Egy hatalmas villám és...

Bell hátra gurul ijedtében és harcra emeli kezeit, ám a támadója nem is annyira egy támadó. Nincs támadó. Zed áll elötte lehajtott fejjel és remegő testel. Kezeivel fejét fogja és liheg. Annabell habozás nélkül vonja magához egy nyugtató ölelésbe. Vajon mi történt vele?-teszi fel magában a kérdést, amire Zed, mintha gondolatolvasó lenne válaszol.-Sötét van...félek-motyogja összeszorítva szemeit, így talán kizárva a sötétben rejtőző árnyakat. A fejében lévő árnyakat.

A kisasszonyt megmosolyogtatja 1112 félelme, így átkarolva az ijedt fiút kezdenek vissza menni White szobájába. Finoman letolja a fiút az ágyra, majd gondoskodva betakargatja. Mikor elakar menni egy újabb takarót hozni neki, egy, a karjára fonódó kéz visszatartja.              -Maradj velem kérlek-kérleli Zed könyörögve és homlokán megjelennek az izzadság cseppek. Lázas...persze. El is felejtettem.-Óvatosan vissza rakja Zed fejére a hideg, vizes kendőt.

-Nem megyek el. Ne aggódj. Itt leszek amíg alszol és vigyázom az álmod-válaszol neki.

Zed próbált hinni Bellnek, de félt, hogy ha itt hagyja, akkor újra élő idézi Hangot.-Név híjján, így hívta a fejében szóló valakit.- Öld meg! Itt a lehetőség-hangzik fel újra a túl ismerős hang.

-Nem fogom-morogja Zed ezzel felhívva Bell figyelmét.-Még egyszer mondd kérlek-fogja meg a kisasszony 1112 kezét.-Álmos vagyok-motyogja és behunyva szemét álcázza a hazugságot, ugyanis nem volt álmos.

Sőt...Ha tudodt volna sem akart aludni, nehogy a hang újra letaszítsa Őt a mélybe. Bekellett látnia, hogy a falai kezdenek leomlani, noha maga sem tudja a falak funkcióit és azt, hogy mikor és hogyan keletkeztek. Egyre jobban azt érzi, hogy elméje szétcsúszik, ezzel elszabadítva valamit, amit maga sem tud hova tenni. Valamit, ami pusztítani és rombolni akar.

Nem szabadulsz tőlem-suttogja Hang a fülébe.

Nem érdekelsz-motyogja magában Zed -Nem létezel. Nem vagy valódi-néz szembe magával.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Álmodnék? Mi ez a sötét tér? Hol vagyok és...Te kivagy?-egy tükör jelenik meg elötte, így egy idősebb, teljesen fehér ruhákba öltözött férfit mutatva neki.

-Szia Zedy. White vagyok.-nevet a tükörben lévő alak, oldalra döntött fejjel. Hirtelen csettintés hallatszódik és képszakadás.

Mindenütt fák vannak. Ez egy sziget lenne? Hallom a tengert, érzem az eső finom illatát, mégis...mintha nem itt lennék. De ha nem itt vagyok...akkor hol vagyok? És most? Megint ugrik a helyszín.
Egy álomban vagyok.

Most repülök. Az egész szigetet látom. Színek szerint procírozva van kialakítva egy nagyobb város.

Szakad a kép. Most...mi történik velem? Bell...hol vagyok? Sötét van.

************************************

Bell aggódva nézi nyöszörgő és kétségbe esett barátját.

-Zed-szorítja meg az alvó fiú kezét.-Ébredj fel kérlek-kérleli a kisasszony az alvó Whiteot, aki mintegy varázsszóra kinyitja elsötétedett szemeit.-Meg fogsz halni-motyogja Zed hangosan...illetve nem is Zed, hanem Hang mondatta vele ezt?

-T..tessék?-képed el Bell és hátrálni akarna, ám ekkor Zed az ágyra nyomja és torkára fog.-E...engedd el-nyöszörgi Zed kétségbeesve Hangnak, ám az csak fejében nevet.

-Eressz-mondja a kisasszony haragosan.
Mivel mindigis erősebb volt Whitenál, könnyedén nyomja maga alá, majd  kezeit összefogva az ágytámlához szorítva tartja lent.-Zed. Észhez kell térned!-kiáltja a lány.-Ez nem Te vagy!

Bell nem tudja hiva tenni azt, ami Zeddel történik. De vajon mi nem stimmel?

Valaki irányítja...irányítani akarja és ráakarja venni, hogy öljenek meg engem.-jön rá magától.

-Menekülj-lihegi hirtelen Zed.

-Nem fogok. Nem fogok addig, amíg helyre nem jössz. Ha kell a végtelenségig várok-határozza el magát a kisasszony.

Hiszen amit érzek...nem csak barátság-gondolja magában.

Akkor, mikor kezdetekkor követte Zed, mikor a Fekete Negyedbe ment, mikor megtámadták és a toronyba hurcolták Őt...mikor megmentette és hozzá meg Ariához költözött.

Emlékszik, Aria mennyit piszkálta Őt folyton pirongó kisasszonyt, akárhányszor Zed hozzá szólt, vagy hozzá ért.

Persze. Aria már akkor sejtette...tudta mit érez a kisasszony. Hisz Aria volt már szerelmes. Ezért is tudta felismernei Annabell ismeretlen érzéseit.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Aria is lázadó volt a kezdetek kezdetén. A Piros negyed lakója volt. Az Ő általa oly nagyon imádott családja, szeretett körében élt.
Egy nap, mikor az iskolából mentek érte, nagy volt a forgalom.

-Anya. Aza vörös kocsi ott-mutatott a kis Aria egy autóra, ami az egyik sávból a másikba ment át folyamatosan.-Azaz autó táncol?-húzkodja meg anyja ruháját válaszra várva.

-Kincsem. Egy másik helyen megyünk ma át-anyukája ijedten nézi a részeg autóst, ahogy feléjük tart.
Elkezdi húzni a kislányt, ám az tovább akarja nézni a szerinte táncoló autót, így megtorpan ezzel megállítva anyját is.

-Aria!-kiáltja az édesanyja kétségbeesve, ám Aria elszakad anyjátol és a kocsi fele szalad.

-Táncol-csillogó tekintettel nézi a vészesen közel járó autót.

-Aria-hallja meg nevét, majd egy lökést érez.
Dudaszó és a hideg beton amin elterülve fekszik a lány.

-Anya-nyöszörgi sérva-Fáj-csattanást hall, amire felkapja ijedt tekintetét. Az autó egy lámpa oszlopnak ment.-Anya?-néz körbe kétségbe esetten Aria, és meglátja anyját. Oda rohan a halott nőhöz és finoman meghúzza a haját.

-Anya-motyogja-Kérlek. Anya-rázogatja.

Anyja homlokán piros csíkban fut le vörös vére, bemocskolva Aria kezét.

Arirának elerdenek a könnyei és anyja testére borul.

Csepp...csepp...

Az időjárás sem bírja ezt a tragédiát. Egy jó darabig moss az eső a vért az útról.

●●●●●●●●●●●●●●●●●●●●●●●●●●●●●

-Aria-egy kedves hang szólal meg hirtelen Aria Háta mögött. Felpillant vizes haján át az ismeretlen hangra.

Egy fiú. A szüleik a háta mögött állnak.

Mikor jöttek ide? Kik Ők? Mit akarnak?-bolyonganak ehhez hasonló kérdések Aria fejébe.

-Nem ismersz meg minket?-kérdi kedvesen a nő, mire a lány megrázza a fejét.

Az idegenek kedvesen mosolyognak rá, és felhúzzák földről, hogy elvigyék magukkal.

Aria számára egy ismeretlen Negyedbe viszik. Zöld Negyed-olvassa a táblákat.

-De hát én vörös vagyok-ijed meg azonnal.

-Tudjuk drága, de nem maradhattál ott. Veszélyes.-nyugtatgatta a nő, majd beterelgette egy lakásba. -Ez lesz a szobád Reddel-simít kisfia hajára.

-R..reddel?-dadogja értetlen a kis Aria.

-Szia Ariaa-vigyorog rá a kisfiú-Red vagyok.

-Szia-suttogja a lány és körbe néz szemeivel a szobában.
Két szekrény van, és egy iró asztal. Az ablak mellett van két ágy. Pont mint náluk.

-A bal oldali ágy lehet a tied-szólal meg Red és mosolyogva nézi a bámészkodó lányt.

-Rendben-mosolyodik el Arira is, majd leül az ágyra.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Telik múlik az idő és Aria felcseperedik. Ez idő alatt, Red szülei, az Ő jótevöi eltünnek, így ketten maradnak a nagy világ ellen. Egy nap azonban, Aria egyedül maradt.

-Ariii-kiáltja a konyhábol Red.-Elmentem!-ajtócsapodás, majd fékcsikorgás hallotszódik és az autó gyorsan elmegy.

Aria a fürdőben van és csak egy halk, várlak visszát motyogot, majd egy rossz érzés keríteti hatalmába.

-Red! Várj-fut ki a fürdőböl, de addigra csak a csend marad.-Utoljára láttalak?-motyogja maga elé.

Jól sejtette Aria. Redet ugyanis a munkahelyén leütötték és elrabolták.

Másnap reggelig várta a kanapén. A kanapén, ahol először megcsókolták egymást. Ott, ahol először mondták ki, hogy szeretik egymást, és ahol igazából kezdődött Arira élete. Napokig kereste szerelmét mindhiába. Bánatában a különböző negyedekbe is betévett.

Egy nap, mikor megint nem találta meg, futólépteket hallott maga mögül. Egy kis lány volt fekete hajjal és nagy kék szemekkel.

-Segíts-karolta át Arira lábát és kétsêgbe esetten szorította azt.

-Nyugalom-simított kedvesen a fejére, majd felemelve Őt, indult egy csendesebb helyre.

-Három férfi üldözött-szipogja.

-De már nem. Ne aggódj. Megvédelek tőlük és haza kisérlek. Merre laksz?-kérdi szelíden.

-Ott-mutat egy nagyobb házra a lány.

-Ott?-kérdi Arira és a kissé elhagyatott ház fele megy.

-Egyedül lakom-motyogja a kislány.

-Mi a neved?-nyitja a ki a sötét ház ajtaját.

-Annabell. Annabell Sckot.