A csók mellék hatással járt, erre Ivan is rájött. Azok közé tartozott, hogy a gondolatai visszatértek újra és újra a lányhoz, vagy az, hogy a versei mind egy dolog körül kezdtek toporpgni, de ugyanakkor nem tudott másra sem figyelni, csak arra, hogy a lány egy szobában van vele és ajkaival és a lelkét melegség járja át. Elara úgy reagált, ahogyan nem gondolta, hogy fog. Elpirult és félénken a kezében tartotta a kezét. Csak ennyit tett, Ivannak pedig elég volt, gyengéden magához húzta és legyőzötten hallgatott. A meleg érzés győzedelmeskedett benne, de már nem bánta. Mindketten csak hallgatták egymás légzését.

Másnap reggel hagyta el a fiú szobáját, hogy reggelizzen, de alig telt el pár óra, a lépései visszahozták őt a fiú szobájába. Egy rózsaszín kötésű könyvvel a kezében ült le az ágyra. Már egyiküknek sem volt különös, hogy egymás agyában alszanak, Elara már nem kér engedélyt, hogy leüljön. A hátát a falnak döntötte és elővette a könyvet. Ivan próbálta folytatni a verset, de már nem tudta, a gondolatai a lány körül kezdtek forogni. A pillantása megrekedt a lány rózsaszín ajkánál és szégyellte magát, mikor Elara elkapta a pillantását.

Elara elpirult és az ajkába harapott. Van ez a feszültség köztük, ez vágyakozás, amit kölcsönösen megtagadnak.

- Kérdezhetek valamit, Ivan?

A fiú hálásan eltette a verses lapjait és minden figyelmét Elarára irányította.

- Persze.

Elara sóhajtott és becsukta a könyvet. Térdre ereszkedett és a fiú felé csúszott, tekintete a fiú szemére szegeződött. Ivan viszont olyan dolgokat is észrevett, amiket talán nem kellett volna, példának okáért, hogy ahogyan közelebb jött, a szoknyája alja kissé felhúzódott és a fiúnak rálátása volt a hófehér térdekre. A fiú pillantása bűntudatosan szökött vissza a zöld szempárhoz.

- Téged zavar, ha megérintelek? - kérdezte óvatosan Elara

A fiú meglepetten pislogott és a lány szemében, mintha egy árnyalatnyi szomorúságot látott volna.

- Nem. - válaszolta kisvártatva Ivan - Régen igen. Mert... sajnálom, nem akartam.

Félúton a válaszadásban elszégyellte magát. Szégyellte a régi hibáját és meglátását, a tényt, hogy mennyire ellenszenvesnek és kétszínűnek látta a lányt, mert úgy érezte ezt kell gondolnia. Ivan azt hitte az a helyes, ha falakat épít maga köré, de itt volt Elara, hogy ledöntse azokat.

A fiú hangja elhalkult és elvörösödött. Egy sajnálom-ot suttogott és lehajtotta a fejét. A szégyen beleköltözött a mellkasában és elvágta a nyelvét.

- Nem, minden rendben van, Ivan. - mondta csendesen - Az is te voltál, nem ítéllek el.

A lány keze a fiú állához ért és próbálta felemelni, hogy a szemébe nézhessen. Szomorú kék szemek csillogtak és Elara próbálta megkönnyíteni az érzelmei súlyát. Ivan nem tolta el a kezeket az arcáról, nehezen nyelt és leplezni akarta a zavarát.

- Te ezt nem érted. - akarta rázni a fejét elgondolkodva - Nekem csak két ember létezik: jó és rossz. Legalábbis mindig ezt hittem.

Elara szeme elkerekedett és először igazán nem értette a fiút. Nem csalódott, de nem is örült túlságosan, inkább egy keserű utóiznek érezte.

- Én rossz voltam?

Ivan még jobban zavarban volt, pedig kézzel- lábbal akarta megmagyarázni, miért nem szerette régebben a lányt.

- Nem. - válaszolta sietve - De nem hittem el, hogy te más vagy. Mert, miért lettél volna? Nem értettem miért vagy jó hozzám.

Elara keze simogatóan futott végig az arcán és Ivan behúnyta a szemét élvezve a lány hűsítő érintését. Ezek az érintések mindig az édesanyja simogatásaira emlékeztették.

- Nem gondoltam, hogy tapasztalok jóságot miután meghalt a parabatai-jom.

Elara még mindig nem tudott megbocsájtani a bátyjainak ezért a tettéért. Sok mindent meg tudott nekik és a Morgenstern családnak bocsátani, de ezt Ivan miatt nem tudta. Elara megkönnyebbült és örült, hogy a fiú megosztotta vele a belső gondolatait. Úgy érezte neki is így kell cselekednie, mondania valamit, amit eddig magában tartott és őrzött a fiútól.

- Azt kívántam bárcsak ti nyertetek volna abban a harcban. Azt kívántam ne kerültél volna ide. - suttogta rekedten a lány - Jobbat érdemelsz a rabságnál.

Ivan arcavonásai megenyhültnek és előre döntötte a fejét és megcsókolta a lány homlokát.

X

Elara kilépett az ajtón és megpillantotta azt a két személyt, aki mint árnyék követik egymást és őt magát. A szőke ikerpár hangtalanul közelítette meg a lányt, aki erre lebénult. Megfagyott és a szíve váratlanul lökött magán egyet, arra kényszerítve, hogy rettegés töltse el. Mit kerestek mindketten az alaksorban? Aidan megállt a lány mellett és próbált lazának tűnni, de mint mindig, nehezen küzdötte le a merev tartást, amire az apjuk erőszakolta rá. Adair Torch arca viszont a szokásos gúnnyal telített közöny. A fiú szeme kárörvendően nézett végig a húgán és nem állta meg, míg ne tegyen egy megjegyzést:

- Még mindig egy kislány?

Elara torka keserű volt és düh lángolt fel a mellkasában.

- Menj a pokolba. - mondta fogcsikorgatva

Adair nevetett majd ellépett a lánytól és Ivan ajtaja előtt állt meg.

- Onnan jöttem.

Elarát elöntötte az aggodalom és félelem, a bátyját és a fogoly árnyvadászt nem akarta egy teremben látni őket. Talán megtudták, hogy szeretem, gondolta kétségbeesetten. Már indult is, hogy megakadályozza, hogy Adair benyitson, de Aidan megragadta a karját. Kicsinek érezte magát, de nem akarta ezt az ütközést a két oldal között, ami valószínűleg be fog következni.

Adair nevetett és hasát fogta, az arcán túlságosan furcsán mutatott a mosoly. Elarát kirázta a hideg. Rossz, jutott eszébe, ahogyan Ivan mindenkit sötétnek tart itt, rajta kívül. A szőke iker úgy nézett a lányra, úgy mozgott a hatalom tengerében, mintha valóban egy játék lenne az odabent raboskodó fiú élete. Ez feldühítette Elarát és bánta, hogy nem rendelkezik annyi erővel, hogy megállítsa.

- Ne félj, nem bántom, csak beszélgetünk. - mondta komoly hangsúllyal Adair

Elara szkeptikusan állt a fiú előtt, az utolsó dolog lett volna, hogy őszintén higgyen neki, már túl nagy volt a szakadék közöttük. Adair kezdte elveszíteni a türelmét, az arca sötét lett és zabosan nézett az öccsére, a tekintete számonkérés volt, egy hideg számítás csillogott a sötétbarna szemében.

- Aidan, segítenél egy kicsit? - kérdezte rideg hangon a szőke fiú

Aidan úgy tűnt kényelmetlenül érezte magát a szerepben, amivel Adair felruházta. Aidan Elarához lépett és lehajtotta a fejét a füléhez. A lány el akart futni tőle, de a lábai nem engedelmeskedtek.

- Nem fogjuk megölni, de rosszabb lesz ha itt maradsz. - suttogta a fiú - Neked is, neki is.

Elara megkövülten állt, majd elfutott. Mire a szobájába ért, már a könnyeitől fuldokolt és nem kapott levegőt a lelki súlyoktól.

Eközben az ikerpár a szobába ért. Adair becsapta az ajtót és Ivan felocsúdva pattant fel az ágyról.

- Szervusz Lightwood, most pedig beszélgessünk.