Yata csörtetve zuhant be a bár ajtaján.

- HELLO, EVERYBODY! - csapta le a deszkáját, s végig nyargalt a helyiségen. Mély lesajnáló sóhaj szakadt ki belőlem, mikor levágta magát mellém, a szomszédos székre:

- Már hiányoltalak az életemből... Nem találtál több tűzcsapot, amit szétverhetnél? - kérdeztem rá se nézve, s belekortyoltam az előttem gőzölgő bögrébe.

Izumo alig öt perce volt olyan kedves, és főzött nekem egy kávét. Bár a délután két órás időzítést nem támogatta, azzal viszont feltétlenül egyetértett, hogy szükségem van rá. Igazán a szívembe lopta magát vele... de a fekete istenekkönnye még mindig túl meleg volt. Lángolva marta végig a nyelőcsövemet ahogy lecsusszant a torkomon. Krákogva szorítottam össze a szemem a kellemetlen mellékhatásra.

- Megjött a havid, Ayame-san? - grimaszolt rám a sipkás. Továbbá a személyestér fogalmát figyelmen kívül hagyva hajolt az arcomba a folytatáshoz. - Bakker! Úgy nézel ki, mint egy holdkóros, akin átment az úthenger.

Ezzel a kedves dicsérettel végre rávett, hogy a pillantásommal méltassam. Beletelt egy kis időmben még rendszereztem a fejemben pangó szavakat, így kapott némi haladékot mielőtt még a porig aláztam volna.

- Nem mintha adnék a véleményedre - dobtam hátra a hajamat színpadiasan -, de ha már itt tartunk, én a helyedben inkább csöndben maradnék ezzel a kamaszoknak szánt Badass fizimiskával.

Misaki elkerekedett szemekkel hőkölt hátra:

- FUCK! Mi az istennyila bajod van neked?

Már épp lázasan dolgoztam a válasz megfogalmazásán, mikor Izumo visszatért a hátsó raktárból.

- Kialvatlan - előzte meg az egyszerű konzekvenciáival a belőlem feltörni készülő apokalipszist. - Legalábbis reggel még ezt mondta...

Yata félig a pultra hasalva fordult felém:

- Megint rémálmaid vannak?

Az előző tervemmel ellentétében, most hallgatásba temetkeztem. Se erőt, se kapacitást nem éreztem magamban ahhoz, hogy kiselőadást tartsak a hangulatom miértjéről. De mivel mindkettejük szeme rám szegeződött a választ várva, kénytelen voltam egy újabb korttyal álcázva húzni az időt.

- Aya, tudod hogy nekünk...

Izumo nem jutott a noszogatásnak szánt gondolat végére - a bár ajtaja ismét csilingelve nyílt ki. Szemrevételezés nélkül is tudtam, hogy ki csatlakozott a társaságunkhoz... Misaki áhítattól csillogó képe, s a csapos hanyag mosolya bőven elég beszédes volt.

- Mikoto-san! - pattant fel Yata miután a Vörös Király csoszogáshoz hasonló léptekkel mögénk vánszorgott.

- Kölyök... - morrant vissza.

A hideg is kirázott a hangjától. Szám azonban idegesen rándult meg, ahogy átnyúlt a vállam felett, és elnyomta cigije parázsló csikkjét.

- Vendégeink lesznek - szólalt meg Kusanagi mihelyst bólintott a Király felé.

- Kik? - kérdezett vissza Mikoto anélkül, hogy leült volna, pedig Izumo még egy hanyag mozdulattal hellyel is kínálta.

- A Kékek közül néhányan. - Jobb kezén számolgatva mélázott el.

- Minek? - Mikoto nemtörődöm hangvételében némi undor vegyült.

- Azt nem kötötte az orromra Awashima - rángatta a vállait simlisen csücsörítve a faggatás alanya.

- Mit akarnak itt azok a fellengzős korcsok? - kiáltott fel Misaki a deszkáját szorongatva.

- Először is - emeltem fel a mutatóujjamat tüntetőlegessen -, fékezd a nyelved, drága öcsém. Másodszor: ha elfelejtetted volna ez az épület egy bárként funkciónál, ergo bárki betérhet ide - járattam körbe a kezem egy laza mozdulattal. - Majd harmadszor, de nem utolsó sorban: attól, hogy ellenséges Klánhoz tartoznak, nem jelenti azt hogy korcsok lennének.

Izumo majdnem keresztbe lenyelte az ajkai közt tartott italosdugót a prédikációt hallva.

- Mióta lettél te ilyen jótétlélek? - förmedt rám Misaki. - Azok a ... a...

- Segítek, Kékeknek hívják őket - emelte el a pultról a kávémat.

- Ne bosszants fel...

Yata nem jutott a mondandója végére ugyanis Mikoto felkapta a grabancánál, s jó másfél méterrel hátrébb, letette. A megmozdulás kicsit meglepett, de továbbra sem éreztem szükségét hozzászólni a Vöröshöz. Visszabújtam a bögrém pereme mögé, s Izumo-n horgonyoztam le a tekintetem. Misaki fortyogott még magának valamit, azonban sosem lett volna arca ellentmondani a Királyának.

- Mikorra várhatóak? - vette fel a fonalat Mikoto, mintha misem történt volna.

- Egy órán belül - vetett egy pillantást Kusanagi karórájára.

Mikoto félhangos morgással konstatálta az információt. Hanyagul megvakarta az állát, majd az időközben kitöltött whiskyjét egy hörpintésre felhajtotta.

- Old meg. Én nem leszek itthon - mondta végül Kusanagi-ra nézve, s már el is indult a kijárat felé.

- Miiii? - nyivákolt Yata kétségbeesetten.

- Este jövök. Ne várjatok meg! - S azzal a lendülettel bávágta maga mögött az ajtót.

- Remek... Már megint nekem kell intéznem mindent - tette vissza a polcra a whiskys üveget Kusanagi.

- Állok szolgálatára, Szoknyavadász urasága - hajoltam át a pulton, hogy a mosogatóba tegyem a kiürült bögrét.

- Köszönöm, Ayame - villantott felém Kusanagi egy hálás mosolyt.

- Nem tesz semmit... - legyintettem a székről leugorva, s a válaszfüggönyhöz mentem. - Megyek rendbe szedem magam... Hogy Misaki szavaival éljek - vetettem szúrós pillantást az érintettre -, megkísérelek nem olyan fejjel megjelenni a kedves vendégeink előtt, mint egy holdkóros, akin átment az úthenger.

- De ne már, Aya-chan! - nyafogott bűnbánóan. - Te is tudod, hogy nem sértésnek szántam...

- Persze, persze! Etess mást ezzel, s a derék kiskutya szemeiddel, majd vezekelj a tettedért ahogy jónak látod - zártam le a témát, s azzal eltüntem a gyöngyfűzérek mögött.

Ha tudnád, hogy mitől vagyok ennyire kiborulva... - baktattam fel a lépcsőn a fokokat kettesével szedve. - Most is, levegőnek nézett! ... Négy napja se beszéd, se semmi..! Most komolyan?! Értem én, sőt az első két nap még támogattam is a kétoldalú távolságtartást. De ez már nevetséges... Ő férfi! Álljon a sarkára vagy küldjön el az ismeretlen vidékre..! Csak egyet tudok kívánni Őfelségének - Hogy állna a hátába a hajnali görcs!!!

~✴*✴*✴~

- Aya-chan! Visít a sütő, mint a vertmalac! - üvöltött fel Misaki a lépcső aljáról. - Mit csináljak vele, hogy elkussoljon?

Ugorj bele, és mász keresztül a villanyvezetéken! ... Ohj, ez a félkegyelmű kölyök...

A hajtörlővel a fejemen léptem ki a fürdőből. Elsétáltam a folyosó közepéig, s onnan kiabáltam neki vissza:

- Csak szólj Totsuka-nak, majd ő elintézni! Fél perc és megyek én is.

- Vettem... vágom.

Még az emeleten is hallottam, ahogy keresztül csörtet az épület földszintjén.

Egek... Hát sohasem fog felnőni?! ...

Az ígéretemnek nem teljesen eleget téve, bő öt perccel később értem a konyhába. Totska-san épp akkor kereste a hűtőben a lekvárt, mikor az asztalon illatozó linzerekhez léptem.

- Narancs vagy szeder? - kérdezte a válla mögött rám pillantva.

- Legyen mindkettő. Legalább lesz miből válogatniuk - dobtam hátra a nedves tincseimet. Totsuka azonban így is észrevette a gikszert.

- Ejnye, Szépségem... még a végén meghülsz itt nekem vizes hajjal.

- Már csak nedves - ráztam meg a fejem. - Szóval, hagyd el. Adnál nekem egy kiskanalat?

- Persze - tette le a két üveg jammet. - Melyiket szeretnéd?

- Majd csinálom a szedreset - vettem át a kanálkát.

Pikk-pakk megkentük a kis koszorúalakú kekszeket, s raktuk ki őket csinosan köralakban két lapostányérra.

- Hová tegyem őket? - kérdezte Totska-san a bárba érve.

- A kerekasztalra jó lesz - integettem abba az irányba, amerre mondtam. Még felkaptam egy csomag szalvétát, majd követtem a drágalátos bátyámat. Kusanagi tiszta poharakkal a kezében jött oda hozzánk.

- Nice! Ayame, már megint kitettél magadért - mosolyogott rám a sütiket meglátva.

- Ugyan - rántottam meg a vállam, miközben mindent elrendezgettem -, csak egy gyors lekváros-koszorú. Nem nagy vasziszdasz.

- Te sütöttél ezeknek a nyavalyásoknak?! - ugrott fel a kanapéról Yata-san. Eddig, notóriusan mindenre magasról téve az okosóráján pötyögött.

- Igen - feleltem, s már lendült is a kezem, hogy az övére csapjak. Épp időben sikerült még megállítanom a lopkodás műveletében. - Ami annyit tesz, hogy te is akkor ehetsz belőle, ha a vendégek megérkeztek.

A mancsát rázva vetett rám rosszalló pillantást:

- Baszd, ezek még a rostonsült patkányt sem érdemelnék meg! Nemhogy a te sütidet.

Rákontrázni már nem maradt időm, mert abban a minutumban kinyílt a bár ajtaja, s egy rövid, kék egyenruhás szőke nő lépett be.

- Üdvözletem - vonult be jelentőség teljesen, csípőjét ide-oda riszálva. Ahogy megállt a lelkem, s végig néztünk egymáson Nos... őszintén szólva, az első pillanattól fogva tudtam, hogy nem kell majd attól félnem, hogy vele fogok rajcsúros-csajszis estéket tartani... soha a büdös életben!

-Oh, Seri-chan! - dalolta negédesen Izumo. - El sem hiszed mekkora örömmel tölt el hogy ellátogattál hozzánk. Kérlek, foglalj helyet.

- Kusanagi, nem bájcsevejre jöttem - húzta ki a hozzá legközelebbi székét, majd leülve keresztbe rakta ízlésesen szexis lábait. - Pusztán szakmai célból érkeztem.

Míg az elragadó nőszemély a pultost tiporta szavaival, két srác lépett be a bárba. Az elsőt azonnal felismertem - Fushimi Saruhiko, személyesen... Ám a másikról csak halvány derengés rémlett.

- Kétszínű pápaszem - fortyogott Yata, ahogy elsasszézott előtte a szemüveges Kék.

- Tudod a napom olyan unalmas volt... De ahogy megláttalak, egyből tudtam hogy te képes vagy még ezen is túltenni - nézett a sapkásra veszélyes vigyorral a szája szélén. - Mi-sa-kiiii...

- Hogy fordulnál fel egy ültő helyedben! - morrant fel a megszólított, s már lendült is hogy megfojtsa bosszantóját.

Az igazat megvallva, kivételesen engem is sikerült kihoznia a sodrómból. Talán a tágas közönség volt az oka, vagy az, hogy amúgy is feszült hangulatomba voltam. De ez a jelen helyzetben mit sem számított... Nemes egyszerűséggel úgy döntöttem, revansot veszek Fushimi fölösleges show-műsoráért...

- Yata-san, mondtam már hogy elragadó vagy, mikor felhúzod magad? - léptem a fiúhoz, s egy puszit nyomtam az arcára.

Az alakítás elsöprő sikert aratott: Saruhiko fagyos szikrákat szórt a szemeivel, de ezzel együtt el visszavonulót is fújt. Misaki pedig, meghökkenve, majd enyhén piros ábrázattal felém fordult.

- Aya-chan... - nyikogta zavartan. - Olyan kiismerhetetlen vagy...

- Ez csak természetes - mosolyogtam rá finoman belé könyökölve. - De kit tisztelhetünk a harmadik látogatónk személyben? - A kérdést már az érintettére nézve intéztem.

A sötétzöld hajú srác kedves mosollyal kísérve hajolt meg előttünk:

- Örvendek a találkozásnak. A nevem Akiyama Himori.

- Szervusz, szólítsak Ayame-nak, vagy szimplán Aya-nak - hajoltam meg én is, de közel sem olyan mélyen, mint Himori.

- Ez igazán kedves tőled.

- Inkább illetlen és felelőtlen - motyogta unottan Fushimi.

Nem hiszem el... Ennek a srácnak tényleg sosincs egy üres pillanata?!

Ahelyett hogy újabb szópárbaj küszöbére keveredtem volna vele, csak némán felsóhajtottam, majd a hellyel kínáltam őket. A két egyenruhás háláshoz hasonló köszönettel fogadta el.

A megbeszélés iszonyúan száraz és szakmai hangvételben telt. Nagyrészt Awashima beszélt, amit olykor Kusanagi egy-egy csábos megjegyzése, vagy a Hadnagy két kísérőjének kiegészítése tűzdelt. Misaki tíz perces, általa fölöslegesnek vélt ácsorgás után arrébb vánszorgott, majd végig nyúlt a kanapén. Sose vallotta bolna, de a diplomáciához világéletében egy mukkot sem értett. Azt azonban nem viselte volna el az önérzete, ha lelép, s azzal ezt a tényt világossá teszi a vendégeink számára. Kicsit irigyeltem, hogy nem volt aktív résztvevője a tanácskozásnak. De a végére minden értelmet nyert...

Már magam is kezdtem az asztalon könyökölve küzdeni az ébrenlétért, mikor végre kibújt a valódi szög a zsákból:

- A Kapitányt ma estére meghívták egy felsővezetői estélyre. Ezzel kivételes lehetősége nyílik a nyomozás látókörének kiszélesítésre.

- És hogy jön itt képbe a HOMRA? - kérdezte Kusanagi miután újabb slukkot tüntetett el a cigijéből.

- Az estélyen való részvétel kizárólag páros belépés mellett engedélyezett - mondta kimérten a Hadnagy. - Épp ezért, Munakata megkért hogy továbbítsam szívélyes meghívását a Vörös Klán idősebbik női tagjának. - A mondat végére érve tekintete az enyémbe kapaszkodott.

Modortalanság vagy sem, a ráérősen fogyasztott gyümölcslevem cigányútra tévedt a kijelentéstől. Fuldokolva köhögtem fel az életemért küzdve, miközben reméltem hogy csak egy rossz tréfát eresztett el. Ám Awashima pillantása szösszenetnyit sem változott... még a haláltusám ellenére sem.

- Mi a skót-fityfirittyes rákomról beszél ez? - pattant fel Yata majdnem elesve a saját lábában.

- Na de, Seri-chan! - szólalt meg Izumo is, hasonló meglepettséggel. - Miért pont Ayame-nek kellene elkísérnie a Kék Királyt erre a mesés esti, szabadidőtöltésre? Kísérd el te magad, hisz elég közeli viszonyt ápoltok a hűn szeretett Kapitányoddal.

- Kusnagi, ez sértően arcátlan volt tőled - csapott az asztalra a nő. Miközben Awashima a további mondandóját formálta, én végre engedélyt kaptam az Úrtól, hogy levegőhöz jussak. Zihálva törölgettem le a köhögés okozta könnyeket. - Különben is ez nem az én döntésem. Munakata határozott kijelentéssel áll ki a dologgal kapcsolatos elképzelései mellett. Jómagam pedig azért nem megyek el vele, mert más feladatot szabott ki rám. Ezt azonban nem áll módomban az orrotokra kötni. - A pultosnak intézett litánia után, újfent rám pillantott. - Eda, kénytelen leszel elfogadni a meghívást! A Klánok közti béke, és az ügy megoldása múlik ezen! A nemleges válasz itt, most nemlétező opció!

- Meg van ez veszve? - nyargalt az asztalhoz Yata. - Honnan a magasságos bánatból gondolja a Királyotok, hogy egyáltalán Aya-chan képes őt elviselni akár huzamosabb ideig is? - Ugyan Misaki erősen fogalmazott, szavainal tartalmával azonban nem tudtam vitatkozni. Mi több szóhoz sem nagyon jutottam...

Én? A Kék Király,... Mukata Reisi mellett, mint kísérő? Méghozzá egy elit rendezvényen?! .. Ez felér egy halálraítéléssel..!

Miközben az asztalt körülvevők egymás szavába vágva bonyolódtak vitába, én csak ültem a kis székemen, és elkerkedett szemekkel simogattam a poharat a kezemben. Sokminden eszembe jutott reggel mikor alig négy és fél óra alvás után kibotorkáltam az ágyból... De azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ma este még, teljes „női-harcidíszben” fogok tündökölni a Klánunk egyik legnagyobb ellenségének az oldalán egy magasan kvalifikált pucparádén megjelenve...

Szerzői megjegyzés:
Voálá... fejezet vége.. :)
Eredetileg sokkal hosszabbnak szántam ezt a fejezetet, de miután 5000 szó felett jártam, s még közel sem jártam a kész állapot felé, ... így két részre bontottam (ergo: hamarabb itt lesz a folytatás, mint gondolnátok!) :)
(Továbbá a fenn leírt süti receptjéért ha érdekel nyugodtan keress meg üzenetben. ^^)
Remélem tetszett, puszi nektek és várlak vissza benneteket a folytatással! 💕