltam hülyéskedni, nem vette a lapot és flegma volt velem. Felix viszont más. És te jó ég miért hasonlítom egymáshoz ezt a kettőt?

– Mit akarsz Felix? – kérdeztem újra, hogy volt-e valami célja ezzel az egésszel, vagy csak Nate agyát akarta húzni. Erre Felix megint elvigyorodott, és mivel már nagyon is jól ismertem ezt a mosolyt, mert olyan sokszor láttam már, gyorsan hozzátettem. – Mármint mondani! Miért jöttél ide? – helyesbítettem, mielőtt Felix valami olyat mond amit nem kéne.

– A srácokkal kirándulunk egy kicsit a hétvégén. Gondoltam, szólok hátha lenne kedved jönni – biccentett kedvesen, mire elmosolyogtam magam. – Shane szüleinek van valami erdei faházuk, vagy valami ilyen. De nem ez az omladozó fajta, ne úgy képzeld el! Pofás ki kecó, két emelet és sok szoba, konyha és két fürdő – mesélt nagy beleéléssel.

– Hát... – kezdtem bele, majd óvatosan Nate-re néztem, aki kérdően nézett rám várva a válaszomra, Felix pedig velünk szemben ugyan ezt tette a padon. És ekkor kérdeztem valami olyat, amit azonnal meg is bántam. – Ha Nate is jöhet, akkor ott leszek! Jöhet?

– Nem! – vágta rá Nate.

– Hogyne! – vigyorgott Felix. – Csak szólok Shane-nek, hogy abba a szobába ahol Nate lesz ne tegyen patkány írtót, mert meghal szegényke.

– Megfojtom – motyogta Nate, mire megszorítottam kezét, hogy nyugodjon le.

– Jó – huppant fel Felix. – Ennyit akartam. További szép napot, kivéve neked Nate!

– Viszont Felix! – kiabált utána a mellettem álló fiú, mire fejemet rázva figyeltem, ahogyan Felix beül Shane mellé, és a lehető leggyorsabban elhajtanak.

– Örülök, hogy ilyen jól kijöttök egymással, nagyon szuper! – mondtam ironizálva.

– Ő kezdeget – tárta szét védekezően a karjait, én pedig csak fejemet ráztam. – Nyomul, hát nem veszed észre? Teljesen nyilvánvaló, hogy akar tőled valamit.

– Jaj, fejezd már be! Miért érdekel téged az, hogy Felix mit akar, ha az amit én akarok itt áll előttem? – kérdően néztem Nate-re, aki egy ideig a földet bámulta, majd ismét megcsókolt.

– Igazad van, sajnálom – suttogta ajkaimra, majd miután elengedett megcsörrent a telefonja. – Nekem mennem kell, anyu valami új bútort rendelt és nem bírja bevinni a házba. Akkor, gondolom holnap találkozunk a faházas izé miatt, igaz?

– Ühüm – bólogattam. – Addig is vigyázz magadra, szeretlek! – nyomtam egy puszit arcára, majd ezután sietősen távozott a helyszínről.

Vigyorogva sétáltam haza, fejemben újra és újra lejátszva azt, hogy Nate ma megcsókolt. Kétszer is. Nem mintha ez lett volna az első csókunk, mégis annyira hihetetlen. Boldogan léptem be az ajtón, amire anya is felfigyelt.

– Juj de mosolygós ma valaki! – jegyezte meg mosolyogva, mire vállat vontam egy széles vigyorral. – Na mesélj, mi történt? – csukta le laptopját.

– Nate – mondtam izgatottan, mire anya szájáról lehervadt a mosoly.

– Az a Nate? – kérdezte. – Nate Batch? Te jó ég! Megint mi van azzal a patkánnyal?

– Nem patkány – kértem ki magamnak, mire anya megforgatta szemeit. – Azt hiszem újra együtt vagyunk!

– De jó... – mondta sóhajtva, majd belekortyolt kávéjába. – Figyelj, én örülök hogy boldog vagy, tényleg! De ez a Nate nagyon jól tudjuk milyen gyerek... Megint meg fog bántani, de akkor én élve megnyúzom!

– Nem fog! – jelentettem ki határozottan.

– Hát jó – vont vállat mosolyogva, majd ivott egy újabb kortyot.

– Ó, amúgy a hétvégén egy erdei kis faházban lennénk pár baráttal. Ha nem gond – mondtam hadarva, mire anyu felvont szemöldökkel nézett rám.

– Kik ezek a barátok?

– Felix, tudod az ő húgára vigyázok hétköznaponta, Shane, Kevin, Davina és Nate. Meg ugye én – soroltam a srácok neveit.

– Szóval a többség fiú – gondolkodott el, majd sóhajtva letette a kismacskás bögrét. – Jó, menj nyugodtan.

– Köszönöm! – ugrottam nyakába, majd egy puszit nyomtam arcára.

– De még nem akarok unokát!

– Anya! Jesszus – mondtam elvörösödött arccal, majd ezután felszaladtam a szobámba.

Gyorsan elújságoltam Miának is a mai eseményeket. Hát, neki sem tetszett, hogy Nate újra az életem része, de az már annál inkább, hogy hétvégén egy erdei házban leszünk, majd nyavalyogni kezdett, hogy kár amiért ő nem lehet ott. Ezért írtam Felixnek, aki azonnal beleegyezett abba, hogy Mia is velünk jöjjön, mert szerinte minél többen vagyunk, annál jobb lesz a buli. Végülis igaza volt. Plusz, talán nyugodtabb is leszek, ha Mia végig velem lesz.