*Hali Jameseek!...Baj van a billentyüzetemmel, szóval nincsenek hosszú ékezeteim(í, ó, ú kivételével) Bocsi és jó olvasást^^*

Évek telnek. Zed immár tizennyolc, Bell 22 és Aria is lassan 28 éves lesz.
White egyre jobban betudott illeszkedni a különlegesekhez és lassa a lázadók csapatának a tagja is lett. Harcolni is megtanult, de a gyógyításhoz ért a legjobban. Mindig Ö látja el a kisasszony sérüléseit és bàr mindig mondja, hogy jobba kén vigyáznia magára, egyszerüen sokszor nem is figyel rá. Ö a fiatalabb, mégis inkább egy bátynak érzi magát, akinek folyoton védenie kell a bajkeverö kishugát.

Egyik ilyen alkalommal viszont, komoly sérüléssel tért vissza Bella. Ha Aria nem érez egy rossz érzést lehet a hidegben megfagy kint. Nagy vérvesztesége volt és több szúrt sebe. Bella soha nem engedte Whiteot nyílt lázadónak, -mert veszélyes- álitotta. Ám aznap, lázálmában kikotyogta az igazságot.-A szigeten lázadnak a színek a különlegesek ellen. Egyre többen látnak minket és ez megrémíszti a többieket. Most is rajtunk ütöttek-magyarázta motyogva, fél álomban Bell. White akkor aznap nem sokat aludt. Végig azon gondolkodott, hogy az emberek miért félnek a többi színtöl. Nincs miért félniük, mégis megijeszti öket egy ilyen nö? Pedig a színek gyönyörüek. Föleg a Naplemente és a Telihold. Imádja nézni White a Lila égen úszó Napot és a Csillagokkal táncoló Holdat. Egyszer még szivárványt is látott.

Bell aznap, mikor megtudta, hogy White kiment a házból azzal az indokkal, hogy megkeresi azt a népet aki ennyire bántotta öt, nagyon mérges lett. Kiáltozva kezdte keresni szobalányát, hogy miért engedte ki Whiteot, de a szobalányát a szobájába zárva találta meg.-White átvert! Azt mondta, hogy menjek be a szobámba, mert beszélni akar velem. Amint bemetem rám zárta az ajtót-dühöngött Aria.

White eközben a hideg utcákat rótta. Bejárta a fekete negyedet és tovább is ment. Eljutott egy számára eddig ismeretlen negyedbe. Zöld. Realizálta magába e színt. Itt minden zöld volt. Zöld autók, házak, utak. Olyan, mint a fehér negyed, csak zöldben. Az utcakép is egyezik. Elhalad egy utca kölyök mellett.

-Nem mennék arra-hallja a kölyök elhaló hangját.

-Én viszont igen-hatàrozza el 1112 és megindul abba az irányba, amerre a kölyök jött.

-Bella!-kiált kisasszonyára Aria, ám Bellt nem érdekli. Felkapja meleg pulcsiját, hisz a kabát csak akadályozná a futásban. Elindul a havas, kihalt, hideg utcákon. Egy jó ideje kereste Whiteot. Kezdetben dühösen, majd egyre inkább kétségbe esve.-White! WHITE!-kiáltozta a Zöld negyedben. Hogy mikor került oda maga sem tudta. Egyszerüen csak a megérzése után ment, vagy inkább a szíve húzta arra?
Épp egy sikátor elött ment el, mikor megneszelt egy hangot. Lelassított, majd vissza ment.
-White. White-rázogatott valamit egy kölyök, egy látszólag élettelen testet.

******************************

Whiteot nem érdekelte a kölyök szava. Direkt arra ment. Akkor is bosszút fog állni azokon, akik nem fogadják el a különlegeseket.
A kis csoport fele megy, akik egy kis gyereket állnak körbe. Összevissza lökdösik a már-már tiszta kék-zöld fiút.
-Befejezni!-kiáltja Zed dühödten és befurakszik a körbe. Elkapja a kis fiút mikor újra ellökik.-Takaraodjatok innen.-suttogja egy szihopata hangjával.-Szóltál valamit Lázadó?-néz rá egy Zöld felnött.-Te is az vagy, ha felismersz-ejt meg egy gúnyos vigyort Zed, ami elég is egy okra, hogy kezek ragadják meg és elhurcolják egy sikátroba.
Még mielött bàrmit is tenne, a kis fiú felé küld egy bíztató mosolyt és tàtog egy -rohanj -szót.

Az idegenek a sikátor falának lökik. Feje fájdalmasan koppan a falon visszhangot verve a rémisztö csendben.
-Mondd még egyszer, hogy Lázadó vagyok-mar a torkára az, aki kérdezte mit akar. Közel látszódnak méreg zöld szemei, amik Whitenak szemeit fürkészik.-Ha tudod ki vagyok-kezdi White-Te is lázadsz-szavaira a kezek, mik torkát szorították még jobban összefognak torka körül, ám mielött elalélna a folytogató levegöhiány miatt, elengedik. Sípolva vesz levegöt a földön.
Igaz nem sokág élvezheti az oxigént. Oldalába egy rugás kiszorítja belöle, ami miatt elterül a földön. Fején egy lábat érez, majd a kezeit is a földre szegezik. Ideje sincs gondolkodni, már rugásokat kap mindenére. Mikor kezdi feladni, hogy megmenekülhet abba hagyják kínzását.-Ha legközelebb itt találunk, többet kapsz-hajánál fogva emelik fel a fejét, hogy ezt a fülébe suttoghassa a zöld szemü. Egy, a fejére kapott ütést miatt, számára csak a fekete világa marad.

-White. Ébredj-kérleli kétségbe esve a kisfiú, kit megmentett Zed. Hogy honnan tudja White nevét, örök rejtély marad.-Menj arrébb!-löki finoman félre egy idegen lány.-Bella? Annabella?-kérdi a kis fiú.-Honnan?-kérdi furcsálva Bell-Mentsd meg kérlek!-a fiú könnyes szemei meghatják a Lányt, de nem csak miatta fogja megmenti Zedet. A barátjaként tekint rá, ami miatt biztos, hogy soha nem fogja engedni, hogy baja essen...legalábbis többet nem.

Óvatosan felkarolja a fehér fiút és a sikátorok rejtekében elindulnak haza. Az idegen kis srác is jön velük. Annabellt nem zavarja, hisz valahogy olyan ismerös neki a fiú. Mintha találkoztak már volna.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Egy ködös nap volt-emlékszik vissza a kis fiú-épp a zöld negyedben menekült akkor is. Megint razziát tartottak és megtalálták. Megölték a családját és a barátait. Öt is megpróbálták, de nem jött össze. Valahogy a kés nem találta el. Egyszer sem. Akkor nem értette mi történik vele, ám hamar feltalálta magát. Miután elmenekült két idegenbe botlott.-Mondom, hogy nem igaz!-csattant fel a magasabbik.-Pedig de-nevetett a másik. Egy fiú és egy lány. Elfutott mellettük. Félt. Félt attól, hogy megint bántják, hogy kinevetik, megverik, vagy megölik. Ö egyedül van. Hirtelen lépteket hall a háta mögött. Pánik uralkodik el rajta és megszaporázza eddig is gyors lépteit.-Várj már!-kiáltja a fiú a háta mögött. Mikor hátra néz, hogy megnézze milyen messze van tölük, megbotlik és elesik. A gyors iram miatt végig csúszik a nyirkos betonon. Feje zúg és régebbi sebei felszakadtak.-Jó nagyot estél. Minden rendben?-hallja meg a lány hangját, mire összerezzen.-Ne aggódj. Nem fogunk bántani.-mondja a fiú.-Én Zed White 1112 vagyok, Ö pedig Annabell. Hol laksz? Haza kisérünk és ellátom a sebeidet, rendben?-nyújtja Zed jobbját a kis fiú felé.-Nincs otthonom-suttogja elhalón és összeesik.

******************************

-White! Gyerünk. Ébreeedj!-Bell próbálja ébreszrgetni a még mindig eszméletlen Whiteot.-Aria! Hozz valami meleg teát!-kiált ki szobalányának. A fiú aki ott volt mellette rejtélyesen eltünt, csak úgy, mint a múltkor. Miután meggyógyult azonnal elis ment. Se szó, se beszéd lelépett. Egy köszönöm és még meghálálom szóvegü papírt hagyott maga után.

-Kisasszony! Itt az orvos-jön be Aria egy tálcával a kezében.-Köszi-így Bell és lemegy az orvosért.

Vajon, miért nem fogadnak el minket és miért félnek tölünk? Miért nem lehetnek együtt a szinek és miért kell egy szinünek lennie a világnak? Mikor lesz végre nyugalom mindenki számára?-így mereng Bell magában, miközben elindul Zed szobájába az orvossal.