- Szétnéz a szakadó esőben, megpillantja a távolban Sarah törékeny testét. A lámpa fénye miatt csak a körvonala rajzolódik ki, de Tom azonnal kiszúrja, hogy ki szalad felé - olvassa fel a forgatókönyvet a beszédtechnika tanár, majd Benedictre néz.

- Sarah? - Imádom, ahogyan a fiú színészkedik és szerintem ezzel mindenki így van. Eszméletlen tehetség, még ha emiatt kissé egoista is. - Sarah, istenem! - Ráz a hideg a hibátlan hangsúlytól. Maga elé suttog, de pont kellő hangerővel ahhoz, hogy szavai tisztán érthetőek legyenek. - azt hittem, soha többé nem látlak majd!

- Tom sietve indul Sarah felé, a lány megtorpan. - Mr. Goldberg a tanári asztalnak támaszkodva megnyalja ujjait, majd lapoz egyet. Már két és fél órája folyik a próba, mind elfáradtunk már, de eszméletlen kíváncsiak vagyunk. Most látjuk először a művet, amit három hónap múlva hibátlanul elő kell adnunk. - Sarah az ajkába harap, megremeg.

- Tom, nem hiszem, hogy jó ötlet ez. - Halkan, vacogva beszélek. Imádom ezt csinálni, a színészetnek élek! - Csak felelevenednek azok a rég elfeledett érzelmek, melyeket egymás iránt tápláltunk. Oly' jó lenne, ha végre egyszer és mindenkorra le tudnánk zárni ezt az ügyet!

- Nem tehetem, Sarah. - Ben annyira beleéli magát, hogy szívére tapasztja tenyerét és úgy olvassa szövegét. Nem látom ugyan, mert az előttem lévő padban ül, de pontosan tudom, hogy már most kiültek arcára a színpadi emóciók. - Annál mélyebb érzelmek kötnek hozzád...

- Közel hajol, lassan átkarolja a leány derekát, majd óvatosan összeérintik homlokukat. Varázslatos pillanat, megdörren az ég, egy villám cikázik a sötét, csillagos égbolton, mire Tom Sarah ajkához nyomja sajátját.

- Mi? - nevet fel hangosan Jared, az egyik legjobb barátom, aki amúgy Ben nagy spanja. - Bocsánat, Mr. Goldberg, de ez röhejes!

- Holland, fejezze be. Színészek vagyunk, ez egy teljesen normális színpadi jelenet. - Mr. Goldbergnek teljesen igaza van, bár Ő nem tudja az okot, amiért Jared megszólalt és Ben velem párhuzamosan hajtotta a fejét a padra. - Tovább!

- Mmh, azok a változatlanul mennyei ajkak... - Ben kiesett a szerepéből, a kedves mondatot fintorogva nyögte ki. Sosem utáltam Őt és Jared infói szerint Bennek sincs semmi baja velem. Csupán volt egy kis kalandunk, amit jobb lenne elfelejteni. Sarah szavaival élve: "Oly' jó lenne, ha végre egyszer és mindenkorra le tudnánk zárni ezt az ügyet!"

Egy bő éve, a gólyatábor utolsó napján történt minden. Én új voltam, Ben pedig akkor ment tizenegyedikbe. Szervező segéd volt, egyben az egyik mentora a drámais osztálynak. Utolsó este megünnepeltük a hetet, hogy felvettek és hogy mi is a Kelseyville High School tanulói lehetünk. A nagyok hoztak alkoholt, cigarettát, a merészebbek néhány jointot is. Egy házibuli lett belőle az egyik akkori végzős srácnál, ahol végül Bennel együtt lógtunk egész éjjel. Együtt ittunk, együtt vonultunk el cigizni, együtt mentünk a mosdóhoz is. Szóval...nagyon összemelegedtünk. Épp rá akartunk gyújtani, amikor a házigazda hátulról átkarolt minket, majd Ben füléhez hajolva mondott neki valamit. Pontosan a mai napig nem tudom, mit mondhatott, ötleteim azonban Ben következő tettéből adódóan igencsak sűrűn vannak. Elvigyorodott, majd eltette a cigit és a gyújtót. Átdobta a karját a vállamon, végül az emelet felé vette az irányt.

- Ezt akartad, igaz!? - még az asztalba is ütök mérgemben. - Tom Duffield, az Isten szerelmére! Ezt akartad, jól mondom? Feltépni a régi sebeket, előhozni a múltat.

Ahogy az emeletre értünk, betámolyogtunk egy szobába. Innen minden homályos, azt azonban biztosra tudom és Ő is nagyon jól tudja, mi történt akkor odabent, miközben barátnője volt. Nem utálom és Ő se engem, de azóta igencsak elkerüljük egymást.

- Csak szeretném, ha kettőnk közt ismét minden a régi lenne...

_______

Guuuuys, nem tudom mi ez, de most nagyon bejön. Nektek is? Remélem😍 Vélemények?💁❤️

2019. 07. 17.
Szerda