Hello-belló Hőstagozatosak!! Itt Bartusz_Papa!

A szavazatok alapján a következő párosunk az Mt Lady és Kamui Woods, remélem tetszeni fog nektek!

Mt Lady:

   Egy újabb szál fehérnárciszt pillantottam meg az asztalomon, a kedvenc virágomat. Már fél éve, hetente egyszer ezt a virágot leltem a felhalmozott esetek papírjain, egy, a hősi ruhámhoz hasonló lila szalaggal átkötve. Nem tudom, hogy ki, és azt sem, hogy hogyan jutott be az irodába, de mindig észrevétlenül tette.

   Fél év alatt már körbe érdeklődtem a portást és az éjjeli őrt, de elmondásuk szerint, miután elmentünk az irodából, senki nem járt itt, vagy ha igen, akkor jól álcázta magát, hogy még a kamerákon se látszott, bár igaz, hogy magában az iroda belterében nem is volt kamera.

   A legérdekesebb az egészben, hogy akkor is kapom, mikor nincs idénye. Most ősz van és ezek a virágok csak korai tavasszal virágoznak. Rejtély, hogy honnan szerezték ezt. A város összes virágboltját körbe érdeklődtem, de sehol semmi. Nagyobb figyelmet adtam azon virágboltoknál, ahol virágfakasztó vagy növekedés gyorsító képességű dolgozók voltak. Legnagyobb csodálatomra és szomorúságomra, kiderült, hogy a Fehérnárcisz azon kevés növények közé tartozik, amihez nagy erejű növényes képesség szükségeltetik. Viszont akik ilyen erőteljes képességgel rendelkeznek, azon személyek hülyék lennének virágboltban dolgozni. Az ilyen kivételes képességű emberek mind hősnek adták a fejüket.

   Az elmúlt fél évben magánnyomozást kezdtem el a különféle virágbolt és a növényi képességekkel rendelkező hősök után. Nem csak Hosu városában néztem körül, Japán más városaiban is, persze eredménytelenül. Az interneten is felkerestem nagyobb virágboltokat, de tőlük is nemleges választ kaptam.

   A féléves nyomozásom alatt egy érdekes városi legendára lettem figyelmes, amit több virágboltban is hallottam. A legenda szerint, valahol Japán területén található egy Virágbolt, ahol a virágok egész évben nyílnak, és szinte minden virág megtalálható náluk. Többet akartam erről megtudni, de legnagyobb döbbenetemre, ennél nem tudtam meg többet, összetartó bagázs ezek a virágárusok.

   Úgy döntöttem, hogy kevesebb energiát felölő munkával folytatom, ezért a hősök után kezdtem kutakodni. Már kezdéskor kihúztam olyan hősöket, mint Treeman, Woodsman, Forestmaster, de senpait is ide soroltam. Az ő képességeik csak fákra korlátozódnak vagy egyszerűen csak testi affinitás a képességük.

   Majd kizártam az olyan hősöket, akiket felkutattam, de elmondták, hogy nem képesek rá, nem csináltak ilyet, vagy nem vonzódnak hozzám. Bár az utóbbit nem értem miért, de megesik, hogy a csiga is elesik.

   Aztán ott voltak azon hősök, akiket alapesetben azonnal kihúztam volna a listámról, de mivel nem vagyok előítéletes, felkutattam a hősnőket is. Érdekesség, hogy sokkal több nő van, akik képesek növényt fakasztani, mint férfiak. De kár volt izgulnom, mert észrevettem egy sémát, ami közös bennük.

– Mindegyiküknek közel hasonló a személyiségük. Kedves, szende, nem hivalkodó, békekedvelő, aranyos lányok/nők voltak.

– Már korombéli nők is nemhogy megházasodtak, de már legalább egy gyerekük is volt. Hogy ezt hogy hozták össze a hősködéssel, az számomra rejtély.

– Megkönnyebbülésemre a hősnők szinte 100% vagy házasok voltak, vagy volt párjuk. Függetlenül a nemi identitásuktól.

   Tehát a hősnőket is lehúzhattam a listáról, így a hősök több mint felét lehúztam a listámról. A listán lévő nevek hétről-hétre áthúzásra kerültek, míg már alig maradtak egy maroknyian, akik szóba jöhetnek. El se hiszem, hogy nem lelem a rejtélyes Virágos herceget. Magamban így kezdtem emlegetni az illetőt. A rejtélyes Virágos Herceg. Remélem jóképű lesz, mert túl sok energiát flöccöltem bele, hogy valami ogrét fogjak ki a hercegem helyett. Lehet, hogy sekélyes vagyok, de nekem nagyon sokat jelent, hogy egy férfinek a külseje is tetsszen.

   Nyoma se volt a hercegemnek, ettől rosszabb már az volt, hogy hétvégére be lettem osztva, így akkor nem nyomozhatok, mint terveztem. Úgyhogy munka után és közben kell szemfülesnek lennem, hogy rálelhessek egy eddig nem látott virágboltra.

– Senpai! – kiáltottam oda Kamui Woodsnak, míg a virágot az aprócska, vékony kis vázába raktam, amit külön e célra tartottam. – Indulok járőrözni!

   A főnököm, Kamui Woods, a Top 10 ranglétra 7. fokán állt. Már az is csoda volt, hogy a Top25-be bekerült fiatal kora ellenére. Ő nem egy Hawks kaliberű hős, de azért belátom, tényleg nagyon szorgalmas, néha elcsodálkozom azon, hogy mennyire is az. Néha pedig az idegeimre megy.

   Egyértelmű, hogy tetszem neki, próbálja palástolni, de átlátok rajta. Nekem viszont nem jön be, főleg, hogy még sohase láttam az arcát, mindig abban a hülye maszkban volt. Nem fogok még elgondolkodni se egy kapcsolatról, ha nem tetszik nekem egy srác. Sőt, nem is gondolkodok semmilyen kapcsolatra jelen pillanatban. Ő pedig állandó stabil kapcsolatra vágyik.

   A pletykalapok állandóan írogatnak rólunk mindent össze-vissza, de mi nem vesszük a fáradságot, hogy ezt cáfoljuk, mivel ez plusz reklám a hősirodánknak, így elviseljük, hogy egy kicsit csámcsognak rajtunk.

   Mikor felálltam, ő csak felnézett az irathalomja felől és biccentett

– Legyen szép napod, és vigyázz magadra! – mondta egyhangon.

   Akármennyire is volt száraz és érzelemmentes, jól esett, hogy megbízik bennem annyira, hogy elengedjen egyedül őrjáratozni.

– Köszönöm, Senpai! – trilláztam boldogan. Senpai csak egy mély sóhajt hallatott felém.

– De azért... vigyázz, hogy most ne törj össze semmit! –mondta fáradtan és lepecsételt egy lapot, majd maga elé vette a következőt.

– Én mindig vigyázok, Senpai! – csattantam fel sértődötten, mire felém nézett és bár nem láttam, érezni éreztem, hogy az álarca mögött cinikusan néz rám.

– A múltkor nekiestél egy üzletnek, amiben 2 millió Yen értékű törött porcelánhalmot hagytál magad után.

– Csak azért volt, mert a gonosztevő kiboklasztott! – védtem magamat. – Utána kapott is a fejére – tettem még hozzá.

– A bankrablásnál gördeszkának használtál egy utánfutót! – mondta kicsit ingerültebben.

   Csak beleragadt a lábam, nem kell ekkora feneket keríteni az ügynek! – mondtam és az említett testrészem felé néztem, mire senpai is odanézet, majd, mint kis szűzies tinédzser, elkapta a fejét és zavartan folytatta.

– Tudom, hogy a te családod tehetős és ezek csak pitiáner összegek számukra, de emlékeztetlek rá, hogy ezeket NEKEM kell kifizetnem, nem nekik. Ha továbbra is rombolsz, muszáj leszek több túlórát rád osztanom, méghozzá papírmunkát. És ha ez sem segít, akkor bérmegvonás lesz az eredménye.

– Neeeeeeeeeeeeee! Csak azt ne, már így is félre kell tennem az új Chanel kosztümre, ha most is levonsz a fizetésemből, akkor elkapkodják a korlátozott kiadású, teveszőrmével borított, kényelmes és elég elegáns, bármelyik partira, mégis annyira sikkes, hogy akármelyik bárba beléphetek benne ruhát. Inkább a halál, minthogy újra átéljem a Prada incidenst, ami anyám születésnapján történt. Pamela nem versenyezhet vele – fakadtam ki, bár nem értem mit ecsetelek senpainak, biztos hidegen hagyja.

– Yu, indulj már el és vigyázz midet hova rakod – zárta le a beszélgetést és újra, fáradtan a papírok fölé görnyedt.

   Belül lepacsiztam magammal, mert tudtam, hogy a nyafogás beválik nála. Kis bűntudatot éreztem, mert kihallatszott a hangjából az aggodalom apró sziklája felém. Sajnáltam a fickót, erre a járatra nem szól az ő jegye, meg kell emészteni. Az én jövendőbelim a Virágos herceg. És most újabb keresésre indulok, a hősügynökségünkhöz tartozó egyik Észak-keleti területébe, a tizennyolcasba. Itt még soha nem voltam, még a többiekkel se, talán itt meglelem a titokzatos virágboltot.

– Ma nem fogok tudni veled tartani, a papírmunka miatt, és egy ügyintézésem is lesz majd a délután. Te már tudod, hogy mit hogyan kell csinálni, ezt a régiót a családosok és a csendesebb környéket kedvelők lakják, nem nagyon szokott incidens itt történi, de mivel itt sokan laknak, vigyáznunk kell rájuk is. A mai feladatod csak járőrözés, ha kell, akkor segítesz. Mára nincs semmi ügy beütemezve, úgyhogy végre haladhatok is a papírmunkával. Nap végén jelentést kérek, úgyhogy jegyzetelj, nem kérek trehány munkából, megértetted? – a hangja fáradt volt, de szigorú. Szegénynek mostanában nagyon sok papírmunka jutott, főleg a díjátadó óta, rengeteg megbízást kaptunk. Az én helyezésem is jóval előkelőbb pozícióba került.

– Értettem! Akkor indulok, senpai.

   Amint kiértem az ügynökségből, a 18-as régió felé vettem az irányt. Az ott töltött nap elég kellemesen és lagymatagon telt. Elfogtam egy táskatolvajt, leszedtem egy cicust a fáról, eligazítottam néhány izgatott turistát és megkerestem egy kislány apukáját. Sikerült eddig törésmentesen végig vinnem a napot, de még hol van a vége.

   Most épen az egyik csinos kis utcában vagyok, ahol frappáns kis boltok sorakoznak, meg tömbházak. Itt is ebédeltem, abban a cuki kis pékség-bistro-cukrászda kombóban, ahol alig tudtam dönteni, hogy mit egyek. Egyszerűen mennyeien hangzott minden, amit felsoroltak az étlapon, a süteményekről, meg péktermékekről nem is beszélve a kirakatban. Végül a választás egy krémes francia hagymalevesre és egy kis tányér parmezános Canolira esett. Még egy narancsos csokis muffinra is engedélyt adtam magamnak, mert egyszerűen istenien nézett ki, muszáj voltam kipróbálni. Megjegyeztem magamnak, hogy mind a kiszolgálás, mind az ételek csodálatos voltak, biztosra vehetem, hogy újra eljövök ide.

   Az ületek között a legkülönfélébbek sorakoztak fel, szinte minden, ami békés élethez szükséges. Láttam egy Szabóságot (férfi, női, gyerek), egy Kozmetika szalont (manikűr, pedikűr, fodrászat, masszázs, minden, ami egy igaz nőnek kell), egy kisboltot, egy infotékát, egy izajakit (japán beülős kocsma, ahol többnyire japán tradicionális ételeket is lehet az alkohol mellé kérni), még egy kis mozira is rátaláltam. Biztos ezeket csak azok az emberek használják, akik tudnak erről a kis utcáról. Megnéztem a térképen az utca nevét „Tölgyfaköz", ez volt a neve. Milyen bájos név, az utca maga egy körülbelül 3 méter széles kétsávos macskaköves utca, az egész lakóterületnek számít, így autóval nem lehet bejönni ide, az egész egy nagy kellemes sétány. Az egész utcát beárnyékolták az út szélén húzódó tölgyfák. Nem azok a hatalmas fák, de arra ép elég nagyok, hogy beárnyékolják kellemesen a sétányt. Szinte mindenhol láttam valami ülőalkalmatosságot. Nem csak padok voltak, hanem kötött székek, hintaágyak, meg raklapokból összetákolt ülések. Tök hangulatos volt az egész. Az utcán pedig nem volt a Hosutól megszokott tömeg, csak itt-ott lézengett pár járókelő, akik mind felismertek engem és integettek, én pedig visszaintegettem. Néhányan még fotózkodni is akartak.

   Tetszett a környék, talán megnézem a közeli lakásokat, hátha lelek valami kiadó szobát, vagy hasonlót. Az üzletek között, még egy ingatlanügynök irodát is kiszúrtam, ami össze volt olvasztva egy utazási- és egy biztosítási irodával. Itt semmi sem volt szimplán az, ami. Mindig volt valami amivel össze volt kapcsolva, a kisállatkereskedés az állatorvosi rendelővel, míg a könyvesbolt egy antikváriummal. Tetszett ez a keszekusza összevisszaság, ahol most lakom, minden olyan egyhangú, igényes és komor. Az emberek nem mosolyognak egymásra, nem köszönnek egymásnak, mindenki megy a saját feje után, bedugva a fülük, vagy telefonálnak, de senki sem figyel oda a másikra. Mikor odaköltöztem, pont erre volt szükségem, most viszont kezd kissé magányossá válni. Az igényes cicababa énem, aki addig voltam rájött, hogy túlságosan felszínes és az, hogy hős vagyok, mégmagányosabbá teszi a dolgokat. Most jött el a változás, főleg, hogy az apartmanomat fel fogják újítani ( bár nem tudom mennyire felújításnak számít, hogy hotelt csinálnak belőle). Szóval lesz mit csinálnom még a héten itt.

   A szüleimtől nem akarok segítséget kérni, biztos az orrom alá dörgölik majd, hogy ők megmondták, nem kell hősnek állnom a modellkedés helyett. Nem mintha most nem modellkednék, de nem annyit, mint régebben és ez nekem így megfelel. Szeretek modellkedni, de nem érzem, hogy ez lenne a hivatásom. Ne mondjátok el neki, de pont Midnight miatt lettem hős. Kiskoromban mindig csodáltam és amikor megtudtam, hogy modellkedhetek hősködés mellett, nem haboztam dönteni arról, hogy szakmát váltok, a mai napig nem bántam meg a döntésemet.

   Ahogy haladtam az utcán végig, észrevettem, hogy az út kiszélesedik és egy kerek alakú parkot találtam a végében, a park bal oldalán pedig megláttam egy boltot, aminek a kirakatja telis tele volt megannyi zöld és színpompás növényekkel. Sok növénytől, szinte alig látszott a bolt neve, mert egyes növények fel voltak futtatva a falra és homlokzatára. A sok zöld levél, inda és gally mellett kisilabizáltam egy fehér alapra írt zöldbetűs írást. „Green days",találó név mondhatom. A boltból és a bolt udvaráról szinte ordított a sok zöld, hogy vegye meg az ember. Megannyi pálma, kaktusz, fikusz és még megannyi zöld növény, de voltak ott színesebbnél színesebb virágok, rózsák, szegfűk, liliomok s megannyi általam ismeretlen egzotikus színekben pompázó virágok. Amíg csodálkoztam a kirakatban, gyerekviháncolás hangjaira lettem figyelmes és a szemem újra a zöld parkra szegeztem, aminek a közepén egy hatalmas, több száz éves tölgyfa állt, körülötte pedig egy csomó gyerekek által használt játszótéri szerkentyű. A parkban kismamák ültek babakocsikkal a padokon, a park játékain pedig körülbelül húsz, négy és tizenkét év közötti gyerkőccel, akik engem meglátva, mind felém indultak. Nagyra nyílt szemmel körbe álltak és az egyik legidősebb kb. 12 éves kisfiú, akit látszólag szószólónak jelöltek ki, elém állt. Jobban megnéztem magamnak a bátor fiúcskát, középhosszú, zöld haja a homlokába hullott, zöld szeme pedig úgy csillogott, mint egy pár smaragd, a bőréről nem tudtam eldönteni, hogy a nap barnította-e így le, vagy alapból ilyen csokibarna, az arcán pedig egy kis pajkos mosoly ült. Már most meg tudom mondani, hogy milyen jóképű lesz, ha felnő és igazi csajmágnessé fog cseperedni. Figyelő tekintettel végigmért, majd megállapodott a szeme a melleimen, de szégyenlősen enyhén pirulva tovább is haladt. Nincs mit tenni, a férfiak szeretik a melleket, bármilyen korosztályú legyen is az. Kicsit félszegen feltette a kérdését.

– Hero-oneechan, ugye te Mt Lady vagy? –kérdezte izgatottan, mégjobban csillogó szemekkel.

   Plusz pont neki, hogy Onee-channak szólított, ettől a kedvem is jobb lett. Hátravetettem hosszú, mézszőke hajam, amire igen büszke voltam és ezerwattos, telifogas mosolyra húztam a szám, amire szintúgy büszke voltam és őszinte örömmel válaszoltam.

– Igen, személyesen! – vágtam magam hősállásba, mire hatalmas visítás és körülugrálás következett.

   Nem volt mit tenni, megnövesztettem magam egy kicsit, hogy a gyerekek a vállamra vagy kezemre üljenek, egy kislánynak még azt is megengedtem, hogy a fejemre üljön. Az anyukák felé sandítottam, akik sokkal kisebb gyerekekkel és csecsemőkel voltak, csodáló szemmel vizslattak és hálás pillantásokat s mosolyokat küldtek felém, hogy ennyivel is csökkentettem a rajtuk lévő nyomást. Ez pedig nekem ínyemre volt, nőktől nem nagyon kapok jóféle figyelmet, mindig kritizálják, hogy túl szexista vagyok, meg mocskos a humorom. Biztos ezért ilyen alacsony a népszerűségi szintem, mert a féltékeny lányok/nők/asszonyok féltékenyek rám, hogy ellopom a fiújukat/pasijukat/férjüket. Hah, beképzelt bagázs mondhatom, ezek az anyukák viszont ártó szándék nélkül egyszerűen csak hálásak, ami ritka melegséggel tölti el a mellkasom.

   Amúgy nincs miért hálásnak lenniük, én imádom a gyerekeket. Azok a kis édes pofik, meg az aprócska kezek és az a gyermeki érdeklődés, amit minden és mindenki felé mutatnak, ami kicsit is felkelti a kíváncsiságukat. Igaz, hogy nem akarok megházasodni de majd egyszer, amikor igen, akkor szeretnék majd gyerekeket. Épp a közepes nagy alakomban voltam, két-két gyerek ült a vállamon, a nyakamban és a kezemben, amikor a zöldhajú fiú elkiáltotta magát.

– Haru-nii, nézd, itt vagyok Hero-oneesan vállán! – kiáltotta el magát, mire én arra fordultam.

   A virágbolttól nem messze, egy magas (nem hozzám viszonyítva) bronzos bőrű, zöldhajú, zöld szemű, a fiúnak kiköpött felnőtt mása állt és mosolygott ránk. Elég jó képűnek látszik, de még mennyire! Olálá, egy igazi Ikemanre bukkantam, itt egy zsákutcában. Barna nadrágot, fehér inget és világoszöld kötényt viselt, ami kiemelte bőre barnaságát, és csak még zöldebbnek láttatta a haját és a szemét. És istenem, milyen szemek voltak azok, most már egyenesen rám nézett, úgyhogy találkozott a tekintetünk. Atya világ, az most egy csábító félmosoly? Ritkán pirulok el vagy jövök zavarba, de szavamra mondom, kicsit melegem lett.

– Gyerekek, Hero-oneesannak most dolga akadt, mindenki kapaszkodjon, zsugorodok! – mondtam, majd lehajolva egyre jobban zsugorodtam, miközben leraktam a gyerekeket vagy leugráltak rólam.

   Miután az utolsó lurkó is leszállt rólam, újra a jóképű idegen felé fordultam. „Csak nyugalom Yuu, úgy ahogy eddig, vesd be a női bájaidat, akkor nem lesz semmi probléma" nyugtatgattam magam és a gyorsan verő szívemet. A zöldhajú srác pedig csak várt és mosolygott rám, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolog a számára. Majd megszólalt és ahogy vártam, nem az a nagyon mély vagy rekedtes hangja volt, nem is magas vagy nyávogós, nem, neki pont ideális és karakteres hangja volt. Öblös, de mégis lágy, vidám, de kellően határozott hanggal szólalt meg.

– Yu-chan, hogy kerülsz ide? – kérdezte érdeklődve tőlem.

   Szinte megbabonázott ez a kellemes hang, hogy elsőre fel sem tűnt, hogy mennyire közvetlenül beszél hozzám. A TV-ben és a magazinokban mindig elmondják az igazi nevemet, de még csak most találkoztunk elsőre, a fanjaim is egyszerűen csak a hősnevemen szólítanak meg, vagy a vezetéknevemen. Ő viszont nem csak keresztnevemen szólított, han –chan megszólítással, ami csak most esett le, s kicsit vesztett a fickó a pontjaiból.

– Pardon? – szólítottam meg kicsit távolságtartóan őt. – Ismerjük mi egymást? – kérdeztem csábosan, de mégis bizalmatlanul, viszont mielőtt megszólalhatott volna, a kissrác válaszolt is.

– Haru-niisan, Shinji-niisan ikertestvére – mondta ezt olyan büszkeséggel, mintha egy buszravaló utast mentett volna meg, olyan édes. – Mindketten a nagybátyáim. Haru-niisan minden női vásárlót –chan megszólítással illet, így közvetlenebb a vásárlókkal. Anyuval vezetik a virágboltot, és ő szerinte Niisan csak barátnőt szeretne. – fejezte be egy gyermeki kacajjal, mire én is mosolyra húztam a szám, a vicc tárgya pedig csak egy „gyerektréfa ne vedd komolyan" mosolyt küldött felém, miközben csipőre tette a kezét és enyhén rázta a fejét.

– Köszönöm Tsubomi-kun, de magam is be tudok mutatkozni. Nishiya Haru vagyok, de hívj csak nyugodtan Harunak. – mondta barátságos hangnemben és egy nagy mosollyal tálalva.

   Az előttem álló vidámság bombát jobban megnézve elgondolkodtam azon, ha Nishiya-san úgy néz ki, mint az ikertestvére, akkor jobban el kell gondolkodnom, hogy mit is kezdjek Senpai-jal. Nem, nem, nekem ott van a titokzatos Hercegem! De azért álmodozni nem árt.

– Nem, Shinji-niisan nem hasonlít rám, ikrek vagyunk, de kétpetéjűek – magyarázta, én meg ledöbbentem, hogy honnan tudhatja, talán gondolatolvasás a képessége?

– Nem, nem vagyok gondolatolvasó sem – és kisfiúsan kuncogott egyet.

– Akkor hogy? – Csúszott ki a számon, mire hangosan felnevetett.

   Azzal a jóízű nevetéssel nevetett, nem mondanám, hogy vékony, inkább szálkásan izmos, mégis mély, öblös hangon nevetett, mint valami szumóbirkózó. Nem tudom miért, de tetszett ez a nevetés, valahogy ellazult a vállamban a görcs. Miután abbahagyta a nevetést, egy lágy mosolyt küldött felém.

– Ahogy Shinji-niisan mondta, nagyon könnyű belőled olvasni. Minden az arcodra van írva. –Mondta a szemembe nézve, perzselő tekintettel.

   Ettől csak elpirultam, nem csak a nézésétől, hanem attól is, amit mondott. Részben azért, mert eddig senki se látott át az alakításaimon, mindig mindenki bedőlt nekik, részben azért, mert nem csak Haru-san látott át rajtam, hanem Senpai is eszerint. Biztos elvörösödtem, mert Haru-san csak tovább kuncogott.

   Az álomvilágból a hajtókája szakított ki, mert ott tündökölt, egy gyönyörű szép, fehérnárcisz.

   Ez volt a Kamui Woods x Mt Lady story első része. Igaz, hogy még csak Mt Lady lett bemutatva, de remélem tetszett! Hőstagozatosok, menyire tetszett? Nekem nagyon tetszik ez a páros. A szexista megjelenésű csaj és a prűd pasi. Imádom ezt a felállást. A következő részben a bonyodalmakat tovább szövögetem!

   Ha tetszett a rész nyomj egy Vote-ot, vagy mond el a véleményedet!

Plus Ultra!