Helló gyerkőcök, itt is a kövi rész frissen és ropogósan, csak a kedvetekrt!

Midoriya Izuku szemszöge:

Miért lökdösnek engem folyamatosan? És miért pont Ochako karjaiba?

Kérdőn néztem Shoto barátomra, aki csak megvonta a vállát.

– Több szem többet lát! – Közhellyel tűnt el a helyszínről.

   Összeszedtem magam és Ochakora figyeltem. Már az előbb is feltűnt, de a rózsaszín koktélruhája ráfeszült, ami körül rajzolta hibátlan, hősnőhöz illő alakját, valamint szabadon hagyta csábító vállait, kulcscsontját és őrjítően mély dekoltázsát. A haját kontyba fogta fel, ami ritkaszámba megy, mert évek óta növesztette, de mindig kiengedve hordta azt. Most viszont ennek köszönhetően szabaddá tette kecses nyakát, ami azért kiált, hogy megcirógassák és gyengéd csókokkal kényeztessék.

   A másik szembetűnő különbség a mindennapos Ochako és a most előttem álló szépség előtt, az a smink. Ochako nem szokott sminket viselni az iskolában, ezt tudom, mert megfigyeltem és rá is kérdeztem. Állítása szerint, a hősnőknek nem a sminkkel vagy a kirívó ruhákkal kell felkelteniük az emberek figyelmét, hanem a tetteikkel. Ezzel nagyot nőtt a szememben akkor, viszont meg kell mondjam, ez az enyhe rózsaszín szín amit visel, nagyon jól áll. Nem is beszélve a fényesen csillogó, sötétebb rózsaszínnel kifestett ajkairól, amit legszívesebben megcsókolnék és beleharapnék, mint egy érett barackba.

   Túl sokáig vizslattam őt és érzem, hogy a csend kettőnk közt kezd kényelmetlené válni, úgyhogy kinyújtottam a kezem az előttem álló lány felé.

– Gyönyörű vagy ma Ochako – mondtam ki gondolkodás nélkül az évek alatt mélyült hangommal és neveztem őt a keresztnevén megszokásból, mire ő elpirult. – Mármint, nem mintha máskor nem lennél gyönyörű, viszont ez a ruha, a hajad a smink így az összhatás nagy benyomást tett rám és...– zavart zagyvaságomat Ochako mutató ujja szakította félbe mosolyogva.

– Te is sokkal jobban nézel ki, Izuku! – Ejtette ki a nevemet kedvesen, mintha egy titkos varázslatot mondana. – Még a hajadat is kifésülted, igazi fess fiatalember kinézeted van – kuncogta el magát, majd a halántékomhoz emelve a kezét, kisepert egy kósza tincset az arcomból.

– Tenya és Shoto szerint illendően kell megjeleni az első randin, szóval kicsíptem magam, a kedvedért – fogtam meg a kezét az arcomnál és vágyódó pillantásokkal néztem rá, mire ő elpirult.

– Mi-Mi-Miféle ra-ra-randiról beszélsz?! – Kérdezte dadogva, ami elárulta zavarát. Már, ha a paradicsom vörös arc nem lenne elég nyilvánvaló jel. – Mi, a-a-azért vagyunk itt, ho-hogy Shoto-kunnak se-se-segítsünk! – Próbált összeszedetten beszélni, de nem sikerült.

   Nagyon aranyos, mikor zavarba jön, ezt már régen is feltűnt, akkor nem mertem kezdeményezni, viszont Tsukinuno-san felnyitotta a szemem. Minél fontosabb egy ember, annál több időt akarunk tölteni vele... és én nagyon sok időt szeretnék ezzel a lánnyal tölteni. Hirtelen magamhoz rántottam a lányt, nem törődve a tömeg susmusával, amihez már amúgy is hozzászoktam, halkan a fülébe suttogtam.

– Ahogy akarod, segítsünk nekik, – mondtam és én is a fülé mögé hajtottam, a direkt kint hagyott hajtincsét, majd kis szünet után folytattam – de ez nem változtat azon, hogy ez a mi első randink! – Nyomtam egy lágy csókot a füle mögé, ami lágy sóhajt eredményezett.

Megfogtam a kezét és a felső szint felé húztam őt.

– Akkor keressük meg gyorsan Yaoyorozu-t, hogy Shoto szerelmet vallhasson neki és mi minél hamarabb élvezhessük a randevúnkat – nyomatékosítva meg a randevú szót, hogy felfogja, nem vicceltem, mire csak egy félszeg biccentéssel válaszolt. Kezdetnek nem rossz.

   Ahogy haladtunk felfelé, egyre jobban feltűnt, hogy nem tartozok a társadalom eme rétegébe. Nem ehhez a környezethez vagyok szokva, én egy középosztálybeli család egyke gyereke vagyok, aki könnyen zavarba jön a felsőbb rétegbe valóktól. Bár azért a 3 év gyakorlatot adott e-téren is, de még mindig előjön a közember énem. Ahogy elnézem, Ochako sem illeszkedett be ebbe a közegbe, még akkor sem, ha már Újgazdagoknak számítanak.

   Ochako elmondása szerint, a családjuk és a cégük folytonos pénzügyi nehézségekbe ütközött, pedig kiváló szakemberek dolgoznak náluk, akik nagyon odaadóak a munkájukban. Ochako édesapja pedig egy nagyon kedves ember, aki odaadóan dolgozik a családjáért és a munkásaiért. Amikor Ochakoék tartották a tanulókört, találkoztam vele és a feleségével, aki Ochako kiköpött felnőtt mása volt és pont olyan odaadó és együtt érző, mint ahogy a lányát is megismertem. Ennek ellenére kevés megbízást kaptak, amit Ochako saját problémáinak tartott. Már megismerkedésünkkor is csodáltam, hogy a hősi hivatása mellett, a családja támogatását is előtérben tartja, ezért mindent megtett, hogy segítse családját, már iskolásként is. De hiába szerepelt a tévében a sport fesztiválon, hiába volt Ryuu szárnysegéd jelöltje, nem tudott mit tenni. Viszont egy évvel ezelőtt megbízások sora érkezett hozzájuk és tudtam, hogy Shoto áll e-mögött. Nem voltam féltékeny Shotora, hogy közel került hozzá, hogy barátok lettek, még arra, sem, hogy segíteni akart neki. Arra viszont igen, hogy velem ellentétben, ő tudott segíteni.

   Szóval Ochakoék pénzügyi nehézségeik megszűntek, ő viszont továbbra is a családja megsegítésén tevékenykedett, még azután is, hogy a családja már országos szinten jelen volt az építő iparban. Ez pedig nekem is erőt adott, hogy a saját céljaimra figyeljek.

   Most viszont elég nehéz volt mindkettőnknek, mert több tucat elkényeztetett felső tízezerbe tartozó magas rangú ember kölke bámult minket és a reakciójuk alapján, elkezdtek felismerni minket. Ez odáig jutott, hogy az egyik illető oda is jött hozzánk, pont, mikor egy másik megjelent vendég, nemmel válaszolt, hogy nem látta Yaoyorozu-t.

– Elnézést, de véletlen nem Deku vagy, a UA harmadéves hallgatója, aki megnyerte a sportfesztivált idén? – Kérdezte csillogó szemekkel a srác, aki alig lehetett tizenkét éves.

   Mire bólintottam, hatalmas fangörcsölésbe kezdett, mégjobban felhívva ránk a figyelmet.

– Tejóégtejóégtejóégtejóégtejóégtejóégtejóégtejóégtejóég! El se hiszem, hogy itt futok össze veled! Csakis anyámék miatt jöttem el, erre a dögunalmas partira, de legvadabb álmomba sem gondoltam volna, hogy összefutok veled itt! Már elsőéves korod óta csodállak, mikor ki tudtad magad törni az Agymosó fiú képességéből és fej-fej mellett küzdöttél Endevour fiával! Kérhetek egy aláírást? – Kérdezte az ájulás szélén és előkapott a semmiből egy füzetet.

    Ahogy aláírtam, az embereket figyeltem, akik megvilágosodottan ismertek fel minket. – Ki az a srác, valami híresség?... Valahonnan nagyon ismerős, mintha láttam volna valahol... Tényleg, a zöld böngyörke, aki totálisan összetörte magát elsőévesként!... Nem ő Endevour egyik szárnysegéd jelöltje?... De hiszen ez az a srác, aki megnyerte a sportfesztivált idén! Annyira nagy csata volt közötte, meg az ordibáló fiú között, hogy beindították a UA védelmi mechanizmusát a közönségben! ... És ki az, akivel van? Van barátnője?... Biztos csak egy barát, a hősjelöltek tudják, hogy ilyen fiatalon nem lehet kapcsolatuk, rontana az Imidzsükön... De hát kézen fogva vannak!?...Nem ő az Uraraka Bilding's fellendűlőben lévő cég, elnökének lánya? ... De-de, a Sakura emlékházat is ők építették... Az a lány Uravity, a Heroine-ban benne volt a top 10 hősnő jelölt között, méghozzá első helyen!... El se hiszem, hogy ez a két tehetség együtt jelenik meg ilyen eseményen! – hallottam ki az egyre nagyobb zsivajból pár mondatott.

– Nem lenne kedved leszerződni a hősügynökségünkhöz? – Kérdezte egy srác félretolva a kisfiút maga előtt.

– Tessék?! – Kérdeztem ledöbbenve.

– Ne! A mi ügynökségünkhöz kell jönnie, nálunk sokkal jobb feltételeket tudunk biztosítani!

– Deku, Uravity, a DailyHero főszerkesztőjének vagyok a lánya, hivatalosan is együtt vagytok, vagy még nem erősítettétek meg a kapcsolatotokat?!

– Uraraka-san! Édesapám a Hanayome építőcég elnöke, szívesen együtt dolgozna édesapáddal, itt a névjegykártyám

– Igaz a pletyka, hogy a UA hőstagozatasai közös hősügynökséget akarnak létrehozni?

– A Priority támogató eszközöket gyártó cég szívesen lenne a szponzorotok!

   Az összes ajánlat, kérdés, megjegyzés, névjegykártyaajánlás összefolyt és csak pár dolgot tudtam megérteni, még kevesebbet megjegyezni. Próbáltam felülkerekedni a helyzeten, de nem nagyon ment. Túl sok, túl intenzív, és egyszerre próbáltam magam mögé rejteni Ochakót és megoldani a helyzetet.

– Na jó, – kiáltott túl mindenkit egy hang és egy hatalmas kézösszecsapással, mindenki figyelmét magára vonta – most szépen békén hagyjátok őket és mindenki tovább áll! – Mosolyodott el, mint egy igazi üzletember, kedvesen, mégis baljóslatúan.

   Meglepetésemre az egész tömeg elhallgatott és mintha mi sem történt volna eltűnt. Ebből arra következtettem, hogy nagy hatalomú a valaki, aki felszólalt értünk, szóval most muszáj lesz smúzolnom.

– Köszönöm, a segítségedet, nagyra értékelem, én... – nyújtottam a kezem, de ő figyelmen kívül hagyva engem, a mögöttem álló Ochako-hoz lépett.

– Ocha-chan, szia! – mosolyodott el kedvesen, amit csak azért láttam, mert döbbenten utána fordultam.

– Rei-Nii! – Üdvözölte az idegent boldogan és átölelte, úgy látszik neki nem idegen, nekem viszont ez egy gyomros volt. – Köszi, hogy segítettél nekünk. Még nem nagyon vagyunk otthon az ilyen esetekben Izukuval – mesélte lelkesen, de legalább a nevemen szólított, ami valamiért segített kicsit oldódnom.

   Féltékenység. Egyből tudtam, hogy az, nem kell kertelnem, féltékeny vagyok a nálam majd egy fejjel magasabb, kisportolt, Fekete hajú, borostás, húszas évei közepén járó adonisz fiúra. Ochako mellé álltam és megfogtam a kezét a bal kezemmel, majd kinyújtottam a jobb kezemet.

– Midoriya Izuku, harmadéves hőstagozatos diák, – Ochakora sandítottam, majd mosolyogva fordultam vissza – Ochako barátja.

   A srác rám nézett sejtelmesen, majd végigmért, belenézett a szemembe, mindentudóan elvigyorodott és megrázta a kezemet.

– Hatari Rei, a Hatari Electronics elnőkének legidősebb fia, ötödéves vilamosmérnők, Ocha-chan unokatestvére – hallgatott el, majd egy ténylegesen hatásos hatásszünet után, míg gőgösen engem nézett, folytatta – és első szerelme.

   Amint ezt kimondta megmerevedtem, a mosoly pedig az arcomra fagyott. Látszott rajta, hogy a helyzetet nagyon élvezi. Még meg is szorította a kezemet, mire nem hagytam magam és én is megszorítottam és direkt nem használtam a képességemet. Saját erőmből akartam legyőzni.

– Szóval te olyan vagy, aki tőled sokkal fiatalabb lányokra hajt, értem én – bólogattam és szorítottam vissza a kezét.

– Különösebb erőfeszítést nem szoktam tenni, ők csak természetesen vonzódnak hozzám – válaszolta nyájasan. – Tudtommal te pedig félénk alak lehetsz, hogy Ocha-chan három éve oda van érted, de te nem tettél semmit – támadott ellen még mindig üzleti mosollyal és ő sem akart veszíteni a kézszorításban.

– Jó kapcsolathoz idő kell – válaszoltam egyből és most teljes erőmből, de még mindig képesség nélkül szorítottam vissza a kezét.

– Oké! Tüzet szűntess! – Vágta fejbe a velem szemben álló fiút egy válláig érő, mézszőke hajú lány. – Őrző-védő ösztönt kikapcsolni és békén hagyod Ochako barátját! – Korholta le őt, a modelleket megszégyenítő szépség, mire egyszerre engedtük le a kezünket. – Szia Ochako-chan! – Köszönt a vérvörös arcú lánynak.

   Csak most tűnt fel, hogy még mindig fogom a kezét. Lenéztem a kezünkre, majd mélyen a szemébe néztem és gyengéden megszorítottam az ő kezét is.

– Secuko-neechan, de jó téged látni! – Köszöntötte az idegent Ochako – És köszi, hogy közbevágtál, már azt hittem, hogy meg kell lebegtetnem őket és az tényleg felhívta volna ránk a figyelmet.

– Az már biztos, két jóképű srác lebeg, mint két elszabadult lufi a nyári fesztiválon – kacagott csilingelő hangon.

– Tényleg köszi!

Az idősebbik lány csak bólintott, majd rám nézett.

– Nem szeretnél bemutatni a zöld lovagodnak? – Kérdezte kíváncsian, majd tetőtől-talpig végig vizslatott.

– De! Secuko-neechan, ő itt Midoriya Izuku, az osztálytársam, Izuku, ő itt Secuko-nee, Rei-nii jegyese – hangsúlyozta ki nyomatékosan a „jegyes" szót, mire teljesen zavarba jöttem.

   Annyira hülyén érzem magam, hogy leálltam egy olyan emberrel vitázni, aki nem is a riválisom. Ez a vívódásom, úgy látszik ki is ült az arcomra, mivel Hatari-san átkarolta a vállam és rám-támaszkodott, mintha legjobb haverok lennénk.

– Semmi gond öcskös, minden férfiből ezt a reakciót váltom ki, ha a szíve hölgye körül vagyok. Ez hozzá tartozik a bájomhoz – mondta fennhéjázva és bennfentesen, még kacsintott egyet.

– Én inkább azt mondanám, hogy legyeskedsz mások körül és idegesítő vagy, mint egy szúnyog, akit legszívesebben lecsapna mindenki, de mindig elslisszol a csapás elől – Tájékoztatott minket Secuko-san, miközben Hatari-san kezét levette a vállamról és a háta mögé csavarta.

– Au-Auuu-Auuuuu! – Nyögdécselt a srác, de csak színlelve. – Nem is tudtam, hogy ilyen durván szereted!? – cukkolta a háta mögött álló lányt.

– Na jó, mi itt hagyunk titeket gyerekek, ennek a Neesannak el kell beszélgetnie ezzel a Niisannal, de nagyon komolyan.

– Ocha-chan! El ne felejtsd elhozni a pasidat a családi grillpartyra, szeretném jobban megismerni! – Szólt még hátra hangosan

   Ahogy elmentek, eszembe jutott, hogy miért is vagyunk itt, ez a kis közjáték majdnem elfelejtette a célunkat.

– Secuko-san! Nem láttad Yaoyorozu Momo-t véletlenül? Őt kerestük éppen. – kérdeztem reménykedve.

– Oh! A Yaoyorozu lányt? A kertbe láttam kimenni, asszem Takahad-san ment utána – magyarázta nekünk baljóslatúan, ami gyanús volt számomra.

– Biztos, hogy őt láttad, Secuko-nee? – Kérdezte kétségbeesve Ochako.

– Igen, az ő természetes élénkszőke haját nehéz elfelejteni – bólintott.

– Köszi, Secuko-nee, most mennünk kell! – bólintott majd magával húzott.

– Mi az Ochako, nem értek semmit! Magyarázd el kérlek! – Kérleltem összezavarodva.

– Momo kiment a kertbe, Takahada pedig utána – tartott egy kis szünetet. – Hívd Shoto-kut! Ez semmi jót nem jelent.

   Ahogy ígértem, hosszú jelenetekkel jövök, remélem élvezitek, mert egyszerűen nem tudok jobban tömöríteni, egyszerűen, muszáj mindent leírnom, amire gondolok, de ugye olvassa még valaki? És csillagot is nyomtok, ugye?!

Plus Ultra!