Keservesen vánszorgó csönd, hallgatag halál, mely Taehyung sorsa volt. Üreges, mégis áthatolhatatlan némaság, melynek jelenléte kín, hiánya pedig elviselhetetlen volt. Tökéletesen harmónikusan vibrált az élettelen hangtalanság Taehyung szívének egyenetlen lüktetésével egyetemben. Karcolt és hasogatott, csaknem fájdalmas volt.

A csend dacos és ellenséges hangtalansága váratlanul, egyik pillanatról a másikra telt meg gyengédséggel. Mint a hófehér cseresznyevirág szűzies szirmainak finom pergése, úgy hullt alá a lágy ártatlanság kecsesen és kissé talán búsan a vad, mégis nesztelen, semmit mondó pillanatba. Az elárvultság érzete csupán az ő szívét marcangolta, Jungkook ebből mit sem vett észre. Szívszorítóan hatolt kábult elméjébe. Még a halálos ágyán is önzetlen együttérzés ostromolta leépült szervezetét, s bárhogy fájt, Taehyung képtelen volt hátat fordítani az érzésnek, figyelmen kívül hagyni a vészjelzést. Talán az utolsó pillanat, mikor még tehet valamit.

Jungkookra pillantva az érzelmek eluralkodtak rajta. Azt hinné az ember, hogy a gyógyszerektől kellőképpen eltompult, de nem. Taehyung sovány, hosszúkás ujjai erőtlenül szorították meg Jungkook erős, meleg kézfejét.

Akár az energiától duzzadó élet a halál elhaló, vérszegényes, ugyanakkor lerázhatatlan ölelésében. Hiszen ez a természet rendje, a halál győzelme a halandó és törékeny élet felett, mely az örökkévalóság körforgásában egy szempillantás csupán. Taehyung minden pillanatában ott legyeskedett a vég, a halál, melynek leheletének rothadó, kesernyés aromája fullasztóan ereszkedett csontos nyakára.

Taehyung megborzongott.

A teret megtöltő csend kitágult, elmélyült és súlyossá vált, csaknem fojtogatóan nehézzé.

Forró könnyektől fátyolos tekintete gyengéden és érzelmesen vetült Jungkook görnyedt alakjára.

A fiatal fiú a fáradtságtól kissé kába volt, szemei alatt vékony bőre sötétlett a kialvatlanságtól, mivel napok óta nem mozdult Taehyung kórházi ágya mellől.
Üveges íriszei tompán mérték fel Taehyung állapotát, s mikor arcára pillantott, szemeivel szaporán pislantott párat, hogy felébredjen az ingerszegény környezet okozta révületből. Vörös, jól ismert ajkain finom, féloldalas mosoly jelent meg. Taehyung szomorkásan, elszoruló szívvel viszonozta kedvesének mosolyát. Imádta a fiatal fiú ajkainak vidám görbületét, ám tisztán látta, hogy mennyire erőltetett.

Perceinek végeláthatatlan sora fogyatkozni látszott, s Taehyung minden szívdobbanáskor attól tartott, hogy az lesz az utolsó.

Feneketlen mélység ásított az érzelmi kavalkád peremén, s egy óvatlan mozdulat hiányzott csak, hogy a halál szilánkokkal tűzdelt, éhes gyomrába zuhanjon. És ez megijesztette.

Taehyung nehezen kapott levegőt, ajkai mégis szóra nyíltak. Tüdeje sípolva tágult ki és fogadta magába az oxigént. Mellkasába éles fájdalom nyilalt, bordáinak gyűrűje lüktetett és a sovány fiú alig bírta elviselni hang nélkül. Könnyes szemei csillogtak a lámpa sápatag fényében.

- Jungkook... - A barna hajú fiú nem tudott tovább beszélni, hangszalagjai némán rezdültek csontos nyakának rejtekében. Ismét felszínesen kapott levegőért, beteg légzőszerve nehézkesen tágult ki. Minden egyes szó felért egy kínzással, de Taehyung képtelen volt még egy feszült és bizonytalan percet elviselni.
Nem nyugodott, míg bizonyosságot nem nyert, míg el nem mondott mindent.

Jungkook érzékelte zaklatott állapotát, meleg keze finoman megszorította hideg ujjait, mintha a számára oly elérhetetlennek bizonyuló nyugalmi állapotot akarta volna biztosítani kedvesének. Taehyung néma könyörgéssel tekintett az értetlen szempárba, keskeny, színehagyott ajkai erőtlenül szakadtak el egymástól.

- Ígérd... - Taehyung annyira el akarta mondani, ám hiába erőltette magát, nem maradt több ideje. Szíve közel olyan elviselhetetlenül sajgott kedveséért, mint tüdeje, miközben tehetetlen düh marta belülről amiért képtelen többet kinyögni. Pedig égető szükségét érezte annak, hogy egy utolsó ígéretet kicsikarjon a megtört fiúból, mellyel a földi léthez láncolhatná őt.

Tudta, hogy az ő halála adja majd meg a végső löketet egy borzongatóan pontosan, előre eltervezett, önkezű halálhoz. Taehyung a gondolatát sem tudta elviselni, hogy párja - kit hosszú ideig óvni, vagy legalábbis marasztalni tudott a számára oly kínkeservesnek tűnő életben - eldobjon magától mindent egy végtelenül magányos, kései órában az éjszaka simogató leple alatt.

Az akaratlanul elképzelt jelenet megrémítette, legyengült szervezete nehézkesen facsart ki magából égető könnyeket, melyek csendesen gördültek végig hűvös arcán.
Taehyung egyre zaklatottabbá vált, Jungkook pedig kétségbeesett.

Pánik öntötte el a testét, zokogva figyelte a szenvedő, angyali teremtést. Fájt, elviselhetetlenül fájt a pillanat, mégsem mozdult egy tapodtat sem. Most nem gondolhatott magára, egyszer az életben próbált nem önző lenni.

Jungkook ismerős illata kísértette tompa érzékszerveit a csokoládé édeskés aromájával fűszerezve. Egy szívdobbanással később meleg, végtelenül lágy ajkak simultak kissé nyirkos homlokára, arcán pedig bizsergető ujjak cirógatása lepte meg. A világtalan sötét okozta riadalom lassan elült benne, Jungkook testhője, örökké ízlelni vágyott ajkainak puha érintése nyugalmat, elemésztő gyengédséget és szeretetet hintettek kiüresedő elméjébe és megtöltötték fájdalmasan dörömbölő szívét. Jungkook kézzel fogható jelenléte okozta megnyugvás és bódító illata állandó, mozdulatlan álomba ringatták.

Taehyung lélegzete elakadt, fakó, furcsán érzéstelen ajkain futó mosoly jelent meg.
Jungkook forró érzelmei elöntötték hideg, didergő testét, a magány és a fájdalom messze került tőle párja biztonságot nyújtó karjai között.

Az ismerős érzelmek lassan hagyták magára, ám Taehyung nem bánta. Szokatlan érzés volt a teljes nyugalom és furcsán kongó üresség, mely szerelme érintéseinek helyét vették át. Fokozatosan pilledt el, tüdeje többé nem engedelmeskedett és nem telt meg levegővel. Taehyung nem érezte, ahogy mozdulatlan teste fuldokolni kezd.
Észre sem vette, mikor eltompult tudata végtelen, álomtalan álomba süppedt.

Utolsó szívdobbanása után dermesztő mozdulatlanság állt be. Jungkook zokogva hajolt továbbra is kedvese fölé, képtelen volt elengedni.

Magára maradt.

A fiú életében először igazán egyedül volt.