– Tehát az a kis picsa megcsókolta Felixet? Ó, én kinyírom! – tervezte meg Stella halálát Davina, miközben a többiek egyetértően bólogattak mellette.

A lányok kitalálták, hogy ma délután tartsunk egy csajos napot. Ezáltal eljöttünk a plázába, ettünk mekit, fagyiztunk, vásároltunk mindenféle hülyeséget, aztán mind Charlotte-nál kötöttünk ki a kanapén, fagyit vedelve, miközben valami romantikus filmet néztünk, amin mindnyájan sírtunk, kivéve Davina. Ő fenn volt akadva a Felixes ügyön, miszerint Stella és ő megcsókolták egymást előttem. Hiába mondtam neki, hogy nem érdekel, felejtsük el és szórakozzunk, azóta is arról beszél, hogy kinyírja Stellát amiért ilyen nyomulós kis szar, - így fogalmazott - aztán megveri Felixet, amiért töketlen hangember.

– Davina, nyugodj már le! Nem nyírsz ki senkit, jó? – nevettem fel, miközben magyaráztam.

– Nem nyírok ki senkit – bólintott. – Csak Stellát!

– Felixet pedig megverjük! – csatlakozott be Mia is a beszélgetésbe, mire Charlotte felnevetett.

– Vagy esetleg Luna beszélhetne Felixszel, de ez csak egy ötlet – vetette fel Charlotte, aztán védekezően feltartotta karjait, mintha fegyvert fognának rá.

– Oké, akkor csak utána verjük meg Felixet és nyírjuk ki Stellát – vont vállat Davina, és látszott rajta, hogy már nem bírja sokáig nevetés nélkül.

– Charlotte, nyisd már ki! – dübörgött az ajtón Nick, Charlotte öccse. – Bent vagy?

– Mi van már? – kiáltott vissza Charlotte, mire mind összehúzott szemekkel fogtuk be fülünket.

– Itt van Dean – kiabált vissza az öccse.

– És miért nem engeded be? – ráncolta szemöldökét Charlotte, miközben felsóhajtott, aztán az ajtóhoz sétált.

– Mert hozott magával valami gengsztert is, akit nem ismerek – válaszolt Nick, mikor Charlotte ajtót nyitott.

– Egy gengsztert, mi? – tette csípőre a kezét a lány, majd hangosan felnevetett.

Davina felállt a ágyról, majd sietősen az ablak felé indult, aztán leskelődni kezdett, aztán szó szerint vissza ugrott mellénk, mire én és Mia kérdően bámultuk, hogy amúgy jól van-e, vagy mégis mi baja lett hirtelen.

– Csukd be az ajtót! – utasította Charlotte-ot, mire a lány öccse orra előtt csapta be az ajtót, aztán már nem csak mi, de Charlotte is kérdően pislogott Davinára.

– Davina, minden oké? – kérdezte Mia, miközben kényelembe helyzete magát az ágyon.

– Az a gengszter, akit magával hozott Campbell, az Felix – mutatott a háta mögé az ablak felé, mire mind a hárman felugrottunk és oda siettünk megnézni.

Felix és Dean a bejárati ajtó előtt álltak, mind a ketten csupa feketébe, zsebre vágott kézzel, miközben Dean piros autójának támaszkodtak. Valamiről beszélgettek, aztán Felix elővette a telefonját, és írni kezdett valamit. Rá pár percre az ágyon heverő telefonom jelzett. Mind lassan fordultunk meg, Davina pedig felhorkant az ágyon, gondolom azon, amit Felix üzent, merthogy ő látta elsőnek.

– Jaj, én hülye! – csapott homlokára Charlotte, aztán fel-alá kezdett sétálni. – Elmondtam Deannek, hogy ma mind nálam lesztek, az a gyökér meg nyilván elmondta a főgyökérnek! Tudtam én, hogy ezek ketten azután is jóba maradnak, hogy Felixet ki... – akadt meg. – Mindegy, hülye voltam. Bocsi Luna!

– Ugyan már, semmi gond – ráztam fejem mosolyogva. Kezd nagyon nyugtalanító lenni, hogy mindig emlegetnek valamit, ami Felixszel kapcsolatos, meg azzal, hogy honnan ismeri Deant, ezért megint rákérdeztem. – De mi után maradtak jóban? Kérlek, valaki válaszoljon már, mert annyiszor megkérdeztem, de sosem mondja el nekem senki.

– Voltak valahol, megismerték egymást, haverok lettek, történt valami, ami miatt még valami történt, és így történt még valami, és ezután is haverok maradtak – csapta össze tenyerét Davina a mondandója végén, én pedig egyszer rá, egyszer pedig Miára néztem, hogy ő érti-e, de csak vállat vont. – Ennyi!

– Ez nekem kínai – pislogtam nagyokat, és inkább annyiban hagytam a dolgot. Úgy tűnik valamiért nem akarnak beavatni.

– Ezt vagy Felix meséli el, vagy senki, nagyon sajnálom – vont vállat Davina, aztán sóhajtott egyet. – Amúgy üzent valamit – nyújtotta át a telefonomat, ami eddig mellette hevert.

Felix: Engem nem érdekel semmilyen kifogás, te meg én ma beszélni fogunk, ezt előre leszögezném!

Hitetlenkedve felnevettem, aztán gépelni kezdtem, de úgy voltam vele, hogy inkább nem válaszolok. Hisz itt all az ajtó előtt... Egyáltalán mit mondjak neki? Mi van, ha azt akarja elmondani, hogy igen, kedvelt, de mivel folyamatosan elutasítottam, tovább szeretett volna lépni, és nagyon sajnálja ezt az egészet?

– Ahj, Dean folyamatosan hívogat! Mit csináljak? Engedjem be őket? Valaki válaszoljon már! – pánikolt Charlotte, mintha legalább a rendőrök állnának az ajtó előtt.

– Ember, a pasidról van szó, vedd már fel neki a kicseszett telefont – hunyorgott Davina értetlenül, miközben fejét rázta.

Charlotte egy nagy nyugtató sóhaj után fogadta a hívást, miközben még mindig fel-alá járkált a szobában. Én már elszédültem attól, ahogy néztem. Nem értem ő hogy bírja. Amíg Charlotte Deannel beszélt, mi csöndben ültünk, egyetlen egy dolog zavart meg minden, a saját készülékem.

Felix: Kislány, ugye tudod, hogy nagyon csúnya dolog ignorálni mások üzenetét? ;) Főleg, ha az a "más" én vagyok.

Na jó, ezt fejezze be, nekem ne Kislányozzon itt!

– Megint Felix? – kérdezte Mia, mikor észrevette, hogy pislogás nélkül bámulom a telefonom képernyőjét.

– Igen – válaszoltam egyszerűen.

– Mit akar? – kérdezte cseppet sem kedvesen Davina, de a bunkóság nem nekem szólt, hanem annak, akitől az üzenetet kaptam.

– Idézem: Kislány, ugye tudod, hogy nagyon csúnya dolog ignorálni mások üzenetét? Kacsintás. Főleg, ha az a más én vagyok.

– Egoista pöcs – öklendezett Davina, mire Mia és Charlotte felnevettek, én pedig mosolyogtam egy aprót.

– Csajok, Dean nem akarja elhinni nekem azt, hogy közben változott a terv, és éppen fagyizni vagyunk – takarta el telefonja mikrofonját a lány.

– Ugye tudod, hogy ezt hallottuk? Mindketten, Lottie – szólalt meg Dean, mire Davina a fejét fogta, én pedig felnevettem azon, amilyen arcot vág szegény Charlotte.

– Baszki...– suttogta. – Jó, lemegyek és beengedlek titeket... – fújtatott, aztán szó nélkül elhagyta a szobát.

– Hogy lehet valaki ilyen béna? – tette fel a költői kérdést Davina, aztán a telefonjára nézett, ami szintén az ágyon volt.

– Úúú, Shane és két szív?? – kapta a szája elé kezét Mia, aztán kuncogott egy aprót, Davina pedig olyan vörös lett, mint egy paradicsom.

– Öhm... – dadogott a lány. – Az úgy volt, hooogy.... Na jó, miért is játszom meg magam? Shane és én együtt vagyunk úgy egy hete, csak egyelőre nem akartuk világgá kürtölni.

– Úr isten! – ugrott fel Mia sikoltozva, én pedig úgy éreztem kezdek megsüketülni.

– Ez nagyon jó hír, örülök nektek! – öleltem át a lányt mosolyogva.

– Én még bocsánatot sem kértem tőled amiért eleinte olyan bunkó voltam veled – engedett el, majd szemeimbe nézett.

– Mi így szeretünk Davina – válaszoltam nevetve, mire ő is mosolygott egyet.

– Pontosan – értett egyet Mia is, majd ő is megölelte Davinát.

– Sziasztok – kopogott kettőt Dean az ajtón, miközben Charlotte mögött belépett a szobába.

– Téged egyszer kinyírlak! – szegezte Deanre ujját Davina, mire mindenki nevetni kezdett.

– Jaj nekem – válaszolt nemtörődöm stílusában Dean, mire Charlotte egy apró öklöst adott a fiú vállába. – Lottie, ne ütögess!

– Akkor legközelebb ne mondd el másnak azt, amit csak neked mondok el! Miért pletykálsz te annyit Felixszel? – rázta fejét hitetlenkedve a lány, mire Dean a tarkóját kezdte vakarni.

– Ha már Felix... – kezdte, majd egyesen rám nézett. – Lent vár téged.

– Szuper... – sóhajtottam, majd kisétáltam a szobából, és elindultam le a lépcsőn.

Semmi gond, minden rendben lesz, kivéve ami nem...

– Szia – köszöntem rá halkan, miután leértem a lépcső aljára. Felix háttal állt nekem, de amint megszólaltam felém fordult, és elindult.

Nem igazán tudtam mit mondjak neki, ezért résnyire nyílt szájjal próbáltam valami értelmeset mondani, de semmi nem jött össze, egyszerűen mintha elfelejtettem volna beszélni, csak álltam ott némán előtte.

– Ne mondj semmit – rázta meg fejét pont mikor elém ért, és egy határozott mozdulattal megfogta derekamat, majd magához rántva megcsókolt.

Testemet átjárta a meleg, miközben gyomrom jó értelemben liftezni kezdett. Lábujjhegyre álltam, és Felix tarkójára vezettem kezeimet, hogy minél közelebb tudhassam magamhoz. Mert jó volt a közelében lenni, biztonságban éreztem magam. Szeretve.

– Én annyira sajnálom azt, ami hétfőn történt. Már akkor is meg szerettem volna magyarázni, de nem engedted. Hát, én meg nyilván nem fogom annyiban hagyni – biccentett fél mosollyal, miközben arcomat fürkészte. – Én nem akartam megcsókolni. Stella mászott rám, érted? Egyetlen egy lányt szeretnék megcsókolni, és ő jelenleg itt áll előttem. Luna, engem nem érdekel Stella!

– Én... – ráztam fejem kellemetlenül, majd lehajtottam fejem. – Bocsánat, amiért olyan ideges lettem, nem tudom miért nem engedtem, hogy megmagyarázd. Csak... Rossz volt látni, hogy Stella megcsókolt.

– Nyilván, hisz rólam van szó – hencegett, mire hitetlenkedve mellkason csaptam. – Vicceltem.

– Nem volt vicces! – nevettem fel, mert egyébként tudtam, hogy valami ilyen fog mondani. Felixről beszélünk, és az ő egójáról.

– Szóval – húzott közelebb magához, aztán homlokát az enyémnek nyomta. – Meg van bocsátva?

– Még meggondolom – húztam fel orromat, hogy idegsítsem egy kicsit. Bejött, mert Felix nagyra nyitotta gyönyörű szemeit, aztán újra megcsókolt.

– Na és most? – suttogta ajkaimra, amitől kirázott a hideg.

– Átgondoltam, igen – mosolyogtam, majd ezúttal én csókoltam meg őt.

– Kislány – suttogta, miközben szája szép lassan elvált az enyémektől. – Az egóm nagyon nehezen engedi ezt kimondani, de azt hiszem szerelmes vagyok.

– Azt hiszed? – fontam egymásba karjaim kérdően, mire Felix felnevetett.

– Mondtam, hogy az egóm nem engedi, hogy kimondjam! – védekezett, majd ajkára harapva nézett szemeimbe. – De nem érdekel az egóm. Szeretlek, Luna. Ezen semmi sem fog változtatni.

Nem tudtam, hogy örömömben sírjak vagy nevessek, de inkább a másodikat tettem, és egy óriási vigyorral viszonoztam a vallomását, - mert hiába tagadtam, mindig is éreztem iránta valamit - amire persze úgy reagált, hogy felkapott karjaiba, így megpördült a szoba közepén velem kezeiben, miközben folyamatosan öntelten vigyorgott.

De én voltam a mosolya oka.