Képzelj el egy ugyanolyan színű világot. Minden fehér. Fehér kocsik, hamuszürke házak, utak, a ruhák és az emberek is mind fehérek. Ebben az egyhangú világban él White 1112. Igen. Itt minden embernek a nevét a White szó és egy sorszám képezi.

Whitenak álma az, hogy a fehéren kívül lásson más színeket is. Számára túl unalmas az egyhangú fehér szín. Ő látni, tudni akarja, milyen is a többi szín. Kíváncsi a kékre, a pirosra, a zöldre. Tudni akarja mit jelent az ezernyi színben pompázott kifejezés és beakarja színezni a világot...pont, mint amilyen születése előtt volt.

Akkor még léteztek a színek és a Sziget is ezernyi árnyalatban tündöklött. A naplemente is milliónyi színben pompázott. Az ég lila volt, a felhők rózsaszínek és a nap tűzvörös. Legalábbis a régi mondák mind ezt írják. Számára a naplemente ugyanolyan, mint a napfelkelte, vagy a dél. Fehér és sivár. Ám egy nap egy érdekes dolgot lát. Valakinek mintha a haja nem fehér lenne. Olyan mintha....mintha nagyon sötét szürke lenne. Fekete rémlik be neki a balladájába írott szó. Közelebb megy a fekete hajú lányhoz. Az felé fordul és a fehér kisfiú szemeibe néz.

De hiszen neki más a szeme!-lepődik meg magában. Nem tudja, hogy a kéknek hívják-e színt. A különleges lány elnéz, majd elindul, hogy felszálljon az egyhangú, fehér buszra.

Napok telnek el. White mindennap a buszmegállóban várja a különleges lányt. Mindennap rámosolyog és a lány vissza rá.
Egy fehér délután, épp megakarta szólítani a lányt, de azt fehér felnőttek vették körül és a szeme láttára dobták be, egy hófehér kocsiba.-Mi történt vele? Hova viszik?-kérdi kétségbe esve a körülötte levő felnőttektől.-Kivel?-kérdik rémisztően egyszerre.-A fekete hajú lánnyal. Miért vitték el?-néz rájuk könnyes szemekkel, ám a fehér felnőttek lenezően ingatják a fejüket. Megszeppent Whiteunk némaságba burkolózva, lehorgasztotta fejét, ám magában elhatározta, hogy kideríti az igazságot.