Helló Hőstagozatosok! Mint ígértem, rendszeresen töltök fel új részeket! És meglepetésül, most nagyon hosszú részt hoztam, benne macsó Bakugou-val és Queen Minával, remélem élvezni fogjátok!

   Tejóságosmocsikamiszamatöltelékepresizben mit csináltam?!

   Nem hiszem el, hogy mire voltam képes! Pacsi a főhősnőnek, Uraraka Ochakónak!

   Épp a koli felé tartottam és emésztgettem a történteket, hatalmas vigyorral az arcomon. Senki se hinné el, hogy mit tettem, ez benne a pláne. Mindenki tudja, és tényleg mindenki tudja, hogy mit érzek Deku iránt, túl nyilvánvaló. És az is, hogy nem teszek lépéseket felé, úgyhogy nagy meglepetés lesz számukra, hogy mire határoztam el magam.

   A koliba érve, a lányok közül csak Minát láttam a közösségi térben, aki Kirishima-kunnal játszott az Xbox-on. Nem is zavarta őket, hogy milyen kupi van körülöttük, a saját kis világukba mélyedtek, ezért nem akartam őket megzavarni, de Mina hatodik érzéke, amin már 3 éve ámulok milyen pontos, hátra nézett és meglátott engem, majd elvigyorodott.

–Te! Most idejössz hozzám! – Hívogatott baljóslatúan a mutató újával.

Nagy levegőt vettem és odamentem hozzá.

– Mina-chan, nem hagyhatod félbe a játékot, méghozzá pont most nem, mikor a főgonosz barlangjába értünk! – Méltatlankodott mellette Kirishima, de ő csak tovább nézett rám vigyorogva.

– Igen, játszd csak végig, nem akarlak megzavarni... – tartottam egy kis szünetet és én is kajánul elvigyorodtam – Mina-chan – nyomatékosítottam a nevét, mint Kirishima-kun, próbálva elkerülni, az elkerülhetetlent, amire válaszul, csodák-csodájára elpirult a lány, rózsaszín bőre ellenére is.

– Eiji-kun, te most fogd be és mentsd el a játékot, majd folytatjuk máskor! – Mondta a vöröshajú srácnak, aki mint süketágyú, észre se vette a mellette ülő lány reakcióját. – Te pedig Ochako-chan, elmesélsz nekem szépen mindent, elejétől a végéig, nem kihagyva semmilyen szaftos részt! – Parancsolt rám.

– Nem tudom miről beszélsz! Nem történt semmi! – Kísérleteztem meg, egy utolsó elmenekülést, de az unott tekintet nem ezt tükrözte.

– Az a szem, az a tekintet, az az aura, ami körülvesz, nem ezt sugallja! 10 perc múlva a szobádban leszek – adta ki végül az utasítást és egyúttal megsemmisítve az utolsó reményemet, hogy megtarthatom a történteket egy ideig magamban.

– Jobb, ha azt teszed amit mond, higgy nekem, ez a csaj tudja, hogy hogyan érje el ezt amit akar! Nincs elég erő az egész emberiségben, ami megállíthatná őt! – Nevetett fel és beleboxolt enyhén Mina vállába Kirishima, ismét figyelmen kívül hagyva Minát, csak most a bús arcát.

– Legyen inkább 5 perc – ajánlottam fel, mire Mina bólintott.

– Inkább menjünk együtt, szia Eiji-kun! – köszönt el, felállva, majd belém karolt támogatásúl.

   Mikor beértünk a szobámba, vagy fél óráig hallgattam Mina és Kirishima szerelmi vívódásait, ami részben megnyugtatott, hogy nem nekem kell beszélnem, részben elcsüggesztett Minára gondolva.

–...és tudod mi a legviccesebb? Tudom, hogy tetszek neki! Egyszer alsóközépben hallottam, mikor rólam beszélt a haverjainak, hogy menyire csodál, meg minden. Addig a napig nem is nagyon gondoltam rá fiúként, csak egy haverra, akivel néha beszélgetek, de utána minden megváltozott. Felfigyeltem arra, hogy mennyire kedves másokhoz és mennyire törődő, egy igazi úriember, ha nőkről van szó, a srácokkal meg nagyon jól kijön, ahogy a gyerekekkel is. Kirishima nagy családba született, ő a második legidősebb, de van 4 fiatalabb testvére. Szóval jól kijön a kicsikkel is. És a humora! Tudom, hogy sokan nem értik, vagy nem szeretik a humorát, de én nagyon kedvelem – mosolyodott el lágyan.

– Awwww, ez olyan édes, ahogy beszélsz róla, ezek közül sok mindent nem is tudtam róla! – Ámuldoztam a hallottakon.

– És most vasárnap meglátogatom őket, mivel a nővére, akivel közös klubba jártunk és a senpaiom volt, meghívott magukhoz, Eiji-kun pedig nem is tud róla! Legalább is nem mondtam el még neki, félek, hogy mit mondana. Igazából szerintem a nővére össze akar minket boronálni – vallotta be vidáman és izgatottan.

– Akkor ne mond el neki! – Adtam neki ki a tanácsot.

– De miért? – kérdezett vissza kíváncsian.

– Egy bölcs és tapasztalt béka azt mondta nekem, hogy a főhősnőnek nem mindig kell várnia a főhősre, hogy megtegye az első lépést, néha neked kell megtenned azt. Ez egy lehetőség számodra, ne halaszd el! – Kacsintottam rá bajtársiasan.

– Rendben! Efelől ne legyen semmi kétséged! – Vigyorodott el, majd kaján mosolyra húzta a száját – Tehát?

– Mit tehát? – Kérdeztem rá, a hülyét tettetve.

– Ahhhh, ne add itt a szendét, halljam, te megtetted az „Első lépést"? – Húzogatta a szemöldökét pimaszul. – Becserkészted a zöld őzikét?

– Mina! Ő nem is...– akartam volna folytatni, de elképzeltem Midoriyát agancsokkal és lelógó szarvas fülekkel és ez olyan cuki volt, hogy képzeletben megcsipkedtem a pofiját, mire az őzike Midoriya enyhén elpirult.

– Most valami perverz dologra gondolsz, igaz? – Suttogta Mina a fülembe, mire én totálisan elvörösödtem, ő meg jóízűen kacagni kezdett.

– Mina-chan, ha így viselkedsz, akkor nem mondok neked semmit és ehet téged a kíváncsiság! – néztem rá szigorúan, mire elhallgatott.

– Tehát mégis történt valami! – Csapott le, mint cápa a vérző áldozatra, az információmorzsára. Pacsi magamnak a metaforáért, lévén Mina egy cápafiúba volt szerelmes.

– Huhhhh... – fújtam ki hangosan és teátrálisan a levegőt. – Igen, Mina-chan, történt.

– Úgy tudtam! – Boxolt a levegőbe győzedelem ittasan, el is felejtve, amiről az előbb beszéltünk.

   Első évesként nem gondoltam volna, hogy ennyire közel fogok kerülni Minához. Igaz, hogy a személyiségünk hasonló, de az ízlésünk teljesen más. Míg én szeretem a lágyabb, visszafogottabb színeket, addig ő az élénk és cifra dolgokért van oda. Míg én szeretem a hagyományos, megszokott főleg japán ízeket, addig ő a pikánsabb, érdekesebb ízeket és keresi az újdonságokat. Míg én az aranyos szende srácokat kedvelem, addig ő a férfias, harsány srácokat. Mina körül minden kirívó, figyelemért kiált és zűrzavaros, addig én az egyszerű és megszokott, átlagosságommal nem is gondoltam volna, hogy egyáltalán felkeltem az érdeklődését.

   Viszont a hiperaktív, buzgómócsing barátságával ostromló lánynak nem lehet nemet mondani, és én se tudtam ellenállni neki. Tsuyu után talán Minát tartom a legjobb barátomnak. Ezért is féltem vele beszélgetni erről. Tudom, hogy támogat, sőt, ő volt a legnagyobb támogatóm, és pont ezért félek.

   Mikor belekezdtem a sztoriba, teljesen ledöbbent Shotón és nem bírta visszafogni magát, hogy elmondja Momonak, nekem kellett megértetni vele, hogy ez csak rájuk tartozik és Shoto így tudja őszintén tisztázni a helyzetet. Nehezen, de belátta, hogy igazam van és mint aki el is felejtette, hogy mi van közöttük, rögtön rám terelte a szót.

   Mivel tudtam, hogy szimpla sztorival nem elégszik meg, kisregénybe illő részletességgel elmondtam neki az egész történetet, az elejétől a végéig.

– Good Job, Csajszi! Ez jó kis bosszú, a bosszú pikánsan a legjobb! Mmm... fenséges! – Csókolta meg három újhegyét, mintha valami finomat evett volna.

– Ah, csak tudnám, hogy mit tegyek ezután! Ha minden jól alakul, hétvégén megoldódik a Shoto ügy – panaszoltam, államat a kezemre hajtva könyököltem a combomon.

– Mi lenne? Azt mondtad visszacsókolt, sőt, azt mondtad átvette az irányítást, ez nem azt jelenti, hogy te is tetszel neki? Az egész osztály buggyantnak nézte, több mint másfél évig, az incidens után, mikor az egész osztály előtt tudod mi történt – méltatlankodott dühösen, szinte, mint anno, mikor jól meg agyabugyálta Minetát.

   Hogy is felejthettem volna el, azt az incidenst. Nyári szünetben összegyűlt az egész osztály és külön megünnepeltük a nyári születésnaposokat, mikor Deku ajándékát odaadtam, ő egy puszit nyomott az arcomra az egész osztály előtt. És ezt a jelenetet az osztály bolondja, Mineta, nem hagyhatta szó nélkül, amit Izuku azzal reflektált, hogy azt mondta, csak barátok vagyunk, semmi több.

   Soha nem éreztem annál jobban megalázva magam, mint akkor. Ez azóta is seb, ami nem forrt be a szívemen, megérdemlek egy kis bosszút.

– Most viszont bevallja, mit érez valójában? Megérdemli ezt a kis szívatást, nekem ezt elhiheted! – Bólogat.

– Hmm... Mit szólsz Rei-niisanhoz? – kérdeztem, ő pedig kapva kapott az ötleten.

– Az a jóképű egyetemista srác, aki ott volt a születésnapodon? – Kérdezte, mire bólintottam. – Tökéletes! De honnan jutott eszedbe? – Kérdezte érdeklődve.

– Mikor Momo-chan megkért, hogy menjek vele, megkérdeztem őt, tudván, hogy ő gyakorlott az ilyenekben és ő felajánlotta a segítségét, mivel ő is jön, Secuko-neechannal – vigyorodtam el.

– Óhh, ez így még jobb! – Csapta össze a kezét. – Ez már nem csak pikáns, hanem egyenesen csípős! – Nyalta végig ajkait drámára éhesen. – Annyira szeretném látni, de mivel Jelenésem van a Kirishima háztartásnál, megelégszem azzal, ha elmeséled – nevetett fel jóízűen.

   Elmosolyodtam mikor Minára gondoltam. Örültem, hogy egy kicsit feldobhatom, és hálás is vagyok neki.

– Köszi Mina!

– Hogy meghallgattam az izgi sztoridat? Nincs mit, bármikor! – Kacagott fel édesen.

– Nem, nem csak ezt, hanem az eddigi három évet, és hogy a barátom lettél! – Mondtam, kicsit könnyes szemmel, megilletődve.

– Ne! Nehogy itt sírni kezdj, mert akkor én is! És nem akarok újra sminkelni! – Mondta dacosan, de az ő szeme is csillogott a könnytől.

– Te is adj bele mindent, Mina! – Tettem a kezére a sajátomat és bíztatóan rámosolyogtam.

– Neked is köszi Ochako! – Mosolyodott el Mina. – Egyébként, mit csinál a te bölcs és tapasztalt békád?

– Randizik – mondtam meghökkenve – és még nekem se mondja el kivel! – Puffogtam.

– Hát, ő egy bölcs és tapasztalt béka, bízzunk abban, tudja, hogy mit csinál – nevette el magát és én is vele kezdtem nevetni.

Midoriya Izuku szemszöge:

– Biztos? – Kérdezte tőlem aggódva Tenya vagy tucatszorra.

   Tsukinono-san szabósága előtt álltunk, mikor Shoto elköszönt tőlünk és elindult haza. Be kell valljam, kicsit kellemetlenül álltam a szerelmes gerlepár mellett.

– Igen, úgyis randizni akartatok, én pedig nem akarok harmadik kerék lenni, meg amúgy is, gondolkodnom kell... egyedül.

   Tenya és Mei egymásra néztek, majd mintha olvasnának egymás gondolataiba, bólintottak.

– De akkor is...-kezdte újból Tenya, de Mei-san félbeszakította.

– Hagyd, ebben nem tudsz segíteni, ezt maga kell megoldania! – Érvelt meglepő módon értelmesen, majd felém fordult. – Remélem, mostantól hanyagolod az önfejűsködést és a tettek mezejére lépsz! – Adta ki az utasítást.

– Igen is, asszonyom! – Szalutáltam neki, majd bólintottam és elindultam haza.

   Amellett, hogy Shotonak kell segítenem, saját magamra is ráférne egy kis támogatás. A vasárnapi Omiain nem csak Shoto és Yaoyorozu gondját szeretném megoldani, hanem Ochako és az én ügyemet is.

   Egyszer már elszúrtam, hülye mód, későn jöttem rá a dolgokra, elszúrtam, elszalasztottam a lehetőségemet. Most nem fogom, az biztos!

   Valahogy a lábam oda vezetett, ahova legkevésbé kellett volna mennem, Kacchanékhoz.

   Kellett egy külső ember tanácsa és Tenyát nem akartam ezzel zaklatni, mert ő még csak a mézeshetek idejében él, Kacchannak pedig van barátnője. Nem mintha elmondta volna bárkinek is, főleg nekem nem, de rajtakaptam egy lánnyal az egyik hétvégén a nyári szünetben, még tavaly.

   Amikor észrevett, totálisan kiakadt, dühöngött, a fejemhez vágott mindent, ami eszébe jutott, csak a szokásos. Viszont a legmeglepőbb az a zavara, ahogy védelmi pozíciója a lány előtt és a vörös feje volt. Miután lenyugodott, vagyis lenyugtatta őt a barátnője, bemutatott minket egymásnak és külön kiemelte, hogy csak most kezdtek el járni. Megfenyegetett, hogy ne merészeljem elmondani senkinek sem, különben kinyír.

   Azóta egy év eltelt és még mindig nem mondta el senkinek sem a hírt, még Eijirou-kunnak sem. Abban viszont biztos vagyok, hogy még együtt vannak, mert hébe-hóba látom a lányt a környékünkön, még beszélgettünk is néhányszor, mikor összefutottunk és Kacchan nem volt vele. Elsőre meglepődtem, hogy milyen közvetlen és a stílusát se mondanám az én zsáneremnek, de idővel beláttam, hogy Camie-san tökéletes partner Kacchan számára.

   Camie-sant nem érdekli, hogy ki milyen külsőleg, teljesen lepereg róla Kacchan durvasága és furcsamód a szókimondó, kissé bugyuta személyisége mellett, éles szeme van az igazsághoz és a mögöttes jelentésekhez, valamint nem fél visszaszólni barátjának. Sőt! Még jobban szívatja, mikor Kacchan beszólogat neki. Elmondása szerint élvezi az ő „Bakubae-je" nyüstölését, mert imádja, mikor zavarba jön és Tsundere módba áll. Addig nem hittem neki, míg be nem bizonyította nekem egy videóval, amitől teljesen lenyűgözött a lány.

   Kacchan furcsa mód a felfedezésem után, mégjobban barátságosabb lett hozzám. Már nem kiabált rám annyit, nem szólított nyominak... olyan gyakran, nem kötekedett velem... a gyakorlatokon és mikor beszélt velem, a szívatások száma lecsökkent... 1 beszólás per napra. Nem tudom, hogy tényleg ennyire közeledni akart hozzám, vagy Camie-san hatása volt, de Bakugou Katsuki nyitni kezdett felém.

Ezért is vagyok most itt és csengetek az ajtójánál.

   Csengetés után némi kiabálás után Kacchan édesanyja, Mitsuki-obasan nyitott ajtót, engem meglátva pedig hatalmas mosoly húzódott az ajka.

– Izuku-kun! Milyen kellemes meglepetés, örülök, hogy itt vagy, bár szerintem jöhetnél többször is, Katsuki nagyon morcos tud lenni, jó lenne egy barát aki gatyába rázná, azt a gőgös fiamat! – Sóhajtozott, miközben betessékelt az ajtón.

   Kedvelem Mitsuki-obasant, mindig olyan vicces, jó fej és imád engem, aminek nem tudom az indokát.

– Eijirou-ku nem szokott átjönni? – Kérdeztem, miközben lehuzakodtam és átbújtam a Bakugou-mamától kapott papucsba.

– Dehogynem, rengetegszer jön, de mivel nem itt lakik és egész évben úgyis együtt vannak a koleszban, a szünidőkor ritkán látogat el, Chiba bizony mesze van innen, nem akarom szegény párát utaztatni, épp elég neki, hogy el kell viselnie az én Katsukimat – sopánkodott nagyot sóhajtva. – Ezért is örülök, mikor meglátogatsz minket, a Te mosolyod valahogy mindig megmelengeti a szívemet! – Mosolyodott el kedvesen, majd lehervadt a kedveség az arcáról és közönyös zsörtölődés vette azt át.

– Ellenben az én mogorva és bugris fiacskámtól, akit 9 hónapig a szívem alatt hordtam és 18 éven keresztül neveltem, de még csak egy tiszteséges köszönést sem bír kinyögni, nemhogy egy mosolyt! –Puffogott összekulcsolt karokkal. – Igaz, Katsuki?! – kiáltott a tévé előtt ülő fiához mogorván.

– Mit akarsz öreg banya? Megjött a mikulás?! – Kiáltott vissza se nézve a tévéről.

– Hogy minek neveztél?! Moderáld magad édesfiam, Izuku itt van, nehogy szégyent hozz a fejemre, hogy lássa, hogyan beszélsz édesanyáddal!!! – Verte fejen jó irányzott csapással, a papucsával a fiát.

– Aúúúú! Ezt most miért csináltad! – Mordult rá az anyjára, majd a tévétől elszakadt tekintetével végre rám nézett. – És, mit keres itt a Bongyi? – Kérdezte ténylegesen meglepetten.

– Ne hívd Izukut Bongyinak! Hívd a nevén! – vágta újra fejen Mitsuki a fiát, majd, mint aki pálfordulatot tett, felém fordult lágy mosollyal – Bocsáss meg neki Izuku drágám, hisz tudod milyen. Kérlek menj fel Katsukival a szobájába, mindjárt viszek nektek egy kis üdítőt, meg rágcsálni valót – Majd a fiához visszafordulva kitépte kezéből a távirányítót és kikapcsolta a tévét. – Hallottad fiam, lódulj, vagy kapsz még egyet!

   Kacchan puffogva, de engedelmeskedett anyjának és felállva elindult a lépcső felé, majd visszanézett rám.

– Na, nem jössz? – Kérdezte már kicsit higgadtan, de még mindig durcásan.

– D-De! – mondtam, majd követtem őt a lépcsőn felfelé.

   Mikor a szobájába értünk lecsapta magát az irodai forgószékre úgy, hogy a hátlapja mellkasának volt nyomva, míg karjaival átfogta azt. Fejével jelezte, hogy nyugodtan üljek az ágyra, amit én el is fogadtam. Még egyikünk se nyitotta szóra a száját, de Mitsuki-obasan már hozta is a jeges teát, meg egy kis harapni valót.

– Izuku kedves, maradsz vacsorára? – Kérdezte kedvesen, a szemeivel pedig kérlelt, hogy maradjak.

   Ellenben Kacchannal, akinek a szeme azt sugallta, hogy már most fel kéne szívódnom, elég az én képemet a suliban látnia, nem akarja még otthon is. Amit persze megértek és a kényes ügyre tekintettel nem akartam a vártnál jobban kihúzni a gyufát nála.

– Köszönöm, Mitsuki-obasan, de otthon van még dolgom, csak előtte valamit meg akartam beszélni Kacchannal. Úgyhogy ma nem tudok maradni, de majd legközelebb.

   A mérhetetlen bizalma, amit felém táplált, hogy én nem hazudok, bólintásra késztette. Viszont mielőtt kiment, megígértette velem, hogy a jövő hétvégén átjövök a szüleimmel, amibe bele is egyeztem... Katsuki fújtatása mellett.

– Mióta a faterod hazajött, állandóan együtt lógnak, nem könnyű bevallanom, de ennek örülök. Apu nehezen barátkozik és apád azon kevesek egyike, akivel jó barátságban van – mondta meglepő lágy hangon és egy apró mosollyal az arcán, ami szinte észrevehetetlen volt, de csak azok számára, akik nem ismerik eléggé őt. – Ezért is visellek el téged! – Tette még hozzá a végére, hogy azért megtartsa a Katsukiságát és az Imige-ét.

– Persze-persze – hagytam rá. – Én is örülök, apa majd egy évtizedig ott volt és elmondása szerint, nem olyan hely volt, ahol barátkozni tudott volna – mondtam szomorúan belekortyolva a hűsítő jegesteámba.

– Mit is csinált pontosan? Apám sohasem mondja el, a tied pedig nem nagyon beszél ilyenről, mikor nálunk vagytok – érdeklődött, szinte újra kisfiúként.

   Kacchan már kiskora óta odavan apámért, főleg mikor a katonai egyenruhájában van. Apám a különleges erőknél szolgál és a kiszabadításra a specializálódott, mégis az informatikai és adatbirtoklási részlegre került több mint egy évtizedre. Mégis megmaradt Kacchan ifjúkori csodálata apám felé, aki szinte saját fiaként kezelte gyerekkori barátomat.

   Ezt kiskoromban nehezen tudtam megemészteni, mert azt hittem, ezt azért teszi, mert neki egy erős képessége van nekem pedig nem volt. Amikor viszont hazaérve az fogadta, hogy az addig képességtelennek hitt fia képessége előjött és ... A gondolatmenetből Kacchan szakított ki.

– És? Minek köszönhetem ezt a váratlan és teljesen felesleges látogatást? – Kérdezte flegmán, míg belekortyolt ő is az italába.

– Azt szeretném tudni, hogy hogyan vallottál Camie-sannak és...– mondtam volna tovább, de félbeszakított, miközben kiköpte a teáját.

– Hogy mit akarsz te tudni?!! – Ordított vérvörös arccal, ami igazolta feltevésemet, hogy ő tett vallomást barátnőjének, nem pedig fordítva.

– Hát, már nagyon fúrja az oldalamat, meg mivel most jól jönne egy tanács e téren...– hallgattam el, mert most rajtam volt a sor, hogy elpiruljak.

– Ahha! Szóval erről van a szó! –Gurult hozzám kaján arccal, és oldalba bökött. – Végül mégis vallomást teszel Miss Pillecukornak? – Kérdezte bohókásan és látszott, hogy élvezi a helyzetet és az előbbi zavart Kacchan már a múlté.

– Igazából – kezdtem bele kínosan – valami hasonló történt ma... Ochako személyében – tettem az égő orcámra a kezem, elrejtve totális zavaromat.

– Voááá! Te tényleg beszari vagy! – Nyugtázta röviden ledöbbenve. – Az a lufi csaj pedig nem semmi, főleg, hogy úgy kikosaraztad! – Adózott némi tisztelettel Kacchan, ami ritkaság, főleg az ellenkező nem felé.

– Nem is kosaraztam ki! – Tagadtam a tagadhatatlant, amit ő is tudott és fapofával ajándékozott meg.

– Ezt te sem gondolhatod komolyan Izuku! – Mondta ki halk, mégis tekintélyt parancsolóan, amit csak tetézett, hogy az általa ritkán használt keresztnevemen szólított. – Az egész osztály előtt kijelentetted, hogy csak barátok vagytok, az után, hogy ő külön ajándékot készített neked! És az az arc, mikor kimondtad, hogy csak barátok? Több fájdalmat mutatott, mint mikor az a görcs Mineta beszólt – magyarázta mérgesen, amit teljesen megérdemeltem.

   Hogy felejthettem volna el? Azóta is rémálmaim egyik forrása és önöstorozásom oka. Különösebben azért, mert addig tényleg csak barátként tekintettem Ochakora. Az az arc beleégett a retinámba és elindított valamit bennem, amiről nem is tudtam, hogy ott van.

   Egész este forgolódtam és úgy gondoltam másnap felhívom őt és megbeszéljük a dolgokat, de a nyár hátralevő részében nem hogy nem találkoztunk, de az sms-eimre és a hívásaimra sem válaszolt. Iida és Shoto szerint csak időt kell adnom neki és jobban tenném, ha nem is keresném. Ez volt az első és utolsó eset, mikor két legjobb barátom nem mellém állt. Amit persze meg is értettem, én sem állnék magam mellé.

   Szóval az volt a nap, mikor sikeresen rájöttem, hogy az újonnan szerzett első szerelmemet önhibámon kívül, mert szerencsétlen vagyok, kikosaraztam, és úgy megbántottam, hogy még beszélni se akart velem. Ez az Izuku, csak így tovább.

   Az új triszemeszterben (japán középiskolában három triszemeszter van) mikor végre találkoztunk, szinte minden olyan volt, mintha semmi sem történt volna. Ochako mosolygott, továbbra is szétszórt volt és feldobta az osztály hangulatát. Azt reméltem, hogy renden van. De hogy mekkorát tévedtem.

   Alig egy héttel ezelőtt véletlen meghallgattam, hogy miről beszélgetnek a lányok az ebédlőben.

   Ochako kifakadt, hogy nem tudja, meddig türtőztesse magát, mert nem bírja ezt így tovább.

   Az volt az első gondolatom, hogy most már muszáj valamit tennem, mikor a mai nap folyamán megcsókolt. Még most is érzem az ajkai puhaságát, az cseresznyés mochi izét és a forróságot, ami szétöntött akkor. Nem fogom hagyni kárba veszni ezt az alkalmat, ezért is vagyok itt, hogy tanácsot kérjek.

– Nem állítom, hogy nem voltam ott akkor egy rakás szerencsétlenség, de ma, ma már más vagyok. Tisztában vagyok, hogy ki vagyok, mit érzek és mit akarok tenni! – Mondtam határozottan. – De egy baráti jótanács mindig jól jöhet – mosolyodtam el enyhén.

   Mondani akart valamit, de inkább csak elhallgatott és bólintott, de mielőtt belekezdhetett volna kinyílott az ajtó és egy lány hang szólalt meg.

– Ugye mindketten felső nélkül vagytok és szexin izzadt a felsőtestetek a sok fekvőtámasztól! – Kérdezte komolyan, majd belépve csalódottan biggyesztette le az ajkát. – Kár, csak dumáltok – mondta közönyösen, majd kuncogott egy kicsit.

– Camie! – ugrott fel Bakugou. – Te mit keresel itt? Megbeszéltük, hogy bejelentés nélkül nem jössz! – Pirult el, és az általam figyelmesnek és kedvesnek tűnő Kacchan megjelent, mikor a Barátnője leült mellém.

– Szia, Izuku! De jó látni téged! – Jelentette ki, majd szokásához híven három puszit nyomott a levegőben az arcom előtt.

– Téged is jó látni, Camie-san! – mosolyogtam el kedvesen.

– Mi az amiről beszélgettetek? – Kíváncsiskodott Kacchanra, majd rám nézve.

– Semmiről! – Vágtuk rá egyszerre, mivel se ő, se én nem akartuk ezt a kényes témát megvitatni vele.

– Ez nagyon gyanús! – Hajolt közel hozzám, majd Kacchanhoz – Ti nem akartok nekem valamit elmondani, mert egy, köze van hozzám, kettő, köze van Izukuhoz és a barátnő vagy barátnő jelöltjéhez, három nem akartok erről beszélni velem – szűrte le gyorsan a szituációt.

A válaszától leesett az állunk is, mire ő csak hátra vetette hosszú, mézszőke haját.

– Igen, tudom! Csodálatos és lenyűgöző vagyok – mondta, mintha csak felesleges tényezőt közölt volna.

– De honnan? – Kérdeztem ámulva.

– Katsuki félrenéz, ha hazudik nekem

– Hogy mi? – Vörösödött el újból Kacchan.

– Neked rózsaszín szájrúzsfolt van az ajkaidon – mutatott a szám felé.

– Mi van a számon? – Töröltem meg gyorsan és egy kis rózsaszín folt jelezte, hogy tényleg ott volt, amitől én vörösödtem el.

– Katsubae, pedig szinte soha nem egyezik meg veled – csapta össze a tenyerét. – Tehát ez valami pasik közötti duma akar lenni, vagy szóba hoztatok engem és e három összegezve azt szűröm le, hogy Tanácsot jöttél kérni a pasimtól, csaj téren.

– Woáááooow, elnézést kérek, hogy egyszer is kételkedtem a hősi alkalmasságodban, Camie-san! – hajoltam meg mélyen lenyűgözve.

– Azt jobban is teszed, mivel én már szárnysegéd vagyok! – Bólintott kajánul, majd visszatért a hétköznapi arcához. –Tehát, miben segíthetek?

– Csak annyit akartam megkérdezni, hogy Kacchan hogyan vallotta be az érzéseit – válaszoltam meggondolatlanul.

– Honnan veszed, hogy én tettem meg? – Kérdezte a tüsi kételkedve.

– Nem te voltál? – kérdeztem tőle.

– Nem! – akadt ki teljesen.

– Félre nézett – mondtam szárazon.

– Félre bizony – bólintott Camie-san is.

– Oké-oké, én voltam! Most örülsz?! – Kérdezte valamiért duzzogva, amit valamiért nagyon aranyosnak találtam, Camie-re nézve pedig láttam, hogy ő is ezt gondolja

– Én kiváltképp, most nagyon örülök! – bólintott meleg tekintettel Camie-san. – Elsőnek mondtad el egy barátodnak, hogy te léptél elsőnek. Bár jobban örültem volna, ha egyből bevallod – kacsintott rá, mire Kacchan lassan bólintott.

– Elégedj meg annyival, hogy szorítsd be a farpofáid, ki a melleket és szed össze minden bátorságod!

– Adott végül egy gyors, lényegre törően választ Kacchan.

– És ne felejtsd el, hogy a lányok szeretik, ha a fiúk őrző-védő módban vannak! – Adta még tanácsul Camie-san.

–Ne laca-facálj, ne hagyd veszendőbe az alkalmat! – Gördült közelebb hozzánk, de a tekintette már csak Camie-re irányult.

– Éreztesd vele, hogy fontos a számodra – hajolt Camie-san is közel.

– Mondd el mit érzel iránta – hajtott ki egy tincset érzékien Camie arcából Kacchan.

   Amint ezt kimondta, megváltozott kettőjük között a légkör és csak a hülye nem venné észre, hogy el kellene húznia a csíkot.

   Mielőtt észrevehették volna, kislisszoltam az ajtón, de még láttam, mikor egymásnak estek, úgyhogy becsuktam az ajtót és lesiettem a lépcsőn. Ezt nem kellett volna látnom és teljesen ledöbbentem, hogy mennyire elmerültek a saját kis világukban.

   A nappaliban Mitsuki-obasan kávézgatott egy általam nem ismert, mégis nagyon ismerősnek tűnő nővel. Odamentem és meghajoltam.

– Jónapot kívánok! – Mondtam tiszteletteljesen.

– Ó de illedelmes fiúcska és milyen aranyos, hogy ide jött köszönni! – Álmélkodott a szőke szépség, akinek nem tudnám megmondani a korát.

– Igen, a mi Izukunk nagyon illedelmes – bólintott kávéval a kezében. –Inko, az édesanyja, gyerekkori barátom és ő meg Katsuki is már kisbaba koruk óta barátok – csacsogta lelkesen.

– De jó! Akkor légyszi viseld gondját ezután is az én Camie-mnek és a leendő vejemnek – hajolt meg enyhén.

– Izuku, had mutassam be neked Karent, Camie édesanyját, aki híres amerikai divattervező és hős is egyszerre.

És ekkor ugrott be, hogy miért olyan ismerős!

– Ön Gloumore Women, az amerikai top 50 hős egyike, aki egyedi csillogás képességével több tucat rablást és garázdaságot meghiúsított és emellett a Voghe magazin szerkesztője és divatmogul cégjének elnöke? Az a Karen Wrastler, aki zsinórban 5x megnyerte az Amerika szépe címet, de feladta a modell életet, csakhogy hősi hivatásnak éljen? – mondtam el egy szuszra, mire az előttem ülő nő csak bólintani tudott a döbbenettől. – Ön a kedvenc női hősöm a tengeren túlról, adna egy autogramot? – Nyújtottam felé lelkesen, az aláírást gyűjtő noteszemet.

Félve, de elvette tőlem, majd az általam neki szánt helyre aláírta.

– Nagyon szépen köszönöm! – Hajoltam meg mélyebben, mint az előbb.

– Mint láthatod, Izuku egy igazi hőslexikonnal megegyező tudással birtokol – mesélte elismerően Obasan.

– Azt látom – kacsintott rám – és ha megmondhatom, nagyon hízelgő számomra, hogy ennyi adatot tudsz rólam és ennyire kedvelsz engem. Mindig jó találkozni egy rajongóval, főleg ha az illető egy nap még kolléga is lesz – bólintva, hogy tudja ki vagyok, amitől még jobban bepörögtem.

– Nagyon szépen köszönöm! – Vigyorogtam ezer wattos mosollyal, amikor megláttam az órát. –Mitsuki-obasan, köszönöm a vendéglátást, de most mennem kell! Önnel pedig egy élmény volt találkozni Karen-san!

– Ó, kérlek! Hívj csak Karennek! – Kérte ki magának kedvesen.

   Boldogan meghajoltam utoljára, majd az ajtó felé vettem az irányt. Egész végig hazafelé a Karennel történt találkozón gondolkodtam, mikor a futár megérkezett az öltönyömmel és emlékeztetett, hogy holnap nagy nap vár rám.

Hát, kicsit hosszú volt, de remélem tetszett nektek és eljutottatok eddig. A sztori viszont folytatódik tovább és jöhet a következő fejezet és tovább, mert ezt a történet szálat sokkal több fejezetre bontottam és elég hosszúak lettek, amiért bocsánatot kérek.

Ha tetszett, értékeld / mond el véleményed!

Plus Ultra!