Este hat előtt ébredtem fel, Larsonék kanapéján, betakarva. Aurora eltűnt, szóval a kelleténél gyorsabban álltam fel onnan, mint kellett volna, így kissé meg is szédültem, ezért fejemhez kaptam, és úgy néztem körbe. Sehol senki, az ajtó zárva, az ablakok is csukva. Oké, semmi gond, nyugi Luna. A konyhába indultam egy pohár vízért, mert a lehető legjobban kiszáradtam, aztán mikor megfordultam és a pultnak támaszkodtam megláttam Felixet, aki éppen kilépett húga szobájából, és halkan becsukta maga mögött az ajtót. Szóval ott van Aurora, huh.

– Felkeltettelek? – sétált mellém, majd ugyan úgy mint én, a pultnak dőlt.

– Nem – tettem le a poharat. – Igazából arra keltem fel, hogy Aurora nincs mellettem. Meg hogy be vagyok takarva.

– Ja, igen. Bevittem a szobájába mikor megláttam, hogy kidőltetek itt a kanapén. Aludtam már rajta nem egyszer, nem a legkényelmesebb. De téged nem tudtalak volna felvinni anélkül, hogy felkeltél volna szóval lehoztam egy takarót. Kint már elég hideg van, és az eső is szakad. Gondoltam, hátha fázol.

– Hát, köszi – biccentettem. – De kezdem azt hinni, tényleg raktál valamit a szendvicsbe, mégha nem is mérget. Valamiféle altatót. Valld csak be! – nevettem, mire Felix megrázta a fejét.

– Ó, hát persze – bólogatott. – Lányokat nézek, ahogy alszanak. Hogyne. Amúgy meg, akkor én is kidőltem volna, mivel feleztünk. Rémlik?

– Direkt azt a felét tépted le amelyik felébe nem raktál semmit? – mondtam, közben próbáltam visszatartani a röhögést.

– Lebuktam – mondta visszatartott nevetéssel, közben kezével azt a bizonyos "francba" mozdulatot csinálta. Nem bírtuk sokáig, utána mindkettőnkből kitört a nevetés.

– A szüleid nemsokára hazajönnek – egy pillanatra az órára néztem, aztán letettem a telefonomat, és összeszedtem a holmim, aztán mikor mikor vissza fordultam a telefonért, megláttam, hogy Felix kezében van. – Te mit csinálsz?

– Képeket – válaszolt egyszerűen, közben rám sem nézett. – Tudod, hogy ne hiányozzak amíg nem látsz. Csupa jóindulat.

– Inkább csupa egoizmus – válaszoltam fejemet rázva, aztán hagytam, hogy befejezze a tevékenységet.

Mindössze huszonkét kép készült, volt köztünk mosolygós, flegma, feszítős, és az utolsótól félrenyeltem a nyálam. Felix egyik kezével a telefont tartotta, másikkal pedig enyhén megemelte a pólóját, így teljesen látszott kidolgozott felsőteste, emellé pedig öntelten vigyorgott a képen. Hátőőő.... Jó, ezeket ki kellene törölni. De csak majd később, tudjátok, most nincs időm ilyenekre.

– Fogadjunk, hogy az utolsó a kedvenced. Ne aggódj, nekem is az a kedvencem! – mutatott felém ujjával, közben felvont szemöldökkel nézett rám.

– Nem néztem meg a képeidet egókapitány, nagyon sajnálom – füllentettem, mire Felix mellém sétált miközben a kis táskámat pakoltam.

– Valahogy így nézett ki – bökte meg vállamat, hogy nézzek felé. – Így valahogy tartottam a telefont – mutatta kezével a magasságot. – Aztán így mosolyogtam, közben csináltam egy ilyet – és ekkor nagylelkűen felhúzta pólóját, én pedig nagyot nyeltem és rá sem néztem, bármennyire is nehéz volt. – De te nem is figyelsz! Tisztában vagy azzal, hogy miről maradsz le? Megtisztelve kellene érezd magad Kislány!

– Mert nem érdekel a kigyúrt tested – vágtam rá, mire szája mosolyra görbült.

– Most akkor mégis láttad a képeket? Saját magadat buktattad le – nevetett, mire legszívesebben eltűntem volna. Tök mindegy hova, de jó messzire innen.

– Meg kellett nézzem ahhoz, hogy ki tudjam törölni őket. Sajnálom – néztem szemeibe, mire Felix már nem vigyorgott hanem komor arckifejezéssel nézett.

– Akkor mutasd a galériád! – nyújtotta a kezét egy szemtelen mosollyal.

– Semmi jogod ahhoz, hogy a telefonomba turkálj seggfej – löktem arrébb, majd az ajtó felé indultam, mikor meghallottam hogy valaki kulcsai csörögnek.

– Aztán álmodj velem – szólt utánam szórakozottan, mire csak fejemet ráztam és kiléptem az ajtón.

– Jó estét Roberta és Bob – köszöntem nekik mosolyogva.

– Szia – köszönt Roberta, Bob pedig egy bólintással üdvözölt. – Minden rendben ment?

– Igen, minden a legnagyobb rendben volt. Aurora tündéri kislány – áradoztam lányukról, mire mosolyogva egymásra pillantottak.

– Nagyon örülünk, hogy egy ilyen lány vigyáz rá, mint te, Luna – fogta meg kezemet Roberta, majd óvatosan megsimogatta.

– Én is örülök, hogy ilyen édes kislányra vigyázhatok – bólintottam bizalmasan. – Felix viszont enyhén egoista, nem tudom tudták-e!

– Még ha csak enyhén lenne az... – röhögött fel Bob, mire én is Roberta is nevettünk egyet.

– Rendben, akkor én most indulok – köszöntem el tőlük, aztán haza indultam.

Az eső már csak szemergett, ennek ellenére is kellően megáztam, így a pólóm vizesen tapadt testemre, a nadrágom színe pedig két árnyalattal sötétebbnek tűnt. Hajamból vizet lehetett csavarni, szóval az ajtó előtt megcsavartam, és egy pohárnyi víz csepegett le belőle, aztán a víztől enyhén göndör barna tincseim a vállamra hullottak. Én pedig beléptem a házba. Milo, a macskám egyből felém szaladt és vizes lábamhoz dörgölte magát, anya pedig az étkezőben ült az egyik széken, kezében valami borítékkal, közben fejét fogta és kávét ivott. Este hatkor, kávézik.

– Szia! – ültem le mellé, majd egy gyors puszit nyomtam arcára. – Mi ez a sok papír?

– Csekkek, meg ilyenek – mondta gondterhelten, én pedig csendesen ültem mellette. – Van egy kis meglepi a szobádban!

– Micsoda? – érdeklődtem vigyorogva, mire anya fejével intett, hogy menjek és nézzem mega saját szememmel.

Érdeklődve nyitottam be szobám ajtaján, ahol tényleg nagy meglepetés fogadott. Méghozzá százhatvanöt centi magasságú. Mia, a legjobb barátnőm. Az ágyamon ült törökülésben, és a kezében levő telefonját figyelte, aztán az ajtó nyikorgására felkapta fejét, majd mikor meglátott engem felugrott, és olyan erővel ölelt meg, hogy azt hittem összeroppanok kezeiben.

– Lunaaaaa – ugrott nyakamba. – Végre! Már azt hittem sosem érsz haza. És csurom víz vagy, meg fogsz fázni!

– Mia, van vagy harmincöt fok – nevettem ki, mire egyetértően bólintott. – De mesélj! Hogy hogy te már itthon vagy? Nem úgy volt, hogy egész héten tábor lesz?

– De, úgy volt. Aztán tegnap a vacsora eléggé félre sikeredett. Romlott hús volt, és mindenki behányt utána. Enyhe ételmérgezés. Még szerencse, hogy nem voltam éhes és nem ettem egy falatot sem! Aztán úgy reggel mindenkit hazaküldtek – mesélte nagy beleéléssel, én pedig gondosan hallgattam, nehogy lemaradjak valami részletről.

– Hát az szívás – mondtam miután elmesélte a kis incidenst, közben próbáltam nem nevetni. Mert hát azért elég vicces, hogy a sok ember közül egynek sem tűnt fel, hogy valami nem kóser a hússal.

– Na és milyen a bébiszitterkedés?

– Ó, csodás! Egy ötéves kislányra vigyázok általában minden hétköznap reggel nyolctól este hatig. Tündéri apróság, igazi hercegnős kiscsaj – meséltem Auroráról. – Csak elfelejtették említeni a szülei, hogy van egy bátyja.

– Micsodaaa? – nevetett fel szórakozottan.

– Igen. Kissé én is meglepődtem mikor belépett egy srác az ajtón – nevettem vele együtt.

– Na és milyen ez a srác? – vonogatta fel és le szemöldökét, közben kíváncsian vigyorgott.

– Fekete hajú, magas, öhm, heterokrómiás, tudod az egyik szeme zöld a másik meg barna. Egoista, idegesítő, azért kicsit vicces is, meg helyes is, és nem tudom, említettem már, hogy egy egoista seggfej? – próbáltam körbe írni Felixet, aztán mikor végeztem Mia visszafojtott vigyorral nézett rám. – Neked meg mi bajod?

– Tetszik neked! – kiáltott fel izgatottan, mire arcomat tenyerembe temettem.

– Dehogy! – nyugtattam le. – Mint mondtam, egy igazi seggfej. Nézhet ki bármilyen jól az ember, ha amúgy meg egy igazi barom.

– De ettől függetlenül is tetszik neked!

– Mondom nem! – ellenkeztem továbbra is, mire Mia egy olyan "szavadon foglak" fejjel nézett rám.

– És van esetleg kép a hercegedről? – ült közelebb hozzám, aztán kuncogva figyelt.

– Nem a hercegem – ráztam fejem. – És nincsen, sajnálom! – válaszoltam, mire Mia lebiggyesztette száját. – Vagyis, van! Ma elvette a telefonom és csinált egy párat. Pontosabban huszonkettőt...

– Húhaaaaa – vonogatta megint szemöldökét, mire feloldottam telefonom és kezébe nyomtam, hátha végre befejezi.

Tátott szájjal nézte végig a képeket, sőt, azt a bizonyos képet percekig bámulta, még rá is közelített Felix minden egyes kockájára. Én meg ültem ott mellette, paradicsomszínű fejjel, és ujjaimat tördeltem.

– Te jó ég! Ki engedte le ezt a görög Istent a Földre??? – adta vissza a telefonomat, közben még mindig tátott szájjal nézett. – Neki nem kell véletlenül bébiszitter?

– Hülye! – nevettem fel, mire Mia is hangosan nevetni kezdett. – Nem alszol ma itt?

– Nem hoztam a cuccom – mondta lehangoltan, mire felpattantam és a szekrényem elé léptem.

– Ezt fogd meg – dobtam hátam mögé egy pizsama felsőt. – Ezt is kapd el! – dobtam utána egy nadrágot. – Tessék, probléma megoldva!

– Nem úsztad meg ennyivel, amint visszajöttem a fürdőből kifaggatlak erről a görög Istenről! – állt fel vigyorogva, aztán kiment a szobából.

Leszaladtam a konyhába nasiért, aztán egy tálcára pakolva mindenféle dolgot visszamentem a szobába. Anyára is ránéztem, már a szobájában volt, és békésen aludt. Ráfér, annyit dolgozik, hogy mindent meg tudjon teremteni magunknak. Miután Mia visszatért a szobába, elmentem gyorsan letusolni én is, aztán mikor vissza mentem a szobába Mia az ágyon ült előtte pedig a telefonom, és azt nézte nagyokat pislogva, közben vigyorgott.

– Hallod, neked görcsbe rándult az arcod, hogy egész nap vigyorogsz vagy mi van? – törölgettem vizes hajamat, aztán leültem az ágy szélére, és a néma barátnőm néztem. – És még süket is!

– Hogy hívják? – nézett végül rám, én meg pislogás nélkül meredtem barátnőmre. Miről beszél?

– Mi?

– Ne játszd már az eszed! A helyes pasit, tudod, Aurora bátyát – tárta szét karjait türelmetlenül.

– Ja, hogy őt – bólintottam, hogy így már értem kiről beszélünk. – Felix a neve.

– Úúúúú! – kuncogott, közben kezét szája elé kapta.

Jaj, ugye nem?

– Mi az? – kérdeztem reménykedve, hogy nem az amire gondolok. Ha Felix megtalálta valami közösségi oldalam....

– A herceged megtalálta az Instagramod!

Ettől féltem. Mármint akkora baj nincs, mert viszonylag normálisan nézek ki minden képen, sőt, vannak amikre egész büszke is vagyok. De Felix egy pióca.

– Oké, és? – dobtam le a törülközőt, majd leültem Mia mellé és az ölébe dőltem.

– Mi az hogy és???

– Egy szó – ültem fel görcsösen mosolyogva.

– Vicces vagy! – forgatta szemeit. – Hahó! Megkereste az oldalad! Keresett, érted már?? Érdeklődik irántad.

– Mint mondtam, Felix egy seggfej. Minden lánnyal ilyen. Vagyis, eddig csak egy lánnyal láttam aki a haveri körébe tartozik. De egyből levágtam, hogy tetszik a csajnak. Felix meg hagyja, hogy fusson utána. Egy barom, és kész. Számára mindenki egy verseny, aztán jót mulat egészen addig, amíg végre tényleg megszerzi a lányt, aztán otthagyja, és végignézi ahogy a lány ugyan úgy fut utána. Ennyi. Szórakozik.

– Jött tőle egy üzenet – emelte meg a telefont, majd elolvasta amit Felix írt. – Hah, éppen azon van kiakadva milyen semmilyen Instagram neved van, és konkrétan pár perc alatt megtalálta az oldalad!

– Mutasd! – kaptam ki a kezéből a telefont, aztán megnyitottam az üzenetet.

Felix: Neked aztán nincs kreativitásod! Milyen egyszerű Instagram felhasználónév ez? Mindössze 2 percbe telt, hogy megtaláljalak! :D
Most komolyan? "Luna_Br00k3"?

Luna: Mondja ezt az, akinek az a felhasználóneve, hogy "Felix.larson". Végülis, nekem nincs kreativitásom...

Felix: Pontosan! Erről beszélek éppen.

Ez egy hülye!

Fejemet rázva tettem le a telefont, aztán Mia és én is eldőltünk a franciaágyamon. Na Mia már két percen belül horkolt, én pedig a plafont bámultam. Hm, irigylem az olyat, aki abban a pillanatban elalszik amint lehunyja a szemeit.

És a telefonom jelzett egyet. Kezemmel a sötétben kezdtem tapogatózni a szekrény tetején, amíg hozzá nem értem a keresett tárgyhoz, ami ennek köszönhetően kivillant, így kezembe vettem, és elolvastam az üzenetet ami a zárolt képernyőn díszelgett.

Felix: Alszol??

Luna: Sajnos igen :(

Válaszoltam egyből.

Felix: Na téged sem áldott meg senki jó humorral Kislány!

Luna: Mit akarsz Felix?

Felix: Beszélgetni?!

Luna: Minek?

Felix: Mert nem tudok aludni.

Luna: Én meg igen, úgyhogy szép álmokat!

Felix: De várj!

Luna: Jajj már! Mivan??

Felix: fényképet küldött.

Megnyitottam a képet, és akaratom ellenére is felnevettem, majd szám elé kaptam kezem, nehogy felébredjen a mellettem alvó Mia. Felix egy szelfit küldött, álmos szemekkel és nagy mosollyal.

Felix: Na, mostmár garantált, hogy szépeket fogsz álmodni! Hiszen engem láttál elalvás előtt.

Luna: Te teljesen hülye vagy. És egoista is. Főként egoista!

És ezzel letettem a telefont, majd rá pár percre elnyomott az álom. De közben végig Felix szelfije járt az eszemben, és azok a szemek....

Másnap arra keltem, hogy Mia gerincen rúg. Hatásos ébresztő, szóval ha valakinek meggyűlik a baja az órával, bizalmasan ajánlok helyette egy Mia Bailey-t! Rá tuti felkelsz haver!

– Mia! – csaptam fejbe egy párna segítségével, mire morogva, de felkelt.

– Mi van már? – ült fel durcásan.

– Mondjuk nekem fél óra múlva el kell indulnom melóba??? – tártam szét karjaimat.

– A görög Istenhez? – vigyorgott.

– Oda... – sóhajtottam. Feladom, Felix mostantól egy görög Isten.

– Várj meg – ugrott fel, majd a szekrényem elé lépett és turkálni kezdett benne. – Elkísérlek!

Hm, csodálatos...