Uraraka Ochako

– Ha nem ülsz le végre, lekötözlek a székedhez! – Figyelmeztetett Tsuyu, már vagy ezredjére ma. – Nem fog hamarabb ideérni, hogyha te itt járkálsz fel s alá, mint a mérgezett egér!

   Teljesen igaza van, de vasárnap óta nem találkoztam Izukuval, igaz, hogy szünidő van és csak két nap telt el, de akkor is nehéz elhinnem, hogy tényleg randizunk és nem is akárhol, mint a szüleim grillparty-ján.

   Miután a tapló Takahadát elvitték a rendőrök, Iida velük tartott Mei-sannal, hogy elmagyarázza a helyzetet, így négyesben maradtunk. Shoto és Momo ez után, mintha megfeledkezett volna rólunk, egymásnak esett, ami nem épp tartozott ránk Izukuval, úgyhogy szépen elvonultunk. Ez kissé túlzás, szinte menekültünk, mindketten zavarba jőve.

   Már rég visszaértünk a táncterembe, ahol mindenki az este eseményeit vitatta meg, vagy megleste Shotoékat és őket beszélte ki. Izuku pedig még mindig fogta a kezem, amitől még mindig zavarban voltam és nem tudtam miről beszélhetnék. A csendet viszont Ő törte meg.

– Mikor lesz? – Kérdezte rekedten és szinte olyan halkan, hogy nem is értettem.

– Tessék? – Kérdeztem értetlenül.

– A Party, mikor lesz? – Ismételte meg a kérdést, de kérdő tekintetem magyarázatra késztette. – A Party, amiről Hatari-san beszélt, mikor lesz?

– Áh! – Esett le végre. – Jövő héten, miért kérded?

– Elkísérhetlek? – Nézett mélyen a szemembe, mire fel is fogtam, hogy mit szeretne, de csak bólintani tudtam.

   Ez után minden felgyorsulva történt. Iida és Mei visszajött a rendőröktől, Jirou megtalált minket, úgyhogy el kellett magyarázni neki, hogy mi történt, és hogy mit keres Izuku, meg Iida Mei-vel itt. Ez után egy újabb csapat nyomulós gazdag kölyköt kellett lerázni, akiket Mei-san tett helyre. A maradék időben miután Yaomomo és Shoto visszatért hozzánk, húzni kezdtük az agyukat, mind nagyon jól éreztük magunkat, de már nem voltam kettesben Izukuval.

   Úgyhogy persze, hogy ideges vagyok. És persze, hogy Tsuyunak igaza van, de attól még nem fogok megnyugodni.

   Tsuyu minden évben jelen van a Grillpartinkon, mióta barátok vagyunk. Tavaly még a szülei is eljöttek, akik nagyon jól kijöttek apámékkal, aminek nagyon örültem. Úgyhogy Most Tsuyu támaszként van itt.

– Amúgy biztos ideális most bemutatni a pasidat a szüleidnek? – Kérdeztem komolyan.

   Tsuyu szülei nagyon Konzervatívak, így tudni akarják, hogy ki a fiú, aki a lányukat szédíti. Még engem is kifaggattak, de mivel én se ismerem a barátját, mégjobban ráálltak a bemutatás témájára.

– Ezt hogy érted? – Kérdezte furcsállva a dolgot.

– Mármint, biztos egy olyan környezetben akarod bemutatni a fiút a szüleidnek, mikor nem csak ti vagytok jelen? – Próbáltam megmagyarázni a gondolataimat.

– Már megint magadról beszélsz – bólintott majd visszafordult a telefonjához.

   Mondtam már, hogy Tsuyu totálisan átlát rajtam? Mondtam? Akkor megismétlem. Asui Tsuyu számára én egy nyitott könyv vagyok.

– Oké, részben magamra is értettem, de én most rólad beszélek! És még csak nem is vagytok otthon – mondtam aggódva, mert érte is aggódom.

   Ő felált, odajött hozzám és megfogta a kezemet, majd bíztatóan rám nézett.

– Nem lesz semmi gond, ígérem! És Izuku-kun is remekül fog teljesíteni! – Jelentette ki. – Biztos vagyok, hogy izgulni fog, össze lesz zavarodva és lemerem fogadni, hogy a nap folyamán legalább egy dolgot össze fog törni, de el fogja varázsolni a szüleidet a kedvességével és a természetes „Bízz bennem" kisugárzásával. Bár jelen esetben ez most „Bízd rám a lányodat" lesz – nevetett a saját viccén, amit én is megmosolyogtam.

– És a te pasidnak is megvan a „Bízd rám a lányodat" kisugárzása? – Kérdeztem tőle idézőjelezve a levegőben, ahogy ő.

– Nincs – vágta rá egyből és komolyan, mire mindketten elnevettük magunkat.

A szórakozásunkat apa szakította félbe, ahogy bedugta a fejét.

– Lányok, elkezdtek jönni a vendégek, úgyhogy máris kezdünk – magyarázta kedvesen.

   Apán virágmintás ing és térdig érő rövidnadrág volt, karján és lábán meglátszottak a több évnyi építési munkálatok. Igaz, hogy már nem kell részt vennie szervesen az építkezéseken, de ő szívesen beáll a munkások közzé lapátolni vagy gerendát emelni.

– Rendben! – Mondtuk egyszerre.

Mielőtt kiment volna, utána szóltam izgulva.

– Apa! –mentem utána, mire ő visszafordult.

– Igen, tündérbogaram? – Mosolygott rám kedvesen, mint szokott.

– Hát, izé... az úgy van, hogy – töredeztem az újamat és támogatóul Tsuyura néztem, aki biztatóul bólintott. Hogy összpontosítsak, a kezemet néztem. – Be szeretnék ma mutatni neked valakit – nyögtem ki végül és felnéztem apámra.

– Oh, meghívtad az egyik barátodat? Szívesen ismerkedek a barátaiddal – lelkesedett be, pont, mint mielőtt Tsuyut bemutattam volna neki.

– Igazából, – néztem fel rá izgulva – ő egy fiú és párszor már találkoztatok, de én... – csuklott meg a hangom – máshogy akarom bemutatni őt – halkult el a hangom és éreztem, hogy vér szökik az arcomba és mindjárt spontán ellebegek.

   Apa arca megmerevedett és olyan csüggedten nézet rám, mint akiben egy világ omlott volna össze. Csak nézett rám, de nem úgy tűnt, mintha látna is engem.

– Apa, Hahó? Minden rendben? – Kérdeztem aggódva.

– Már eljött az idő? – Kérdezte kétségbeesetten. – Tényleg eljött az idő?! – Kezdett pánikolni. – Erre még nem készültem fel. Igen, tudtam, hogy eljön az idő, de még csak 17 vagy! Nem készültem föl még, hogy elengedjelek!!!! – Nyújtotta felém a kezét megsimítva az arcomat. Hideg volt és reszketett. Nem jó jel.

   Elmosolyodtam, apa csak félt és annyira szeret, hogy azt hiszi, már holnap elköltözök. Szerettem ezt apában. Apa a végtelen kedvesség, még mikor szigorú akar lenni a munkahelyén, akkor is előjön a kedves énje. Mindig engem és az álmaimat rakta előtérbe, azt akarta, hogy az álmaimnak éljek, még akkor is, ha nehéz helyzetben voltunk. Apa túlon-túl kedves, sokáig ezért is tartott ott a cég ahol, de sose búslakodtam, mert cserébe megkaptam a világ legkedvesebb édesapját.

   Ráhajtottam hideg kezére az arcomat és egy fokkal hűlt égő arcom, megnyugodtam. Megnyugtatott az ismerős, gyengéd, számomra egyik legfontosabb ember kezének az érintése. Kemény, helyenként heges, de számomra a leggyönyörűbb kezek egyike. Pont, mint Izukué. Erre a gondolatra pedig hatalmas vigyor terült el az arcomon és felnéztem apára.

– Az ő kezén is meglátszik a szorgalmas munka, – kezdtem kedvesen – egy olyan ember keze, aki az emberekért van, épp ahogy a tied – letöröltem egy könnycseppet apa arcáról. – Kedvelni fogod! – Mosolyogtam rá őszintén és megpaskoltam az orcáját.

   Izuku is ilyen bőgőmasina, mint apa, talán ezért is tetszik benne ez az érzelmes énje, mert nagyon hasonlít az én nagy és mogorva, mégis odaadó és lelkiismeretes papamacimra.

– Mi ez a nagy meghittség? – Kérdezte anyám kíváncsi hangja.

– Egy Apa-lánya jelenetet láthatunk Obasan, mikor a kislányból nő lesz – kuncogott Tsuyu, aki belekarolt édesanyám karjába és elmosolyodott. (Obasan- a japánok így hívják a barátjuk édesanyját, nénit jelent kb)

– Óh, egek Tsuyu-chan, eljött az idő? Végre eljött az idő? – Kérdezte anya, mintha mindent tudna és azt sejtem, hogy úgy is van.

– Mi az, hogy végre? Az én kis mályvacukrom még csak 17 éves! – Kérte ki magának apám elfolyó orral.

– Már 17 éves! És ennyi idő alatt még egy fiút se mutatott be, pont eljött az idő, hogy barátja legyen! –Korholta őt anyám.

– De-de-de...-dadogta apám.

– Semmi „de-de-de", Izuku-kun egy nagyon kedves és jól nevelt fiúcska, aki megérdemli a te bálványozott leánykádat! – Mondta határozottan férjének én pedig elámultam.

– Honnan? – Néztem rá kérdően, majd Tsuyu felé fordultam, aki csak megvonta a vállát.

– Ne rám nézz, nem én mondtam el. Anyukádnak is van két szép szeme, amivel nagyon is jól lát. – mondta úgy, mintha ez nem lenne nagy dolog.

– Jaj, nem Tsuyu-chantól tudom – legyintett szórakozottan. – Csak a hülye nem venné észre, Ochako, hogy mit érzel azért a fiúcskáért. Mikor itt van nálunk folyton őt nézed... meg kell hagynom, amikor te nem nézed őt, ő néz téged. Eddig azt hittem nagyon rosszul akarjátok titkolni, hogy mi van köztetek, de Tsuyu-chan biztosított róla, hogy szimplán csak ilyen teszetoszák vagytok! – Forgatta anyám a szemét, pont úgy, mint mikor idegesíti őt valami.

– Mint valami rossz, harmadosztályú dráma, ahol a főhős és a főhősnő kerülgetik egymást, látszik, hogy szeretik egymást, még sincsenek együtt, mert egyikük se akar lépni – mondta enyhe ingerültséggel a hangjában Tsuyu.

– Milyen jó hasonlat! – helyeselt anyám a barátnőm példájára, majd felém fordult – tudod mennyi lélekjelenlét kellett, hogy ne avatkozzak közbe? Tsuyu-channal még átbeszélős teadélutánt is kellet tartanunk, hogy lehiggadjak!

Barátosnémra néztem, aki csak jóízűen kuncogott.

   Anya sokszor találkozott a barátaimmal, mivel a cég könyvelési irodája itthon volt, mindig összefutott velük, mikor meghívtam magunkhoz. Jól kijött velük, főleg a lányokkal, a lányok meg egyszerűen imádták őt. Nem mintha valami különleges dolgot tett volna, csak figyelmesen bánt velük, néha még beült hozzánk csevegni is, amit a lányok nagyon élveztek. És sohase volt annyi időt velünk, hogy tolakodónak éreztem volna, mindig tudta, hogy mikor jött el az idő, hogy távozzon. Még a fiúkkal is nagyon jól kijött, sokat beszélgetett velük, még Todorokival is, aki megdöbbenésünkre nagyon beszédesnek bizonyult. Viszont Izukuval beszélt a legtöbbet, amit most már értek, hogy miért.

   Apa viszont keveset volt itthon, így keveset találkozott a többiekkel, főleg, hogy próbálkoztam a fiúkat akkor hozni, mikor ő nem volt itthon, de azért így is összefutottak néhányszor.

– Izuku az a zöldhajú fiú, aki kisegített téged még a felvételikor? Aki most megnyerte a sportfesztivált? – Kérdezte, érdeklődve és sokkal nyugodtabban. – Tehát olyan a keze mint az enyém? – mosolyodott el olyan pimaszul, mint ahogy én még sohase láttam. – Azt majd meglátjuk – jelentette ki már megnyugodva.

– Hagyd rá, ez olyan tesztoszteron szagú, macsós, férfi dolog – legyintett egyet anyám.

   Apa nagyban mormolt valamit az orra alatt, anya pedig Tsuyuval kezdett beszélni.

– Amúgy már tudja? – Biccentett felém anyám.

– Sajnálatomra Ochako-chan nem ütött a szemfüles anyjára és még nem tud semmit. Kicsit élvezem szívatni, folyamatosan azt kérdezgeti, hogy ki a fiúm – kacarászott, anya meg csatlakozott hozzá, mint egy tinédzser.

– Már alig várom, hogy lássam az arcát! Tudom, hogy izgul Izukuért, de fogadjunk, hogy nagyobb döbbenet lesz, mint az, hogy az apja kedvelni fogja a fiúját – horkantott egyet anyám.

   Anyám nem szokott csak úgy horkantani. Ő csak akkor teszi ezt, ha tényleg nagyon jól szórakozik, vagy az én szívatásom volt az étlapom és úgy látszik most ez kettő az egyben.

   Épp hozzájuk akartam szólni, amikor megcsörrent a telefonom, megnézve Momo neve ált. Ő és a többi lány is örömmel elfogadta a meghívást, mint tavaly is (őket csak egy évvel később mertem elhívni, mint Tsuyut) és az se volt ellenükre, hogy megnézhettek minket együtt Izukuval.

– Szia Momo! – szóltam bele a telefonba.

– Szia Ochako! – Mondta finom modorúan, ahogy mindig is szokta. – Shotóval, Iidával, meg a lányokkal megérkeztünk... És Izuku-kun is itt van... meg Tsuyu barátja is – mesélte izgatottan, pont ahogy bepörögni szokott. – Tudod ő...

   Viszont mielőtt befejezte volna, Mina hangja szólalt meg, biztos elkapta a telefont tőle.

– Legyen inkább meglepetés és döbbenj meg, akárcsak mi is! – Vihogott, majd kinyomta.

– Itt vannak a többiek... meg a fiúd is – mondtam Tsuyunak, aki még mindig anyámmal beszélgetett.

– Akkor nincs több időnk csacsogni, várnak titeket a lovagjaitok! – Lelkesedett be anyám, majd kiterelt minket a szobámból, le a lépcsőn, ki a házból, az udvarra, ahol már néhány vendég jött felénk és intettek, meg puszilkodtak, anyám mutatta nekik, hogy a kert merre van. Mi illedelmesen megvártunk, bólintottunk nekik, néhány embernek bemutatott minket anyám, beszélgettünk egy kicsit, majd tovább indultunk. Már fél órája, hogy Momo hívott, úgyhogy már biztosan nagyon türelmetlenek.

   Mikor kiértünk a nagy kapunkhoz, a többiek ott álltak és beszélgettek. Mindenkin lenge, nyári ruha volt, még Jiroun is, aki persze nem hagyta el, a jellegzetes bőrdzsekijét és ujjatlan kesztyűjét. Momo Shotoval ált, Iida Mei-channal (akivel persze már nagyon jó barátságot ápolok, de azért örültem, hogy Iida barátnője lett) a Lányok Legelöl, Izukut meg hátul pillantottam meg. Fehér, pálmalevél mintás ing volt rajta és egy sötétzöld rövidnadrág, ami a térdéig ért. A már védjegyévé vált piros cipőt most szintén piros szandálra cserélte. A legszembetűnőbb viszont a haja volt, a már jó megnőtt haját összefogta a feje tetején, körülötte pedig fel lett nyírva. Igaz, hogy imádtam a zöld, össze-visszaálló, kisfiús göndör haját, de ez az érett, divatosra vágott haja sokkal jobban bejött. Főleg, hogy oldalra fordította a fejét, jól láthatóvá vált profilja, amit az eddigi loknik eltakartak.

   Nagyon belelkesedve beszélgetett egy nála pár centivel magasabb, Fekete ruhába öltözött, fekete hajú sráccal, aki nagyon ismerős volt, de túl jóképű ahhoz, hogy emlékezzek rá, ha tudnám ki ő.

   Mielőtt bármit is mondhattam volna, Tsuyu odaszökkent az ismeretlen fiúhoz és megpuszilta az arcát, mire minden lány felvisított. Én meg ledöbbentem, de én is pattogtam a mellettem ugráló Mina kezét szorongatva és fangörlködve. Köztudott tény, hogy Tsuyu-t tartjuk a legmenőbb lánynak az egész évfolyamból és furdalt minket a kíváncsiság, hogy ki lehet a fiúja. És biztos, hogy egyikünk se számított rá, de reménykedett, hogy, egy ilyen magazinból kilépő álompasival van együtt.

   Kézen fogva jöttek oda hozzám, miközben susmogtak. Sőt, a többiek is susmogtak, valami olyasmiről, hogy mennyire meg fogok lepődni, meg, hogy milyen izgi a helyzet.

   A nyurga idegen, aki úgy volt felöltözve, mint egy punk zenész a grillpartin (lehet hogy az is, bármit kinézem belőle). Szinte minden fekete volt rajta, a Convers cipője, a zoknija, a térdig érő, pamut rövidnadrágja, a fekete pulcsija, amin egy Angyal glóriája és fehér szárnyak látszottak, de olyan stílusosan, mintha grafiti lenne egy fekete falon, még a nyaklánc, a karkötője, meg a hosszúkás haja is fekete volt, amit hátul egy fekete gumival kontyba fogott össze. És ne hanyagoljuk el a tényezőt, hogy a fültágítója is fekete volt, mert ugye fültágítója volt. Egy szó, mint száz, észvesztően dögös, magas, jó kiállású, jól öltözött, mondtam már, hogy jóképű volt? Mert akkor mondom.

   De mégse ilyen srácra számítottam, de mivel Tsuyu őt választotta, tiszteletben fogom tartani a döntését.

   A helyes idegen odaérve kinyújtotta a kezét és megszólított.

– Szia Ochako – mosolyodott el kedvesen – örülök, hogy megismerhetlek.

   Én csak kábán megráztam a kezét és minden előítéletem egy szempillantás alatt eltűnt, mert felismertem a hangja alapján a punk srácot. Az idegen nem volt más, mint.....

Hehehehehehehe, majd csak a következő részből tudjátok meg a folytatást.

   Remélem tetszett nektek ez a rész Ochako-ról, meg a családjáról. Valahogy így képzelem el a szüleit. A Szépség meg a közmunkás. A Dörmögő, sírógép, felnőtt férfi, meg a mindent tudó, fiatalos, anyuka.Mi gondoltok róluk? Szerintetek milyen családot alkothatnak Ochakóval?

Követtkező rész is nemsokára fent lesz! Addigis sziasztok hőstagozatosok!

Plus Ultra!