Az első nap szeptemberben általában mindig nehéz, pedig tanulni sem tanulunk. Inkább az a fárasztó benne, hogy ülünk az osztályban és csak nézünk ki a fejünkből, miközben percenként az órára pillantunk, hogy mikor mehetünk már haza. Mia és én ma pont ezt tettük, mikor már a negyedik óra telt el ugyan így, aztán mikor végre meghallottuk a csengő fülsüketítő zaját a harminc ember egyként állt fel, és csődült az ajtóba.

– Gyerekek, azért ennyire nem volt rossz ez a nap, nem is csináltunk semmit! – lépett mellénk az osztályfőnök.

– Én sem hiszem el, hogy ezt mondom, de pont ez a baj tanárnő! – röhögött fel Harry, mire az egész osztály egy emberként nevetett. Harry sosem csinál semmit, de úgy tűnik mégis inkább tanulni, minthogy a semmiért üljön itt.

– Ne aggódj, holnap már lesz bőven feladatunk, nem fogtok unatkozni – veregette meg a vállat Mrs. Jones,.

– Én is ettől félek – motyogta James az orra alatt.

– Ez sem lett okosabb – sóhajtott fel Mia a jobbomon, mire egyetértve nevettem.

– Szerintem menthetetlen a srác – csatlakozott a beszélgetéshez Justin, aki egy kedves mosollyal lépett mellénk.

– Ó, heló Justin! – intett boldogan Mia.

– Sziasztok – köszönt vissza. – Milyen érzés ismét itt lenni?

– Szar – vágta rá Mia.

– Valami ilyesmit mondtam volna én is, de Mia megelőzött – biccentettem barátnőm felé.

– Ja, teljesen megértelek titeket. Sokkal jobb lenne otthon a kanapén fagyit zabálni, miközben a kedvenc sorozatomat bámulom a nap huszonnégy órájában – sóhajtott fel Justin elgondolkodva miközben hárman sétáltunk ki az iskola kapuján.

– Szerintetek idén végre megbukik Harry? – töprengett Mia.

– Nem fog, hidd el. Valahogy mindig megoldja, hogy átmenjek év végén – ráztam fejem.

– Eszes gyerek, mégis oltári buta – vakarta tarkóját Justin.

– Nekem lassan indulnom kell, mert Kevinnel találkozom – integetett Mia aztán elindult, majd megtorpant és vissza rohant hozzám egy ölelésért. – Szurkolj!

– Minden rendben lesz – nyugtattam egy kedves mosollyal.

– Na jó, sziasztok! – köszönt el végül, aztán kettesben hagyott minket Justinnal.

– Hogy telt a nyarad? – törtem meg a kínos csendet. Justin nem tudom mire vár, de itt maradt mellettem, szóval ha már itt van, akkor beszélgessünk, hogy teljen az idő.

– Egész jól – válaszolt röviden. – Na és neked?

– Ó, ez volt életem eddigi legjobb nyara, de komolyan! – mondtam egy nagy mosollyal, mire Justin csak bólintott. – Ami történt akkor, ott a boltban. Azért szeretnék bocsánatot kérni.

– Ugyan, semmiség – legyintett a fiú, de ettől még rosszul éreztem magam. Felix kicsit hirtelen jelent meg ott, és Justin sem tudott róla, szóval eléggé összezavartuk szegényt.

– Néha kicsit forrófejű – haraptam alsó ajkamba miközben Felixről beszéltem, közben néha felnéztem, hátha meglátom valahol közeledni.

– Az feltűnt – horkant fel Justin. – De igazából tök aranyos volt, hogy így védett téged. Így legalább biztonságban leszel, ha melletted van.

– Igen, ez igaz.

– Útban vagy! – lökte meg egy végzős srác Justint.

– Ki is tudod kerülni, nem? – kérdeztem a fiút, mire az megtorpant, és nagy szemekkel nézett vissza rám.

– De cuki – biggyesztette ajkait. – Ő talán nem tudja megvédeni magát? Elég gáz, hogy egy csaj véd meg – köpte oda Justinnak.

– Az a gáz, amit csinálsz – mondtam egy fintorral, mire a fiú összenézett egy haverjával.

– Bogaram, nem gondolod, hogy egy kicsit nagy a szád? Tudod... – lépett közelebb, de ekkor megjelent valaki.

– Még egy lépés, és a sürgősségin fogsz kikötni Thomson! – lépett mellém Felix, és hangjából áradt a düh.

– Nocsak, Felix Larson – nevetett fel a fiú, ezek szerint valami Thomson, de ami a legjobban meglepett az az volt, hogy ismerik egymást Felixszel.  – Mi szél hozott erre? Verekedni akarsz? Tudod, hogy annak sosincs jó vége.

– Én szerintem megyek – szólalt meg Justin halkan, majd elindult, de Felix utána nyúlt, és táskájánál fogva vissza húzta. – Meggondoltam magam, maradok!

– Na ide figyelj Simon – köszörülte meg torkát Felix. – Nem tudom, hogy mi történt, de azt igen, hogy kibaszottul udvariatlan voltál egy lánnyal, amit nem fogok megengedni. Főleg akkor nem, ha Luna az a lány, úgyhogy most szépen bocsánatot fogsz kérni tőle, jó? – mosolygott szemtelenül a fiúra, aki pislogás nélkül bámulta Felixet.

– És ha nem? – vonta fel szemöldökét a srác.

– Azt nem akarod tudni mi történik akkor, ha nemet mondasz – kacsintott Felix.

– Milyen kemény lettél itt egy év alatt, tiszta ijesztő, nem? – röhögött fel Simon miközben a másik srácra nézett.

– Emlékeztesselek, hogy mi történt a kis barátotokkal, mikor kihozott a sodromból? Biztosan emlékszik egyikőtök – karolta át Simont, aki erre egyből befejezte a nevetést.

– Ne haragudj Luna, undorítóan beszéltem veled, nem gondolkodtam – intézte már hozzám szavait, aztán fél szemmel Felixre nézett.

– Most a fiútól is – mutatott Justinra egy önelégült vigyorral, miközben egyik karjával még mindig Simon vállán támaszkodott.

– Bocs haver, legközelebb jobban odafigyelek arra, hogy merre megyek – nyújtotta Justin felé a kezét, aztán miután Justin kezet rázott vele szó nélkül eltűnt a haverjával együtt.

– Na – csapta össze tenyerét Felix, mire én és Justin egyszerre néztünk felé. – Mehetünk, Kislány?

– Luna, mégis félek tőle – súgta Justin, mire felnevettem, Felix pedig felvont szemöldökkel nézett ránk felváltva.

– Mi olyan vicces?

– Semmi – ráztam fejem nevetve, aztán Felix mellé léptem. – Holnap találkozunk Justin!

– Igen, izé, sziasztok – intett a fiú, aztán elindult a másik irányba.

– Honnan ismerted a fiút? – érdeklődtem.

– Egy iskolába jártunk, az ő haverját vertem meg, aztán a szüleik egyből kivették őket, mert hogy ilyen veszélyes iskolába ők biztosan nem engedik a gyereküket.

– Húha – raktároztam el az információt, aztán felültem Felix mögé a motorra.

– Mehetünk? – fordult hátra, majd egy puszit nyomott a homlokomra.

– Mehetünk – mosolyogtam rá.

***

Felix szülei ma meghívtak engem és anyát ebédre, úgyhogy náluk töltöttük a délutánt. Az ebéd szokásosan telt, a szülők szerencsére nagyon jól kijönnek egymással, néha mar túlságosan. Minden egyes ebédnél az történik, hogy Felix szülei róla mesélnek kiskori történeteket, hogy miket csinált, én persze csak nevetek rajta, meg hát úgy mindenki az asztalnál, mert egész vicces, Felix pedig legszívesebben abban a percben elteleportálna egy másik kontinensre. Aztán jön az a rész, mikor az én anyám kezdi mesélni az efelé dolgokat, na az már nem vicces. Ilyenkor Felix szórakozik jókat, én meg vörös fejjel ülök az ebédem fölött, és azon gondolkodom, hogy sírjak, vagy nevessek.

Ebéd után a két anya bent beszélgettek a kanapén, Aurora és Bob a kertben játszottak, Felix a medencében volt, én pedig annak partján napoztam, és élveztem a kellemes időjárást. - Szeptemberhez képest még elég meleg van, úgyhogy simán lehetett még élvezni a medencét. - Vagyis élveztem volna, ha Felix nem öntött volna le egy kanna hideg vízzel.

– Te hülye! – sikítottam fel nevetve. – Ez nagyon hideg!

– Minden rendben? – kiáltott oda Bob, mire Felix felmutatta hüvelykujját, hogy minden a legnagyobb rendben.

– Gondoltam biztos meleged van – vont vállat, mire szúrós tekintettel néztem rá, majd újra elfeküdtem a parton.

Pár perc múlva Felix is kijött a vízből és eldőlt az egyik napozóágyon, én meg nyilván nem hagytam annyiban az előbbit. Megfogtam egy kannát, eresztettem bele jó hideg vizet, aztán óvatosan Felix mellé sétáltam, majd arcon öntöttem vele.

– És ha most megfulladok? – ült fel hisztizve, miközben én mellette már könnyeztem a nevetéstől. – Ez egyáltalán nem vicces kisasszony!

– Egy kicsit azért az – mutattam ujjammal a mértéket.

– Igen? – állt fel nevetve az ágyról, én pedig egyből hátrálni kezdtem. – Ne menekülj, úgy sincs esélyed!

– Meglátjuk – mondtam, és azzal a lendülettel megfordultam, majd röhögve szaladni kezdtem Felix elől, de sajnos pillanatokon belül utolért és felkapott a vállára. – Ne már! Nem adtál egérutat!

– Hát sajnálom – nevetett, miközben én vállán pihentem.

– Felix, azért óvatosan, nehogy leessen a válladról szegény lány! – kiáltott ki a nyitott ajtón Roberta.

– Jobban vigyázok rá, mint a saját életemre, nem lesz baja – válaszolt Felix, én pedig óriási mosollyal hallgattam.

Egyébként Roberta és Bob nagyon jól fogadták a hírt, hogy én és Felix egy párt alkotunk. Miután ezt közöltük velük teljesen máshogy álltak hozzám, pedig már nyár elején is baromi rendesek és kedvesek voltak velem, mikor még azt sem tudtam ki az a Felix Larson.

– Három – szólalt meg Felix, mire felnevettem.

– Kettő – folytattam a számolást.

– Egy - kiáltotta, majd nagy lendülettel a vízbe dobott, aztán utánam ugrott.

– Ez így hirtelen hideg volt – tűrtem hátra barna hajam mikor a felszínre érkeztem.

– A víz? – kérdezte. – Jaj, hupsz – mondta, miután az arcomba fröcskölt.

– Na megállj! – tátottam el a számat, majd minden erőmmel fröcskölni kezdtem, de Felix elkapta a karjaimat, és magához húzott.

– Szeretlek, tudod? – döntötte homlokát homlokomnak.

– Én is szeretlek – válaszoltam, aztán megcsókoltam a medence közepén.

Nos, be kell valljam, életem egyik legjobb döntése volt az, hogy bébiszitternek álltam!

V É G E

2024.06.24.

Köszönöm, hogy ilyen sokan velem tartottatok, és kíváncsian vártatok Luna és Felix történetét! Remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket a könyv!❤️❤️